Az otthon ízei – Tóth József még egészen fiatalon került a Budai utcai Piaccsarnok egyik húsüzletébe, ahol 10 évet töltött el, majd betegsége miatt 13 év múlva tért vissza csak ismét, mint őstermelő.

az otthon izei

Milyen emlékeket őriz a nyolcvanas évek piacáról?

Akkoriban a piac töltötte be a bevásárlóközpont szerepét. Hétfő kivételével minden nap alaposan fel kellett töltenünk a pultot áruval, hogy megfelelően ki tudjuk szolgálni a vásárlói igényeket. Tulajdonképpen éjjel-nappal dolgoztunk. Ezek a körülmények járultak hozzá a betegségemhez is, mely sajnos a mai napig meghatározza az életminőségemet.

13 év után tért vissza a piacra. Minek köszönhetően és milyen formában valósult meg a visszatérés?

A szakmám hentes, én ehhez értek. Nyilván a megélhetésünk, a létezésünk is közrejátszott, fontos szempont volt. Saját készítésű füstölt húskészítményekkel, tőkehússal és töltelékáruval mutatkoztunk be a vásárlói közönségnek. A piacon senki másnak nem volt olyan jellegű üzlete, mint a miénk, mely a házias ízvilágot képviselte. Hamarosan népszerűvé váltunk, így keddtől-vasárnapig az üzlet előtt hosszú sor állt, kapósak lettek az otthon ízei. Szerencsére a mai napig forog az árukészletem, amit kirakok a pultra, azt általában el is adom.

Mesélne nekünk arról, milyen élményekkel gazdagodott az évek folyamán, milyen vásárlói „üzenetek” érkeztek Önhöz ?

Elsődleges élményeim a nyitás utáni időszakból maradtak, még most is élénken élnek bennem. Sokan először csak óvatosan vásároltak, majd hamarosan visszajöttek azzal, hogy „úgy a számban maradt a füstölt kolbász íze, pontosan úgy csinálja maga is, mint ahogyan mi készítettük otthon”. Szerencsére sok ilyen kellemes emlékem maradt, és ez erőt, biztatást adott nekem ahhoz, amit csinálok.

Körülbelül két éve volt egy eset, mikor a piaccsarnok közelében nyílt egy húsbolt. Bevallom őszintén, megfordult bennem is egy aprócska aggodalom, melyet megosztottam egy régóta visszajáró vásárló ismerősömmel. Ő csak annyit mondott nekem: „Józsikám! Szívvel-lélekkel csináld, ahogyan eddig is tetted!” Igaza volt, azóta is sokszor eszembe jut, mikor elbizonytalanodom.

Ön szerint mi a titka vásárlókör megóvásának?

A vásárlóim tudják, hogy nálam mindig friss árut kapnak, s az otthon ízei sem hiányoznak.  A bizalmukat is és őket is elveszítem, ha nem a megszokott minőséget biztosítom a számukra. Továbbá olyan ízvilágú, állagú termékeket kínálok az üzletemben, melyek megfelelnek az igényeiknek és amit én magam is szívesen fogyasztok. Ezek az otthon ízei.

 

Puskás Tünde

Kecskeméti Piac

Korábbi árusportré cikkünk

 

Hozzászólások