A Toll és Ecset Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre által kiírt I. világháborús versíróverseny díjazottjait mutatjuk be győztes verseikkel együtt.

cifra063

A díjátadó ünnepséget a kecskeméti Cifrapalotában tartottuk 2014. szeptember 30-án

1.    Albert Ferenc: Doberdói ballada

Albert Ferenc tollforgató kedvenc témái a világháborús hadszínterek, katonai temetők, egykori váraink. „Az irodalom némely vállfaja kisiskolás koromtól elbűvöl. Magával ragadó, ahogyan az élet minden szegmensét, rémségét és szépségét, emberi valóságát szebbnél szebb, érthetőbbnél érthetőbb gondolatmeneti képekben vetíti elém a közvetíteni szándékozó. Első verseimet a katonaságnál az imádott nő és a hazaszeretet ihlette, sajnos ezekből nem maradt mára semmi, csak itt-ott keringenek belőle foszlánydarabok fejemben. A későbbiekben néha-néha még született egy pár versem, sikertelenül pályáztam humorfesztiválon. Az élet egyéb megpróbáltatásai, kihívásai, a munka és a család mellett nem teljesülhettek irodalmi vágyam. Így nekem is, mint sokunknak, a nyugdíjas évek hozták meg az ilyetén való szabadságot, viszont azóta „nagykanállal eszem a levest”.

gufi3

Így vall magáról Ferenc. A teljes interjú a Montázsmagazinban itt olvasható.

Albert Ferenc
Doberdói ballada (Részlet)

I. ének
Hősök hantján virág éled,
Költő lantján sír az ének;
Szomorúan szól e dallam,
Mert a múlt felfoghatatlan.
Hitszegővé vált egy barát,
Szép hazánkra fené fogát;
S elindul az olasz csizma,
Hogy a barbárt letapossa.

Magyar lőn a „barbár nemzet”
Német és az osztrák mellett.
Csapatait bátorítván
Szónokol az olasz király:
Monarchiát lerohanjuk,
Bécs városát elfoglaljuk;
Magyar honra onnan törünk,
Ünnepel majd hős seregünk.

Tirol, Krajna, Karintia,
Osztráké e provincia;
Monarchia államforma,
Uralkodónk Ferenc Jóska.
Parancsa szól honvédeknek;
Határszakaszt védjétek meg,
Vonuljatok délnyugatra,
Doberdóra és a Karsztra.

Doberdó nagy gyötrelmére,
E búsdal szálljon az égre;
Olasz fronthoz semmi közünk,
Kényszerből vonul seregünk.
Napra nap jön, éjre éjjel;
Magyar honvéd bősz erénnyel,
Mint hasított márvány pillog,
Tartja magát, meg nem inog.

Teltek-múltak a hónapok,
Tűző nap, majd kemény fagyok,
Csaták sorra, s ütközetek,
A frontvonal itt dermedt meg.

cifra39

A verset Pál Attila színművész tolmácsolta

2. Magyar Gyuláné Etelka: Alkonyi fénynél

Aki a gondolatok belső szférájába sodort, az Vergilius volt. Az Angolkisasszonyok iskolájában latin és görög irodalmat tanultunk. A rend feloszlatása után a megmaradt irodalomkönyvben találtam rá olyan – tudom, hogy ma elvont – gondolatra, ami az én akkor játékos kisgyermek világomba beleszólt. „Van a dolgoknak könnye!” S kezdtem érteni a tárgyak anyagát, önmagam gondolataira figyelve, játékosan is mélységes utakra terelve szűk kis világomat. Ültem egy alacsony növésű barackfaágon, s lábamat ritmusra lóbálva mondtam, amit éreztem, gondoltam. Aztán írni is megpróbáltam. Nem mindig ment. Mikor feladtam, akkor új varázzsal lepett meg egy gondolat, melynek persze ritmusa, játéka, zenéje is volt. Aztán azt olvastam valahol: „Ha nem tudsz mást, mint eldalolni, saját fájdalmad, s örömed, nincs rád szüksége a világnak, azért a szent fát félretedd!” Félre is tettem, mert jött a nagybetűs élet. Azt nagyon fontos volt kiírni magamból! Gyermekeim iskolaünnepeire mindig verset írtam. Mikor ők már kiröppentek, az iskolaigazgató, aki irodalomtanár is volt, meghívott az akkor induló izsáki újsághoz. Itt már felelősen és szigorú gonddal figyeltem a versekre, azok megfelelő irodalmi szabályaira, amit autodidakta módon magam tanultam meg. S figyeltem az emberekre, a kéréseikre. Huszonegy éve csinálom ezt.

magyareta1

A teljes interjú a Montázsmagazinban itt olvasható: https://montazsmagazin.hu/beszelgetes-az-izsakon-el-magyar-gyulane-etelkaval/

Magyar Gyuláné: Alkonyi fénynél

Megszámlálhatóak az évek,
mint az éren a szívdobogás
nehéz bocskorban százat lépett,
ez az ezerösvényű világ!
Benne, kis ország, – fűbe rejtett,
felnyitja most nyugtalan szemét;
szenvedett, tanult, nem felejtett,
sóhajt, megborzong és visszanéz:
Magyar föld háromszínű labda;
L Á T J A, mily nagy teherrel forog,
hol egyfajta utálja egymást:
magyarok, urak  s az álmagyarok.
Tüzes szikrák szállnak a légben,
lobbanjon bűn és kapzsiság,
s ölni küldik Isten nevében
a hazának ártatlan fiát!
Fiai az ártatlanoknak
egymással néznek farkasszemet,
hadba küldő felbujtóiknak
zsákmányt, prédát – hogy szerezzenek.
Két oldalon a lövészárok,
s a földszagú maszatos bakák
most tanulják a gyilkosságot
egymás testén bukdácsolva át.
Nem látnak be egymás szemébe,
nem értik meg a másik szavát,
míg a halál, háborús angyal
békét nyit majd szíveiken át.
L Á T J A, mily hatalmas érték
úgy adni oda életeket,
hogy a mögötte rejlő szépség
nagy árát sohasem kérni meg.
L Á T J A: ki vesztes, az a győztes,
s hogy a bűn célt sohasem ér,
hogy nem győztesek, akik győztek,
és hogy hiába hullott a vér!
L Á T J A: hogy nyertes az, és gazdag,
aki el nem vesz, csupán csak ad,
s békén él egymással s magával,
az boldog, és repesőn szabad!
Alkonyata fényénél L Á T J A:
hogy koldus, aki nem szeret,
s hogy Isten a bűnt megbocsátja,
majd nemzetén Isten képe lesz.

2014. augusztus 12.

cifra041

A verset Csombor Terike színművésznő tolmácsolta

3. Drotleff Zoltán: Nincsen e Földön

A 2010-es naptáram lapjaira elkezdtem írni „Egy szerető és hűséges feleség emlékére” c. valamimet, amely később kisregénnyé cseperedett. E könyvecske írása közben záporoztak a könnyeim, sokszor nem láttam, mit írok. Nem szégyellem, férfi létemre zokogtam, mint egy kisgyerek… Bár sokan mondták, adassam ki, de túl személyes, így beköttettem és családomban szétosztottam, megmarad fájdalmas emléknek. Úgy döntöttem, nem dolgozom át, maradjon meg csak a mi történetünknek, ha egyszer valaki erre vállalkozik, mikor már én is fentről nézem e világot, akkor adassa ki így…
E könyvben már voltak verstöredékek és kisebb versek is. (…) Feleségem kis szobája szekrényén megpillantottam egy vastag köteg üres receptet, s töprengeni kezdtem, mire használhatók ezek számomra. Azóta e vényekre írom verseimet, míg el nem fogynak…
Átvirrasztott, álmatlan éjszakák gyermekei első könyvem tán összes műve, kivételt képeznek a gyermekversek és családi kirándulásunk leírásával foglalkozó művek. Kimondhatatlan segítséget jelentett számomra az írás. Ajándékként éltem és élem meg ma is, én, az ízig-vérig tervező mérnök, aki szeretett ugyan olvasni, ám írásra igazán soha nem adta a fejét…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A teljes interjú a Montázsmagazinban itt olvasható.

Drotleff Zoltán: Nincsen e Földön…

Nincsen e Földön még egy ország,
Amely önmagával határos…
Nincs eme bolygón még egy Nemzet,
Melyen sorsa már oly rég tapos…

Sosem történt meg még e földön,
Hogy egy országot körbenyírtak,
Levágták zöldellő ágait,
Ahol a szép virágok nyíltak…

Csak törzse maradt egymagában,
Csonkjaiból sok, bús könny pereg,
S a lenyírt ágak sokaságát
Trianon a múltba temetett…

S hiába hajt ma új virágot
A barátság tiszta útjain,
Nem felejt a gyűlölet, s a múlt,
Csak átok ül kitárt karjain…

Az nem lehet, hogy egyetlen nép
Hordozza világunk bajait,
Testünk levágott végtagjai
Szórják ránk a végzet hamvait…

Ébredj fel végre Európa!
Békejobbot nyújt feléd e nép,
Bár nem ártottunk neked soha,
De jogos létünk lett most a tét!…

cifra044

A verset Ujvári Ferenc versmondó mondta el

3. Pásztor Piroska: Jeltelenül

Már gyermekként írogattam a kis kockás füzetembe, majd pár év kihagyás következett, és úgy harminc éves koromban kezdtem el ismét írogatni, sokáig csak a fióknak. Verseimet először egy idős hölgynek mutattam meg az idősotthonban, aki szintén tollforgató, és látott fantáziát bennük. Bátorított, hogy nem szabad a fiókban maradniuk. Később összebarátkoztam Hevesi Éva költővel, aki meglátta bennem a tehetség magjait, és szigorú kritikával, tanácsokkal segített, terelgetett a jó irányba.  Feltétel nélküli bizalma, hite megerősítette önbizalmamat. Köszönettel tartozom érte!

ppiroska5

A teljes interjú a Montázsmagazinban itt olvasható.

Pásztor Piroska: Jeltelenül

Talán e helyen, ahol most állok,
egy katonának csontja porladt el,
elnyelte egy temetetlen árok,
rajta búsan csak hűvös szél neszel.

Menetelt ő, bőszen tört előre,
harcolj a hazádért, szíve súgta,
vágyott már egy sokkal szebb jövőre,
küzdött a létért, és vágyott haza.

Az ütemet korgó gyomra verte,
rongyát tépázta süvöltve a szél,
vérző sebét friss hó kötözte be,
elesett korán, élete delén.

Hiába várta vissza családja,
hiába mondott imát kedvese,
a föld zárta örökre magába,
bár harcolt bátran, győzzön nemzete.

Mennyi ifjú halt érted, szabadság,
mennyi vért áldozott e kicsiny nép,
hány sírhelyen nem lobognak gyertyák,
mert nincs kereszt, és nincsen rajta név.

cifra0750

A verset Szeli Sára versmondó mutatta be

3. Lucskai Vincze: Csicskás világ

Nagyváradon születtem 1954-ben,
szentivánéjen,
páfrányvirágzáskor.
Alakított, mint véső kopjafát
Temesvár és Marosvásárhely is nem kevésbé.
Volt folyóm három is.
A Körös, a sebesebbik,
a Bega a lankás, kajakos
és a Maros a hömpölygő, hétfás.
Erdély nevelt magyarnak,
hogy fájjon.
1990-ben „röhögött rajtam egyet a sors katapultja
s lett a kunság otthonom
s én kunverő László fia
konokulok csendben/
folyótlan”
Kiskunhalas csipkéibe „stoppolom” létemet.

lucskai1

Lucskai Vincze bemutatkozása a Montázsmagazinban folyamatban van.

Lucskai Vincze: Csicskás világ            
A Nagy Háborúra emlékezve

hol vannak olykor az angyalok
ha rajba állnak a hulló csillagok
és csapódnak a rémült szemekbe
repeszei a sorsnak

jelented alássan
retinám tépve

világtalan rogysz térdre
tiport szirmok közt fájdalom hörög
zúgó keselyű sereg köröz

lövészárokban görnyed
a viseltes had
és vedlik az élet
angyalbőröket
rongyos menték alatt a rettegés kuporog
és zokog
zokogva szórja fészkéből a halált

mi lenne ha a pillanatot megállítanám
és eléd teríteném házad pázsitját
hoznám a kerti csapot
melyet most zár el asszonyod
a nyikorgó kiskaput

és az ösvényt mely fiad elé fut
hoznám neked
csak ne szórd a halált
már lőporfüst a torkokon
és szivárog tovább
lomhán
az abrakolt félelem
árokba szorult a förtelem

mi lesz veled te rongyolt félteke
ha vérben áztatod a veszteglő időt

hallod
nyüszít már a csicskás világ
hol vannak ilyenkor az angyalok

kitárom ablakom
miféle emlék szövi zavarom
vagy álom ez hogy látni véllek
angyalbőrben
ragyognak rajtad a csillagok
nézd szépunokád az udvaron
épp most nyitja a kerti csapot

2014.07.12.

A verset Pál Attila, a Kecskeméti Katona József Színház művésze mutatta be.  Gratulálunk a díjazottaknak!

Hozzászólások