Füst Milán 1888. július 17–től 1967. július 26-ig élt. Kossuth-díjas író, költő, drámaíró, esztéta. A magyar szabadvers megteremtője, munkái 1909-től jelentek meg a Nyugatban. A feleségem története című regényét 20 nyelvre fordították le. A francia megjelenését követően, 1965-ben Nobel-díjra jelölték. A szépség szolgálata számára erkölcsi erő.

fust milan kolto

Uram, fölékesítettél e földi téreken. S mindez hiába volt. Elfogytam, mint a hó. És semmivé lett drága életem.

Feledni vágyom minden múltamat, s még inkább elrejtőzni, elmerülni abban, Ami még jussom itt.

Oh, szállj meg hát, nagy látomás! Hadd tudnám meg, mi végre voltam?

Föltettem életem egy lenge levélre, És én is elmegyek, hová a szél sodor!

Úgyis eltűnünk nyomtalan, s ki veszi számba a falevelek életét?

Nincs vigasz, oh, rég tudom. Mert mindennek, mi él, A sorsa meg van írva, el kell múlnia.

Oh, tünékeny ez a lét, s nincs benne semmi maradandó!

A csend alapvető valami, mintha azon épülne fel a világ

Ó, örök Mozgás, te, amely körbe fut, helyben áll, semmire se mén.

Az örök változás mivégre van? Vagy minden veszendőbe mén? Az egek tornyai s az égő tűzzel teli árkok? És lelkem is, szegény?

Mit is kíván a lélek! Ó, ha tudná! Legjobb is volna: életét ha átaludná!

Hol nincs cél, van-e futó, ki örülne a futásnak? S hol nincs zár, mi végre ott a kulcs?

Élek és kiáltok, hogy halld, de vajon még meddig kiáltok én? S vajon kinek kiáltok én? S meghallják-e vaj’ a századok, hogy egy ember élt itt?

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ó, múltak hamvadó hamva! Ó, múltak elalvó tüze! Ó, én életemnek kesernyés íze!

Fanyar volt sorsom íze, mint az álomé, S a gondolatom mind: halálomé.

Nehéz a valóság nekem: elmenekülni tőle Ó, mily boldogság, Nehéz a valóság nekem, futni segíts hát, s feledni, oh, isteni jóság.

Nincs időm, ti emberek, s a bánat is, Nehéz madár gyenge ágon, úgy lehúz, úgy megvisel.

Az emberi szív szomorú. S én nem győztem szomorkodni az életen, s nem győztem csodálni.

Sóhajra mindenkor van ok.

Nékem kín a szépség, s fáj minden szeretet.

A szenvedésem úgyis csak az enyém, tanulsága csak számomra lehet.

A szenvedések igazságát csak az ismerheti meg, aki átéli.

Uram, én nem tudok már szólani Hozzád! Néma lettem én, s a szívem nem talál.

A keserű kétség, melyet magamban gyermekkorom óta hordok: nem értem és nem is merhetem ezt az életet egészen.

A dolgoknak voltaképp nem is lehet a végire járni. Forgathatom, ahogy akarom, nem lehet átélni a mélyét, a teljét, mert átélhetetlen ez az élet, s mi, úgy látszik, csak a fölületét érintjük.

Ó, élet, örök tenger, mely szirtre csapod szenvedő cseppjeidet! Minden szent, ami él – s a szentséget magadban hordod. S talán erős, új szentség fénye derül majd rád az elmúlásban.

Az ember ne sírjon az élet után nyavalyás remegéssel, de fogadja megadással, amit az élet rendje kíván.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Igyekezz, ó, igyekezz, lélek E föld körén repülni túl! Nézz feljebb: ott tisztább az ének.

Nincs kérdés több ott, hol a derű, Hol tiszta ívek és körök Honában már a gondolat örök!

Ott fenn építs magadnak tiszta házat, Ott fenn, ott int a Magyarázat!

Fürössze lelked boldoggá a tisztaság reménye, Mit lágy ölén kínál a végtelen!

A lélek a lehetetlen után esedezik, mert az kell neki, mert a lényege is olyan, a természetében van ez az esengés.

Ami eredendő, a rosszal kell megküzdenie, minden kor mélyén a sötéttel, ahogy foltjait legyőzi a nap.

Vak csillag a reménység.

De, jaj, magadtól menekvésed Nincs e földön s föld alatt! Magad vagy elméd ős-talánya.

Oh, nem úgy, testvérek, az nem lehet, hogy csakis sírni, átkozódni S két kezed tördelni vagy az ég alatt.

Vannak szavak, amelyek végzetesek, tudjuk, s amellett még csak nem is igazak.

Minél rosszabb a lelkiismerete valakinek, annál sötétebb a képzelete.

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Féltem álmaim javát, és nem tudom, Hogy nem a messzeség-e az, mely véled egybefűz?

Kik azok, akik tökéletesen egymáshoz valók, ki mutat nékem ily boldogokat? Az embernek sokat kell tudni elviselni, mindig és mindenütt a világon.

Végülis, mi a boldogság? Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar után.

Akit szerettem, rosszul szerettem, Akit szerettem, hiába szerettem.

Mit ér, mit ér az égnek tornyait Meghódítanod, mérned e föld minden dolgait? Szerelmed már nem kell neki, S a lelked, vigaszát majd hol leli?

Mily valószínűen tud hatni némely vallomás!

Az emberszív gyakran kemény, ha szólítod.

Mi van az emberi szívben, a mélyén? Csakis a tengerfenék lassú mászkálói volnának jó tükörképei e sötétnek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A pénz vakít, igen, ez így van. Különösen, ha nincs valakinek.

A teremtésnek még öröme is telik a tökfilkókban, valószínű a dolog, különben nem árasztotta volna el velük a világot.

Mindenféle népekkel vesződik az ember egy életen át, s akikkel érdemes volna, nem jut rájuk ideje.

Szív voltam, tört szív, emberek! S hogy feledni fogtok, az a vigaszom.

A megtörténtet semmi jóvá nem teszi.

És mégis, mégis, látjátok, fáj ám az embernek az anyja éneke, Hogy értem őszült meg, tudom, mert aggá tette gondja. Ti bús anyáknak gyermekei valahányan, szóljatok hát: nem úgy igaz-e, hogy a szívnek Csakis az anya éneke súlyos és fájdalmas.

Oh, jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rá a századok, S azt meg kell védened.

Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! Oly csodás nyelv a magyar. Révület fog el, ha rágondolok is. Ne hagyd tehát, hogy elmerüljön, visszasüllyedjen a ködbe, melyből származott E nemes, szép alakzat.

Sötét nyaram elaludt már, s magasztos éji csendbe Fúlt, s a bús fenyők sötétje régen eltakarja.

Változtatnod nem lehet. E világ dolgai Csak úsznak egyre álmosan tovább.

Téged fennhangon nevezünk, téged elképzelünk: Igazság! Hatalmas nemtő! Te voltál mindig a bölcsek képzelete! Jóság és okosság: tebenned egyesülvén vannak!

Mint a fedél, amely nem illik a belvilághoz, s le-lefordul a fazékról, olyanok a mi gondolataink. S a cselekedeteink nem különben, csak nem fedik be soha, amit akarunk.

Nincs az én szívemben semmi már, Mi igazam keresné.

Micsoda megkönnyebbülés megszabadulni attól, amit igazának hisz az ember, méghozzá, ha mindvégig életben akarja tartani magában. Elviselhetetlen teher a végén. Mert mit csinálhat az igazával?

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: Borsos Miklós, Fodor Ákos, Kosztolányi Dezső, Reviczky GyulaDsida Jenő,  Vajda jánosKaffka MargitSzepes MáriaCsoóri Sándor,  Fekete István,  Kemény ZsigmaondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

Hozzászólások