Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szeptember 28. – Hanva, 1868. július 30.) költő, a népi-nemzeti irodalmi irányzat képviselője, református lelkész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. 

Láttassék itt még felépülve
Az erős Isten csodaműve,
Mely nagy, szép s igaz egyedül.

Világom nagyszerű, csodás!
Melynek határa, vége nincs.

A vak éj után
Ragyogva kél napunk;
Jelenti: álmaink
Után – feltámadunk.

Munkásság az élet sója,
A romlástól mely megója;
S csak az, aki nem hevert:
Várhat áldást és sikert.

Munka s elmélkedés éltem barátai.

A boldogságra kevés csak a jelen,
A múlton épül az s az emlékezeten.

Ki egykor, mint én, oly boldog vala,
S többé reménye sincs, hogy az lehet:
Annak felejtés ad csak enyhülést,
Nem a te képed, jó emlékezet!

Boldog, ki várja a telet
Egy szebb tavasz reményivel!

A boldogság csak álom, álom…
Csendes éj az álmak hazája;
Félig győzött, aki bátor, – azt pedig
Aki fél, már jó előre: megverik.

Veszéllyel jár a cél, ha nagy.

Mint a világon széjjeláradott
Az élethintő napsugár:
Isten! jóságodnak malasztitól
Megteljesült a földhatár!

Jó atyánk! hű szerelmed látván
A földön s a lelkek világán:
Keblünk, mint a patak megárad,
S kiöntjük néked hő hálánkat!

Világosság hatalmas Istene,
Ki a reggelnek ura vagy!
Ki adsz a földnek fényt és harmatot:
Fényt s harmatot lelkünknek adj!
A halandó szem messze nem lát,
Küldd hozzánk a szent hit világát!
S erénynek harmatja csillogjon
Lelkünkben, békés olajágon.

Teremtő Isten! hová tekintsek,
Hol ne lássam hatalmadat?
A fényes napban, a porszemben
Te megdicsőitéd magad!

Volnék bár oly nagy, oly magas,
Hogy messze csillagok felett
Hordozám büszke fejemet,
Hová nem ér a szél, a sas:
Nagyságom földön és az égen
Gondviselésed tartaná fenn.

Volnék bár oly kicsiny, parányi,
Hogy a sziklák apró mohában
Eltévelyedném, mint a vándor
Kietlen rengeteg-homályban:
Tudna, látna gondviselésed;
Atyám, bölcs Isten, hála néked!

~~~~~~~~~

Csak vissza, vissza! dél szigetje vár;
Te boldogabb vagy, mint mi, jó madár.
Neked két hazát adott végzeted,
Nekünk csak egy – volt! az is elveszett!

Repülj, repülj! és délen valahol
A bujdosókkal ha találkozol:
Mondd meg nekik, hogy pusztulunk, veszünk,
Mint oldott kéve, széthull nemzetünk!

Nem elég, hogy mint tölgy kivágatánk:
A kidült fában őrlő szú lakik…
Honfira, honfi ki vádaskodik.
Testvért testvér, apát fiú elad.
Mégis, ne szóljon erről ajakad,
Nehogy, ki távol sír e nemzeten,
Megutálni is kénytelen legyen!

Egymást felfalni érdekink
Csatáiban készek vagyunk,
Fordítjuk a köpenyeget,
Eladó lesz hitünk, szavunk!

Nincs-e elég sebed, oh népem, ami fáj,
Hogy elszéledsz, mint pásztor nélküli nyáj?
Itthon még nemzet vagy, bár gyászba öltözött:
Koldus földönfutó más nemzetek között.

Mi szép szabad hazában élni,
S meghalni érte bátoran!
A harc hevétől izzó szíven
A halál gyorsan átsuhan.

Lelked mit érzett, hogy elhagyád e hont,
Midőn úgy hagytad el, hogy sohse lásd viszont?
Nem állított meg a határnál valami…?
Honszeretet, ha azt ki tudnók mondani!

….

S te mit mívelsz? Mi sors kiséri életed?
Megadta a remény, mivel kecsegtetett?
Ha hallanád szavam, tudom mit érzenél:
Szívet cseréljen az, aki hazát cserél!

Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanítottalak?!
Vagy ha elmúlt s többé vissza nem jő
a víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!

Repülnél lelkem, fenn repülnél
A táj szellőivel,
Mely a nyílt rónaság felett még
Szabadságot lehel:
De a magasból földre von le
A súlyos fájdalom:
Fenn még jobban elédbe tűnvén
E sors-alázta hon!

Nagy a világ: a hon csak egy!

….

Örömet nem nyújt az élet,
Csak tenálad, csak tevéled!
Mint buborék széjjelpattan,
Ha osztályos nem vagy abban!
Az ég és föld bús, kietlen,
S ami rá van rakva ékül:
A boldogság gyötrő álom
Lenne nékem nálad nélkül!

Honnan származott az égő
Szerelemnek szép virága?
Nyíló szirma úgy piroslik,
Mintha vérbe volna mártva.

Éjjelenként mért sóhajtoz
Olyan hosszan, olyan mélyen?
Hisz boldogság és öröm van
Festve csillogó színében!

Így fut az élet,
Szedni siessünk báj-örömit.

Míg a szívnek reménye, álma van:
Ha küzd, ha fáj is, nem boldogtalan.

Az üdv és kín csiráját
Rejti a szív; mindenik
Balga vagy jó tettek által
Gazdagon gyümölcsezik.

Örömeinkre színt s derűt titkon az ád,
akit szeretünk, míg ajka mosolyog:
Búbánatában is legyünk osztályosok!
Vegyük el a csapást, miképp a jó napot,
S egymást ne hagyjuk el, ha a sors elhagyott!

…..

Ha a kebel nyugalmán
Bűntudat viharja dúl:
Béke annak a dicsőség
Fény-ölében sem virul.

Esti szellő halk fuvallatára
Földre hull a hervadó levél.
És kik a zöld lombbal felnövétek:
Véle hervadtok le, szívremények!

Ember boldogságán ember ritkán örül.

Az árny is elenyész,
Ha elpihent a fénykirály!

Ha vágyaid megcsalja a világ,
Hol lélekvásár vak fenéje rág,
Ha tőled körme mindent elragad:
Legyen kincsed a tiszta öntudat!

Dal lesz szomjú keblem áldása,
És a dal engem boldogit.

Ez a világ egy nagy rossz motolla,
Nem lehet sok jót beszélni róla;
Az időnek végnélküli szála
Ezredévek óta foly reája.

Panaszkodjam talán, hogy életem
Annyi zaklató bajjal van tele?
Vagy szidjam a világot, végzetet:
Hogy vadállat az emberek fele?
Nem, nem! csak űzz, csak zaklass, sors! Ne félj,
Meg nem átkozlak téged én soha.

Mint a vándort az erdő hűse,
Más, szebb napok varázsa von:
Csendes, boldog családi élet,
Feléd, feléd sóhajtozom!
A háznak lenne két galambja:
A szeretet, a nyugalom.

Éljen a barátság,
Földi létünk fűszere!

Betűk és ajkak fennen hirdetik:
Hogy a világ órjásilag halad;
Mondják: az ember, ez erkölcsi lény,
Tökélyesebb lesz minden perc alatt.
Isten jóvoltából megértük
A várva várt boldog napot:
Hogy nem a születés, de érdem
Előtt emelünk kalapot.

Ah, a természet nagy, jókedvben, haragban,
Az egyik keze bont és alkot a másik!

….
Hajlik a kor, s kél az ember
Annyi búra, bajra!
– Amint vénül a fa, jobban
Szúr a tüske rajta.

A tavaszra gondolj télben,
Öröm közt a bús napokra:
Szirtes úton járj merészen,
A rózsák közt óvakodva.

Tompa Mihály

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: II. Rákóczi Ferenc, Örkény István, Petőfi Sándor, Deák Ferenc, Nagy LászlóKatona JózsefKodály ZoltánKányádi SándorFazekas MihályMóricz ZsigmondKölcsey Ferenc Zrinyi MiklósHamvas BélaJókai AnnaJókai MórWeöres SándorCsokonai Vitéz MihályAdy EndrePilinszky JánosNemeskürty IstvánSík Sándor,Wass AlbertCs. Szabó LászlóBabits MihályBálint SándorSzenczi Molnár AlbertHeltai GáspárSzilágyi DomokosBessenyei GyörgyBatsányi JánosJuhász GyulaFüst MilánBorsos MiklósKosztolányi DezsőReviczky GyulaDsida Jenő,  Vajda jánosKaffka MargitSzepes MáriaCsoóri Sándor,  Fekete István,  Kemény ZsigmondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

Tompa Mihály összes versei

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások