Pilinszky János 20. századi lírájában megszólal az ember rémületes magárahagyottsága, a szenvedések előli hiába való menekülése, hitével mégis jó útra vezet.

pilinszky janos

Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt. A Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt Pilinszky János. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapnak is.

Gondolatai közül válogatva:

Ahol boldogság van jelen; kísérőül valamilyen formában mindig ott van a dolgok utánozhatatlan egyszerűsége.

Az egyszerűséget nemhogy ki kellene nőnünk; az egyszerűség kell, hogy életünk legbensőbb programja legyen.

Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap a szárnyával, hanem, hogy íveljen.

Minden szeretet: tiszta öröm és tiszta szomorúság, anélkül hogy a kettő keresztezné vagy kisebbítené egymást.

Az ember drámai lény. A jót és a rosszat úgy építi össze, mint hegy a köveket. Egyszerre jó és egyszerre rossz, és ezt a konfliktust fantasztikus drámai küzdelemben éli meg.

Szívünk számára adott a választás, hogy jobbak vagy rosszabbak legyünk a világnál, melynek részei vagyunk.

Az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.

Jézus tettei és szavai ékesen bizonyítják, hogy a bűnt mindenkor el kell utasítanunk, viszont a bűnöst szeretnünk kell.

A valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan bűntelenül és büntetlenül.

A bűnben a legnagyobb rossz talán az, ha valamiféle jó, netán a szeretet és igazság nevében követjük el.

A világ nem azonos Istennel, csupán teremtménye Istennek, ezért jelenhetett meg benne a bűn, a szeretet hiánya, ez a sötét és nyomasztó árnyék.

Bűn az, minek nyomát is sikerült eltüntetnünk.

~~~~~~~~~~
Információs áradatban élünk, mindenki beszél, és senki sem hallgatja meg a másikat.

Amikor valóban megbocsátunk valakinek: elfelejtjük, amit ellenünk elkövetett

Szúró kövek, kavicsok közt fuldokolva kell egymás ellen élnünk-halnunk!

Ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásainknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos, fokozottan így van ez a jócselekedetek esetében.

A békességnek nincsen árfolyama.

A hamisság mindenképp önzésből fakad, sorsa is szükségszerűen véges. Vele szemben az igazság csak ideiglenesen veszíthet, sorsa viszont szükségszerűen torkollik a végtelenbe. Az igazság ezért sose lehet türelmetlen vagy támadó, és sose irányulhat senki ellen.

Túlontúl megtapasztaltam, hogy még a kevéske pénz is nagy bajok okozója. Különben éppúgy, mint a hiányérzete.

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való.

Milyen felemás érzések közt élünk, milyen sokféle vonzások között, pedig zuhanunk, mint a kő egyenesen és egyértelműen.

Az ember millimétert se mozdulhat ki a világ törvényeinek hullámveréséből.

~~~~~~~~~~~
Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától.

Az igazi szeretet próbája egyedül az, hogy nem fél a másik ember szeretetétől, hogy elegendő benne a szelídség, a türelem és az alázat ahhoz, hogy elfogadja azt.

A valódi szerelem: egyszerre legfőbb tűz, leghőbb izzás, de ugyanakkor a lélek soha nem szűnő, véghetetlenül gyengéd tartózkodása is.

Vállad segítse gyenge vállam, magam már nem bírom tovább!

Az ábrándos szeretet nyomot kíván hagyni a földön, s viszont-szeretetre vár, méghozzá azonnali viszonzásra. Az igazi szeretet azonban hősies. Kész akár a vereségre is, hisz helye és ideje Istenben van.

A valódi ünnep: az idő és az öröklét érintkezése.

~~~~~~~~~~
Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.

Feledd a hűtlenségemet, legyőzhetetlen kényszerek vezetnek vissza hozzád; folyam légy, s rajta én a hab, fogadd be tékozló fiad, komor, sötét mennyország.

Az ember, bár a természetben él, igazában a mindenség, az univerzum polgára. Mi több, az idő természetes folyamán túl az öröklété: Isten meghívottja.

Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak téged.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.

Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Igazság, igazságosság, szeretet: e három szó egyszerre kulcsa földi és természetfölötti életünknek. Ugyanakkor: soha annyi csalást, igazságtalanságot és kegyetlenséget nem követtek el, mint éppen e három szó jegyében és nevében.

Kiknek szeretete elől mindenki megfutott, azokra várakozik legodaadóbban Isten – rejtezkedve, mégis közelien, láthatatlanul, mégis csodálatos intimitással.

Bizonyosságra törekedni és elfogadni a bizonytalanságot. Kemény prés ez, mégis szorításából született meg minden igaz bölcsesség, ima, művészet.

A művészet tulajdonképpen nem más, mint áttörni a tényeket és eljutni a valósághoz.

A művészet se nem valóság, se nem utánzat. A művészet nem egyéb, mint a valóság kitalálása.
Minden művészet: világmodell. Az “egészről” készült híradás.

A tengerbe vissza-visszatérő vizek “belehalnak” a tengerbe. Valójában azonban nem szűnnek meg – csupán hazatalálnak. E “paradoxon” talán legszebb és legmegvilágítóbb képe, hasonlata a halálnak.

Életet és halált lehetetlen nem egybelátni. Élet és halál nem más, mint kettétört öröklét, meghasonlott valóság.

Hogy halok meg? Milyen lesz pusztulásom? A föld elárul. Magához ölel. A többi kegyelem.

A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne. Nem szabadul már soha többé tőle. A víznek fordul, s messze elhajítja. Hangot sem ad a néma szakitás, egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Az alázat az igazi tudás és az igaz megismerés kapuja. Minden nagy tett, minden valódi erkölcsi és szellemi erőfeszítés előfeltétele.

Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül Ezért-azért; egyszóval mindenért.

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: Nemeskürty István, Sík Sándor,Wass AlbertCs. Szabó LászlóBabits MihályBálint SándorSzenczi Molnár AlbertHeltai GáspárSzilágyi DomokosBessenyei GyörgyBatsányi JánosJuhász GyulaFüst MilánBorsos MiklósKosztolányi DezsőReviczky GyulaDsida Jenő,  Vajda jánosKaffka MargitSzepes MáriaCsoóri Sándor,  Fekete István,  Kemény ZsigmaondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

 

Pilinszky János összegyűjtött versei

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások