Németh László (1901-1975), a XX. századi polihisztor, jelentős regények írója, nagy gondolkodó, kritikus, lapszerkesztő, tudós, pedagógus, fogorvos, műfordító.

Az ember ne azt nézze, hogy az emberek mit tartanak normálisnak, hanem, hogy ő maga hogy maradhat meg önmagának.

A folytonos súrlódás, egymás kínzása jobban összekapcsolja az embereket, mint az egyforma gondolkozás vagy a megbecsülés.

A jóságot azért nem veszik észre az emberek, mert átlátszó, mint a víz és a levegő. Csak ha fogy, az vevődik észre.

Néha jobb a gyöngeségeinkre bíznunk magunkat, mint a büszkeségünkre.

Milyen öröm örömet okozni! S az emberek mégis milyen ritkán szánják rá magukat.

Annak, akit a szeretettől elzár az élet, lassan az is élvezetévé válik, hogy a gyűlöletét nyíltan kimutassa.

Hibáink legjobb menlevele, ha elismerjük őket.

Az embernek gyanakodnia kell a szívére; önérzetünk sérelme szívesen lát méltánytalanságot, ahol hibánkat kellene látnia.

Az emberek viszonyát nem az szabja meg, hogy mit érnek, hanem hogy mit akarnak egymás életében.
A boldogság mindig egy hajszálnyira volt. De ez a hajszál nem az emberi természet?

A szerelem boldogsága: annak örülni, ami előttünk van; ha csak egy pillantás is az.

Az ember csak lelki tulajdonságokba tud igazán belé szeretni.

~~~~~~~~~~~~
Az élet kísérlet arra, hogy az ideálból valóság legyen.

A kinyilatkoztatás sem kerülheti meg a gyarló emberi észt, hisz emberszájon, emberi fogalmakon át kell neki is szólania.

Az erkölcsi törvény nem ismer tudóst és tudatlant, vagyonost, szegényt. Akármi van a fejemben, a Sinai-hegy nekem sem adott külön tízparancsolatot.

Én a kinyilatkoztatott igazságok elsőbbségét nem vonom kétségbe. De vannak kérdések, amelyekben nem történt kinyilatkoztatás. Isten csak az erkölcs és a szeretet kérdéseiben tartotta fontosnak, hogy mintegy személyesen szóljon, az olyan kérdéseket, mint a természet szerkezete, tévelygő eszünk tornájául hagyta.

Mi, tudósok, egyben hasonlítunk a teológusokhoz. Mi is Isten nagy könyvét olvassuk, a természetet.

Nem kell az embernek az Istennel kikezdeni. Ha valamit elvesz, ne mondjuk, hogy amit adna, az se kell. Az ember csak magának árt, ha durcáskodik.

A vallás nekem nem istenlátás, hanem üdvösségügy. Nincs köze az elhivéshez és a hitvalláshoz; a világképtől megtisztított religio minél erősebb, annál némább.

~~~~~~~~~~~~~~~
Akit ragaszkodása az igazsághoz egy boldogtalan korban hazudni kényszerít, annak nincs többé megállása, újra és újra hazudnia kell.

A vádlottat, hogy védekezni tudjon, elsősorban ártatlansága tudatában kell megerősíteni.

Az igazi gazember mindent a korrektség vértjében csinál.

Az öregségben ez a szép s szomorú: az ember túlságosan tisztán látja, mi az, ami igaz s mi az, ami nem.

Olykor az életünk dől el néhány óra alatt, s évek múlva nincs egy emlékünk, hogy mit tettünk, mit gondoltunk abban az órában.

Egy táj, amelyen gyermekkorunktól minden évben eltöltöttünk néhány hónapot: sokkal világosabban marad meg, mint egy másik, amelyen éveket töltöttünk egyfolytában, aztán örökre elhagytunk.

Balgaság volna azt hinni, hogy egy jó könyveken tartott gyerek valami ellenmérget hord magában a rossz olvasmány ellen. Nem olvassuk még mi felnőttek is az újságot?

Haszontalan dolog a gyermekek boldogságát ruhával, játékkal, édességgel mérni. A szép ruha inkább csak gond; az édesség az valami lelkiismeretfurdalás-féle. A gyermek boldogságát csak birodalmakkal lehet mérni és szabad idővel. Kérdezd meg, mekkora országa volt a csatangolásra; aztán mennyi időt volt önmagára hagyva, s körülbelül tudod, milyen volt a gyermekkora. Nélkülözni is főként ebben a kettőben tud.

A sors úgy hozta, hogy én a hétköznapjaimnak tudjam a helyét, idejét, s vasárnapjaimból csomósodjanak össze azok a nagy, időtlen emlékek, amelyekről az ember nem tudja, három- vagy huszonhárom éves korából valók-e; nyilván, mert egy ismeretlen múlt óta minden év rárakta a magáét az első benyomásra.

Az embernek csak a teste születik meg világra éretten; a lelkének még sokáig szüksége van egy magzatburokra, amely mögött ellentmondó elemeiből magát fölépítheti.

Akármilyen nagy esze van valakinek, ha nincs helyes gondolkozása, az eszével is csak bajt csinál magának.

Az, hogy az iskola – és benne a tanár – milyen volt, csak jó tíz évvel az iskola elvégzése után kezd kiderülni. A tanár nem is tudja – fogalma sincs -, hogy mikor hat igazán a növendékre egy gesztussal, egy szóval, egy odavetett tréfás félmondattal.

Aki nem született tanító, akármilyen nagy tudós, amit tud, azt se tanítja meg. Aki meg az, azt is bevési a friss ifjú elmébe, amit maga már nem jegyez meg.

Az ember igazán nem tudja, hogy a mások emlékezetében hol marad egy ragyogó folt utána.

~~~~~~~~~~~~~~
Mi haszna, ha az egész élet azzal telik el, hogy a sorsunkkal harcolunk? Nem egyszerűbb elfogadni azt, ami van? Azon belül mutatni meg, hogy mit érünk?

Utasok vagyunk, de az élet nemcsak utazás, hanem szobrászmunka is: valami szépet kihozni önmagunkból, az élő anyagból.

Az borzasztó, hogy az embernek a durvaság, az esztelen beszéd, nemcsak a vádolás, de még a ráfogás is könnyebbség, igen: majdnem hogy élvezet lehet. Azt, ami benned van, nem mondhatod ki: találsz hát ezer ürügyet, hogy kimondhass valamit. Az iszony is olyan, mint a bűntudat. Az ember nem árulhatja el egyszerre, hogy ölt, el kell hát árulnia ezerszer.

Az ember törekedik a jó felé. Csak a maga homályában megváltozik, átalakul a jó; indulat, tudatlanság hozzáadja magát, s az ember ebben a félvilágosságban botorkál. Aki nem vet számot az emberekben lakó homállyal, az nem becsüli meg a homálytól vezetett jó igyekezetüket. Megátalkodottságot lát, ahol az nincs, csak tökéletlen igyekezet.

Ha távozóban egy más bolygón megkérdenék, mi volt a földi élet legnagyobb öröme: a tanulást mondanám. Nem azt, amelynek a végén egy vizsga áll, hanem amit az ember kíváncsiságból, kirándulásként tett egy új nyelvbe, az azon át megközelíthető világba, egy új tudományágba, munkakörbe.

Az írás az halászat: az ember fejében ott van egy gondolat; hórukk, a nyelv hálójával neki kell feküdni s húzni. A nagy gondolat csak bizonyos fogásokkal húzható ki.

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

 

Hozzászólások