,,Csak az tudja méltányolni a sikeres élet örömét, aki a saját bőrén érezte a csapásokat, amelyekkel sújt minket a sors, hogy próbára tegyen, mennyire álljuk az ütéseket… (Andrej Gyjakov)

Nagyon sok ember életében voltak, vannak, és lesznek életre szóló tragédiák. Hogy ki hogyan tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, lelki traumát, azt nagyon sok külső és belső tényező határozza meg. Ennek jegyében faggatom Nórát, aki elmondja, hogyan sikerült fölölkerekednie az őt ért fájdalmakon. Az írás, a költészet még ma is támasza.

 

kertesz3

 

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Kezdjük 1946-nál…

Istenem, jövőre lesz hetven éve! Életem megismételhetetlen emlékképei rajzolódnak ki előttem. Jók és rosszak egyaránt: háború utáni gyerekkorom szegénysége, hétköznapi iskolaköpenyes, ünnepnapi matrózruhás egyen-öltözetek ellenére igaz barátságok, gyerekszerető tanárok… kék és piros nyakkendős ünnepségek. Szemeim előtt látom tanult, intelligens szüleim akkori időigényes küzdelmét az anyagi jobblétéért, ami családi életünk kárára ment… Kamaszkorában megbetegedett öcsém gondját leginkább én viseltem 37 éves korában bekövetkezett haláláig. Már akkor tudatosodott bennem, hogy bármilyen is lesz az életem, a gyerekek mindig is szentek lesznek előttem.

Már kislányként arról álmodoztam, hogy valamilyen művészi pályát szeretnék választani, adott tehetségeimet kihasználva. Szépen balett-táncoltam, a versmondásban, éneklésben is jeleskedtem. Iskolai színjátékokban szerepeltem. Imádtam rajzolni, festegetni, akkor kezdtem verseket is írogatni. Szüleim büszkék voltak rám, de ezen ambícióimat nem tudták támogatni, mert ők tisztességes polgári foglalkozást szántak nekem. 20 éves korom után munkahelyeimet, önálló lakhatásom megteremtését magamnak intéztem. Egy kis időt mindig szakítottam a rajzolásra, festésre, olvasásra, versírásra, néhány boldog órát, ami kikapcsolt, nyugtatott és erőt adott a további „civil” kötelezettségeim folytatásához.

Mi a végzettséged, hol dolgoztál nyugdíjazásodig?

Az 50-es, 60-as években kétes káderlappal, szocialista összeköttetés hiányában elég merészség volt bizonyos, akkor „menőbb” továbbtanulási lehetőségeket megcélozni. Így jártam a Képzőművészeti Gimnáziumi jelentkezésemmel is. Rajztanárom ugyan a sikeres felvételi rajzaim alapján megpróbált segíteni, de „helyhiány” miatt nem sikerült bejutnom. A Móricz Zsigmond Gimnázium után művészettörténeti szakra jelentkeztem az ELTÉ-re. Ott meg abban az évben nem indították azt a szakot. A szüleim nem tudták finanszírozni további eltartásomat.

Ahhoz, hogy el tudjak helyezkedni irodai munkára, el kellett végeznem egy gyors- és gépírói tanfolyamot. Életem meghatározó élménye volt! Végre nem más emberek megítélésétől, „izmusbeli hátrányos adottságaimtól” függött a sorsom, hanem saját magamnak bizonyíthattam „tehetségemet”, habár nem ott, ahol szerettem volna. Az írógép billentyűi csak az igaz, a valóságnak megfelelő eredményeket mutatták ki teljesítményemről, szorgalmamról. Méghozzá kiválóan végeztem el a kétéves iskolát egy év alatt!
Első munkahelyemen a titkárnői beosztásom során szerzett tapasztalataim egy életre szóló elhatározásra juttattak. Arra, hogy nekem ne az időmet, hanem a munkámat fizessék meg. Nem az én világom volt a munka mímelése, a felesleges időtöltés, én alkotni akartam, bármit, csak mondva csinált dolgokat nem, amit annak idején a munkaidő kitöltése végett elvártak az „öntudatos” dolgozóktól.

Szüleim legnagyobb bámulatára meg egy kis szerencsével végül sikerült kötetlen munkakörben elhelyezkednem kérdezőbiztosként a 70-es években, az akkori Magyar Rádió és Televízió szociológiával foglalkozó kutatóközpontjában. Kedvemre való munka volt. Szinte riporteri tevékenységet végeztünk kérdőíves és magnós közvélemény-kutatásaink során az egész ország területén. Megismerkedhettünk hazánk tájaival, városaival, még az eldugott tanyákra is betévedtünk. Sokat tanulhattam az emberek közötti kommunikációs kapcsolatok szociológiai és pszichológiai elemzéséről elméletben és gyakorlatban egyaránt.

Mivel megszerzett tudásom egzisztenciális előbbre jutást nem eredményezett a munkahelyi hierarchiában, minden állásomból a tapasztalataimat összefoglaló tanulmánnyal, un. „hattyúdallal” távoztam. Ennek alapján az a gyakorlat alakult ki, hogy kb. 3 évenként állást változtattam. Nem hagytam el a közvélemény-kutatási területet. Jött az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat és a Központi Statisztikai Hivatal.
És jött a gyerek… Kisfiam születése teljesen megváltoztatta addigi életvitelemet.

Viszont a kötetlen munkavégzés saját magam urává tett, napi beosztásommal én rendelkeztem. Az ilyen módon megnövekedett szabadidőmben boldogan élhettem kedvenc hobbijaimnak, így többet tudtam sportolni és”művészkedni”. Összekötöttem a kellemeset a hasznossal. Magam, majd később családom fenntartásához járultam hozzá kézügyességemmel készített dolgok előállításával. Húsvétra tojásokat és egyéb dísztárgyakat festettem, halottak napjára és karácsonyra egyéni fantáziájú díszeket, csokrokat, koszorúkat, asztali díszeket készítettem.

A nyarak egy részét a Balatonnál töltöttem. Apám tanított meg még fiatal lány koromban vitorlázni. Felejthetetlen emlékek maradtak bennem az akkori társasági összejövetelekről és arról, hogy micsoda egyedülálló élmény volt a természet erőit kihasználva suhanni a vízen, vagy viharos szelekkel viaskodva legyőzni a tarajos hullámok erejét.. A másik kedvenc sportom a korcsolyázás volt. Hiába voltam tehetséges, szüleim nem tudták fedezni az azzal járó költségeket, időráfordítást, és még ott volt szegény beteg öcsém, akiről felváltva kellett gondoskodnunk.

Mesélj a szerelemről, a családról, a férjedről!

Ahogy a munkámban, a szerelemben sem bírtam a kötöttségeket. Hátha még hozzáteszem azt, hogy az „ikrek” jegyében születtem! Egy életen át kerestem, és halálomig is keresni fogom, hacsak addig meg nem találom az „igazit”, az ikerpáromat. Művészileg érzékeny lelkem mindig is magas fokú testi, lelki beteljesülésre vágyott.  Egyben szellemileg is hasonló adottságú társsal tudtam elképzelni egy tartós kapcsolatot.

Szerelmeimmel általában szabadidőmben, irodalmi és egyéb kulturális rendezvényeken ismerkedtem meg, melyeken részvevőként és szervezőként is szerepeltem. Az „ős” Neoton együttes kísérte az egyik divatbemutatómat, amit az akkori Luxus áruház kollekciójából állítottam össze. Csinos lány munkatársaimat tanítottam be az alkalmi manökenségre. Az együttes basszusgitárosának megtetszettem a Rotschild Klára által tervezett almazöld színű, hosszú ruhámban. A kölcsönös vonzalomból részemről mély szerelem lett. Imponált nekem szeretetteljes lénye, hasonló nézeteink, és hogy nem zavarta az örökös pörgésem. 30 felé közeledve már komolyabban kellett foglalkoznom a férjhez menés gondolatával. Fel kellett adnom ugyan néhány elvemet. Az akkori erkölcs szerint a férjhez menés gyerekvállalás feltétele is volt. Erre megfelelőnek bizonyultak akkori körülményeink. A házasság után hamarosan megszületett kisfiunk, aki egy időre elfelejtette velünk a habitusbeli össze nem illésünk egyre többször felmerülő problémáit.

Csodálatos megértést és meghitt családi szeretetet jelentett számunkra a kis trónörökössel való együttlét, foglalkozás. Férjem igazi apja volt gyerekünknek, jobbat nem is kívánhattam volna. Még azzal is megalkudtam, hogy vezetői állását feladva, külkereskedelemben helyezkedett el, lényegesen kevesebb fizetésért. Az idilli állapotnak apósom halála vetett véget. Az így egyedül maradt, ápolásra szoruló anyósom helyzete pecsételte meg sorsunkat. Ahogy annakidején közreműködött a házasságunk megkötésében, annyira sikeresen ügyködött válásunk előmozdítása érdekében is.

Férjem visszaköltözött beteg édesanyjához, akit odaadóan gondozott évekig. Anyósom tovább romló egészségi állapota miatt kezdett bele egy megfelelőbb lakhatást nyújtó, felújítandó családi ház vételébe. Férjem a vételárból hiányzó összeg előteremtése érdekében vállalta el Kuvaiti kiküldetését, ahonnan ólomkoporsóban hozták haza a hamvait… Szívbemarkoló, hihetetlen érzés kerített hatalmába. Szerettem volna tudni a hirtelen halál okát, de elvált feleségként velem nem, csak anyósommal tárgyaltak az illetékesek. El lehet képzelni, hogy milyen állapotban lehet egy anya, aki túléli egy szem fiát… Nem is az ok érdekelte igazán szegényt, hanem maga a tény mardosta szívét, lelkét. Megrendítő fájdalom volt ez az édesanyjának, kisfiunknak és nekem is.

 

kertesz4

 

Mikor jött az ötlet, hogy kiírd magadból a történteket?

Fiam apjának elvesztése egész addigi életemre kihatott és ma is kihat. Előttem van az utolsó fénykép, ahogy kisfiam szinte fellöki apját a szeretetteljes ölelésével. Imádták egymást. Egyedül felnevelt, pszichológusi diplomával rendelkező fiam, aki mára már kétgyerekes családapa, gyerekkora óta nyúzott azzal, hogy mikor mondom el neki, hogy édesapjának miért kellett olyan fiatalon meghalnia Kuvaitban. Tehát a lecke föl volt adva, az ötlet megvalósításra várt.
Mivel férjem halálának közvetlen körülményeivel nem voltam és nem is lehettem teljesen tisztában, a felkért ügyvédek pedig diplomáciai okokra hivatkozva nem vállalták az ügyet, így kénytelen voltam „magánnyomozásba” kezdeni. A tragédia okainak kutatása során 28 év után véletlenül kezembe került levelek szolgáltak olyan információkkal, melyek végső lökést adtak könyvem megírásához. A számomra ismeretlen tartalmú leveleket férjem írta Kuvaitból édesanyjának.

Fiam különköltözésével megszűnt 36 életévéig tartó harmonikus együttélésünk. Boldogsággal tölt el, hogy kedves családjukban ugyanezt a szeretetteljes légkört tudta megteremteni. Jóravaló feleségével példásan nevelik gyerekeiket. Így egyedüllétemben nyugodtan kiírhattam magamból, némi fantáziával dúsítva, az igaz történetet. Fiam ma már nemcsak érzelmileg, hanem tudatosan is átlátja szeretett édesapja szerencsétlenül alakult sorsát, akinek odaadó becsületessége, naiv emberhite eltakarta a szeme elől cselekedetei következményeit. Regényemet az én drága, egyetlen, apa nélkül felnevelt fiamnak ajánlottam.

Álnéven írtad a könyved. Miért? Ki adta ki?

Az álnevem: Aron O’ Ele, keresztnevem, az Eleonóra fordítottja. Én találtam ki. Úgy éreztem, hogy jobb lesz ilyen módom megmérettetni magamat első regényemmel. A Halálos küldetés Kuvaitba című könyvemet az Underground Kiadó jelentette meg tavaly december elején.

Nem árulok el titkot azzal, hogy férjem halálának előzménye és a halála utáni történések rólam is szólnak. Tudatában voltam annak, hogy akarva akaratlan az író saját magával elfogult lehet írás közben. Ezért lektoromnak egy olyan embert kértem fel, aki nemcsak a sztorival, hanem a regényem összes családtag-szereplőjével is kapcsolatban volt annak idején. Ő elismerte teljesítményemet, és hitelt adott a történtek valósághűségének, ami önbizalommal töltött el könyvem kiadását illetően.

Mivel a történet 1986-ban játszódik, a szereplők neve és egyes helyszínek megváltoztatásra kerültek az idő közelsége miatt. Jellemábrázolásként a főbb szereplőket meghatározó tulajdonságaik alapján neveztem el. Például férjem neve, akinek jellemző tulajdonsága a jó szándékú, de nagyfokú naivitás volt, Zehrnai Viktor nevet kapta. A német „sehr”, kimondva „zehr”= nagyon szót, ha a naiv Viktorral összeolvassuk, kiadja a „nagyonnaiviktor”-t.

Könyvem olvasóinak értékelései több dologról győztek meg. Először is a 80-as évek lassan történelmi, szocialista társadalmi viszonyainak részemről történt megvilágítása nem volt mindenki számára egyértelműen meggyőző. Mások ezzel ellentétben örültek a szocialista rendszer könyvbeli bemutatásának mondván, nem ártana másoknak is megismerkedni az akkori helyzettel.

A regényben megjelenített helyszínek közül csak a kuvaitival volt gondom, mert soha nem jártam ott. Viszont ennek közvetett megismeréséhez hozzájárultak férjem kuvaiti élményeiről szóló színes beszámoló levelei. Segítettek abban, hogy a világ egyik leggazdagabb olajországáról lehessen némi fogalmam. Már csak a fantáziámmal kellett egy kicsit megfűszereznem. A helyszínek képszerű ábrázolásának leírása az olvasókból egyértelmű tetszést váltott ki. Ennek nagyon örültem, mert ezek írás közben előttem is filmszerűen peregtek le, mintha valami vagy valaki vezetett volna a kezemben egy láthatatlan ecsetet. A családi vonatkozású történések hiteles visszaadását a közvetlen rokonság, férjem még élő rokonai megható élményként fogadták. Csak anyósom szerepét tartották részemről kissé rózsaszínűre festettnek. Én ezt tudatosan tettem. Sajnálatraméltó személyiségét így találtam méltónak a megörökítésre az utódaim, fiam és unokáim számára.

A regény főhőse, Viktor, neveltetéséből kifolyólag nem túl gyakorlatias ember volt. Sokáig volt kénytelen szülei „üvegburája alatt” élni, ezáltal emberismeretre nemigen tudott szert tenni. Emberi jósága, elvei melletti kitartása, becsületes, józan életvitele sokszor naiv cselekedetekre ösztönözte. Édesanyja iránti önfeláldozó magatartása pedig a végzete felé sodorta… A könyvem a szereplők önző és önzetlen szeretetét és annak következményeit részletezi aktuális helyzetekben: szeretetet a barátok, az embertársak, a családtagok iránt, végletes és végzetes szeretet-megnyilvánulásokat a sorsuk adta körülmények között. Regényem alakjai élethelyzeteikben egyaránt közvetítenek gyarló magatartásokat és becsületes helytállásokat is az olvasóknak.

A regény lényegében átfogja életem nagy részét, melynek főszereplője a férjem. Témája pedig tragikus halála előzményeinek és következményeinek taglalása, a halálhoz vezető izgalmakkal teli „golgotai” út bemutatása, és válasz arra a felmerülő kérdésre, hogy tragikus baleset vagy másfajta tragédia vetett véget az életének.

 

kertesz2

Olymposz felhőkben

Ahogy leírtad a megtörtént eseményeket, milyen érzés kerített hatalmába? Megkönnyebbültél?

Jó kérdés. Többen igényelik regényem folytatását. A folytatás a további életem. Mégpedig a kisfiam felnevelése egyedül, anyósom gondozása, aki 3 évvel túlélte fiát. Miért nem mentem férjhez, pedig voltak kérőim és így tovább… Ehhez már nem biztos, hogy lesz lelki energiám. Elég volt végigcsinálnom Isten, és valahonnan férjem segítségével. Ma már inkább fiamra és családjára koncentrálok. Tennivalóm is akad bőven. Az viszont megkönnyebbüléssel töltött el, hogy fiamnak tett ígéretemet teljesíteni tudtam. Csodálatos érzés volt szemében meglátnom a hála visszafojtott könnyeinek megjelenését. De meghatódott volt felesége is, aki három évet menyasszonyként velünk töltött. Őt is érdekelte a falra kitett családi képek és elejtett mondatok alapján a szeretett apa halálának titokzatos története.

Úgy tudom, hogy verseket is írsz. Mondj nekünk erről is egy pár szót!

Első verseim tizenéves koromra tehetők. Az iskolai irodalmi szakkör tagjaként elemeztük egymás írásait. Minden akkor kibontakozóban lévő érzésemet igyekeztem versbe foglalni. A legmagasztosabb érzés, a szerelem és az azzal járó csalódás végigkísérte életemet, és legtöbbször versírásra ösztönzött. Meghatározó élményeim a természetjárás alkalmával adódtak. Budai lakosként a hegyi kirándulások, erdélyi útjaim alkalmával az ottani tájak, emberek, görögországi nyaralásaimkor pedig a tengerpart ihletett versírásra, na meg festésre is.

Tagja vagy valamelyik irodalmi vagy művészeti társaságnak?

Igen, a Mécs László Irodalmi Társaságnak. A Szerelem témakörében meghirdetett pályázatukra két verssel és egy saját festménnyel illusztrált novellával jelentkeztem.

Hol olvashatjuk a verseidet?

Pár hónapja lettem tagja a Facebookon a Lélekgyöngyfény versíró csoportnak, ott szoktam újabb verseimet megjelentetni. A régebbi verseimet most próbálom rendszerezni.

 

kertesz1

Pulzus című festményem

Mikor fogtad kezedbe először a festőecsetet? Véleményezte valaki az alkotásaidat?

Fiatalon inkább csak rajzolgattam, csendéleteket, különböző tárgyakat. Bizonyos mozdulatok képi megjelenítésével kísérleteztem. Divatterveket is készítettem, szerettem az egyedi ruhákat. A festésre Viktor Vasarely késztetett, az akkori modern kor „ideológiáját” részemre kifejező vizuális szerkesztésű képeivel. Fiatal házasként éjszakákig próbáltam utánozni stílusát, képei gazdag, élénk színvilágát. Van Gogh munkássága volt még nagy hatással rám.

Az erdélyi tájakról és a görög tengerpartról készült festményeim, valamint fantázia- és nonfiguratív képeim egy része fenn van a Facebook oldalam egyik albumában. Kedves barátnőm feltette albumom festményeit a közösségi oldalra, ahol sok tetszést és elismerő véleményt kaptam. Festményeimet eredetiben nálam vendégeskedő ismerősöm, a tavaly elhunyt Szentgyörgyi József Munkácsy díjas festőművész véleményezte, akinek a Végső ugrás c. festményem nyerte el legjobban a tetszését.

 

kertesz6

Csanádi Károllyal a jégen

A sport is az életed része volt, vagy talán még ma is az?

Életemet végigkísérte a mozgás, a sport. Szerettem a talajtornát, teniszeztem, vitorláztam, versenyszerűen pingpongoztam, de a nagy szerelem a korcsolyázás volt. Korcsolyatudásomon nagyot lendített, amikor a Városligeti Műjégpályán csatlakoztam az ottani Jégtánc Körhöz. Ott találkoztam Csanádi Károly többszörös magyar bajnok jégtáncossal, aki bevitt a Budapest Sportcsarnokba. Két másik bajnokkal együtt vezették a maguk alapította „Piruett” jégiskolát. 30 éve ott sajátítottam el a műkorcsolya és jégtánc alapjait. Hamarosan rám bíztak tanuló csoportokat is. A gyerekek oktatása közben én is egyre nagyobb korcsolyázási rutinra tettem szert, gyerekek iránti szeretetemet egyre jobban tudtam kamatoztatni. Örömmel töltött el a kezdők jéggel való megkedveltetése, a haladóbbak sikerei a bemutatókon. Több tanítványom később korcsolyaedzővé vált. Régi korcsolyázóim a mai napig is engem ajánlanak ismerőseik korcsolya oktatására. Ma már kevesebbet tudok vállalni, viszont alig várom, hogy a pici unokáimmal együtt elindulhassunk a Műjégre.

 

kertesz5

Unokáimmal

Milyen céljaid vannak még, mit szeretnél megvalósítani a következő ,,ötéves” tervben?

Elsősorban az unokáimmal szeretnék minél többet foglalkozni. Kertes házamban megismertetni velük a természetet, állatokat, növényeket. Szeretném fejleszteni tudásukat, mindazt átadni nekik játékosan, ami tehetségemből telik. Álmaimban még szerepel egy művészeti alkotókör megszervezése lakóhelyemen, ahol a kör tagjai verseikkel, festményeikkel, egyéb alkotásaikkal évente 3-4-szer összejöhetnének.

Több regénytémám is van, remélem még lesz rá időm megírni azokat. Mostanában inkább verseket írok meg festegetek. Egy konkrét feladatom viszont van erre az évre. A Városligeti Jégtánc Kör idén ünnepli megalakulásának 75. évfordulóját. Elhatároztuk két régi sporttársammal, hogy összeállítunk egy emlékkönyvet fényképek és egyéb dokumentumok alapján. A közös élményeket, korcsolya-rendezvényeket, ottani sztorikat összegező könyv valószínűleg még az idén karácsonyra el fog készülni.

Kedves Nóra, köszönöm szépen az interjút. Kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Írj, verselj, fess! Tegyél meg mindent, ami számodra örömet jelent, hiszen oly rövid az életünk!

Kedves Éva, köszönöm megtisztelő érdeklődésedet, én is további sikeres munkát kívánok neked szeretettel.

Részlet Aron O’ Ele Halálos küldetés Kuvaitba című regényéből.
(Viktor sivatagi álmodozása fiatalkori szerelméről)

Viktor annyira feldühítette magát az akkori tehetetlenségén, hogy a nyálával összekeveredett homokszemeket magas ívben köpte ki a sivatag átláthatatlan sötétségébe.
Egyre többször jelentek meg álmaiban a szabadsághegyi rezidenciájuk visszatérő idilli képei. Sejtelmes hangulatú, színes mozaikkockánként tárulkozott fel szemei előtt a régmúlt. Mint egy végtelenített film, úgy peregtek – az ébenfekete sivatagi éjszakában – a korabeli helyszínek és a megismételhetetlen történések.
Önfeledten idézte maga elé az ősfákkal körülvett, a hegy oldalában megbújó kedves kis kétszobás házat, mely a többszintes telek alsó részén állt, messze az utcai bejárattól. Aki onnan a város panorámájában szeretett volna gyönyörködni, annak ki sem kellett mennie a kertbe, elég volt, ha felült az ágyban és kinézett az ablakon…  A ház alatt boltíves borospince húzódott, mely mélyen a telek második szintje alá hosszan benyúlva jelezte egykori rendeltetését. Valamikor a déli lejtőkön termesztett szőlőültetvények bő termésének, illetve az abból kinyert „hegy levének” volt méltó tárolóhelye.

A domborzatos telek második szintjén, a ház fölött egy sűrű bokrokkal és öreg tölgyfákkal körülvett platós részen díszelgett a lefedhető úszómedence mindig kristálytiszta vizével, ami édesapja keze munkáját dicsérte. Mellette díszelgett a napellenzős, nagyméretű hintaágy színes párnáival. És azok a fülledt nyári éjszakák! Micsoda élmény volt a hegyről lezúduló ózondús levegőn álomba ringatózni, még egyedül is… A medencével határos kis víkendház is tudna mit mesélni… Micsoda gondtalan, őrült dolgokat műveltek ott Pircsivel! A „görögös nap” volt az egyik legemlékezetesebb – nosztalgiázott Viktor hangtalan sivatagi magányában:

… a nyári hőségben gyorsan lekerültek róluk a ruhák… máris Zeusz és Héra voltak a maguk esztelen meztelenségében. Pircsike vörösbarna hajában jól mutattak a jázmin bokorról lecsipdesett illatos fehér virágok. Viktor művészi érzékkel fonta bele a lány dús hajfürtjeibe. A modernnek nem mondható orsós Terta magnóból kedvenc beat számaik zengtek.

Senki nem láthatott be a fiatalok idilljébe a kertet körülvevő dús növényzettől. Viktor minden virág betűzése után csókokkal borította be a lány napbarnította nyakát, rózsaszín, málna alakú mellbimbóit. Majd a lány viszonzásként a medencébe lógó fűzfaágakból koszorút font. Ráhelyezte Viktor, azaz „Zeusz” fejére, aki kézen fogta az ő gyönyörűséges „Héráját” és kedves erőszakkal elvonszolta a víkendház felé.

Megálltak az üveges bejárati ajtó előtt. A medence kékesen csillogó vizét visszatükröző ablaküvegen csodát láttak. „Virágos pucérságuk” szemmel láthatóvá vált, el voltak ragadtatva saját látványuktól… Testüknek már alig tudtak parancsolni. Viktor hirtelen ölbe kapta szerelmét, és az alatta csillogó medencébe vetette. A látvány elragadó volt: a meglepetten sikoltozó lány vizes, hosszú haja fürtönként lebegett a víz színén, apró jázminvirágok úszkáltak körülötte. Viktor bűvölten állt… majd hatalmas loccsanással belevetette magát a kékesen csillogó vízbe. A fejéről lerepült fűzfaág koszorú olyan sebesen érte utol a magukat kellető jázminvirágokat, mint ő a lány szerelmesen hajladozó derekát. A napfényben felizzott smaragd szemeknek végképp nem tudott ellenállni…

Viktor a „fekete csendben” karjaival az ég felé nyújtózott, mintha el akarná érni valamelyik sivatag felett ragyogó csillagot. Hirtelen hasra fordult a még mindig langyos „homok ágyában” és kezével mérgesen csapott bele az előtte feltüremkedett homokdombba, mint egy dacos gyerek, akinek elvették a játékát…

Egy rövid versem:

Kedvenc virágom a margaréta

Kertem virágai buján hivalkodnak,
illatosan százféle színben tobzódnak:
sárga tulipánok, piros rózsák,
rózsaszínű szegfűk és dáliák.
Messzire látszik tarka kavalkádjuk,
csábosan ölelkező ringatózásuk.

Virágerdő szélén hófehéren
margaréták húzódnak szerényen,
szirmaikat boldogan tárják az ég felé,
virágaikkal díszítik lelkem rejtekét.
Menyasszonyi csokrom ővelük volt tele,
Fátyolkoszorúmba fontam egyet-egyet.

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások