Sütő András (Pusztakamarás, 1927. június 17. – Budapest, 2006. szeptember 30.) Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író. Néhány ismertebb drámája: Advent a Hargitán; A szuzai menyegző; Egy lócsiszár virágvasárnapja; Csillag a máglyán; emlékezetesek az Anyám könnyű álmot ígér című regénye és esszékötetei, az Istenek és falovacskák és az Engedjétek hozzám jönni a szavakat.

suto andras

Idézetek Sütő András műveiből:

Félelmetes minden, amihez hozzányúl az ember.

Bár az írás és az igazság édestestvérek: gyakran mégis külön utakon tévelyegnek.

Írónak lenni ma sem kevesebb, mint jól meghatározott közösségi, nemzeti, nemzetiségi gondokat viselni.

Az írás valójában már az első mozdulatával kölcsönkérés, hogy így mondjam. Nem azért ír valaki, hogy elássa azt a föld alá. Nem azért vállalkozik valaminek a kimondására, hogy azt végül is véka alá rejtse. Kölcsönkérés olyan értelemben, hogy egy népközösségnek, egy nemzetnek, nemzetiségnek, egy népcsoportnak, tehát olvasóinak egyáltalán az idejére apellál.

Az olvasás szerves része az emberi eszméletnek, amely folyamatos és megszakítatlan. Milyen természetű eszméletre gondolok? Arra, hogy önmagára, önmaga helyzetére ismerve figyel föl egy tágabb közösség helyzetére is, így ismerheti föl könnyebben azokat a törvényeket, amelyek meghatározzák az életét, a cselekvéseit; amelyek őt minden nap választás elé állítják, és amelyekből vizsgáznia kell naponta emberként, egy közösség tagjaként.

Az embernek ahhoz, hogy emberi módon létezzék egy adott társadalomban, hogy emberi méltóságát megtarthassa, annak jelét is tudja adni, ahhoz, hogy saját kultúráját tudja képviselni más kultúrákban, nyilvánvaló, hogy olyan nyelvi kifejezőkészségre van szüksége, amely a mi íróink legjobbjainak a nyelve.

Szeretsz-é verset hallgatni? – Ó, nagyon! – Miért? – Mert a vers olyan szépen fejezi ki magát. Mert én is tudom azokat a szavakat, de nem jutnak eszembe.

A jó könyvvel, színházi előadással találkozók egyszersmind rádöbbennek saját nyelvi szegénységükre is.

Maga a nyelv termi, teremti a gondolatot is. Ahol sorvad, a gondolat is elfogy.

A legsajgóbbak az elnémított emlékek; amikor majd föloldódnak a fecsegésben, bizonyos, hogy velük együtt elmúlt a sajgás is.

Óvni akar attól, hogy valamiképpen megbántsam őt, ezért oda irányítja szavát, ahol közös a ragaszkodásunk múló és elmúlhatatlan dolgokhoz.

A szeme járásán látom, hogy kerülget engem a gondolataival. Szakadékok között az ösvényt keresi, amely hozzám vezet.

~~~~~~~~~~~~

Havasi emberek megfigyelése, miszerint a viharban eltévelyedettek akkor kerülnek végveszélybe, ha már hátrafelé sem tájékozódhatnak, mert lábuk nyomát a hó befújta. Az ér, ha nem is tudja, honnan ered: elvergődik az óceánig.

A szülőföldnek sírhantjelöltjei vagyunk. És egyhangúlag megválasztott emlékei. Mert az utolsó hely az, ahol nevünk emlegetése kilobban. Mert amikor mindenütt elfelejtettek: a szülőföldnek még mindig akad mondanivalója rólunk.

Aki menet közben, mint fölösleges terhet, eldobálja a halottait: a rossz lelkiismeret terhét cipeli tovább.

Vedd el az emberektől a megemlékezés jogát, s már kettébe is vágtad őket.

Az emberi értékek folytonosságának eredményeképp kerültünk ide a Semmi és a Volt kertjébe, a nemlét korhadt jelei közé, ahol ezerszeres ragaszkodással állapítjuk meg újra, hogy élünk s emlékezünk.

A tiszta tengervizet az ujjai között az ember átereszti, és ott marad a tenyerében egy csipetnyi keserű só. A lényeg.

Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.
Amikor otthagytuk az iskolát, a diákélettel együtt a múltunkat is elfelejtettük. S jövő tartotta fogva minden gondolatunkat. Amely azóta ugyancsak múlttá öregedett.

Addig élünk, amíg módunkban áll visszafelé tekinteni.

Valamely hatalom éppen attól omolhat össze, hogy minden erejét a fennmaradására koncentrálja.

A hatalom ott válik önnön karikatúrájává, amidőn saját szakállas vagy csupasz képét kezdi csodálni a történelem zsebtükrében.

A történelem nem valamiféle lezárt szakasza életünknek, hanem állandóan jelen levő feszítőerő.

A történelem, bármennyire is a tömegek műve, egy-egy kiemelkedő személyiség karján sétál be az emlékezet házába.

~~~~~~~~~~~~~

A nyugalomhoz az kell: tudja az ember, hányadán áll a világgal.

Törődünk-e eleget azzal, hogy a fiatalok miképpen igazodnak el a világ dolgaiban?

Van elég mai és holnapi tennivalónk. Az arcunkat nem szabad elveszítenünk.

Játszik velünk százszor megcsalatottan is a hullámzó reménység.

A Nap kihűl, a Föld kiszárad, az ég üres lesz nélküled, és én senki vagyok, ha te nem vagy velem. Annyira szeretlek!

Boldogok, akik egymás szeme láttára múlnak el.

Nem tudom: egyik ember titka jó helyt van-e a másik ember birtokában? A vadat hálóval, csapdával fogják. Az embert a titkával.

Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.

Majd, ha szükséged lesz rá, te is visszatérsz a te Istenedhez, akit elhagytál, és aki nem hagyott el téged.

A félelem, amely az erdei vadak létének és fennmaradásának legelső feltétele: az embert megnyomorítja.

Az ember mindent elveszíthet, de megsemmisíteni erkölcsi mivoltában csak akkor lehet, ha az emberi méltóság érzetének utolsó szikráját is kiölik belőle. Minden egyes megalázott ember: magának az emberiségnek a megcsúfolása. Az önmagát megalázó pedig ennél is fájdalmasabb visszaesés az Eszmélet szintjéről.

Hűség és bátorság csak olyan emberek körében tanyázik, akik tiszta lelkiismerettel vannak egymás iránt: akiknek mosolyába nincsen kés göngyölve, szavaik pedig nem arra valók, hogy a szándékaikat eltitkolják velük.

Isten, mikor a bűnbe esett embert az édenből kiűzte, vigasztalásként egy szál fügevirágot nyújtott át neki. Ez minden, amit meghagyok tenéked a paradicsomi boldogságból. Senkitől vissza nem vonható jogodat az álmodozáshoz.

Ki tehet róla, hogy porszemként kaptuk az életünket is, az egyetlent? Ki rendelte vajon, hogy a porszem igazsága nélkül értelmetlenné válik az egyetemes jog és igazság is, amelyet nem keresnünk kellene, hajszolni, mint gyermek a szivárványt, hanem ott kellene lennie mindenütt, ahol meghirdették?

Sütő András

 

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: László Gyula, Kármán József, Gyökössy Endre, Molnár FerencGárdonyi GézaSzabó LőrincCsontváry Kosztka TivadarMárai SándorGéher IstvánReményik SándorII. Rákóczi FerencÖrkény IstvánPetőfi SándorDeák FerencNagy LászlóKatona JózsefKodály ZoltánKányádi SándorFazekas MihályMóricz ZsigmondKölcsey Ferenc Zrinyi MiklósHamvas BélaJókai AnnaJókai MórWeöres SándorCsokonai Vitéz MihályAdy EndrePilinszky JánosNemeskürty IstvánSík Sándor,Wass AlbertCs. Szabó LászlóBabits MihályBálint SándorSzenczi Molnár AlbertHeltai GáspárSzilágyi DomokosBessenyei GyörgyBatsányi JánosJuhász GyulaFüst MilánBorsos MiklósKosztolányi DezsőReviczky GyulaDsida Jenő,  Vajda jánosKaffka MargitSzepes MáriaCsoóri Sándor,  Fekete István,  Kemény ZsigmondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások