Gárdonyi Géza (Agárdpuszta, 1863. – Eger, 1922.) író, költő, drámaíró, újságíró, pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja.

gardonyi geza

Juhász Gyula sommázata szerint: „Ő nem utóda senkinek, és őt nem is igen utánozza senki.”

Gárdonyi Géza legismertebb művei: Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai, Szunyoghy miatyánkja, Ida regénye.

~~~~~~~~~~~~

Az én életem gyötrő nyugtalanságok láncolata volt olyasmikért, amiket ha elértem, nem voltak arányban az értük szenvedett gyötrelmekkel.

Légy az, kiből árad a nyugalom.
Légy az, kire nem hat a hatalom.
Nyújtsd oda, hol kérik a kezedet.
S menj oda, hol fázik a szeretet.

Nem az a szerencsétlen, akit annak vélsz, hanem aki magát véli szerencsétlennek.

Lehetetlen, hogy a világmindenség ura csak azért adott volna életet, hogy megint megsemmisítse. Minden, ami van, van valamiért. Hogy a formák változnak folytonosan, azt is látjuk. Tehát mink is valamiért vagyunk a világon, s változton változunk. Miért ne lehetne a halál is csak változás, utolsó e földön, de nem utolsó a nagy mindenségben?

A mindenség olyan, mint a titkos-írású levél. A mindenség titkos írásának ez a szó a kulcsa: – Isten.

A természeti életet vizsgáló tudomány nem keres Istent, csak a természet titkait. S mégis ahogy ezeket fejti, folyton az Istent találja: lépésről lépésre közeledik hozzá. Aki Istenről gondolkodik, imádkozik. Aki alkotásait csodálja, imádkozik. Aki bizalommal néz az égre, imádkozik. És legjobban imádkozunk akkor, mikor Istenre való gondolással segítünk embertársainkon.

Az is elhibázása az életnek, ha minden munkánk és gondolatunk a vagyonszerzés. És gyűjtünk, gyűjtünk: nincs semmi vágyunk, cselekvésünk, csak a gyűjtés, a pénzszaporítás. Végre a halál lerántja a kezünket a pénzes zacskóról.

A hazugság szenny az emberi lelken! A bűnnek védelme! Az igaz ember, ha bűnt követ el, megvallja. Azt mondja magában: bűnt követtem el, szenvednem kell érte. A bűnért mindig meg kell szenvedni. Isten törvénye ez. A szenvedés lelki mosdás. Vállalni kell a szenvedést, bátran, hősiesen, mert a lélek tisztasága az első minden elsőségek között.

Csak a gyermek mulat egész lelkével, magának teljes odaadásával. A felnőtt embernek már borba kell vesztenie a fele lelkét, hogy a másik fele mulathasson.

Semmi sem nehezebb, mint embernek lenni emberek között.

Nincs földi boldogság a szeretet határain kívül. Ez minden. Ami ezen kívül van és értéknek látszik, az mind csak délibáb. A szeretet aranyát pedig csak a fájdalom forrasztja szorosabbra, a fájdalom tűzcseppjei.

Vajon boldogok-e a fák, mikor virágzanak?

Az emberi szívek éppúgy egymás körül forognak, mint az ég csillagai. A magányos ember mindig azt érzi, hogy nincs beilleszkedve a világrendbe.

Az okos madarász annak a madárnak sípol legszebben, amelyikre legjobban fáj a foga

A dicsőség vágya: kép lenni mulandó szemek mulandó tükrében.

~~~~~~~~~~

Mi a boldogság? Mikor a vágyak pihennek.

A házasság többnyire azért szerencsétlen, mert a nő elfelejti, hogy angyal. A férfi pedig még azt is elfelejti róla, hogy nő.

Sok-sok házasság boldog volna, ha a férfi épp oly figyelmes maradna a nő iránt, mint az esküvő előtt volt. A nő pedig oly szemérmes és angyali.

A teljes élet a családos élet: a fészek. Akinek nincs családja, csak fél életet él: mindholtáig hiányzik neki valami.

A szerelem színes, kápráztató szivárvány egyik szívtől a másikig. Vagy mondjuk: láthatatlan, de igen-igen élvezetes táplálék, amelynek első falatja meg van cukrozva, az utolsó falatja pedig meg van mérgezve.

Bűn-e az, amit nem érez bűnnek valaki?

A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.

A gyermeknek minden becses, amivel játszhatik. Az ifjúnak: ami fölszereli az élet útjára. Az embernek: az ivadéka jövője.

~~~~~~~~~~~~

Micsoda gondolatból alkothatta Isten a virágot? Hiszen ha csak bezöldíteni akarta a földet, csupa fűvel is bezöldíthette volna. De mennyi szép virágot vegyített a fű közé! A pirinkó nefelejcstől mind a rózsáig mennyi ezer és ezerféle alakú és színű virág nyílik mindenütt, ahol emberi láb nem tapossa el!

Istenből való részecske minden lélek. Abból is látszik, hogy mindenki a világmindenség közepének érzi magát. S el nem bírjuk képzelni se, hogy nem mindig voltunk és nem mindig leszünk.

Ha ez a Föld volna a világ, miért fejlődik minden ember a lelkiség felé? Mire való a lélek gazdagodása, ha a léleknek külön célja és élete nincsen?

Mi a földi élet az ember életében? Azt gondoljuk: minden. Pedig bizonyára csak egy kis fogságbüntetés, egy kis tanulmányút, rövid kiutazás az örökkévalóság országából – s boldog visszatérés.

Isten markában van a földi ember mindenkor – ez az ő gondolkodása -, ha büntet is bennünket, sosem azért büntet, hogy ártson vele, hanem hogy javuljunk, tisztuljunk, lélekben hozzá közeledjünk.

Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. – Merre? S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.

Görbe az útja némelyik életnek. Sose tudhatjuk, hova jutunk rajta vénségünkre.

Mindig az a jó, amit szeretettel művelünk. Voltaképpen csak addig is élünk, míg valamit becsesnek érzünk.

A szeretetnek melege van a természet hidegében – és világossága van az élet sötétségeiben; és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben – és lecsókolják a könnyeinket a fájdalomban.

Minden, amit szépnek látok, növeli lelkem világosságát. Erősebb, jobb, istenibb vagyok tőle.

Kinek-kinek az a szép, ami az ő szívét elgyönyöríti!

A múlt nem a tied, csak az utána vonuló árnyék. A jövő nem a tied, csak az elébed vetődő sugara. Az óra a tied. Csupán az óra, amelyben élsz. Ne siess ki belőle.

~~~~~~~~~~~~~

Inkább becsüljenek kevesebbre, és érjek többet.

Aki gödörbe esett, nem válogat benne: ki húzza ki.

Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.

Az emberek megmossák az arcukat, kezüket, de vajon hányan vannak azok, akik minden nap megmossák a lelküket is?

Mikor nevetünk, mindig másokon nevetünk. Mikor sírunk, mindig magunkat siratjuk.

Bármit cselekszünk másoknak, azt is mind csak magunknak cselekedjük.

Gárdonyi Géza idézetek műveiből

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: Szabó Lőrinc, Csontváry Kosztka TivadarMárai SándorGéher IstvánReményik SándorII. Rákóczi FerencÖrkény IstvánPetőfi SándorDeák FerencNagy LászlóKatona JózsefKodály ZoltánKányádi SándorFazekas MihályMóricz ZsigmondKölcsey Ferenc Zrinyi MiklósHamvas BélaJókai AnnaJókai MórWeöres SándorCsokonai Vitéz MihályAdy EndrePilinszky JánosNemeskürty IstvánSík Sándor,Wass AlbertCs. Szabó LászlóBabits MihályBálint SándorSzenczi Molnár AlbertHeltai GáspárSzilágyi DomokosBessenyei GyörgyBatsányi JánosJuhász GyulaFüst MilánBorsos MiklósKosztolányi DezsőReviczky GyulaDsida Jenő,  Vajda jánosKaffka MargitSzepes MáriaCsoóri Sándor,  Fekete István,  Kemény ZsigmondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

Hozzászólások