Vörösmarty Mihály (1800-1855). Ha Vörösmartyt olvassuk, írta Babits, mindig közel vannak a csillagok, a halál és végtelenségek. Költői világa a képzelet romantikusan tágas, és a tudat mélységekben gazdag tere. Az ő műveiből idézünk.

Szép vagy, ó, hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben,
Téridet országos négy folyam árja szegi;
Ám természettől mindez lelketlen ajándék:
Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, ó magyar;
Bölcsőd az, s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

A tehetetlen kor jött el, puhaságra-serényebb
Gyermekek álltak elő az erősebb jámbor apáktól.

Az nem lehet, hogy ész, erő
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Mit csinálnak Magyarhonban?
Esznek, isznak és danolnak.
Semmi baj sincs? Semmi gondrém,
Hogy majd érte meglakolnak?
Van biz itt baj; de hiába,
Enni csak kell az embernek;
S inni hogyne kéne, ahol
Oly dicső borok teremnek.
Csakhogy aztán,
Majd ha ember kell a gátra,
Korhely-gyáván
Ne maradjon senki hátra.

A hazának nincsen háza,
Mert fiainak
Nem hazája;
Kincsnek, vérnek rossz gazdája.

Neve: szolgálj és ne láss bért.
Neve: adj pénzt és ne tudd mért.
Neve: halj meg más javáért.
Neve szégyen, neve átok:
Ezzé lett magyar hazátok.
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?

Mi a világ nekem, ha nincs hazám?
Elkárhozott lélekkel hasztalan
Kiáltozom be a nagy végtelent:
Miért én éltem, az már dúlva van.

Teremt-e isten több magyart,
Míg a világ, míg napja tart,
Ha mink is elfogyánk?

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély süllyedésből,
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük, élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfimunka volt!

Hírhedett zenésze a világnak,
Bárhová juss, mindig hű rokon!
Van-e hangod a beteg hazának
A velőket rázó húrokon?
Van-e hangod, szív háborgatója,
Van-e hangod, bánat altatója?
Állj közénk, és mondjuk: hála égnek!
Még van lelke Árpád nemzetének.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Legszentebb vallás a haza s emberiség.

~~~~~~~~~~

Sötét és semmi voltak: én valék,
Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj,
És a világot szültem gyermekűl.

Az ember lőn, és folytatja faját,
A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt.

Nézd a világot: annyi milliója,
S köztük valódi boldog oly kevés.

Istentelen frigy van közötted,
Ész és rossz akarat!
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcú lény!
Nincsen remény!

Gondold meg és igyál:
örökké a világ sem áll;
Eloszlik, mint a buborék,
S marad, mint volt, a puszta lég.

Hol a könyv, mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága?

Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei
Salakjok annál borzasztóbb legyen.

Országok rongya! Könyvtár a neved.

Hiába minden: szellem, bűn, erény:
Nincsen remény!

És hosszú béke van s az ember
Rémítő szapora,
Talán hogy a dögvésznek egyszer
Dicsőbb legyen tora.

Az ember fáj a földnek.

Az emberfaj sárkányfog-vetemény:
Nincsen remény! nincsen remény!

A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Most tél van és csend és hó és halál.

~~~~~~~~~~~

Lesz még egyszer ünnep a világon;
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon.

Mindig így volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett.

És mégis – mégis fáradozni kell.

Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton. nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.

S a lélek! – ami gondol, és akar,
Óhajt, és képzel, búsong és örül;
Ez a világok alkotója bennem,
S rontója annak, amit alkotott;
A lélek, ami emberré teszen.

Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.

Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen.

Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tükrözik.

Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.

~~~~~~~~~~~~
Minden országot bejártam,
Minden messze tartományt,
S aki álmaimban él,
a dicsőt, az égi szépet
Semmi földön nem találtam.

A szerelmes
Csillagot hordoz szemében:
Bár bolyongjon éj felében,
Kedvesére rátalál.

Jőj, kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren maga van csak az egy szerelem.

Így fogunk mi csendben élni
S a bajoktól messze lenni.

Remélni oly nehéz
A kornak alkonyán,
S szeretni tilt az ész
Letűnt remény után.

A rövid, de gyötrő élet elfolyt,
Szép Ilonka hervadt sír felé;
Hervadása liliomhullás volt:
Ártatlanság képe s bánaté.

Nem érez, aki érez
Szavakkal mondhatót.

Hová merült el szép szemed világa?
Mi az, mit kétes távolban keres?

Kinek virág kell, nem hord rózsaberket;
A látni vágyó napba nem tekint;
Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget:
Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt.

Ábrándozás az élet megrontója,
Mely, kancsalul, festett egekbe néz.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egész világ nem a mi birtokunk;
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.

~~~~~~~~~~~~
Szólj, gondolj, tégy jót, s minden szó, gondolat és tett
Tiszta tükörként fog visszamosolygani rád.

Mi tilt jobbakká válnotok?
Ha eddig pazaroltatok,
S idő, ész, pénz elszóratott
Megvenni a gyalázatot:
Elég az ok
Javulnotok.

Gondolj merészet és nagyot,
És tedd rá éltedet:
Nincs veszve bármi sors alatt
Ki el nem csüggedett.

A sötétben szikra is világít,
Jó reményem, el ne hagyj.

Ki szívben jó, ki lélekben nemes volt,
Ki életszomját el nem égeté,
Kit gőg, mohó vágy s fény el nem varázsolt,
Földön honát csak olyan lelheté.

A természet örök könyvét forgatni ne szűnjél,
Benne az istennek képe leírva vagyon.

To’Piro

 

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások