Elindult a Libri-Bookline Nyitott Könyv Programja. Évente megközelítőleg 8 ezer könyv jelenik meg a magyar könyvpiacon, amelyek közül kitűnni még a legnagyobb könyvkiadóknak is komoly kihívást jelent. Ezért határozta el a Libri-Bookline, hogy segítséget nyújt azon kisebb könyvkiadók számára, akik eddig nem tudták igénybe venni a cég által nyújtott marketinglehetőségeket. A Nyitott Könyv Program segítségével lehetőségük lesz hangsúlyosan megjelenni a cégcsoport könyvesboltjaiban és online felületein.

A könyvkereskedelmi cég a kultúra első számú közvetítőjeként arra törekszik, hogy közelebb hozza az olvasást az emberekhez. Idén meghirdetett Nyitott Könyv Programjába újító szellemű, friss ötletekkel jelentkező partnereket és új kiadású könyveiket várja. Olyan kiadókat, amelyeknek értékteremtő munkájára eddig kevesebb figyelem jutott.

A Libri-Bookline marketingtámogatással és kedvezményekkel segíti azon kiadók munkáját, akik tartalmilag és esztétikailag is kiváló könyvekkel jelentkeznek a Nyitott Könyv Programba.

A nyertes pályázók között évi 50 millió forintos médiacsomagot osztanak szét, ami online és offline kihelyezéseket egyaránt tartalmaz a Libri-Bookline felületein. A pályázó kiadók új megjelenésű könyveinek a libri.hu és a bookline.hu oldalain lesz lehetőségük megjelenni. Offline pedig az országos könyvesbolthálózatban kaphatnak kiemeléseket, és kerülhetnek jól látható helyre a kiválasztott könyvek. Az együttműködésben részt vevő kiadók megjelenhetnek továbbá a cégcsoport rendezvényein és kitelepülésein is.

A Nyitott Könyv Programra az első jelentkezési határidő 2020. március 31-e. A programba negyedévente lehet jelentkezni, a jelentkezéseket a Libri-Bookline munkatársaiból álló szakmai csapat bírálja el.

A Libri-Bookline Nyitott Könyv Programjáról részletesen ide kattintva tájékozódhatnak.

További információ:
Mihályi Dávid
PR-asszisztens
Libri-Bookline Zrt.
mihalyi.david@libribookline.com
Mobil: +36 20 665 6446

Libri-Bookline Zrt.

A Libri-Bookline Zrt. a közép-európai régió egyik legjelentősebb kulturális vállalata. A kultúra első számú hiteles közvetítőjeként nemcsak könyvkereskedelemmel, de kulturális és CSR programokkal is jelen van a hazai könyves-irodalmi életben. A cégcsoport kiterjedt kiadói érdekeltségekkel rendelkezik. Többségi tulajdonosa a Libri Kiadói Csoportba tartozó kiadóknak (Libri Kiadó, Park Könyvkiadó, Helikon Kiadó, Jelenkor Kiadó, Kolibri Kiadó, Kalligram Kiadó, Diafilmgyártó). 2015-ben pedig részesedést vásárolt a Jaffa és a Scolar kiadókban.

A csoport meghatározó tagja, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. évente mintegy 2,6 millió vásárlót szolgál ki 58 tagú, országos méretű könyvesbolthálózatában és webáruházában. 8 alkalommal nyerte el a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése által alapított Az Év Könyvkereskedője-díjat. 2019-ben kiérdemelte Az Ország Boltja 2018 Népszerűségi díját a Szórakozás és kikapcsolódás kategóriában. 2019-ben az Arany Penge megmérettetésen pedig a Váltsuk valóra a meséket elnevezésű karácsonyi kampányáért Arany pengét nyert, illetve ugyanezen a versenyen a cégcsoport megkapta az Év ügyfele díjat.

A Bookline fiatalos, trendalkotó, olvasás- és könyvszerető imidzsével és az ország legerősebb online könyváruházával szolgálja ki az olvasókat. A Bookline 2017-ben rendkívül sikeres évet zárt. A Bookline Busszal 3 díjat is kiérdemelt az Év kereskedője versenyben. 2018-ban a Már egy perc olvasás is élmény elnevezésű, Örkény Egyperceseket bemutató kampánya az Arany Penge megmérettetésen az Ezüst pengét és Bronz pengét is elnyerte. Besöpörte a Prizma kreatív PR díj Ezüst díját is.

A KPMG kutatásában a Bookline a Legjobb ügyfélélmény kategóriában ezüst helyezett lett. A tavaly nyitott Bookline Móricz Könyvesbolt megszerezte Az év kutyabarát helye minősítést. 2019-ben Olvass bajuszostól kampányával összesen öt díjat kapott az Arany Penge és a Hipnózis reklámszakmai megmérettetéseken. Az utóbbi versenyen a korábban említett Örkény-kampányt is díjazták. Az Arany Pengén a cégcsoport megkapta az Év ügyfele díjat is.

A Libri-Bookline Nyitott Könyv Programjáról részletesen ide kattintva tájékozódhatnak.

 

Forrás: Libri-Bookline

(A Montázsmagazin legutóbbi beszámolóját a Libri-Bookline könyveiről ITT olvashatjuk.)

 

 

Hozzászólások