,,A szerénység csaknem mindig egyenes arányban áll a tehetséggel.” (Georgij Valentyinovics Plehanov)

Beszélgetőpartnerem egy nagyon kedves és tehetséges hölgy. Megkérem, hogy mutatkozzon be, hogy minél többen megismerjék őt, az édesanyát, nagymamát, a tehetséges tollforgatót és az aranykezű Maját.

matosmaja8

1944 szeptemberében, a háború utolsó hónapjaiban Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülővárosában születtem. Munkásszármazású szüleink szerény körülmények között neveltek két húgommal együtt.

Mi a végzettséged és a foglalkozásod?

Általános és középiskoláimat Kiskőrösön végeztem. Gyermekszeretetem a bajai Tanítóképző Intézetbe vezetett. Itt végeztem tanítói szakon. Pedagógusi munkámat Kecelen kezdtem meg, ahol megismerkedtem a szintén tanító férjemmel. Két lányunk született. Ők is a pedagógusi pályát választották.

matosmaja2

Mesélj nekünk a munkádról! Szerencsés volt a pályaválasztásod? Ki tudtál teljesedni benne?

Tanítói munkám közben egyre élénkebben élt bennem az alkotás vágya és az, hogy ezt tanítványaimnak is átadhassam. Levelező tagozaton elvégeztem a rajztanári szakot, majd a felső tagozatban osztályfőnök és rajztanár lettem. Nagyon szeretem a gyermekeket és az oktató-nevelő munkát, amit 32 évig, nyugdíjba vonulásomig végeztem.

Mikor érezted azt, hogy le kellene írnod a gondolataidat?

Fitó Ica barátnőm ebben az időben kezdett írogatni. Biztatásomra küldte be verseit a 7torony Irodalmi magazinnak. Egyre többet olvasgattam itt, és lassan érlelődött bennem a gondolat, hogy én is megpróbálkozzam az írással.

Hol és mikor jelent meg az első írásod? Kinek mutattad meg legelőször?

Természetesen Icának mutattam meg először, majd biztatására küldtem be a 7Toronynak. Ott Verő László lektor úr a legnagyobb örömömre – kisebb javításokkal – közlésre alkalmasnak találta.

matosmaja11

Milyen műfajban írtál először? Hol olvashatjuk verseidet, írásaidat?

Eddig megjelent:

•    Héttorony antológia (versek) – 2008, 2010, 2011.
•    Tollinga /különdíj egy meséért/ 2009.
•    Asszonylélek  (versek) közös könyvünk (Fitó Ica, Radva Juli, Ruder Jana és Matos Maja) – 2009.
•    Kézjegy – Tolna Megyei Írók antológiája (versek) – 2010., 2011.
•    Ember a versben – Kiskőrösi vers és prózaírók műveiből (antológia) – 2011.
•    Együtthatók – Liszkai Ilona és Matos Maja versei – 2011.

matosmaja15

Tagja vagy a 7torony Irodalmi Magazinnak. Kérlek, mesélj az ott töltött éveidről, az időközben megszületett barátságokról!

Amikor én jelentkeztem a 7Toronyba, akkor ott egy kis létszámú és nagyon baráti közösség fogadott. Befogadtak, bírálatokkal, tanácsokkal segítették utamat a versek világában. Nélkülük talán sosem próbálkoztam volna az írással. Nagyon jó barátságok születtek és születnek itt, melyek a mai napig tartanak.

Kecelen ismerik az írói munkádat?

Természetesen. Első és második közös könyvünk megjelenésekor gyönyörű ünneppé varázsolta könyvtárunk a könyvbemutatónkat. Rengeteg ember tisztelt meg jelenlétével akkor. Mivel gyermekverseket is írok, gyakran vagyok vendég valamelyik óvodában. Főleg ha verseimet mondják az apróságok. Versmondó versenyeken is – zsűritagként – sokszor gyönyörködöm a szívemnek kedves gyerekek előadásában.

matosmaja3

Milyen kézügyességet igénylő tevékenységeket végzel?

Még tanár koromban fordult az érdeklődésem a kerámia felé. Autodidakta módon képeztem magam, és elkezdtem egy kerámia szakkört vezetni az iskolában, majd nyugdíjas éveimben a könyvtár felnőtt szakkörében folytattam a munkát, és ma is aktívan dolgozom ott. Édesanyámtól örökölt kreativitásom sosem hagyott tétlenkedni. Mindig törekedtem arra, hogy apró vagy nagyobb kézműves dolgokkal újra és újra átélhessem az alkotás örömét. Nyugdíjba vonulásom tág teret adott annak, hogy megtehessem, amiről aktív koromban csak álmodoztam.

matosmaja16

Mit jelent számodra egy-egy alkotás elkészítése?

Talán megmérettetés, talán erőpróba vagy új kihívás számomra valaminek az elkészítése. Éppen ezért próbálok ki mindig valami újat, érdekeset. Kerámiázom, írok, a foltvarrással is foglalkoztam, azután gyöngy ékszereket készítettem, most pedig a legújabb szerelem az újságpapír. Belőlük készítek kosarakat, tálakat, díszeket, figurákat. Teljesen elvarázsol a benne rejlő végtelen lehetőség, plusz a tény, hogy újra hasznosított anyaguk miatt nem terhelem a környezetem.

matosmaja14  matosmaja13

A karácsonyi ünnepekre betlehemi jászolt készítettetek. Hogyan jött az ötlet? Kik voltak a segítőid?

Advent beköszöntével már sok faluban, városban állítanak betlehemet. Miért ne lehetne nálunk is? A gondolatot tett követte, és szerencsére nagyon sok ember szívében visszhangra talált az ötletem. A kellemes hangulatú estéken, míg megvalósítottuk, közelebb kerültünk egymáshoz, jobban megismertük egymást. Igazi közösséggé formálódtunk, akik készek önzetlenül tenni városunkért. Én ezt tartom a legnagyobb eredménynek.

matosmaja5

Bizonyára még sokan vannak, akiknek jó a kézügyességük, de nem sok ember van, aki azt arra használja, hogy lakóhelyét szebbé, meghittebbé varázsolja. Ehhez nagyfokú érzékenységre van szükség. Ilyet csak egy igazi lokálpatrióta képes tenni. (A szerk.)

Drága Maja, szeretném, ha megosztanád velünk, hogy milyen vágyaid, álmaid vannak még az elkövetkezendő időkben.

Személyes vágyam, hogy egészségesek, boldogok legyenek szeretteim és jómagam. A munkámra vonatkozóan pedig rengeteg tervem van, csak legyen időm a megvalósításukra! Legközelebbi tervemről annyit árulok el, hogy szeretnék egy gyönyörű, díszes húsvéti kutat felállítani városunkban. Mivel testvérvárosunk Swarzenbruck, és ott nagy hagyományai vannak ennek, az ottani és itteni barátaim segítségével szeretném elkészíteni a keceli emberek örömére! Saját kedvtelésből folytatom a kerámiát, meridián tornát a csoporttal, szeretnék túrázni, kirándulni, olvasni, írni, gyöngyöt fűzni, „papírozni”, új dolgokat kipróbálni és mindenek előtt unokázni!

matosmaja6

Közös karácsonyfa díszítés Kecelen

Kedves Maja! Nagyon szépen köszönöm az interjút! A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked nagyon jó egészséget, sok áldott pillanatot, hogy minél  többet tudj letenni a ,,köz asztalára”! Nagyon nagy szükség van hazánkban az ilyen emberekre, mint te.

matosmaja12

Keceliektől, keceliekkel, kecelieknek… (2014)

 

FEHÉR A TÁJ

Fehér a táj, mint egy álom,
zúzmara csüng a faágon.
Csipkekendő terül sorra,
minden fára és bokorra.

Villanydróton, kerítésen
ezer csillag ragyog szépen.
Szikrázik, ha nap süt rája,
szivárványos a ruhája.

Elvarázsolt mesetájon,
Csend alszik a fenyőágon.
Hó paplanba bújt az erdő
Alacsonyan száll a felhő.

minden, minden csak azt várja
simogassa  angyal szárnya
jöjjön már a szép karácsony
bizony én is csak azt várom!

ÁLOMBA RINGATOTT

Sötét éjjel azt álmodtam,
Fényes Holddal játszadoztam.
Belibbent az ablakomba,
Lecsücsült a vánkosomra.

Mesét mondott, jaj de szépet,
A sok csillag, mind rám nézett.
Meséje oly szépséges volt,
Elaltatott engem a Hold.

AJÁNDÉK (Unokám)

Hajamhoz ér egy kicsi kéz,
rebbenő, madárszárny-ölelés.
Kicsi tündér, apró lény,
angyalok szárnyán a fény.
Szivárványos ég ragyog,
szemem patakja megcsorog.
Meghitten derengő kék csoda
szívem lett fészek-otthona
Bűvös simítás lelkemen,
Fogadd hálámat, Istenem.

Kecel, 2009-01-18

SZAKAJTÓ AZ ÁGY ALATT

Szeretem az őszt. A betakarítás, gyűjtés, tartalékolás idejét. Szeretem a langymeleg nappalokat, a színes faleveleket, az érett gyümölcs illatát, a szüret hangulatát, a must erjedő pezsgését, az újbor fanyar, nyers ízét, a dió roppanását.
Minap a piacon a színes gyümölcs- és zöldséghegyek között sétálva lassan szívtam be az ősz ezer illatát.
Mélázva járok a sorok között, mikor meglátok az egyik asztalon egy halom libatojást.
Hirtelen, mint villám, hasít belém az emlék.
Elmosolyodom, és Rá gondolok ismét. Nagyapámra. Hiszem, hogy ő is lát és mosolyog most is kis bajusza alól huncutul.
Történetem idején én még csak négy éves voltam. Úgy emlékszem, tél vége lehetett vagy kora tavasz, ami mellékes is a történet szempontjából. Csupán annyi a fontos, hogy a kislibák még nem keltek ki. Hogy is kelhettek volna, hiszen nagyanyám még nem ültette el a ludat.
Mióta nagyapáéknál vagyok, lehet úgy 3-4 hete, szinte egybemosódtak a napok. Vég nélküli móka, kacagás töltötte be a házat. Mint fékevesztett csikók, nyargalásztunk a hosszú parasztház összenyitott szobáiban. Ő, a ló, én a lovas. Még zablája is volt. Nagyanyám szoknyakötőjét átvetve két válla alatt, már készen is állt a fogat.
Apró kezeimmel jobbra, balra rángattam a kantárt, sikongva kormányoztam az öreget.
Szürke haja szemébe lógott, inge izzadtan tapadt hátára, szemüvege lecsúszva billegett orra hegyén.
Belépő nagyanyám legyintve csak ennyit jegyzett meg: Te vénségedre bolondot csinálsz magadból!
Csak jobban szemügyre véve, látta meg rajta az aggasztó jeleket.
Izzadt vagy! Csupa vörös az arcod! Alig kapsz levegőt! Most már elég! Még megüt a guta!
Azt hiszi az a guta, hogy megütheti az én imádott nagyapámat?
Csak próbálja meg! Majd megharapom én a kezét, vagy belerúgok a lábába!  Megvédem én a papát!
Mindenesetre leültünk megpihenni, de amint nagyanyám eltűnt, az óriási hagymás zsíros kenyér befalása után leosontunk a pincébe egy pohárka bort inni. Persze ez tilos volt mindkettőnknek, de mi imádtunk tilos dolgokat művelni!
Talán félórányi pihenés után piszkálódni kezdtünk, majd beszaladtunk az első szobába bújócskázni. Az első szoba, ahová csak aludni jártunk, nagyanyám birodalma volt.
Ha becsukom a szemem, érzem a levendula illatát, amit a ruhák közé rakott, hogy ne rágja meg a moly a gyapjú vállkendőjét, nagyapa esküvői öltönyét és, hogy jó szagú legyen a polcokon sorakozó tiszta ágynemű.
Látom a számomra akkor még fényűzőnek tűnő berendezést. Az egymás melletti két tornyos ágyat, az üveges kis szekrényt, melyben a csipkével letakart polcokon porcelán- és üvegedények, poharak titokzatos halmaza sorakozott.
Ebben őrizte nagyanyám a csodás illatú és híres diólikőrt. Zöld dióból, fűszerekből, cukorból és pálinkából állt a titkos recept, amely alapján összeállította, napon érlelte, leszűrte, majd jól ledugaszolta. Eldugta, mert a diólikőr igen illékony valami! Ha nem dugjuk el, pillanatok alatt eltűnik! Pedig arra nagy szükség lehet gyomorrontás esetén.
A tornyos ágyak magasra vetve őrizték a sok párnát, dunnát és legalul a zörgő-zizegő szalmazsákot. El nem tudom gondolni, miért így hívták, hiszen kukoricacsuhéval volt megtömve, nem szalmával! No de a titok már titok marad. No és a padló! Széles vastag deszkákból állt, melyek a sok sikálástól felgörbült széleikkel örökös botladozásra késztettek minket.
Ebben a szobában kezdődött a bújócska, váltogatva a szerepeket, hol kerestem, hol bújtam.
Éppen én voltam a kereső, mikor a korai sötétség belopakodott és még titokzatosabbá tette a szobát. Mostanra végigbújtunk minden létező helyet a ruhásszekrénytől a kályhasutig, s én magabiztos fölénnyel gyorsan leltem rá Papára, bárhova bújt.
Most hirtelen valami bizonytalanság, valami félelem kezdett elhatalmasodni bennem.
Hiába mentem az ismert helyekre, itt sem volt, ott sem volt. Kiáltozni kezdtem a nevét, de csend, csak a szívem dobogása erősödött és riadt félelemmé állt össze.
Hol vagy? Papa!
Tétován forogtam körbe az ismerős bútorok és elnyúló árnyékok között, de nem találtam sehol az oly kedves öreg arcot.
Az nem lehet, hogy itt hagyott!
Félelmemben összekuporodtam a földön, amikor valami gyanús neszt hallottam az ágyak alól.
Csak nem? Az tilos terület volt, ugyanis ott őrizte nagyanyám a szemes libatojásokat. Gyékényszakajtóba, lágy korpa közé téve, óvó szeretettel gyűjtögette, hogy majd tavaszra sárga pelyhes kislibák bújjanak ki belőlük.
Örömömben, hogy megtaláltam, ész nélkül vágódtam be az ágy alá, mit sem törődve szakajtóval, tojással. Csak elkapva nyakát, összeölelkezve hemperegtünk a kiömlő korpában, összetört libatojásokban.
Még szigorú nagyanyám haragja is elpárolgott, meglátva a két, tojásos-korpás gazembert. Térdét csapkodva, potyogó könnyekkel nevetett, csak nevetett.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások