Csokonai Vitéz Mihály a sokhúrú lírikus, a vágyódó és emésztő szerelem lantosa, a magyar felvilágosodás tisztán látó gondolkodója, színműíró és komikus eposz szerzője.

csokonai vitez mihaly

Szép szabadság, óh sehol sincs

E világon oly becses kincs,

mely tenálad nagyobb volna,

vagy tégedet kipótolna.

 

Lenni vagy nem lenni – kérdések kérdése!

Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése.

Nagy kérdés, amelyet ha mélyen vizsgálok,

Még több mélységeknek mélyére találok.

 

Nincsen, aki lelkem vigasztalja,

Oly barátim nincsenek;

Vállat rándít, aki sorsom hallja;

Már elhagytak mindenek.

 

Áldott Magánosság, jövel!

Ragadj el Álmodba most is engemet;

Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkem.

 

Itt a halvány holdnak fényén

Jajgat és sír elpusztult reményén

Egy magános árva szív.

Egy magános árva szív.

 

A rózsa szép virágszál,

De tüske szurdal ágán.

Ha mézet ád is a méh,

 

Fullánkja néha megcsíp.

Nem soká él a halandó,

A jó szerencse múlandó.

 

Óh, mely keserves annak élni,

Kinek tovább nincs mit remélni,

És mégis élni kell!

Él az, de nincsen benne lélek.

~~~~~~~~~~~

Természet! emeld fel örök törvényedet,

S mindenek hallgatni fogják beszédedet.

E kézzel fogható setétség eltűnik,

 

Az éjnek madara húholni megszűnik.

Egy jóltévő világ a mennyből kiderül,

S a sok kigondolt menny mind homályba merül.

 

Látod-e, mely kicsiny itt a föld, fél része vizekkel

Béfoglalva setét zöldes, fél része világos.

S mint félérésű citrom, hintálva tulajdon

Terhe nyomásától, lóg a nagy semminek ágán.

 

Azt gondolja a természetet nem esmérő ember, hogy a penész csak valami rusnya por és pelyhes nyálkásság, mely a romlásnak és rothadásnak következése: holott mindaz, ami nekünk ilyennek látszik, egynehány ezer apró plántákból öszvecsoportozott erdőcske, amelynek gyökerei, szárai, ágai, virági és magvai vagynak, s amelyet jó nagyító üvegen szemlélni kibeszélhetetlen gyönyörűség.

 

Óh, áldott természet!

Óh, csak te vagy nékem,

Az a tetőled nyert birtokom s vidékem,

Melynek én örökös földesura lettem,

Mihelyt teáltalad embernek születtem.

 

Vége van már, vége a hajdani gyásznak,

Lehasadoztak már a fekete vásznak,

Melyeket a fényes világosság előtt

 

A hajdani idők mostohás keze szőtt.

A szeretet lelke a földet bételi,

S az ember az embert ismét megöleli.

 

Jer, tekintsd meg e virágos kerteket,

Hol bocsát a hold világos színeket,

Csókjaink közt egybefolyjunk,

új szerelmünkről danoljunk verseket.

 

Esküszöm; s e szent hitemnek,

Melyet adtam édesemnek,

Pontjait meg nem csalom.

 

Kérlek is reménykedéssel,

Hogy viszonti esküvéssel

Kösd le szíved, angyalom.

 

A hatalmas szerelemnek

Megemésztő tüze bánt.

Te lehetsz írja sebemnek,

Gyönyörű kis tulipánt!

 

Szemeid szép ragyogása

Eleven hajnali tűz,

Ajakid harmatozása

Sok ezer gondot elűz.

 

Estve jött a parancsolat

Viola-szín pecsét alatt,

Egy szép tavaszi éjszakán

Zörgettek Jancsim ablakán.

 

A lelkem is sírt belőlem,

Mikor búcsút veve tőlem:

“Isten hozzád!” többet nem szólt,

Nyakamba borult, s megcsókolt.

 

Két szép szemecskék engemet

Megvígasztalhatnak magok:

Űzzétek el hát éjemet,

Ti, két halandó csillagok!

 

Csak te is hívedre nézzél, kedvesem, Csókra új csókot tetézzél szívesen, Így lehet hűségben lennünk.

~~~~~~~~~

Ha az embereknek dolgait vizsgálom,

Azt a jó, bölcs, igaz Istent nem találom.

 

Bódult emberi nem, hát szabad létedre

Mért vertél zárbékót tulajdon kezedre?

Tiéd volt ez a föld, tiéd volt egészen,

 

Melyből most a kevély s fösvény dézsmát vészen.

Mért szabtál hát határt önfiaid között;

Ládd-é, már egymástól mind megkülönbözött.

 

Az enyim, a tied mennyi lármát szüle,

Miolta a mienk nevezet elüle.

Gonosz erkölccsel senki sem született.

 

Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!

Meddig lesz körmöd közt a Mindenhatóság?

Ne is félj, óh magyar, talán akkorára

Boldogabb nap jön fel reád valahára.

 

S aki mérget forral hazádnak ellene,

Megveri a magyar seregek Istene.

 

Mért nem táncol magyart az ánglus, francia?

Csak a magyarnak kell más nemzet módija?

Így vesztjük hazánkat a magunk kárával,

Külső tánccal, nyelvvel, szokással, ruhával.

 

Hát csak sertést nevelt-é

Itt a makk s haraszt?

Hát csak kanásznak termett

A somogysági paraszt?

 

Ne csudálkozzon tehát senki, hogy világ hallatára azt kiáltom:

Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországban!

~~~~~~~~~~~

Akik hajdan jó barátim voltak

Még felköltek ellenem,

Üldözőim pártjához hajoltak:

Óh, miket kell érzenem.

 

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el

Álmodba most is engemet;

Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkemet!

 

Nincsen szív az emberekbe:

Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe

Szívem bús panaszait.

Szívem bús panaszait.

 

A lenge hold halkal világosítja

A szőke bikkfák oldalát,

Estvéli hűs álommal elborítja

A csendes éjnek angyalát.

 

Tebenned úgy csap a poéta széjjel,

Mint a sebes villám setétes éjjel;

Midőn teremt új dolgokat

S a semmiből világokat.

 

Érzem nemes voltom, érzem gyengeségem,

S reményem béborul és derül kétségem;

S mikor a mozgó sárt az égig emelem,

Az isteni lángot egy porba nem lelem.

 

Csillagok közt hordnak éteri szárnyaim,

De a sír partjára húznak ón-lábaim;

Az ég s a föld között függök utoljára

Én, angyal meg állat, vagy csak por meg pára.

 

Mint éji harmat, napjaink lehullnak,

Tisztán, magába, csendesen:

Élünk, kimúlunk édesen.

 

Ki vagy, miért vagy, hol lakol? és kinek

Szavára mozgasz? s végre mivé leszel?

Míg ezt ki nem vizsgálod, addig

Por vagy, az is leszel.

 

ÚTAS! ITT FEKSZIK VITÉZ.

EGY NAP XXIV ÓRA: ENNYIT ÉRE.

 

Óh idő, te egy egész!

Nincsen neked sem kezdeted, se véged;

És csupán a véges ész Szabdalt fel apró részeidre téged.

Téged szült-é a világ? Vagy a világot is te szülted éppen?

Mert ha csak nincs napvilág,

Nem mérhetünk időt mi semmiképpen.

 

Éljünk vidámon és minél kevesebb gonddal, mert egyszer meghalunk; ez a régi lírikusok filozófiája; ha pedig élnünk és örülnünk kell, hagyjunk élni és örülni másokat is, ez az egész emberiség filozófiája.

Részletek Csokonai Vitéz Mihály írásaiból

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: Ady Endre, Pilinszky JánosNemeskürty IstvánSík Sándor,Wass AlbertCs. Szabó LászlóBabits MihályBálint SándorSzenczi Molnár AlbertHeltai GáspárSzilágyi DomokosBessenyei GyörgyBatsányi JánosJuhász GyulaFüst MilánBorsos MiklósKosztolányi DezsőReviczky GyulaDsida Jenő,  Vajda jánosKaffka MargitSzepes MáriaCsoóri Sándor,  Fekete István,  Kemény ZsigmaondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

 

Összes művek

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások