Reviczky Gyula (Vitkóc, 1855. április 9. – Budapest, 1889. július 11.) a magyar szimbolizmus korai előfutára volt. Felfogásában a pozitivista determinizmus, a kereszténység és Schopenhauer eszméi ötvöződtek: a világ nyomorúságának elviseléséhez egyetlen lehetőség a részvét és a megbocsátás.

Hazugságot sosem írtam.
Az igazság hangja legszebb.
Visszazendül dalaimban
Vallomása életemnek.

Szeretek élni! Vonz az élet,
A szerelem, a dal, tavasz.
A merre vágyakozva nézek,
Ott csak villámlik, nem havaz.

Szeretem a magányt, a csendet,
Ha odahúz édes titok.
Ott szövök álmot, ott merengek,
Megenyhülőn csak ott sírok.

Lelkembe’ nincs virág, verőfény,
Csak hervadt, néma fájdalom.
Tévedt madárként egy-egy emlék
Repül át néha szívemen.

Csak nélkülözz: az élet így tanít.
Hiányzani fog mindig valamid.
Hogy meg ne szoknád, nincsen oly gyönyör;
De puszta híja sírodig gyötör.

Ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen.
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat.
A világ csak – hangulat.

Fájdalmunkat ma rejtegetni nem kell.
Halandó, gyönge testvérek vagyunk ma.
Sirok között egyenlő minden ember,
Akár ott sírva, akár oda jutva.

Ki szomorú nem volt, az mind pogány,
Ő rendelé ezt így a Golgotán.
Ő, aki jámbor, irgalmas, szelíd
S elvette világ bűneit.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Most már tudom, nem élhetek veled,
S tudom, hogy nélküled sem élhetek!

Én nem tehetek róla, oh, te sem!
Üdvünk, csapásunk volt a szerelem.
Bocsáss meg és feledj: Isten veled.
Legyen örökre áldott a neved!

Epedni mindig: sorsom ím ez,
S tünődni elszállt álmokon.

Áldott, ki a könnyet letörli
S megért egy szerető szívet.

Óh, ne mulasszad el szeretni,
Amíg van, kedves embered:
Mert elmúlik az élet, és a
Sírban szeretni nem lehet.

Ha visszanézek most a múltra,
Álomnak tetszik az egész.
Hisz ily bolondot nem művelhet
Soha a józan emberész.

Isten veled hát! Ami elmúlt,
Örökre elmúlt: mért siratni?
Lásd, engem éppen az vigasztal,
Hogy vígaszt semmi sem tud adni.

Ha valaha találkozunk még,
Fordulj el és ne nézz reám.
Közönyt erőszakolni fájóbb
A gyűlöletnél is talán.

Te vagy minden dalom végső sora.
Azt fogom zengni mindörökké:
Hozzád hasonlót nem lelek soha!

Szeretlek, mint egy elhagyottat
Egy másik elhagyott szerethet.

Ahogy vergődő fájdalom csak
Képes szeretni: úgy szeretlek.

~~~~~~~~~~~~~~~

Kinek porszem, mi nékünk egy világ,
S egy rebbenés határa az időnek:
Minden fűszálban érezlek; de elmém
Nem bír felfogni, megnevezni nyelvén.

Akit az Isten látogat meg,
Az nem lehet boldogtalan!

Ki egy világot hord szívében,
Az nem lehet boldogtalan!

Ki hű marad az ideálhoz,
Az nem lehet boldogtalan!

Ki nem szorult az emberekre,
Az nem lehet boldogtalan!

Kit homlokán csókolt a múzsa,
Az nem lehet boldogtalan.

Ki bízik tiszta szellemekben,
Az nem lehet boldogtalan!

Az Úr imádságát ütöm fel
(Kísérőm a nehéz úton)
S vigasztalást vegyít a kínhoz
A te imád, óh Jézusom!
Imádság kell a szenvedőnek,
Akit a sors árván hagyott.
Úristen, én nem zúgolódom:
Legyen a te akaratod.

A múltból, mint távol harangszót,
Áthallom a bölcs jósigét:
Ne szűnj soha jobb korra várni!
Kislelkű, tudsz-e hinni még?

Örültem én is az örömnek
És a mi fájt, megkönnyezém.
S közelg bár nagy idők viharja;
Én csillagomhoz hű leszek.
Te benned bízom, örök Isten;
Dicsértessék a te neved!

Legyetek elnézők, szelídek;
Sohase zúgolódjatok,
Bocsánat által győzni fogtok,
Bár minden ember elhagyott.

Nem haltak még ki a Káinok,
Még nem süllyedt el Szodoma.
Az ember most is csak a régi,
S óh, jaj, nem is lesz más soha!

S habár új Messiás születnék,
Nem hozna ő se jobb időt.
A gonoszság, mely nem hisz Istent,
Halálba vinné most is őt.

Jól tudom én is, hogy a szellem
Az ember dísze, jobb fele;
De jaj, ha csak józan sivárság,
Örömtelenség jár vele.
Mely megöli a gyermekálmot,
Óh, az a szellem átkozott!
Nem bölcs, a ki csak tud, s nem érez.
Óh, tartsatok bűnbánatot!

S a szeretet nagy istenétől
Jó, tiszta szívet kérjetek.
A könnyezőhez, búsulóhoz
Vigasztaló szót szóljatok.
Egymást ölelve, megbocsátva:
Igy tartsatok bűnbánatot!

Az istenember képe bús marad.
Átvert kebléből foly bíborszalag.
Szelíd jóságaért ekképp fizettek.
Békét hirdetni jött, s harcot teremtett.
»Pax vobis! Béke véletek!« De hol?
Nincs béke itt a földön, nincs sehol!
Kereszt alatt görnyedve vérzünk.

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Elmém kábultan elmerül
A távol kékellő világba
S mig csillagért, napért hevül,
Megbotlik a göröngybe’, sárba’.

Renyhén tűnődve, céltalan,
Hogyan s mit kellett volna tennem,
Azzal vigasztalom magam,
Hogy majd jövőre megcselekszem.

Az ember vágya telhetetlen,
Az édenben természetünk a sátán.
Ott leskelődik ránk kígyói mezben
Minden-bírási vágyak almafáján.
Jó, hogy kiűztek, kitagadtak innen,
Mert sose győzünk szenvedélyeinken!

Mert lelkem’ soha el nem adtam,
S nem vettem példát rólatok;
Jó tudnom, hogy világotokban
Lelkem bitang és hontalan.

Ki följebb mást tiporva hágott;
Lenézi az alant levőt.
Érdek bogozza őket össze;
Mind egymáshoz kötött rabok.

Óh, boldog, aki mer, boldog, ki mar!
Lehetsz igaz, lehetsz bölcs, jó, erényes;
Önzés az élet, háború, vihar,
S pusztítnod kell a gyöngébbet, hogy élhess.

Megutáltam a világot,
A sok önzést, csalfaságot.
Jóllaktam az emberekkel,
Semmi sem vonz, semmi sem kell!

Az élet láza, csábja ingerel,
De hajh, csak addig, mig nem éred el.
Amire vágyol: kincsnek képzeled;
S amit elértél: már nem élvezet.

Mi hát az üdv? Virág, mely percre nyílik,
S el lesz taposva, ha lehullt a földre.
Mi hát az élet? Árny, melynek növése
Az éjszaka közelgését jelenti.

Elszáll az ifjúság, a nyár, az álom,
S hogy ne legyen múlttá, nincs oly jövendő.

A boldogság izgalma halkan
Rezeg a lélek húrjain.

Tanulj keresni, bízni, küzdeni!

Panasszal napjaid ne töltsed.
Ne légy telhetetlen vágyaidban;
Vedd a világot úgy, amint van.
Dolgozzál, és lesz pihenésed.
Üdvöt ne hajszolj, és eléred.

Ki nyugodtan, józan ésszel,
Tiszta, vidám öntudattal
Minden óra örömébül
Kiveszi a maga részét:
Nem mohó, nem telhetetlen,
S nem csömörlik meg a soktól,
Mert barátja az elégnek!

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: Dsida JenőVajda jánosKaffka MargitSzepes MáriaCsoóri Sándor,  Fekete István,  Kemény ZsigmaondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások