Január 16-án 19 órától Szarka Tamás költői estjén vehetünk részt Budapesten a belváros szívében. A Kossuth-díjas művész a tavaly megjelent „Mária” és a népszerű Ghymes-zenék verseit tartalmazó „Tánc a hóban”című könyveit fogja bemutatni. Az est vendége Huszárik Kata, a Nemzeti Színház színművésze lesz.

szarka_tamas_koltoi_est

Szarka Tamás nagy sikerű „Mária” című musicalének szövegkönyve 2014-ben jelent meg. Boldogasszony Anyánk, Babba Mária lába alatt a holddal, feje felett a tizenkét csillagból álló koszorúval, Magyarok Nagyasszonya a mai napig élő, éltető jelenlét. Élete, alakja költői, képzőművészeti és zenei művek végeérhetetlen sorát ihlette, kiapadhatatlan forrásként. Szarka Tamás elementáris erejű zenében és költői képekben megálmodott műve nagyon nekünk szóló, belőlünk született, valódi magyar Mária-történet. A szerző a bibliai eseményeken nem változtat, ugyanakkor a hangsúlyt a mindenkori születésnek, a fogantatásnak gyönyörű misztériumára helyezi.

A költői esten a Pozsonyi Magyar Intézet gondozásában pár hete megjelent „Tánc a hóban” című kétnyelvű (magyar–szlovák) verseskötet is bemutatásra kerül. A könyv a legszebb Ghymes-zenék verseit tartalmazza. Minden rajongó számára alapmű!

Szarka Tamás: Költői Est / JÓZSEFVÁROSI GALÉRIA ESTEK
2015. január 16., péntek 19:00 óra

1085 Budapest, József krt. 70.
www.jozsefvarosigaleria.hu

Hozzászólások