Kulimár János küldetése a közösség szolgálata. Az az alkotó ember, aki teret ad barátainak, a művészeknek, embertársainak. Madár János József Attila-díjas költő, kritikus írta róla: „Kulimár János az irodalmat, a sportot, a történelmet és a mindennapi élet örömeit mindig úgy ötvözte magában, hogy megsokszorozott értékeit osztotta szét azok között, akiket szeretett.”

kulimar janos

Kulimár János Dover szikláinál

Érdekes életút az övé. Érdekes és szerteágazó. Sok évtizede él az irodalom, a versek bűvös világában, több sportágban ért el kimagasló eredményt, de volt vártulajdonos és sikeres vállalkozó. Ő a folyton újat kereső, az örök nyughatatlan ember.

Erdőmérnöknek készült, jogi egyetemre járt, a kereskedelemben dolgozott – nem kevés sikerrel. Folyóiratokat, antológiákat szerkesztett, szerkeszt a mai napig, sportolóként pedig országos sikereket ért el. Nyugdíjas éveit is a közösség érdekében végzett munka teszi teljessé. Sok éven át tudósított több országból az UNIO integrációs programjáról. Ez könyv alakban is megjelent HATÁRTALANUL címen – két nyelven.

Kulimár János, a tősgyökeres nyírségi ember

Úgy tudom, a nyírségi tájhoz kötnek gyermekkorod évei és ifjúságod. Mindig itt éltél, ezen a vidéken? Mit jelent számodra a Nyírség, Nyíregyháza?

Sokat, mondhatnám mindent kifejez: a családot, az otthont, az ősök adta gyökereket. Nyíregyházán születtem 1942. február 2-án. Valójában ma is itt élek, noha sokat utaztam a világban.

Felmenőim 1753-ban jöttek Szarvasról a törökdúlás után elnéptelenedett Nyírségbe. Apám megjárta a háborút, hazatérte után a vendéglátónál dolgozott amolyan mindenesként. Ötfős családot kellett eltartania. Iskola után gyakran felkerestem apámat a munkahelyén, örökre szép emlékként őrzöm lelkemben a Korona, a Vesszős hangulatát.

kulimar janos

Kik voltak rád nagy hatással iskolás éveid alatt? Említs néhány embert, akik meghatározó szerepet töltöttek be személyiséged formálásában az indulás éveiben!

Kitűnő tanuló voltam mindvégig, de érettségi után csak álmodoztam az egyetemről. A család anyagi helyzete nem engedte meg, hogy egyetemen folytathassam tanulmányaimat. Kereskedőtanuló lettem, no meg focista. A legendás régi „hármas iskolába” jártam. Olyan osztálytársak között cseperedtem fel, mint Kulcsár Attila (a neves építész, költő), Herr Pista, Kovács Cini, Maár János (labdarúgók), Babolcsi Laci (kézilabdázó), Nagy Béla (a jogász, sakkozó), a szabolcsi bunyósok egyik királya, Mincsik János. Hálával, szeretettel gondolok osztályfőnökünkre, Kiss Gyulára is.

Mindig nyitott szemmel, nyitott szívvel jártam, készen az új dolgok befogadására. Elsősorban kereskedőnek, jó szakembernek készültem. Kitartó munkámnak köszönhetően ezen a területen is szép sikereket értem el. Fiatalon lettem boltvezető, majd az ellenőrző apparátus tagjaként a központban dolgoztam. A Belkereskedelmi Minisztérium megbízásából a Balatoni Idegenforgalom felügyelője lettem. Több alkalommal értem el az Év kereskedője címet. Mindemellett felsőfokú végzettséget szereztem, megalapítottam a Gólya Ker. Kft-t, és a kereskedelmi tevékenység mellett a tanulók gyakorlati oktatásába is bekapcsolódtam.

Kulimár János a sport szerelmese

Mindig fontos szerepet töltött be a sport az életedben. Gondolom, a közösség iránti szereteteddel, a baráti együttlét örömével is magyarázható e tevékenységed. Sokféle sportágba belekóstoltál, és kimagasló eredményeket is elértél. Milyen sportágakban jeleskedtél?

A sport kiegészítette az életem. Akit magával ragad mámorító világa, az nem könnyen szabadul tőle. Hamar rátaláltam a labdarúgásra. Bekerültem az Építők, a Vasút, a Nyíregyházi Munkás csapatába is. Olyan játékosok közé, mint Eszenyi, Bohus, Gajdos, az ifjúsági válogatottban pedig Herr, Kaskötő, Bacskai, “Cila”, hogy csak párat említsek az ismertebbek közül, hiszen korántsem teljes a paletta.

kulimar janos

Az ezüstéremért járó serleget Szűcs Lajos olimpiai bajnok labdarúgótól vette át Kulimár János, a Senior FC vezetője (2013)

A labdarúgás mellett az ökölvívásban és a sakk világában is jegyzik a nevem. Már fiatal boltosként városi bajnokságot nyertem a sakkban. Büszke vagyok, hogy a ringkötelek között is kiválóságokkal találkoztam. A futball világában kapusként váltam igazán ismertté. Felnőttként a Tiszamenti Válogatott kapuját is őriztem a Budapesti Honvéd ellen.

Legendákkal találtam magam szemben: Tichy, Komora, Sipos. Játékvezetőként a ranglétrán haladva eljutottam az NB I-ig, ahol rangos csaták szereplői lehettem. Olyanokkal futhattam ki a zöld gyepre, mint Zsolt István, Emsberger, Somlai, Palotai, Müncz, Petri, Bártfai Robi. Játékvezetés közben tapasztaltam meg igazán, veszélyes dolog igazságot osztani, közben megfelelni az előírásoknak. Tevékenykedtem a megyei kispályás futballválogatott és az Országos Veterán Labdarúgó Válogatott szövetségi kapitányaként is. (Itt is vannak ismert nevek: Dr. Fenyvesi, Nyilasi, Csank J., Id. Dárdai Pál,…).

Mire tanított meg a sport?

A ringben például mindenki magára van utalva, s a védekezés mellett a támadás is fontos a talpon maradáshoz, akár a sakkban. A sport adta indíttatásnak az élet minden területén hasznát vettem, mivel itt lehet megtanulni a győzelem értékelését, és a vereséget elviselni.

Szpari, a bajnok csapat

Közélet – Közösség – Irodalom

Munkásságodat gazdag közéleti tevékenység jellemzi. A Vidék Pártja országgyűlési képviselő jelöltjeként indultál 2006-ban. Betöltötted a Rákóczi Kulturális és Sportegyesületnek, a Nyíregyházi Futball Clubnak, a Nyírségi Spartacus labdarúgó csapatnak, a Kulturális Szalonnak az elnöki tisztjét. A golopi kastély bérlőjeként korántsem mint öncélú birtokos, hanem a kultúra jegyeseként, azonnal közösségben gondolkodtál: a bázis, a kultúrközpont művészek, sportolók találkozási helye lett. (Dinnyés József, Gedó György, Pásztor József, Barcs János, Tóth-Máté Miklós, Tímár Máté…).

A közösség valóban lételemem. Szerzőként, szerkesztőként, kiadóként is segítem az alkotók megjelenését. Ez a cél vezérelt a Nyírségi Gondolat magazin alapításakor, és jelenleg a monoki közösségi tér létrehozásakor is ezen munkálkodom.

Igaz, napjainkban a bezártság idejét éljük, de reméljük, hamarosan sor kerül a személyes találkozásokra. Mi ennek a nagyszerű kezdeményezésnek a lényege? Milyen lehetőségeket kínál majd a művészeknek, a sportolóknak a leendő SZALON?

A bemutatkozási lehetőségeken kívül alkalom nyílna műhelymunkára, aztán később ebből kinőhetne egy alkotótábor. Egyfajta értéktárat is létrehoznánk: régi emlékek, újságok, könyvek, festmények, fotók gyűjteményét.

De a legfontosabb a most egyre inkább szétaprózódó irodalmi-művészeti élet összefogása lenne. Az utánpótlás kinevelése, amihez kellenek a LEGENDÁK, a HÍRESSÉGEK! Sajnos az élet nem ebbe az irányba halad, és ez az oka, hogy sokszor magányosként, külön utakon haladtam.

Simon István költő szülői háza Bazsi településen

Mert kell a vers

„Miért kell nekem / minduntalan a vers, / mikor cérnavékony / már a hang?” – írod Előszó című versedben. Nos, miért kell neked a vers? Mit üzensz ezekkel a sorokkal az olvasóknak?

Bár sokféle tevékenység között kell megosztanom az időmet, de az írásra mindig van időm. Úgy vélem, aki többet szeretne tenni a környezetéért, a világért, előbb-utóbb megérzi az írás gyönyörűségét. Így vagyok ezzel én is. Bár néha „cérnavékony” a hang, de hiszem, még ma is sokan vagyunk a versek üzenetére, a költészetre – mint a lélek pótolhatatlan szükségletére – fogékonyak.

Verseidben erős – érthető módon – a szabolcsi kötődés. A tájversekben a Nyírség jelenik meg. Ugyanakkor a világot látott ember elvágyódása is kísérője néhány költeményednek. Lírádnak egy része életrajzi vonásokat hordoz, emlékeket, „gyönyörű, izgalmas vissza nem hozható évek” emlékeit. Verseid nem üldözik a divatos formákat, világos gondolatok követik egymást gazdag képekbe ágyazva, messze elkerülve a homályosat.

Hol, milyen lapokban jelentek meg írásaid a hosszú évtizedek alatt?

Mintegy 80 kiadványról van szó, s a jó részük mára csak emlék. Néhány a teljesség igénye nélkül: Kelet-Magyarország, Lant, Pedagógiai Műhely, Föveny, Mai Nap, Népszava, Nemzeti Sport, Magyar Hírlap, Nyírségi Gondolat, Hévíz, Balatoni Futár, Magyar Jövő…

kulimar janos

A mai napig az írás bűvöletében élsz. Nemcsak verseket írsz, antológiákat, magazint szerkesztesz, könyveket lektorálsz, és még sorolhatnám az irodalommal kapcsolatos sokszínű tevékenységedet.

Több évtizedes alkotómunka van a hátam mögött. Ez idő alatt 85 antológiában jelentem meg. Számtalan könyv előszavát írtam, versesköteteket, regényeket lektoráltam, recenziók fűződnek nevemhez. Alapító főszerkesztője voltam a Gólya-hír, a Periféria, a „Szpari”plusz, a Kezdőrúgás, a Nyírségi Gondolat folyóiratoknak. Forrásműként szerepel egyik írásom Moldova György: Európa hátsó udvara című művében.

Ezt a gazdag alkotói pályát, életutat kiegészíteném azzal, hogy Kulimár János élettörténete szerepel a WHO is WHO Magyarországon (Ki kicsoda Magyarországon) 2013. évi kötetében. Több kulturális, irodalmi és sportegyesület tagjaként sok-sok elismerésben részesültél.

Valóban hosszú lenne felsorolni azoknak a csoportoknak, egyesületeknek a nevét, amelyeknek tagjaként tevékenykedtem.

Néhány a sok közül: II. Rákóczi Sportegyesület, Nyíregyházi Futball Club NB II.,  Nyírség-Spartacus NB I., Váci Mihály Irodalmi Kör, Magyar Újságírók Közössége, Nagy Imre Társaság, Magyar Sporttudományi Társaság…

     

Elismeréseim mindegyike az öröm forrása számomra, hiszen a megbecsülés jelképei. Kiemelném az irodalom és a sport terén a következőket:

  • Radnóti Miklós Országos Verspályázat II. helyezett
  • Heléna-díj (Csepel)
  • Lant és Toll-díj (MÚK által)
  • Az internetes alkotók országos pályázatán 4. helyezés
  • A Nyírség-Spartacus labdarúgó csapatának örökös tagja (2001)
  • Nyíregyháza Megyei Jogú Város által állított emléktáblán szerepel a nevem, mint az 1998-ban bajnokságot nyert labdarúgó csapat elnök-igazgatója (2008).

Kulimár János élete nagy időkről mesél, versei őrzik a „szivárványszínű álmokat”…”a zene szól…/ lassú a dal, lassú a tánc” (Golop), miközben „átöleli az életet magát” (Monastir).

Golopi várjátékok, 1990-es évek környékén

Kulimár János gazdag fotógyűjteménnyel rendelkezik. Az utazásairól készülő könyvének és egy riportkötetének a kézirata rendezés alatt van. A barangolások során szerzett élményei jó hatással voltak irodalmi és sportmunkásságára is. Dr. Sipos Lászlóval (aki a párizsi székhelyű ECOMOS tagja és 152 országban járt) közös albumokat adtak ki.

Az alkotásnak e csodálatos pillanatai legyenek mindennapjaid kísérői. Kívánok további lendületet, jó egészséget a nemes tervek megvalósításához.

 

Kulimár János

Vágtató évek

Elúszott ez a sosem volt nyár sebesen.
Pedig hogy vártam, hívtam, mint az első
szerelmet: ájultan, titkon, hevesen.
Vágytam az életet, a kalandot, a szirteket, –
hirdetve, hogy a mindenséget akarom!
Zavaros múltú tengerek vonzottak,
és tűnt időknek titkát rejtő óborok.
Rohant az idő velem, utak porzottak,
s boldog voltam, – ahogy most rágondolok.

Mára ez csak egy messze tűnt varázslat,
melynek emléke itt jön folyton velem.
S arról mesél, hogy vár reám még
nyugodt öböl a zavaros múltú tengeren,
hol tétova álmaimnak megint karja nő,
s a szenvedélyek kék egét nem rejti felhő.
Ott az élet egyetlen hatalmas vágy,
– ringó csípők ölén – s a narancsligetek
fölött selyem-léptű szél suhan át.

Most mégis egyedül, csendben sétálok
egy elhagyott parkban, az őszi avaron.
Álmaim, – haldokló egén a nyárnak, –
vadlibák „V” betűjébe zárva szállnak.
Sárguló lombok közül kandikál az ősz,
s tekintete lassuló lépteimen unottan időz.
Holt falevél cseppen az ágról, s a fűre terül.
Ez a séta át a parkon, – úgy tűnik, álom,
mert az út mentén Paganini hegedül.

Ha visszanéznék, még látnám a fényt,
mely a nyár szeméből épp elosont,
s magával vitt lelkemből egy „pillanatot”,
mely köré aurát a szívem font.
Vörös naplemente őrzi benne ajkaidat
a lángban fürdő, alkonyi táj felett,
és szenvedélyek parazsán át égre törő
mészkősziklák időt állón hirdetik:
múlhat bár minden, Te őrizd a szerelmet!

Hazaérve, szobámban: emlékek, fotók,
régi nyarak varázsa hever szanaszét…
Mennyi bolondságot elkövettünk,
– s ahogy eszembe jut, – a tűz újra ég…
Látom, ahogy szilaj szerelem vágtat
a hegyek fölött, és szól a nóta…,
alant a partnak csapódó hullámok Istene,
Poszeidon őrködik ezredek óta, –
kicsit odább, halkan csordogál a Loire.

Mintha néznék ködben úszó, fátyolos
szemekkel a falon lógó homályos tükörbe,
mindenfelől régi árnyak fonnak körbe,
ami mai – azt könnyedén félresöpörve.
Gyönyörű, izgalmas, vissza nem hozható évek,
bennetek nyugszik a múlt, s vele a női szeszélyek.
Kalandos évek sok titka mély kútba hullt,
s onnan cinkosan ma is rám nevetnek,
mondván: mindazt, amit lehetett, elkövetted.

 

Életed úgy múlik el

Tűnt idők havát hordja most a szél,
vad vihar nyüszítő hangján zenél,
s nem hoz dalt a hóhatár felől,
menekülsz hát „száz év magány”elől.

Elzúgnak telek, elégnek nyarak,
a dal hófödte csúcsokon marad.
Ájultan hullnak sárgult levelek,
hiánya mindig itt lesz már veled.

Tán’ egyszer nagy harcok hőse leszel,
vérző kardodtól csaták dőlnek el,
de a boldogságnak gátja akad:
a dal a hófödte csúcsokon marad.

Lelked fürdik Párizs mámorában,
ámulsz majd sok Loire menti várban.
Capri fölött a libegő halad:
de a dal hófödte csúcsokon marad.

Hajód szeli a kéklő Adriát,
kapod, mit ember képes adni át.
Elbűvölnek sok-sok görög nyarak,
de a dal hófödte csúcsokon marad.

Egy napon arcon csókol Padova,
óh, azt a percet nem adnád oda…
De fáj, hogy életed úgy múlik el
a halkan szitáló szirmok alatt,
hogy a dal hófödte csúcsokon marad.

2013. 10.10.

Délután volt

Délután volt, s én néztem, ahogy
kövek-szabta kanyarokban a halkuló víz
ezer ágon új utakra indul, s Te ott futsz vele
az ártéri erdők ősfáit kerülgetve.
Zsebkendőnyi tavacskák mélykék ölét
fürkészed, gyönyörből fogant virágok
intenek feléd, és szemed felissza a
fák törzséről lecsorgó mézízű szűrt fényt.

Délután volt, ájultan égtél sok-száz fokán
az új szerelemnek, míg én – nyomodban
járva féltelek – s mint létezésem értelmét,
kérdések nélkül néztelek. Izmaid
végsőkig feszültek, a boldogság lázrózsái
arcod apró verejték-cseppjeiben sercegve
haltak el – s én sejtjeimben éreztem
öled remegését. Ezüstös harmóniák
szárnyán suhantál a föld felett, mint
az ember előtti idők titkos üzenete, az
asszonyi testben megbúvó ős-vágyakozás.

Délután volt, az ágakról, mint érett
fürtök, hullottak földre a fénymorzsák,
Te ott álltál magányosan – kiszakadva
időből, valóságból – ott álltál, mint
minden addig átélt ujjongásom, mint
minden meg nem írt versem.
Én néztelek, mert Téged nézni is jó!

Nem tudom, hogy így volt-e, vagy ez csak
álom csupán. De azt tudom, hogy semmihez
sem hasonlítható az a nyárvégi délután.

GOLOP

Lobogó gyertyalángnál mesél a múlt…
a tájon nagy idők,
régi őszök emléke él.
A felhők között – most mégis –
gyáván csavarog a szél.
Szivárványszínű álmokat
őriznek megvakult falak.
Fenyvesek alatt roppan a hegy,
múltadra újabb terhek omlanak.
Kavicsos homokra tekint a hold,
a “sasfészek”- ről halk
pattanással lehull a lánc.
Zene szól, s a százados fák alatt
lassú a dal, lassú a tánc.

Monastir
–Tunézia, 2010. február –

Éberen les ránk az égi hold karéja,
s lecsapni készül, mint az éhes héja.
Most itt vagy, látod, hogy hull századok lánca,
dallamára indul Tunézia tánca.

Titkos árnyék leng a hófehér falakon,
a zene őrjítő, itt a várt alkalom,
Monastir bódító éje lágyan ölel,
senki más nincs a parton, távol és közel.

Követ a dal, megbújva bokrok ágain, –
elúszva a tenger szél-gyűrte ráncain.
Húsunkba vág a csend, a vágyak ostora,
poharunkban szerelem lángtüzű bora.

Sötét part mélyéről föl-fölcsap a tenger,
arcunkra permetez, csak ámul az ember.
Buborék felhőkből ránk szitál a harmat,
lelkünk egymásé, nem tisztel új hatalmat.

Indulunk, nem kérdezem honnan és hova,
követlek, mint jövődnek szent apostola.
Évek óta már Rólad szól sok-sok dalom,
párnáid közt minden sikoly diadalom.

A parton éreztük gyökerek fülledt szagát,
közben átöleltük az életet magát.
Álltál az éjben, mint eleven képeslap,
ahogy néztelek, azt hittem: felkelt a Nap.

 

Orosz Margit

 

A szerző korábbi interjúja magazinunkban

 

 

Hozzászólások