Holczer József piarista atya, magyar szakos tanár, nyelvművelő, költő, irodalmár

1947-ben született. Édesanyja a kecskeméti piaristákhoz íratta be, ahol sok figyelmet és segítséget kapott. 1965-től novícius lett; 1974-ben – felszentelt papként és magyar-orosz szakos tanárként – Kecskeméten kezdte meg hivatásának a gyakorlását.

Mellette verseket írt, nyelvvédő glosszákat fogalmazott. Ezek újságokban, nyelvművelő könyvekben olvashatóak, és a Kossuth Rádióban hallhatóak. Szabadidejében – immár nyugdíjasként – naprakészen vezeti a Piarista Rendház krónikáját, törődik a Rendház és a Piarista Iskola könyvtárával, lelkészi teendőket lát el Kadafalván, valamint gyógynövényeket gyűjt.

Írói és nyelvművelő munkásságáért 1997-ben Pilinszky-díjat, 2005-ben Lőrincze-díjat kapott.

A következő írása a százéves Ottlik Gézát idézi fel. Elhangzott a Tetten ért szavak című rádióműsorban 2012. május 9-én.

A nyelvében élő Ottlik Géza

Száz éve, 1912. május 9-én született Ottlik Géza. Amikor 21 esztendeje elhunyt, maradandó prózai életművet hagyott maga után. Kifejezetten nyelvi megnyilvánulása, ösztönző hatása elvitathatatlan.

Kritikusainak a véleménye jogosan oszlik meg. Akadt, aki a kezdő író kapcsán ilyen jellemzést adott: „Nem stílusművész. Inkább nehézkesen fogalmaz, mint könnyen, mégis zökkenőmentesen irányítja a cselekményt, amelyet a sajátos nyelvi környezet még izgalmasabbá, feszültebbé tesz.”

Másik elemzője már jól tudja, hogy Ottlik szinte minden szavát gondosan javítja évtizedeken át: „…Az egyes mondatok egymásra vonatkoztatásában , … az aforisztikus tömörségnek és a körülíró részletező fecsegésnek egymás mellé rendelésében kivételes mesteri teljesítményt nyújt.”

Végül egy általános, kiegyenlítő megállapítás egy harmadik értelmezőjétől: „Ottlik mondatainak különös szerkesztése, szellemessége és rejtett mélysége benne él minden művében. Van egy szavakon túli rejtett többletük, valami, ami már megfogalmazhatatlan.”

Jó negyven éve egy interjú során megkérdezték Ottlik Gézát: hogyan látja a próza holnapját, epika és líra egyensúlyát az akkoriban megjelent „Minden megvan” című novellája tükrében. Érdemes az író nyelvi-nyelvfilozófiai megközelítésére figyelnünk:

„…Mondjuk-e azt, hogy eszközeiben ne legyen lírai a regény, de módszerében tárgyában, mondanivalójában igen? Ne mondjuk! Ezek a szavak – tárgy, mondanivaló, lírai, epikai – mind hasznavehetetlenek. Ebből a fogalmi nyelvből éppen azok a dolgok hiányoznak, azok az ízek, … amikről a versek és regények szólnak. De rossz a nyelv szintaxisa is, az összerakás szabályai. Félrevezető az igeragozása, a személyes névmásai. Ne mondjunk semmit ezen a nyelven. Töröljük le gondosan a szalagról például ezt az egész közlésre szánt beszélgetést is. …”

A túlzott műgond, az örök szó-elégedetlenség tetten érhető az utolsó nagy Ottlik-műben, a Budában: „… A szavak természetesen használhatatlanok mindenképpen. … A jövendő idők első feladata lesz eltörölni a nyelvet, az összes nemzeti nyelvet. …”

Meghökkentő vízió! Szerencsére nem egyhamar következik be. Ezt bizonyítja, hogy Ottlik kitűnő műfordítóként számos alkotást tudott népszerűvé tenni a magyar olvasók számára.

Befejezésül álljon itt a műfordító-társ, a szintén kiváló nyelvismerő Benyhe János néhány sora:

„Sokáig a begyemben volt a nagy angol-ír drámaíró, G.B. Shaw egyik darabjának … Hevesi Sándor fordította címe: Nem lehessen tudni. Zavarónak találtam a lehessen ízetlen, mondhatni közönséges köznyelviségét, masamódos szellemeskedését. Úgy látszik, mások is, mert Ottlik Géza már azt az ugyancsak hű, de már nem zavaró címet adta a You never can tell új fordításának, hogy Sosem lehet tudni.”

… Eddig az idézet. És ne feledjük: a kötelező olvasmány Hemingway-kisregény is Ottlik Géza briliáns fordításának köszönhető. A címe: „Az öreg halász és a tenger” …

Hozzászólások