Madár János költő, kritikus, a Magyar Múzsa kulturális folyóirat alapító főszerkesztője, a Magyar Nemzeti Írószövetség elnöke, a Magyar Újságírók Közösségének alelnöke. Az alkotónak kiemelkedő irodalmi tevékenységéért az idén, 2021. március 15-én a magyar irodalom egyik legmagasabb szakmai elismerését, a József Attila-díjat adományozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

madar janos

E rangos elismerés okán kérdezem a költőt többek között irodalomról, az írástudók felelősségéről, sorsvállalásról, a tiszta beszéd értékéről.

– Már a felvezetőben a lényegre mutattál rá, hiszen aki tollat vesz a kezébe, csak felelősséggel teheti. Másként nincs értelme… Ugyanis a felelősség eleve azt jelenti, hogy a szerző nemcsak a saját örömét és fájdalmát igyekszik megörökíteni, hanem a szűkebb és tágabb környezetének, népének, nemzetének sorsát is. Cseppben a tenger… Vagyis a konkrét és általános egyidejűségét kell, hogy hordozza az írás, a jó írás. És mindez még csupán a tartalmi megközelítés. A forma viszont mindig a nyelvben dől el: hogy tud-e valami újat, eddig nem létezőt mondani, kimondani, vagy nem.

Ha csupán a már mások által százszor-ezerszer elmondott nyelvi fordulatokat, eszközöket tudja használni, az kevés. Mert a hitelesség teremtő pillanata mindig egy magasabb rendű megszólalásban születik. Ez az a szent pillanat, ami ritkán adatik. Isten ajándéka – ahogyan sok elemzésben is olvashatjuk. Itt van a lényege az egésznek, mert a tartalom és forma egységében jön a világra egy új minőség, a maga áttételeivel és tisztaságával. A tisztaságnak viszont rétegei és hullámai vannak. Mint ahogyan siet felénk a tenger…

madar janos

Rangos állami díjban részesültél március 15-én. Milyen érzés e magas szakmai elismerés tulajdonosának lenni? Hogy érzi magát ma egy József Attila-díjas költő? Ki terjesztett föl? Volt-e valamilyen hivatalos online díjátadás?

– A József Attila-díj természetesen jó érzéssel tölt el engem is. Ebben a kivételes pillanatban egyszerre szólal meg bennem József Attila és március. A nagy költő sorsköltészete és a magyar nép forradalmisága annyira eleven lüktetés bennem, hogy kimondatlanul is meghatározóvá vált minden cselekedetemben. Ha vágom a fát, házat építek, vagy egy hajléktalant látok – akkor is.

Ki terjesztett föl? – kérdezed. Nyolc évvel ezelőtt a Magyar Írószövetség kezdeményezte, majd terjesztett föl József Attila-díjra. A Magyar Írószövetségnek régi tagja vagyok, több ciklusban választmányi tagja is voltam. Közel egy évtized telt el, hogy végre megkaptam ezt a díjat. A hivatalos, ünnepi díjátadás még nem történt meg. A járvány most megbénítja az életünket. De reménykedjünk, hogy ez a nép, ez a nemzet él és élni akar… Ebben a szent küldetésben – ahogyan Ady Endre is írja – a művészet, az irodalom sokat segíthet.

A népi-nemzeti irodalom értékeinek őrzőjeként tartanak számon, amely gondolom, felkeltette a szakma figyelmét is. Mely munkáidat, tevékenységeidet emelték ki a díj kapcsán?

– Petőfi Sándor, József Attila, Móricz Zsigmond, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Veres Péter, Váci Mihály, Sinka István, és hosszan sorolhatnám a neveket… a kortárs irodalomig. A magyar irodalomtörténetben – hála Istennek – találunk több olyan nagy alkotót, aki a nép, nemzet fogalmát sohasem keveri össze valamiféle divatos kiüresedéssel. Ebben az értelemben hozzám a legközelebb áll Petőfi Sándor, Móricz Zsigmond, Veres Péter, Sinka István felfogása, sürgetése, amely nem más, mint a népben–nemzetben való gondolkodás.

Az említett nagy szellemi elődeimről többször is írtam esszét, tanulmányt. Velük egyetértésben én is azt vallom, hogy csak a néplélek tisztaságán keresztül lehet megtartani nemzeti értékeinket. Írtam, szerkesztettem egy nagy terjedelmű könyvet Mi a költészet? címen. Az ebben található vallomások – Csoóri Sándortól, Juhász Ferenctől, Tornai Józseftől, Vasadi Pétertől, Döbrentei Kornéltól, Benke Lászlótól és másoktól – igen fontos mai értelmezéseket adnak a népi és nemzeti irodalmi értékek megőrzésének fontosságáról.

madar janos

Fotó: nemzeti.net

Az alkotói felelősséget hangsúlyozod több fórumon. Mi a költő feladata ma? De azt is kérdezhetném, a mai költő feladata más, mint elődjeié volt?

– Az eddig elmondottakban talán már választ is adtam részben arra a kérdésre, hogy mi a költő, író feladata ma. Csak megerősítésként: a népi és nemzeti érték megőrzése. Ha pontos választ szeretnék adni erre a kérdésedre, azonnal hozzáteszem: a nagy elődök szellemi örökségét megőrizve szabad csak alkotni ma. Tehát a teljes magyar irodalomtörténet értékeinek tudatában kell cselekednünk.

Míg Petőfiék idejében a kirántott kard fényében kellett megmutatni a hazafiságot, addig ma a teljes magyar–magyarság történelmének tudatában kell, szabad költőként, íróként megszólalni. Nagyon nagy teher ez, ha felelősséggel tesszük. Másként meg nincs sok értelme…

„A vers írja önmagát.” – vallod. Mit takar ez az állítás? Hogyan kell értenünk Madár János költői sorát?

– Amikor ezt kimondtam, leírtam, arra az alkotói pillanatra igyekeztem rámutatni, hogy vannak soha meg nem ismétlődő ihletett állapotok, amikor az alkotónak csak le kell írni a verset vagy prózát. Mindez leginkább mégis csak a versre vonatkozik, nagy általánosságban igaz a prózára is. Ha a vers írja önmagát, akkor azonnal megjelenik a hitelesség is, ami a védjegyet jelenti egy műnél. Legyen az akár egy négysoros vers…, vagy egy nagyobb ciklus.

madar janos    madar janos

Téged hány kötet erejéig szólított meg eddig a vers?

– Kilenc könyvem jelent meg eddig. Nyolc verseskötet és egy tanulmánykötet. Ez utóbbi lényegében egy életrajzi monográfia, amelyet a nagyon fiatalon, huszonhat évesen elhunyt Hargitai Gyula költőről írtam. Rendkívüli tehetség volt… Nagyon sok antológiát is szerkesztettem.

Márai Sándornak kedvesebb volt az írásnál, az alkotásnál az olvasás. Mit gondolsz erről? Te mely témákban merítkezel meg szívesen? Van-e kedvenc könyved? Áruld el olvasási szokásaidat!

– Természetesen én is sokat olvasok. Mostanában teljesen a mindennapi élet ritmusa: a könyvkiadói, folyóiratszerkesztői, újságírói, múzeumi-gyűjteményi, írószövetségi feladatok határozzák meg, hogy éppen mit olvasok. Nagyon sokszor csak újraolvasok, fellapozok egy-egy könyvet, hogy pontosan idézzek… Sok kedvenc könyvem van.

Ha ránézek a könyvespolcomra, a legmagasabb polcon a legelsők – József Attila: Összes…, Nagy László: Himnusz minden időben, Sinka István: Fekete bojtár, Váci Mihály: Kelet felől. Nagy Lászlótól kaptam ezt a dedikált verseskötetet, amelyet ma már jelképesnek és iránymutatónak tartok. Ezért nézek rá naponta… Erőt és hitet ad…

Vitathatatlan tény az online világ előretörése. Mi a könyvek szerepe hektikus világunkban? Lesz létjogosultságuk?

– Csodálatos dolog a technika fejlődése. De ne tévesszük össze a műfajokat és a tárgyakat sem. Egy könyvnek tapinthatósága, nyomdai üzenete, megrendítő közvetlensége van, míg egy csupán technika tárgynak nincs. Lélektelen… Véleményem szerint amíg ember él a földön, a könyv is elkíséri. Mint könyvtáros, mint pedagógus és könyvkiadó is vallom mindezt.

madar janos

Ha már a könyveknél tartunk: a Rím Könyviadó alapító tulajdonosa vagy. Verseket írsz. Talán ezért is kapta a kiadó e nevet? A névadással is a költészet fontosságát hangsúlyozod?

– A kérdésre meg is adtad a választ. Csakugyan a vers, a költészet meghatározó erejét igyekeztem ezzel is hangsúlyozni, hogy az általam alapított könyvkiadónak a Rím Könyvkiadó nevet adtam. Ennek már negyven éve.

Előtérbe helyezed a verset a prózával szemben, avagy a próza előfutárának tartod a versírást? Esetleg nyelvi kifejezőeszközével a próza előszobája lehet?

– A kérdésedből is kiérződik, hogy ugyanúgy látod a leglényegét az alkotás folyamatának, mint én. Igen, csakis költői lelkülettel, költői eszközökkel lehet igazán jó prózát írni. Gondoljunk Kosztolányi Dezsőre, Ady Endrére, Jókai Mórra, Móricz Zsigmondra, Veres Péterre, Sinka Istvánra, Csoóri Sándorra…

Tudom, sok tollforgató emberrel kerültél kapcsolatba már fiatalon. Kik segítettek az indulás éveiben? Nevezz meg néhány alkotót, akik hatottak költészetedre!

– Már általános iskolás koromban írtam. Balkányban Kotricz János tanár úr – aki Veres Péterrel levelezett –, volt az első bátorítóm, támogatóm. Majd Kurityánban a vájáriskolában valóságos kis irodalmi közösség alakult ki, voltunk hatan-nyolcan. Aztán Miskolcra kerültem a bányaipari technikumba, ahol a Hősök terén nagyszünetekben más középiskolás fiatalokkal is találkoztunk. Így ismerkedtem meg Bari Károllyal, akivel jó barátságba kerültem.

Tatabányán fejeztem be a bányaipari technikumot, ahol volt egy iskolatársam, Zsoldos József. Már diákként megjelentek a versei a megyei lapban, iskolai ünnepségeken az ő verseit adták elő. Jóska nagyon jó barátom volt, naponta megbeszéltük a verseinket. Osztályfőnököm volt Gál István, a Kossuth-díjas író édesapja. Pista bácsi – ahogyan szólítottuk – egyszer elvitte a verseimet a megyei laphoz, majd az Új Írás folyóirathoz, ahol a fia dolgozott. Ott ismertem meg Juhász Ferencet, Bihari Sándort, Kalász Mártont, Ágh Istvánt és másokat. De csak később jelentek meg írásaim az Új Írásban.

madar janos

Madár János (Fotó: SZON)

Kik hatottak rám? Az előbbiekben említett alkotók valamennyien, de aztán szorosabb kapcsolat alakult ki Rákos Sándorral, Fodor Andrással, Kiss Tamással, Ratkó Józseffel, Kiss Benedekkel, Utassy Józseffel, Nagy Gáspárral… Meg kell még említeni két nevet, akik sok tekintetben meghatározták irodalmi kibontakozásomat. Elsőként Katona Béla nevét, aki a főiskolán tanárom volt, később igen jó barátságba kerültünk. És vissza kell kanyarodnom Tatabányára, ahol nekem ugyan oroszt tanított Szilvási Csaba, de vele és a már említett Zsoldos Jóskával mindig az irodalomról beszéltünk.

Szilvási Csabával ma is a legszorosabb barátságban vagyok. Kitűnő ember, kitűnő tanár és kitűnő irodalomtörténész. Ma is Tatabányán él, több könyve jelent meg. Váci Mihály nevét kell még megemlítenem, akinek ismertem az édesanyját, Zsuzsika nénit, az édesapját, Mihály bácsit, és ismertem Váci Mihály öccsét, Andrást is. Mihállyal, a nagy költővel sohasem találkoztam személyesen. Csak üzengettünk egymásnak…

Ha bementem az Új Írás szerkesztőségébe, mondták: Mihály üdvözöl, most ment le Nyíregyházára. Ha Nyíregyházán elmentem a Mihály szüleihez, akkor szinte egyszerre mondta Zsuzsika néni és Mihály bácsi: Misu üdvözöl, most ment vissza Pestre a hathuszassal. Máig nem tudom megfejteni a sorsnak ezt a különös játékát, hogy Váci Mihállyal így kerülgettük egymást…

madar janos

Mint említettem, a népi-nemzeti értékek őrzőjeként is jegyeznek, ám a Magyar Múzsában a népi-nemzeti identitású költők, írók mellett megszólaltatod a posztmodern, az avantgárd vonalat képviselő alkotókat is. Mi a véleményed, mit gondolsz a napjainkban oly divatos szabadversről, és azokról a szerzőkről, akik a posztmodern eszközével tagadják a tradíciókat?

– A népi–nemzeti értékek őrzése… Igen, ez a legfontosabb. A Magyar Múzsa folyóiratban, amelynek szerkesztője vagyok, viszont helyet kapnak a posztmodern és avantgarde irányt képviselő alkotók is. Ezzel igyekszünk kifejezni azt a nyitottságunkat, hogy senkit nem szeretnénk kirekeszteni, akiben közeledés, jó szándék munkál. Nem is beszélve arról, hogy a szabadvers műfajában mennyi lehetőség is van a népi és nemzeti érintkezésre. Gondoljunk Juhász Ferenc vagy éppen Csoóri Sándor hatalmas költészetére.

Abban igazad van, hogy ma divatos lett egy direkt támadás, bomlasztás a posztmodernek részéről. Hogy ezek az alkotók mitől modernek, máig nem tudtam megfejteni. Azt viszont látom, tapasztalom, hogy rombolnak. Rombolnak családot, emberséget, szent közösségeket sokszor. Velük szemben sürgősen tenni kell valamit… Ez a mi közös feladatunk, hogy őrizzük meg emberként, alkotóként népünk és nemzetünk értékeit.

Aktív szerepet töltesz be a hagyományőrzésben. 2002-ben Pro Civitatae kitüntetést kaptál irodalmi, művészeti, helytörténeti munkádért. Kutatómunkád mire irányul elsősorban?

– A hagyományőrzés nagyon szorosan kapcsolódik a népi, nemzeti értékeink őrzéséhez, védelméhez. Az árnyalat viszont arra utal – amit szintén évtizedek óta igyekszem hangsúlyozni –, hogy az úgynevezett néplélek történelemben és emberi sorsban gyökerező kincseit sem szabad a feledésnek odadobni. A legkisebb falvakban is vannak olyan értékek (szokások, babonák, hiedelmek, néprajzi vonatkozások), amelyek elengedhetetlen értékei a megmaradásnak, a közösség megtartó erejének.

Balkány, Szakoly tanyavilágában évekig kutattam, és néprajzi, irodalmi téren egyaránt kincsekre találtam. Mindkét településről helytörténeti monográfiát írtam, szerkesztettem. Vendégségben Szabolcs-Szatmár Bereg megyében címmel pedig több mint kétszáz települést átfogó könyvet szerkesztettem. Valószínű ezért is kaptam a Pro Civitatate kitüntetést 2002-ben. Úgy érzem, ehhez a tevékenységemhez kötődik az az elismerés is, hogy Balkány Város Díszpolgára kitüntetést kaptam. Vagy éppen később a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj is, amivel néhány éve tiszteltek meg.

madar janos

Könyvbemutató a Csepel Galériában (Fotó: Csepel.hu)

Írótábor szervezése is fűződik nevedhez. Hol valósult meg az alkotók együttléte? Milyen céllal, mikor indult a tábor? Mi a jelenlegi küldetése?

– Ebben az évben lesz az általam alapított és vezetett Szabolcsi Írótábor ötvenedik születésnapja. Szeretném, ha az évfordulóhoz méltóan ünnepelhetnénk. Ennek az írótábornak ma is az a célja, feladata, hogy olyan közösséget teremtsen, amelyben a kezdő alkotó szakmai támogatást kaphat, az ismert írók, költők pedig egy-egy életmű összegzésének érzésével találkozzanak a hasonló indíttatású alkotókkal.

A Magyar Nemzeti Írószövetség szociális programjában kiemelt feladatként jelölted meg a rászoruló írók támogatását. Hol tart ez az ügy? Kik támogatnak a megvalósításában?

– Tagként, illetve választmányi tagként már a Magyar Írószövetségben kezdeményeztem, hogy a nehéz anyagi körülmények között élő költőket, írókat támogassuk. Rámutattam arra a jelenségre, hogy vannak hajléktalan, kukázó alkotótársak, valamint idős, beteg, egyedül élő alkotótársak. Egyedül Jókai Anna állt mellém ebben a kérdésben, de ez kevésnek bizonyult. A Magyar Nemzeti Írószövetség egy éve alakult. Mint alapító az új szakmai szervezet kiemelt feladatának tartottam és tartom a szociális gondoskodást, tagjaink életkörülményeinek folyamatos segítését.

Ennek a kiemelt szociális feladatnak a pénzügyi, szervezeti hátterét most alakítjuk ki. Már vannak támogatóink, akik megértik, hogy a költőknek, íróknak is szükségük van fizikai és szellemi biztonságra ahhoz, hogy létezni tudjanak, hogy értékes irodalmi műveket produkáljanak. Tervünk az Írók Otthona megalapítása, amely bentlakásos szociális intézményként teremt majd lehetőséget idős, egyedül élő alkotóinknak.

madar janos  madar janos 

Végezetül: Mit üzensz a mai magyar költőknek, alkotóknak?

– Üzenem minden kortársamnak, hogy műveikkel és személyes jelenlétükkel, példamutatásukkal szolgálják népünket, nemzetünket. Tudom, hogy ezek nagy szavak. De azt is tudom, hogy egy kis országnak csak akkor van esélye a megmaradáshoz, ha történelmének, sorsának hűséges vállalásával szólal meg a költők, írók anyanyelvén.

A Montázsmagazin nevében köszönöm az interjút. Tiszta egekbe… című versed néhány sorával kívánok további hitet, erőt, egészséget a megkezdett úthoz, a célok, tervek megvalósításához, az elődöktől kapott örökség továbbviteléhez. „Építsd …szívedet!” „Lüktessék világgá a fényt véredényei./ Mert üszkös gerendák súlya alatt élni nem lehet.”

Köszönöm a lehetőséget!

 

Madár János versei

TISZTA

Jöttömet egyszerű
füvek várták.
Bölcsőmet
aprócska tüzek

és bogarak
körülállták.
– Arcomra
tanyák melege,

göröngyök vére
hűlt. Fölém
nagyapám
szikkadt tenyere,

megszegett
ég terült. Engem
nádtetős haza,
elárvult tenger,

vékonyka – – –
csillag avat.
Szegénységből
és tisztességből

építették őseim
– – – utamat.
Lépteimet kísérik
romlott hangok.

Bármerre indulok
tiszta szívvel,
jönnek és jönnek
a bitangok.

MEGDŐLT ÉGBOLT

Iszap és csigahéj –, a kő
múltakig tanul. Csak állunk
a parton és sírunk szótlanul.
A tenger és a tűz minket

a magasból néz. Belénk
sápad a szó, a kozmikus egész.
Holdaknak csöndes – – –
lángja ha szól. Lecsüng

a fény az éjszaka feszülő
ágairól. Roppant szálfák
könyörögnek a hegynek.
Túl a jegenyék magasán

– – – felhők dideregnek.
A csillag is – egyre hűl.
Megdől egy kicsit az égbolt,
és szívedhez menekül.

KESERŰ FÖLD

Hároméves voltam a halállal.
Apám sírjánál gyermekként álltam.
Elmúlt szememben hetven év.
De a füvek közt csontjait nem találtam.

Ártatlan volt a csönd és minden csillag.
Nem védett meg a kő, az ég sem.
Véremre hulltak – – – – a rögök.
Keserű föld lett szívverésem.

BEFEJEZETLEN HALLGATÁS

Mint egy néma kődarab, töpreng az idő.
Elmúlni nem mer teljesen az éggel.
Valami fémes csönd szorítja torkomat.
Összevegyül lélegzetem a mindenséggel.

Elsötétülhetnék én is ebben a furcsa őszben.
De vár rám – – – – a fényre feszített táj.
Mozdulatlan seb a tenger, a csillag is.
Érzem a faleveleket, hogy valami fáj.

BÉKE, SZIGET

Hazám ez az ágy,
ez a repedésekbe zárt fal.
Mindig csak itt, a mészpergéses időben
vagyok fiatal. Mert gyermeksírás
és asszonyarc őrzi minden léptem.
Hiába hívnak messzi utak,
a közelség áldott dimenzióit
mind megéltem. Kéz a kézben,
csönd a szájban, ha unokám járni tanul.
És boldog az ég is, mert a kint felejtett
játékokra a tél nagy pelyhekben hull.
Épül jégcsap és zúzmarás ág.
Hogy szebb legyen
– – – – tőlünk a világ.

 

Orosz Margit

Korábbi interjúnk az Íróklubban

 

Hozzászólások