Szabó Lőrinc költő Babits Mihály köréhez tartozott indulásakor, több lap munkatársa. Jeles esszéista és kritikus. Műfordítói életműve az Örök barátaink című gyűjteményében vált ismertté.

Szabó Lőrinc, teljes nevén Szabó Lőrinc József (Miskolc, 1900. március 31. – Budapest, Józsefváros, 1957. október 3.) Kossuth-díjas költő, műfordító, a modern magyar líra egyik nagy alakja.

Az élet – mit tudom én, mi az élet?!
Zűrzavar, bölcs és esztelen:
mindenki rokon mindenkivel,
életet és halált kever
a rettenetes szerelem.

Teher voltam csak ezer terheden,
gyáva, én, kit került a hit, a tett:
elpazaroltam édességedet.

Szeretnek.
Óh milyen könnyű a világ!
A csillagos ég ringat a karjaiban,
lábam alatt szinte muzsikál a föld.

A szerelem,
ahogy tanít idő s tapasztalat,
egyre szebb lesz és titokzatosabb.

Nincs tenélküled,
nincs valóság, s minden öröm beteg.

Mindenkinek ismeretlen
a másik, – csak akkor
enyém az agyad játéka is,
ha egészen enyém vagy; amíg
külön maradunk, nem elég bizalmas
teljes szemérmét
levetni a lélek,
de a testi szerelemben
összesimul, és
boldogan felejti magát.

Sötét szavak csontvázán mámoros
életként lüktet ez a szerelem:
szívemben és agyamban muzsikál,
önző húsomat csöndesíti, és
testvéreddé aláz és fölemel.

Azt hitte, hogy még alszom, s megölelt,
s én mozdulni se mertem, félve, hogy
fölébredek, és álomnak remélve,
hogy ébren vagyok, és hunyt szemmel és
mozdulatlanul és remegve tűrtem,
hogy karjaimba fészkelje magát.

Mondják, hogy szép, és én semmit se mondok,
és nem tudják, hogy tegnap engem csókolt,
és hogyha hallgat, nem tudják, hogy ő most
arra gondol, hogy tegnap hullt a harmat,
s ránk hullt a harmat, őreá meg énrám.

Nem érdekel, mi lesz, mi volt,
lelkünk egy pillanat,
égünk, s minden tüzet kiolt
már-már egyetlen mozdulat.

Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.

Igazad van. Nem vonzó rettegésben
és ideglázban nagy a szerelem,
hanem mikor oly ősi nyugalommal
ölelkezünk, hogy még észre se vesszük
s máris egymásban alszunk. – Igen, így
süllyedünk vissza Istenbe, csak így
s ilyenkor mély szerelmünk, mint a föld,
és egyszerű, mint a halál s az élet,
melyeknek öntudatlan kezei
kötötték s majd feloldják köldökünket.

Az ellentétem kéne, az, aki
nem követel semmit cserébe, a
teljes biztonság, az önvád alól
felmentő, szent, jókedvű, igazi
önzetlenség. Az volna jó, igen,
az volna nekem való szerelem.

~~~~~~~~~~~~~~~~

Minden szép eltorzul szememben,
mert rettenetes ennyi vággyal
szegénynek lenni s fiatalnak.

Minden vagyok, semmi se vagyok,
mese és változás.

Hang vagyok én, visszhang vagyok én.

Gyengédebb vagyok én az almafavirágnál,
és leheletnyi holdfénynél is szelídebb.

Jó volna futni könnyedén,
s mindig, mindenütt célba jutni.

Hit nélkül csak megaláz és megszegényít a képzelet.

A sorsot hajlítani kell,
akarni, hinni, megbűvölni,
a hit sziklákat mozdít el.

Két kezével egyszerre tart az Isten,
s ha azt hiszem, hogy rosszabb keze büntet,
jobbja emel, és fölragyog az ünnep.

Minden erőnél erősebb
a türelem s a jóság.

Fények vagyunk mind: Isten lelke, öröm, remény.

Súlyos felhők ülik meg az eget,
és csak a gyermek ártatlan szeme
lát föl a csillagokig.

Erő, megváltás, remény és vigasz,
jövel, Szentlélek Úristen, tavasz!

Szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Hinni és bízni
kellenék!

Hiszek benned, jóság, türelem,
hiszek benned, isteni értelem,
hiszek benned, szabadság, szeretet.

A megtagadhatatlan
szeretet őrzi
a rend egyensúlyát, szeretet
dolgozik a javító
idő szívében,
éltetve az egymás után
elhömpölygő nemzedékeket.

Amennyit örülsz, annyit élsz.

Örülni kell
mindennek és mindenkinek,
ha más nincs, annak, hogy vagyunk.

Azt adja a világ,
amit belelát a kíváncsiság.

Uram, add meg, hogy rothadó bűneim
csöndes örömmé
tisztuljanak benned, és egyszer majd mint salaktalan láng
szálljak el én is a végtelenbe!
~~~~~~~~~~~~~~~~

Élj, küszködj, s ne törődj vele, hogy élsz; és halj meg, és ne törődj vele.

Első tudás: tudni, hogy gyengék, – második:
tudni, hogy mégis hasznosak vagyunk.

A hit gyönyöre
maga építi, amit ostromol.

Tele a lét csodákkal: itt, ott,
mindenütt hív valami.

Áldottak voltak a titkos erők,
melyek a túlsó partra vittek át,
ahol a lélek elejti magát,
ahol gyógyul a fájó akarat.

A leghősibb vágy is tönkremegy
a kényszerek kezén.

Van fájdalom, oly hideg, mint a jég.
Szívem is csillag. Éget, mint a jég.

Milyen koldus az ember,
s a lélek akármit csinál,
belülről, mint almát a féreg,
kiesz bennünket a halál.

Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Roncs életemet mocskos, sűrű lé
unva görgeti a halál felé.

Bennünk lakik a halál, s levegővé
porló percekké őrli napjainkat.
Sok kétely és bűn a halálba láncol.

Örökké kellene élni, de
ha nem lehet,
küzdj bátran, és búcsúzz vígan.

Az élő mindenségből egyre jobban
kis életedre szűkül a világ.

Mindenkiben fölkél a nap,
de mindent csak az alkonyat
mutat meg egy kicsit.

Tetszik, nem tetszik, itt vagy itthon,
próbáld meg, és légy boldog itt!

Menekülj a hegyekbe, mezőkre, s ott
a tiszta ég alatt
mindent elölről kezdve építsd
új városodat.

Maga az ember, ahogy van,
túl hitvány valami.

Mindenkinek csak az igaz,
ami hasznos neki!

Az érdek akar
emberi törvényt
szabni a mindenségre.

Az ember undorodik magába s másba nézni,
undorodik a kificamodott
világ minden tükrétől.

Dac és sugallat bennem is akadt
egykor, de az árny mindig súlyosabb
maradt a fénynél.

~~~~~~~~~~~~

Legyen a költő hasznos akarat,
az Isten nyelve, az igazság
helytartója.

Ég Álma, Föld Szíve légy,
az, akinek nincs más érdeke,
csak az Igazság.

De születik-e majd, barátaim, a testünk
mocskos titkaiból, születhet-e mibennünk
egyetlen tiszta gondolat?

Úristen, mennyit gyötrődik, amíg,
csak egy kicsit is, változik a szív.

Mondd, Istenem,
törvény az ember szenvedése?

A végtelen zajlásban minden, ami volt, milyen
tökéletesen jelentéktelen.

Adj Istenem,
egy kis értelmet a reménynek.

Ha küzdve, ha sírva, ha törve: remélj!

Be fáj, hogyha már élek, nem tudok
egyszerre mindenféle lenni!

Nem tudok örülni, csak
a magam törvénye szerint.

Igaz egész csak ellentéteiddel
együtt lehetsz.

Együtt és külön, se szégyen, se gőg:
hajtom fejem a közös sors előtt.

Szívem szakad, oly egyedül vagyok.
S kell a hit, a közösség, szeretet.
S kezét nyújtja. Mert beesteledett.

A mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: Csontváry Kosztka Tivadar, Márai Sándor, Géher IstvánReményik SándorII. Rákóczi FerencÖrkény IstvánPetőfi SándorDeák FerencNagy LászlóKatona JózsefKodály ZoltánKányádi SándorFazekas MihályMóricz ZsigmondKölcsey Ferenc Zrinyi MiklósHamvas BélaJókai AnnaJókai MórWeöres SándorCsokonai Vitéz MihályAdy EndrePilinszky JánosNemeskürty IstvánSík Sándor,Wass AlbertCs. Szabó LászlóBabits MihályBálint SándorSzenczi Molnár AlbertHeltai GáspárSzilágyi DomokosBessenyei GyörgyBatsányi JánosJuhász GyulaFüst MilánBorsos MiklósKosztolányi DezsőReviczky GyulaDsida Jenő,  Vajda jánosKaffka MargitSzepes MáriaCsoóri Sándor,  Fekete István,  Kemény ZsigmondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

Hozzászólások