Akartam adni – B. Mester Éva ír, és adni akar önmagából. Aki alkot, az szoros kapcsolatba kerül a széppel, a rúttal, a világ összes jóságával és gonoszságával, az lángot ad magából, minden szava rezonál lelke rezdüléseire. Ilyen költő B. Mester Éva. Verseiben a fájdalom, a gyász mellett az életöröm is tapinthatóan jelen van. Sokszínű, színes egyéniség. Filozofikus gondolkodású, jó hangulatfestő, olykor meg racionális, – nem hiába élt a számok bűvöletében évtizedekig – ám a humor sem áll távol tőle.

akartam adni

Összetartó, népes családban nőtt föl. Egy kis faluból, Sátáról indult, emléknyomokat hordoz magában.

Mesélj gyermekkorodról! Mit adott neked a nagycsalád? Milyen örökséget hoztál magaddal?

Egy majdnem teljes élet van már mögöttem minden örömével, küzdelmével. A nyugdíjas éveim jutalomjátéka az írás. Egy Sáta nevű faluban születtem, Borsodban. Édesapám bányász volt, édesanyám nyolc gyermeket hozott a világra. Valamennyien megéltük a felnőttkort, ami akkoriban nem volt általános. Én voltam a legkisebb a családban. A szülői házból hoztam a betű szeretetét, a tudás tiszteletét.

Testvéreim közül négyen magyar-történelem szakos tanárok lettek, volt amatőr író és hivatásos újságíró is közöttük. Én a közgazdász szakmát tanítottam, legtovább Miskolcon, a Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolában. A szakmai kibontakozás éveiben az irodalom nem kaphatott nagy hangsúlyt az életemben. Volt azért rá példa, hogy becsempésztem közgazdaságtan órára József Attilát: „A munkabér, a munkaerő ára cincog zsebünkben…”

Bizonyára vannak meghatározó irodalmi élményei gyermekkorodnak, kisiskolás éveidnek, hiszen, úgy tudom, egészen kisgyermekként kezdtél foglalkozni az írással. Oszd meg velünk a két kiskönyved születésének történetét!

Édesanyám konyhája a házunk szuterénjében volt, mi fönt tanultunk a nővéremmel. Gyakran voltam egyedül, élénk fantáziával kialakítottam belső világomat. Jól tanultam, többször kaptam jutalomkönyvet. Nagy kincsnek éreztem, de szerettem volna újabb könyveket. Könyvesboltról még nem is hallottam, a zsebpénz fogalmát se nagyon ismertem. Nosza! Én is készítettem, kettő könyvet is. Saját, gyermeteg versikék voltak benne, színes papírból ragasztott képekkel.Végül összevarrtam, nagyon büszke voltam rá. Akkor még nem gondoltam, hogy egyszer igazi köteteim is lesznek.

akartam adni

Hogyan alakult az életed az általános iskola, majd a középiskola után?

Már az érettségi évében elkezdtem dolgozni, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet levelező tagozaton végeztem el. Összesen negyven évet dolgoztam. Húsz évig közgazdászként, különböző beosztásokban, húsz évig közgazdász-tanárként. Házasságot kötöttem Mester Istvánnal, aki számítástechnikával foglalkozott. Két gyermekünk született. Férjem korai halála nemcsak családunknak volt pótolhatatlan veszteség, a szakmája is sokat veszített. Az elsők között volt, aki belelátott a számítógép működésébe. Sokra vihette volna. A B. Mester Éva nevet a tiszteletére vettem fel.

Közgazdászként a számok világában éltél. A racionális gondolkodás és a lélek mélységeinek, rezdüléseinek megfigyelése megfér egymás mellett?

Az ember személyisége többoldalú. Lírai alkatúnak tartom magam, könnyen elérzékenyülök. Amikor például néztük a végzős diákok vitatható színvonalú szalagavató műsorát, mindig hátrahúzódtam, kezemben papírzsebkendővel. Gyakran volt rá szükségem. Ugyanakkor megszerettem a számok hűvös logikáját is. A számok nem hazudnak! Mai napig kedvenc időtöltésem a sudoku, amit profi szinten játszom. Kiszámítható logikára épül, remekül kikapcsol.

Az adójogszabályok számait emberek manipulálják. Ami tegnap igaz volt, holnap már használhatatlan ismeret. A tankönyvkiadás nem tudta követni a szakma változásait, akkoriban az internet sem segített még annyit, mint manapság. Korábbi tételsorok és az aktuális törvény alapján magunk fabrikáltunk gyakorlófeladatokat.

Jelenleg nagy kedvencem, már-már példaképem Fekete Edit kortárs költő. Ő is közgazdász, nagyjából egyidősek vagyunk. Személyesen nem találkoztunk, de követem munkásságát. Éleslátás, bátorság, líra és humor egyaránt megfér verseiben. Reményeim szerint az én verseimben is.

akartam adni

Mikor kezdtél el írni?

A nyugdíjas évek előtt rendszertelenül írtam, elsősorban családi vagy munkahelyi események kapcsán. Ezek többnyire nem voltak fajsúlyos versek, nem is őriztem meg őket. A nyugdíjas évekig csak szűk körben volt ismert, hogy verseket fabrikálok. Azt azonban éreztem, hogy több van bennem.

Az indulás évei után írásaiddal, köteteiddel számtalan helyen – irodalmi esteken, folyóiratokban, online felületeken – bemutatkoztál már. Említs néhány, számodra emlékezetes bemutatkozási lehetőséget!

Az Irodalmi Rádiót kell kiemelnem. Friss nyugdíjasként, mint közönség keveredtem egyik rendezvényükre. Éppen akkor három nap volt még a soron következő pályázat határidejéből, amire a főszerkesztő (Zsoldos Árpád) külön is felhívta a figyelmet. A fiókomban kallódott olyan vers, ami illett a tematikához. Vesztenivalóm nem volt, pályáztam, de nem mondtam senkinek. Azonnal oklevelet kaptam, felolvasták az én versemet is. Invitáltak a csapatba, ott ragadtam.

Itt és máshol is számon tartanak már. Elsősorban online felületeken jelennek meg verseim. Mára eljutottam oda, hogy néhány felkérésre nemet mondok. Nem szeretem, ha valaki ugyanazt a verset több helyen is megjelenteti. A Költők Kalodájában magam is szerkesztő vagyok. Rangosnak tartom a Litera-Túra Művészeti Magazint, de legnépszerűbb a saját oldalam. Már kialakult a verseimet szerető olvasók köre.

Óriási élmény volt két évvel ezelőtt Tiszakesziben a Költészet Napja. Több mint százan voltak jelen. A tisza-parti emberek ünneplőbe öltözve szavaltak, énekeltek. Én is kaptam félórás bemutatkozási lehetőséget. Máig meghat, hogy nem történelmi, helytörténeti vagy egyházi esemény, hanem a vers volt az ünnep lelke. Rendszeresen jelennek meg verseim a Kaptárkövek című folyóiratban, különböző antológiákban, és saját köteteim is vannak.

Mára mondhatjuk, kiteljesedett írói-költői munkásságod…

Volt, aki megkérdezte, hol voltam eddig? Így alakult. Aktív éveimben a kenyérharc, most a költészet tölti ki az életemet. Viszonylag sok verset írtam. Eddig három kötetem jelent meg. (Csillagnász 2017; Partodra vetett aranyhal 2018; Magamból csendet 2019;) A negyedik kötet nyers változata is kész, szerkesztés alatt áll. Tavasszal megjelenik „Könnyűvé válni” címmel.

Az én koromban már szabadulunk a homokzsákoktól, a szárnyalás képessége mindenképpen megkívánja. Másrészt néhány megmérettetésen talán könnyűnek bizonyultam, vállalom a kudarcaimat is. Akit nem ér kudarc, nem ment el képességei határáig. Aki lép, az győz vagy tanul. Aki nem mozdul, veszít!

Bőven akad téma, ami alkotásra inspirál. Ezt szerzői blogod gazdag tárháza is bizonyítja. Mégis, milyen témát és formát választasz az írásaidnak?

A napi történések most szegényesek a pandémia miatt. Vannak emlékek, tapasztalatok, és inspirálhat mások írása is. Megmaradok a versnél, a próza nem elég izgalmas számomra. A versen belül is a tömör, de kifejező megoldásokat szeretem. Rövid verset írni semmivel sem könnyebb. Meg kell találni az egyetlen megfelelő szót, ügyelve a vers ritmusára és hangulatára is! A vers ne legyen szájbarágós, a részletek leírására ott a próza. A vers „csak” érintsen meg!

Legtöbbször maga a vers dönti el a versformát. Többnyire lüktető, dallamos sorokat írok. Gyerekkoromban tanultam zenét. Meggyőződésem, hogy ezért szeretem a muzsikáló sorokat. Kivételként írtam néhány szabad verset is, de engem nem korlátoz, inkább segít a ritmus és a rím. Így tudok megszólalni, nem is törekszem mindenáron „trendi” megoldásokra.

Vers vagy próza? Mitől függ a műfaj születése?

Van néhány elbeszélésem, de közelebb áll hozzám a vers. Amikor kipattan a fejemből egy ilyen gondolat: „Rejtve maradt lelked, páncéltested védte, ahogy tüske borul szelídgesztenyére.” Vagy „Megpattant ér forrást csobog” – ilyenkor olvasóvá válok, rácsodálkozom. Visszahat, örömöt ad.

Verseidben az elmúlás vissza-visszatérő téma. A hiányérzés, a mulandóságban a megbékélés keresése. Véges életünk finom igazolásai ezek az alkotások….

A gyerekkorra kell visszautalnom. Nyolcadikként született gyerek vagyok, bár akkoriban nem volt ritkaság a nagycsalád. Nem vetett fel bennünket a pénz, ahogy másokat sem a közelünkben. A hiányérzeteket ábrándozással gyógyítottuk. Színházat játszottunk a nővéremmel, primadonnák voltunk mind a ketten. Gyerekként nem gondoltam rá, hogy a sorsomba van írva a végső búcsúk sorozatos, szomorú kötelezettsége is.

Hat testvérem és szüleim után a férjemet is elveszítettem, pontosan harminc éve. Az elmúlás gyakran járt a közelemben. Visszatérő téma a magány is. Egyedül maradtam, nem volt könnyű. Egy-egy fellobbanás nyomot hagyott a lelkemben és a verseimben is.

Ám a humor is ránk köszön írásaidat olvasva. Fontosnak tartod az olvasó megmosolyogtatását. Mit köszönhetsz, mit köszönhetünk mi e világlátásnak?

A humor gyógyír és fegyver is lehet. Szerintem nem szabad magunkat túl komolyan venni, parányi lények vagyunk. Tökéletes sors nincs. Humorral könnyebb átlépni kudarcainkon, megszelídíthetők a problémák. A legjobb görcsoldó! Néha a verseimben is megengedem magamnak.

A tollforgató ember nemcsak író, hanem olvasó is. Milyen tartalmakban mélyülsz el szívesen? Van kedvenc íród, költőd?

Erről a kérdésről Hankiss Elemér emlékezetes mondata jutott eszembe: „Nem sokat kell olvasni, sokat kell gondolkozni!” Van ebben igazság! A katedrán töltött években is nagyra értékeltem, ha a diák tett valamit ahhoz, amit a tankönyvekben olvasott. Adjon valamit a világhoz, kezdjen valamit az ismereteivel! Érkezzen meg mások világából a saját világába!

Ez nem jelenti azt, hogy semmit sem olvasok. Naponta három-négy órát töltök olvasással, írással. Most már van annyi személyes ismerősöm az írók körében is, hogy az ő műveik ellátnak olvasnivalóval. Örököltem nővéreimtől két kiskönyvtárat is, van választék. Restanciám is akad, például eddig kikerült Szabó Magda Ajtó című regénye. Feltétlenül elolvasom.
Most is a versek részesülnek előnyben. Fekete Edit, Fövényi Sándor, A. Túri Zsuzsa, Hajnal Éva…

Hektikus, rohanó világban élünk. Mit gondolsz, van igény az irodalomra? Mi a tapasztalatod?

Gond van. Néha az az érzésem, hogy egymásnak írunk. Ugyanazok jeleznek vissza, jelentős számban ismerjük egymást. Nagyon hiányoznak az irodalmi rendezvények, ahol legalább személyesen is találkozhattunk. A könyvkiadás is problémás. Nem egy szerzőt ismerek, aki megírt már egy vagy több kötetre alkalmas verset, novellát, de anyagi korlátok miatt nem tudja kiadatni. A kiadók nem kockáztatnak. A szerzőnek kell előteremtenie a költségek fedezetét.

A könyvesboltok a bevétel felére igényt tartanak, és a leárazás jogát is fenntartják. A költségeinknek csak a töredéke térül meg. Én ugyan már kétszer is kaptam a helyi önkormányzattól támogatást, amiért hálás is vagyok, de csak enyhíteni tudta a veszteségemet.

Az is lehet, sőt biztos, hogy nem vagyok elég rámenős. Eladni, az egy másik szakma. A könyvbemutatóimon kedvezményesen adom annak, aki kér. Ennyi! Szemérmes vagyok. Nem azért csinálom, hogy pénzem legyen belőle. Néhány olvasó kárpótol. Volt, aki süteményt sütött a könyvbemutatómra. Volt, aki azt írta, helyette fogalmaztam meg valamit. Volt, aki képet festett valamelyik versem ihletésére. Ezek a legnagyobb pillanatok, ezekért érdemes.

Hogy ki mennyi időt szán irodalomra a huszonnégy órájából, nem tudom. A Facebook és az okos telefonok segíthetnek is, árthatnak is. Egy-egy vers elolvasása beleférhet bárki idejébe, de szerteágazó a kínálat. Ki tudja…

akartam adni

Írói életutadat sikerek, díjak kísérik. Említs néhányat!

2018-ban elnyertem a „Legjobb szerző” címet az Irodalmi Rádióban. Erre nagyon büszke vagyok, hiszen tizennyolc éves múlttal rendelkezik az IR. Országos hálózatában több száz szerző alkot. Szülőfalum, Sáta „Tevékenyen Sátáért” emlékplakettel tüntetett ki ugyanabban az évben. Legalább tízszer voltam dobogós helyezett egy-egy versemmel különböző pályázatok kapcsán. Az antológiák is szívesen közlik verseimet.

Milyen célokat tűztél magad elé? Mi a legközelebbi terved?

A negyedik kötetem megjelentetésén dolgozom. Itt említeném meg Fridél Lajos egri grafikusművész nevét, aki már negyedik alkalommal teszi teljesebbé könyveimet. Rengeteg rajza között mindig van olyan, ami tökéletesen illeszkedik valamelyik versemhez. Szeretem finom vonalvezetését. Érdekes, hogy külön születik a vers és a rajz, mégis egymásra találnak. Számomra ez a válogatás a legizgalmasabb munkaszakasz.

Mi vezérel tovább az irodalom ösvényén? Fogalmazd meg költői ars poeticádat!

A versek születnek, csak le kell jegyezni őket. Nemigen lehet abbahagyni. Persze munkát is jelent, de amíg örömet is okoz, addig csinálom. Hetvenen túl már nincsenek hatalmas terveim. Nem váltom meg a világot, nem is törekszem rá. Magamból csendet, magamból szépet, magamból lángot akartam adni… talán így foglalható össze minden jövőre vonatkozó irodalmi szándékom.

Kedves Éva! Kívánom, hogy továbbra is töltsön el a versírás öröme, adj minél többet az olvasóknak a szépség, a csend, a láng harmóniájából!

 

B. Mester Éva verseiből:

APRÓHIRDETÉS

Tisztalelkű árva leány
jó erkölcsű párjára vár.
Lehet Jóska, lehet Pista,
legjobb lenne masiniszta.

Van egy szerény hozományom,
a frigyünkhöz megajánlom.
Kell az előmenetelhez,
tiszteljük a menetrendet.

Lesz egy házunk, kis családunk,
megfordul a gólya nálunk.
Neveljük a gyerekeket,
elég lesz az egy kereset,

azt az állam garantálja.
Vasutasnak nincsen párja!
Miénk lesz az egész világ,
kötött pályán is nő virág.

Szalutálunk ha kell, ha nem.
Lehetünk még családmodell.
Soraimat ezzel zárom.
Vigyázom a hozományom.

 

VESZTENI HÍVTÁL

nem láttál akkor
istent sem embert
éles szavakból
rántottál fegyvert
bíztam a csendben
ösztöneimben
vakhitem volt csak
töltényeimben
olajágakkal
a csatatéren
alulmaradtam
védekezésben
semmit sem adtál
muníciómba
veszteni hívtál
a háborúdba
senki sem győzött
elvetélt béke
elhullt egy gyalog
nem nagy kár érte

 

SAKK

mi vagyunk legtöbben
áldozható gyalog
felkockázott mezőn
csak egy lépés jutott
más színű jelmezben
csatába küldenek
a döntések mindig
háttérben születnek
a bástya nem mozdul
a huszár sem üget
a futó korlátolt
királynő is minek
feketén fehéren
minden meccs lejátszott
tenyérnyi létedből
sok minden hiányzott
talonban a jövőd
kifosztanak hagyod
ám győztes királyod
matt fényben is ragyog

 

NEM AKKOR

Akkor még nem ér véget a nyár,
amikor aratás után, a tarlókon
szalmasárga kontyba tűzik
a búzamezők ott maradt illatát,
vagy szárnyukra veszik útjukat
az ösztönvezérelt vándormadarak,
a Nap domboldalra ömlött sugarait
a szőlőskertek édes nedűvé érlelik
és felkészül az elhullásra minden falevél.

A nyár akkor hagy el végérvényesen,
amikor lebontásra szánt falaid visszafogadnak,
és magányod biztonságos melege körülölel.

 

PITYPANG

Nem bámultunk soha kettesben csillagot,
nem is ígérgettünk egymásnak másnapot.
Nyitva volt az ajtód, éppen arra jártam.
Csak egy jó szó kellett, románcra sem vágytam.

Nem voltam földrengés, orkán vagy szökőár.
Nem lettem bázispont, leomló homokvár.
Csak egy szellő voltam, tavaszi fuvallat.
Fagypont fölött néha meglelted önmagad.

Hervadt pitypang lettem, szél szárnyán repülő,
utószor felszálló, semmibe szédülő.
Tán’ nyomom sem marad, erős vár a falad.
Csak egy szeplő talán szemüveged alatt.

 

Az interjút készítette: Orosz Margit

Az Íróklub korábbi cikke a szerzőtől

 

Hozzászólások