Esterházy Péter posztmodern prózájára az intertextualitás, idézetek, töredékesség, valamint a mozaikszerűség jellemző. A történet helyett a szövegre helyezi a hangsúlyt. Írásaiban rengeteg az utalás. A Fancsikó és Pinta Írások egy darab madzagra fűzve című elbeszéléskötettel jelentkezett 1976-ban.

Ezt követték a Pápai vizeken ne kalózkodj elbeszélései. Esterházy Péter önálló, egyedi stílusa már az 1979-es Termelési-regény (kisssregény) című kötetében teljes vértezetben jelent meg. 2016-os haláláig közel negyven kötete látott napvilágot.

Idézetek Esterházy Péter műveiből

Minden mondat mögött van valami, akár hallatszik, akár nem.

Az ideális irodalmi mondat születhet a képzeletből, születhet a tapasztalatból, de képzeletét a tapasztalatában, tapasztalatát a képzeletében kell megmérnie. A képzelet tapasztalatának és a tapasztalat képzeletének segítségével kerülhetek kívül azon, amin belül vagyok.

Az ember ezért kapta a nyelvet, hogy elrejtse a gondolatait.

A békességhez kell egymás tisztelete, nem sok, de egy kicsi kell. Meg a magunk tisztelete. Hát ehhez meg az kell, hogy tudjuk, kik vagyunk. Jönnek-mennek a szavak, divatoznak, leáldoznak, el is bújnak, mutatják is magukat, segítenek is, meg nem is.

Minden írás ellenállhatatlan belső igénye közös: meghaladni a beszédet. Mindegyiket a lehetetlen megfogalmazása érdekli, hogy hozzáférkőzhessenek a nyelvnek valamiféle végtelenjéhez.

A művészet gyakorlója (szolgája) az emberiségnek az a megbízottja, kiküldöttje, akinek az a dolga, hogy mintegy az első vonalban harcolva, kifürkéssze, hogy mi is ez az egész, hírt adjon a létezés titkáról.

A művészet nemcsak szakma, hanem kegyelem is.

Alkotni talán nem jelent mást, mint a szeretet útjain tűnődni: kit, mikor, hol érint meg a szeretet.

A művészet legfőképp szabad akar lenni. Ez nem jelenti azt, hogy mindent akar és akarhat; az öncenzúra a művészet leglényegéhez tartozik: az az ősi tiltás, hogy van egy olyan terrénum, ahová nem szabad belépni, hogy van Megnevezhetetlen, hogy van Titok. Titok nélkül nincs művészet.

Hiába tudunk valamit egyenként, akár több millióan, ez, a nyilvános beszéd híján, személyes tudás marad, pedig kollektívnek kéne lenni.

Akkor most mindent le kell jegyeznem? Mi a minden? Ez a naplóíró ijesztő és megválaszolhatatlan kérdése.

Minden naplóhoz kell valami szempont. Ha ez nincsen, akkor nincsen mondat se, csak odavetett jegyzetek, amikről két hónap múlva már nem is lehet érteni, hogy micsodák.

Az ideális Napló csupán mondatokból áll – tehát fegyelmezettség, gondolkodás és élmény áll mögötte, azaz a sápadtnak tetsző dolgokat is fényessé formáló érzékenység, de nem struktúra. Tehát még nincsen eldöntve, mire lesz jó(!), mire használtatik föl majd a setét jövőben.

~~~~~~

Egyedül. Én egyedül vagyok. Mintha be volnék zárva a csöndbe. A csöndben vagyok otthon. De a csönd akkor se ereszt, ha mennék. Hová? Hát valahová ki. Beszélgetni, játszani.

Könnyebb jónak lenni, mint rossznak. A rossz kicsit érdekesebb, de nem sokkal. A jó is érdekes, mert mégse olyan könnyű. Azért érdekes, mert bonyolult. Bonyolultabb, mint a rossz.

A valódi elkeseredéseket szerintem mindig komolyan kell venni, akkor is, ha zagyvaságokat beszélnek melléje.

Bűnünk: a legnagyobb veszélyünk és legnagyobb lehetőségünk.

Létünk legszomorúbb ténye, hogy reményeinkkel és törekvéseinkkel lassan elkopunk.

Az igazság fáklya, mégpedig roppant méretű, ezért mindnyájan csak hunyorítva igyekszünk elsuhanni mellette, még attól is félve, hogy megperzselődünk.

Az ünneptől főként azt várnánk, hogy legyen! Végre valami ne tőlünk függjön, ne a jókedvünknek, szerencsénknek, boldogságunknak legyen kiszolgáltatva, hanem legyen: mint a természet. Mint a napsütés. Mi meg ülnénk a kerti fehér karosszékekben, valaki talán még könnyen mellettünk, és arcunkat a fénybe tartjuk. Ez volna az ünnep – jön, amikor ideje van, harmónia és jóság nő a nyomában, és nemcsak jobbá változunk, de a másik jóságára is rálátunk.

Tevékeny részvételünk nélkül az ünnep csak halott forma, merev díszelgés valami előtt, ami tiszteletet érdemel, az ünnep mint jólneveltség, mint imamalom, mint hatalom, mint kötelességtudás (mert rend a lelke mindennek), elhárítás, elkerülés, megúszás, konzerválás, ilyen az az ünnep, amelyből elvesszük a személyes tétjeinket.

Te ki vagy? Mit akarsz? Mit remélsz? Egyik pillanatban azt gondolom, most már semmi lényeges nem történik velem, minden rendben lesz, rendben, és kíméletlenül halad majd minden a maga útján, és ezt a rendet és kíméletlenséget hívom az életemnek; a másik pillanatban meg ismeretlen, homályos jövő mered rám, farkasszemet néz velem, kicsit félek, mi lesz ebből, és remegőn gondolok arra, mi minden történik még velem.

Minden kérdésen becsületesen el kell gondolkodni, nem véletlenül teremtette az Úr a kérdő mondatot.

Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.

~~~~~

Csinálhattok bármit, nincs más választás, vagy hinni, vagy tagadni, vagy kételkedni.

Bizonyos tettek elmulasztása semmiképpen sem kisebb bűn, mint egynémely vétkes cselekedet megtétele.

A szenvedés is lehet új erőt adó, ha például vezeklés a legnagyobb szégyenünkért, a szeretetnélküliségért.

A bizonyosság csupán munkahipotézisként létezik. Tehát az összes lépés rendben lévő, mégis olykor körül kell nézni, és szemügyre venni magunkat és a tájat, a tájban magunkat és magunkban a tájat.

Gyáva a szívem. Az imák az Égben összeérnek. Uram. Valahogy már késő. Nem tudom rád bízni magam. Noha nem akarom csüggedten tudomásul venni – se magamat, se a bűnösségemet, se téged. Az ima a szív emlékezetének gyakori ébresztgetése. Gyakrabban kell emlékezni Istenre, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Engedj látnom. Árva szívem holt erét töltsd meg, égi Jóság.
Az ember ne keverje össze az emberi elképzeléseit Istennel. Isten nem látható képen, Isten hallható szóban. Mik tehát a legitim Isten-képek? Minden elképzelés és gondolat, mely felfoghatóvá teszi, hogy ő felfoghatatlan.

Sem a halál, sem a gazdája, az Isten nem vesz komolyan bennünket. Erre egy válaszunk lehet, emberhez méltó. Ha mi sem vesszük komolyan őket.

Én nem vágyom a túlvilágra. Úgy értem, elvileg sem. Azt gondolom, hogy ezt az Isten sem kívánja tőlünk. Nekem nincs Istennel semmi bajom, nem gyűlölöm, hogy nincs.

Hit és kétkedés arányait meglelni, kötöttségben a szabadságot, lázadásban a rendet, szabadságban a hitet, azt, amire szabadok volnánk – – – Vagy nincs ilyen arány, kushadás vagy hőbörgés csak?

Az előző évezred a könyv évezrede volt. Létünk talán legfontosabb dokumentumát, a Bibliát ezért is nevezzük a könyvek könyvének. – Egyébként a könyvek könyve is könyv, így helye a könyvespolcon van. Ott gyorsabban is rátalál az ember, mintha külön díszasztalkán volna. A díszasztalkákat belepi a por.

Esterházy Péter gondolatai…

A Breviárium sorozat eddigi alakjai voltak: Szepes Mária, Csoóri SándorFekete István,  Kemény ZsigmaondKazinczy Ferenc Latinovits Zoltán, Tamási ÁronJános Evangéliuma,  Lukács EvangéliumaMárk EvangéliumaMáté EvangéliumaMikes KelemenDéry Tibor,  Karinthy Frigyes,  Nemes-Nagy ÁgnesKrúdy GyulaBerzsenyi DánielApáczai Csere JánosBalassi Bálint, Mikszáth KálmánNémeth LászlóIstván királyMóra FerencMadách ImreArany JánosVörösmarty MihályJózsef AttilaSzéchenyi István 

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

Hozzászólások