Báró Kemény Zsigmond egyaránt mestere a 19. századi történelmi, a társadalmi és a korai lélektani regénynek. Ilyenek például a Férj és nő, Özvegy és leánya, A rajongók, Zord idő. Stílusában a nagyromantikától a realizmusig jutott, értekező prózája a szabadelvű gondolkodót mutatja.


Magyargyerőmonostori báró Kemény Zsigmond (Alvinc, 1814. június 12. – Pusztakamarás, 1875. december 22.) magyar író, publicista, politikus. A magyar romantikus regényirodalom Jókai Mór melletti legnagyobb alakja. 1867-től 1876-ig a Kisfaludy Társaság második elnöke.

…….

Furcsa bogara az Istennek az ember. Csak a lepke győz le minket az ostobaságban, midőn pörzsölt szárnnyal megint a gyertyafénynek rohan.

Vannak szelíd, holdas éjszakák, midőn az egész természet reszket a kéj és boldogság mámorától; midőn a virágos tavasz illatának legbódítóbb részeit adja át a szellőnek, hogy maga a lélegzés legyen idegeink csábítója. S midőn a madárdal beszéddé válik és az álmodó szívet az élvezet titkairól világosítja fel. Talán csak percekig tart a bűvölet; de határozhat az élet sorsáról.

Mindkettőnk vezércsillaga a szerencsétlen szerelem: de különböző utakra int. Nekem uralkodni és küzdeni kell; neked némán szenvedni és lemondani. Sorsunknak engedelmeskedni vagyunk teremtve. Kövesse ki-ki vezércsillagát!

Csillagos éjeken, hogy ha minden pihen, Te vezetsz, szerelem, titkos ösvényeden. Szeretlek! S az élet mi is volna nekem, Ha te nem szeretnél, édes egyetlenem!

A test bűbájának legfőbb alkatrésze a lélek jósága, s egy nő egész lénye akkor van összhangzásban, midőn a külalak igézetéből az első hatás nem az érzékekre esik.

A férfi szobája keveset bizonyít jelleméről, s belélete történetét is ritkán árulja el.

De a nőt megítélheted abból, amit lakása küszöbén belül látsz. Miként arcát a tükör, minden tárgy, melyet maga köré vont, hűn másolja le kedélyét.

Ha álmodni akarunk, ne elégedjünk meg csekéllyel. Ha az elérhetetlen vágyakra szorulunk, kívánjuk egyúttal az egész lehetetlenséget.

Ah, a boldog szerelem fészke – sóhajtja. – Alig két öl tér innen addig, s mégis mekkora távolság! Isteni Velence! Mint a megtört virágról az illat, még leng fölötted a művészet és szerelem lelke. Több-e, amit vesztettél, vagy amit bírsz?

A szív ragaszkodásának törvényeit soha halandó nem fogja kifürkészni.

Az Isten a mellet csontból és húsból alkotta átlátszó üveg helyett, s ennélfogva lehetetlen a kebel titkaiba tekinteni.

Az első szerelem örökké él. De melyik az első szerelem?

Nem volt titkuk, osztoztak örömben és búban. Lelkök egész láthatárát úgy besugározta a szerelem, hogy abban homályos zug nem maradt, hová a világosságtól rettegő legkisebb titok is bevonulhatna.

Nincs nehezebb, mint kölcsönös bizalomban átélt évek után az első titkot tudakolni, mert szigorú ítélet fekszik ebben vagy a kérdőre vagy a kérdezettre.

…..

Az önhitt ritkán jön zavarba. Kinek nincsenek mély érzései, minden tárgyra hamar megtalálja az illő szót.

Ilyen kaján a sors! Akkor terheli leginkább vállunkat, midőn tudja, hogy különben is összeroskadnánk.

Van helyzet, melyben kívánságunk betöltése fájóbban hat reánk, mint a visszautasítás.

Szemünkben egy könny elég arra, hogy elfátyolozza a csillagok fényét. S ki örömeit eltemette, a tavasz virágos kertjeiben is csak temetőben járkál.

Aki néhány percet úgy élt át, hogy magát nem becsülhette, s gyémántként, mely törést kap, sohasem fogja úgy összegyűjteni és visszaragyogtatni a sugarakat; sohasem képes úgy örvendeni, mint addig tevé.

Sohasem fölösleges semmiségünkre emlékezni. Magasság nem lehet annak megfelelő mélység nélkül, és szerencsésnek azt szoktuk nevezni, aki sokat veszíthet.

Kitűnővé egy szerencsés perc által is válhatunk; hasznos emberré a fáradtságos évek tesznek.

A te magzatod, leányom, azért adatott neked ajándékul, hogy úgy takard be az élet viszontagságai ellen gondoskodásoddal, mint ahogy tested elzárva és oltalma alatt tartotta, míg a születésre megérlelődött.

Boldogok a gazdagok, kiket a fény úgy vesz körül, mint mást a levegőég. Sugárkörén át tekinthetik a tárgyakat, melyeket az élet nyújt, mégpedig szebb világításban, mint mi, kiknek előbb könnyeinket és verítékünket kell szempilláinkról letörölni, hogy valamit láthassunk. S akkor is csak ugyanazon tárgyak sötétebb oldalán; mert a derültebb oldal mindig a gazdagok felé fordul. Valami delejes erő mozdítja így a világ tárgyait.

A múlt forradalom alatt is ő kettőt nem tudott elhinni, tudniillik, hogy a győzedelem esetén mint független ország fennállhassunk, s hogy megengedhesse Európa e győzelmet. Mármost a nagy hajótörés után egy parton vagyunk, hová a zivatar vetett ki, és nem evezőink vittek. A vakmerő kormányos keletre mutatott, mi nyugaton állunk. Ellenkező távolságok!

…..

Perc az élet, de e percbe mennyi öröm, csalódás és bánat nincs összpontosítva! Örökkévalóság vár reánk, s a koporsó azon szekrény, melybe minden terhet, mit magunkon hordánk, leteszünk és elzárunk. De hány ember van, ki kitántorgó léptekkel is ne ajánlkoznék a sír párkányáról visszafordulni, hogy tovább hordhassa a tehert, mely alatt már alig tud lélegzeni? Miért tapadunk annyira a végeshez, midőn a végtelent hitünk biztosította?

Ha a fecske levert fészkét ismét újra és újra tudja rakni, s legföljebb az üldözésen okulva más eresz alatt keres védelmet, rommá dőlt életterve vagy vesztett vagyona mellett miért csüggedne el éppen az ember, ki egyedül bír értelemmel, s egyedül hisz a gondviselésben?

Nemcsak kőből épült templomok vannak; minden ember szíve az.

Minden cselekedetünk tükör, melyben a végzet mutatja meg képét.

De a gondviselés kegyelme gyakran rejt a keserűbe is valami vigasztalót, hogy ne szokjunk el sem a reménytől, sem a szeretettől, s a szétdarabolt magyar föld részei teljesíthetnek külön oly hivatást, melyet együtt bizonyos korszakban képtelenek volnának betölteni.

Óh, az ember gyarló teremtés, mikor imádkozik vagy vétkezik egyaránt. Minden csak máz rajtunk, mely gyöngeségeket von be. Bűneink nagy része túlhajtott erény, erényeink nagy része magát ki nem nőtt bűn. Játékszerei vagyunk ellenszenveinknek, melyek megvakítanak, és közönyünknek, mely érzéseink lángját oltja ki, hogy a sötétségben szellemünk elaludjék, és szívetlenség által butákká váljunk.

A legbecsesebb vagyon az ész.

Kemény Zsigmond író magvas gondolatai…

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: Kazinczy Ferenc,  Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások