,,Áldás… csak azon van, ami a sorsod – s nincs azon, ami csupán az életed. Egy nehéz sors lehet értelmes és boldog – és egy könnyű élet értelmetlen, vacak és szorongásokkal teli.” (Müller Péter)

Ferenc egy levélben kereste meg szerkesztőségünket, amelyben mesélt életéről és irodalmi munkásságáról. Hallgassuk meg, hogyan vall az eddig átélt, megtörtént eseményekről.

Arcomra vésve éveim

1949-ben születtem a Szabolcs – Szatmár – Bereg megyei Kisvárdán, szüleim harmadik gyermekeként. Édesapám, aki 1944-ben Kárpátalján tüdőlövést kapott, születésemet követően egy év múlva meghalt. Hamarosan menhelyre, majd nevelőszülőkhöz kerültem, kaptam új családot és nevet. Időközben a rossz bánásmód miatt háromszor megszöktem, majd a gyámhatóság törvényesen elvett tőlük, így kerültem édesanyámhoz vissza és visszakaptam a nevemet is.

Fényes élet itt sem várt, mostohaapám, igen pénz-centrikus ember lévén, nem engedett továbbtanulni a gimnáziumban, ezért a helyi tsz-ben kötöttem ki. Lettem kovácstanuló, majd segéd, későbbiekben kovácsmester. Kevesellve fizetésemet, a csepeli szabad kikötőbe kellett mennem rakódó munkásnak. Betöltve a 18. évemet, egy őszi napon összezördültünk, s ő „eltanácsolt” otthonról. Kezembe véve az életet, Pécsett az uránbányában kötöttem ki és hét év (közben két év katonaság) elteltével a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára mentem karbantartó lakatosnak. Ezekben az években géplakatos szakmunkásvizsgát, majd láng- és ívhegesztő vizsgát, későbbiekben gumigyártó-gumijavító szakmunkásvizsgát tettem. Kisiparosként dolgoztam.

Édesapám

20 év pécsi kiruccanást követően a családi viszály arra késztetett, hogy otthagyjam a szép mediterrán városunkat. Budapestre költöztem, lettem egy tsz gumitermékeket gyártó melléküzemágában üzemvezető helyettes, majd 4 évig üzemvezető. A rendszerváltás után, a kilencvenes évek közepére Rt. lett a szövetkezetből, és minden üzemágat felszámoltak, a dolgozókat elküldték. Más választásom nem lévén, létrehoztam saját Kft-met és a dolgozókat visszavettem. Béreltem az Rt-től a helyiséget, három év elteltével kivásároltam a gépeket. Az uniós csatlakozás nagyon betett, a szigorú előírásoknak sikerült eleget tettem, de az emberi gondokkal való, szűnni nem akaró problémák teljesen kiégettek. Felőrlődtem, eladtam a Kft-t és hamarosan nyugdíjba mentem. Most élem a nyugdíjasok „vidám” életét! Valójában magyar-történelem szakos tanár szerettem volna lenni, de a körülmények nem tették lehetővé. Így különböző szakmákban (kovács, lakatos, hegesztő, gumigyártó) találtam meg önmagam, és fejlesztettem elméleti s gyakorlati képességemet, mindig a külső behatások keltette elvárások tükrében.

Apám…

Apám…
Még ma is fáj, hogy alig fogtad kezem;
és nem kísérted első lépéseimet.
Képzeletemben alakod nem lebeg;
az sincs előttem, milyen volt a szemed,
csak sárguló fotó őrzi tekinteted.

Apám…
Mostoha egy sors, mely tőlem elrabolt;
szó nélkül hajtottad fejedet hurkába.
Időnek előtte vetted kalapod,
s az űr mi mögötted hörgőn tátongott,
rémisztő némasággal nyelte el hangod.

Apám…
Azóta ezerszer kérdeztem: – Miért?
Nincsen reá válasz, homályba révedek.
Remegő kezemben sárguló kis kép,
amelyről tiszta tekintettel rám néz
egy kedves arcú, bársonyszemű vitéz.

Hogyan estél az irodalom rabságába? Mikor írtad első versedet vagy úti beszámolódat?

Az irodalom némely válfaja kisiskolás koromtól elbűvöl. Magával ragadó, ahogyan az élet minden szegmensét, rémségét és szépségét, emberi valóságát szebbnél szebb, érthetőbbnél érthetőbb gondolatmeneti képekben vetíti elém a közvetíteni szándékozó. Első verseimet a katonaságnál az imádott nő és a hazaszeretet ihlette, sajnos ezekből nem maradt mára semmi, csak itt-ott keringenek belőle foszlánydarabok fejemben. A későbbiekben néha-néha még született egy pár versem, sikertelenül pályáztam humorfesztiválon. Azonban ezek az írásaim családi „borulás” után eltűntek, avagy mondhatom: eltűntettek! Az élet egyéb megpróbáltatásai, kihívásai, a munka és a család mellett nem teljesülhettek irodalmi vágyam. Így nekem is, mint sokunknak, a nyugdíjas évek hozták meg az ilyetén való szabadságot, viszont azóta „nagykanállal eszem a levest”.

Hagyományőrző kaftánban pózolok

Hol olvashatjuk írásaidat?

Írásaim olvashatóak a honlapomon: www.gufi.hupont.hu a Napkorong irodalmi portálon gufi néven. Egy kevés megtalálható a Líra csarnokában, a Parnasszuson, szintén gufi néven. Immáron negyedik éve egy országos hetilapban, a Világ Magyarságában, továbbá az Amerikai Magyar Hírlapban publikálok verseket, de jellemzően I-II. világháborús helyekről, hadszínterekről, katonai temetőkről, várakról írok úti beszámolókat, egyéb eseményekről riportokat, és olykor egy-egy novellát. A csongrádi Föveny és a Nyírségi Gondolat irodalmi kiadvány hasábjain jelennek meg verseim. A Napkorong Irodalmi portál három országos antológiája, a szárnypróbálgatók országos antológiája oldalain szerepel némely írásom. Verseket minden témában írok, ami megfog: haza, család, szerelem, ünnep, történelem, természet, munka, elmúlás stb.

Szlovénia, Borec, I. világháborús katonai temető

Hány könyved jelent meg eddig? Ezek verseket vagy egyéb írásokat rejtenek?

Első könyvem egy rímbe szedett történelem: Attilától 1956-ig címmel 2009-ben jelent meg. A hun királyunktól uralkodók sorrendjében mutatja be a korok történéseit rövid tömörséggel. Több mint 600 színes fotóval illusztrálva, melyeknek 80%-át saját magam készítettem a Kárpát-medence könyvhöz kapcsolható térségében. A második „Hétmérföldes csizmámban, Ősök-Hősök nyomdokán” címmel 2013-ban jelent meg. Ebben prózai írások mutatják be röviden: a Don-kanyar, Galícia, Doberdó-Isonzó, Piave folyó és a Dolomitok egyes részein a hadi cselekmények színhelyét és katonai temetőket. Versekben útleírások, a Kárpát-medence egyes
történelmi nevezetességeit bemutatva.

Barátaimmal a Don folyónál

Továbbá a „Mária királynő” musicaldráma szövegkönyve, valamint a „Pozsonyi csata” rockopera szövegkönyve. (Hogy zenei síkra terelődik-e valaha és bemutatásra kerül-e a nagyérdemű előtt, azt nem tudom.) Tény viszont, hogy a Pozsonyi csatával már „futott egy kört” a Farkasok nevű rock együttes, Huszár Toncsi vezetésével. A tavalyi évben július 7-én a budapesti Hősök terén, majd rákövetkező két hétvégén Nyáregyháza településen és Abádszalókon mutatott be belőle részleteket, koncert kereteibe ágyazottan. Az idén szerették volna színpadra állítani, de anyagi támogatás hiányában, úgy tűnik, nem lesz rá mód. Nem találtunk szponzorokat, és másfél millió forint nélkül nem kivitelezhető.  Tavaly a színészek ingyen vállalták, a koncertek ingyenesek voltak, tehát nem profitáltunk belőle semmit. A könyvben 159 színes fotó mutatja be a helyszínek egyes részeit.

Harmadik könyvem verseskötet: „Acél, s a toll” címmel idén jelent meg, 65. születésnapomra „leptem” meg magam vele. Ebben főcímek alatt, mint: – Rögös úton, Hivatás, A múzsa lantján, Természet, A mindennapokból merítve, Dal- nótaszövegek, Az ünnep fénye és Nekem is van hazám témakörben íródott verseimet gyűjtöttem csokorba. Minden könyvem keménykötésben, saját kiadásban jelent meg. Finanszírozást, támogatást nem kértem és nem kaptam senkitől. Nem szeretek „koldulni”!


Doberdónál a Visintine kápolna előtt. Mellettem a réztáblára vésve Üzenet a hősöknek című versem

Azt már tudjuk, hogy az elbeszéléseidnek mi a fő témájuk. A verseid vajon miről vallanak, ott mi adja az ihletet?

Mint korábban említettem, minden megfog. Nagyon igaz a régi magyar mondás: „A téma a földön hever, csak le kell hajolnunk érte”! Van, hogy ki sem kell mozdulnom a lakásból, és jön az ihlet. Sokat kirándulok, 97 magyar várat látogattam meg ez idáig. Megjártam a szlovéniai isonzói, Vipava-völgyi, olaszországi, galíciai, Don-kanyari katonai temetők jó részét, harci cselekmények színhelyeit, a hírhedt Karszton, Doberdón, a Piave folyónál, a Dolomitokban, a galíciai részen, Lembergtől Limanováig. Ha éppen nem veszem fel „Hétmérföldes csizmám”, akkor a lakásomtól száz méterre lévő Rákos patak partján sétálok naponta 6-8 kilométert, és közben írogatok arról, ami éppen szeget üt a fejembe. Lehet az szerelem, természet, napi aktuális, vagy éppen egy kidőlt, kivénhedt jegenyefa.

Dolomitokban a nagykátai hagyományőrzőkkel

Irodalmi munkásságodért kaptál-e már valamilyen elismerést?

Trófeát még nem sikerült begyűjtenem, szóban, írásban többször „megrázták” kezem, ezt kicsit irántam való elfogultságként kezelem, hiszen ismerősöktől kapom leginkább. Az újságolvasóktól ismeretlenül kapom a dicsérő elismeréseket. Kerületünkben három irodalmi körnek vagyok a tagja, itt szeretet vesz körül és érzem, nem csak tiszteletből fogadják be munkáimat, hanem mint hozzáértők, kortársi írói, költői szakmai szemmel foglalnak állást irányomban. Legbüszkébb mégis a minden hónap első péntek délelőttjének programjaiként a kerület idősek otthonában tartott irodalmi délelőttre vagyok. Itt jó érzéssel tölt el, hogy szeretettel várnak, és egy-egy művel könnyeket fakasztok a szemekben, vagy mosolyt csalok az arcokra. Jóval több, mint amit a beharangozott program, azaz a „Vers mindenkinek” című előadás-sorozat.

Nyáregyházán koncert után

Milyen vágyaid vannak még az életben, amit szeretnél megvalósítani?

Minden vágyam vagylagos. Függ a lehetőségeimtől, az egészségemtől, a hátralévő napjaimtól, az anyagi helyzetemtől. Valójában a „Hétmérföldes csizmámban” egy sorozatnak az első kötete lenne, a további három már bent lapul a gépem memóriájában. Ugyancsak készen, le van már mentve a gyermekverseimet bemutató esetleges kötetem, amihez gyermekrajzokat is begyűjtöttem. Novelláimból és kisregényemből szintén lehetne egy kötet, továbbá önéletrajzi írásom első része, ami 18 évemet taglalja, az is hamarosan „keménykabátot” óhajtana. Sajnos pénzügyileg egyre soványabban állok, mondhatom úgy is: diétára fogtam magam, hiszen nem dolgozom, a nyugdíjam pedig, bár minden évben emelkedik, de nem annyira, hogy a megélhetés mellett könyvkiadásra is teljen belőle évenként. Az elkészült könyveimet meg önköltségi áron szoktam eladni, illetve jó részét elajándékozni, így a tőke nem gyarapszik. Végül is elégedett vagyok az életemmel, amit nagyon szerettem volna, az megvan: három könyv már őrzi létemet, így hitvallásom is értelmet nyert.

„Ismerd meg és őrizd a múltat,
Ápold, gondozd gyökered,
Alkoss maradandót és utódaid
Büszkén viselik majd neved.”
/Albert Ferenc/

Nagyon szépen köszönöm, hogy felkerestél minket. Kérlek, maradj továbbra is hűséges olvasónk. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet ehhez a nem mindennapi elfoglaltsághoz.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. július 2.

Albert Ferenc: Mesél a természet

Érkezik a naplemente,
mesél a természet este;tölggyel súg össze a platán,
mi történt e nap hajnalán,
mikor faodú ajtaján
illőn köszönt a kelő nap.

Harkály doktor rögvest szárnyal,
szót vált rigó-szomszédjával;
rigó rikkant, harkály kopog,
ébrednek az erdőlakók,
őz és nyúl a rétre battyog;
fű a menü, mi nem hizlal.

Háncsot vágnak a madarak,
jaj, az óvatlan hernyóknak;
korog már a madár begye,
rovar, kukac a csemege,
fiókának friss pecsenye;
el is nyeli a kis csimaszt.

Delel a Nap, tüze perzsel;
bokor alján hűvös fekhely
pihenőre csábít vadat,
s andalító csörgő patak
halk zenéje, álmot fakaszt,
lágy ölén a természetnek.

Fürge mókus pompon farka
egyensúlyoz jobbra-balra;
szalad földön, ugrál a fán,
mogyorót, diót, ha talál,
tölti fának az odúját,
kell télre a finom falat.

Derékig ér már az este,
szarvas lépdel a holdfényben;
Róka oson kertek alatt,
tyúkot áhít a rőt ravasz;
fülesbagoly is szárnyra kap,
ő viszont egy pockot enne.

Napra éj jön, éjre nappal,
s mikor kopogtat a hajnal,
minden elkezdődik újra;
a természet érzi, tudja,
nincs könyve, melyből tanulna,
ősi e törvény, s íratlan.

Tekintet

Fájón száguld tekinteted
végtelen pusztán, s a rónán;
pedig itt bővén legelhet,
látnivaló akad jócskán;
fura áldás a természet,
kincseket rejt poros polcán.

Tanyák szelíd magányával
nyárfák, tavak, s vadmadarak;
zöld legelőn, erdősávon,
akácosban riadt vadak;
ősgyepesen a birkanyáj,
öreg juhász velük ballag.

Kolompoló kövér gulya,
jóllakva, csendesen hever;
fehér kuvasz, őrként vigyáz,
gulyás csak füttyent, s ő terel;
színes gyurgyalag étrendjén,
ma szöcske menü szerepel.

Tóban két gólyapár lépdel
sikló, s béka után kajtat;
őzek szegik föl fejüket,
e zaj vajon mitől fakad?
Öreg tölgynek sűrű lomja
rétisas fészket takargat.

S ott, ahol a tekintetnek
korlátot szab a hegygerinc,
kalickából a rabmadár
horizontra hogyan tekint?
Szállna tova, de hegy orma
útját állja, s csak rálegyint.

Édes…

Méhedben fogantam,
te emlőddel tápláltál;
magyar szót ajkamra
anyatejjel adtál,
s mindezért a hálám,
oly szerény anyám.

Méhedben fogantam,
s te adtad az életet;
amíg fel nem nőttem,
fogtad két kezemet:
Legyen áldott lépted
örökkön:… Édes!

Vajon mit is tehetnék,
tudva, a szó kevés.
Hogyan köszönjem meg?
Szavakkal oly nehéz,
így hát égre vésem:
Szeretlek… Édes!

Tudd, soha nem múlik
szívemből a szeretet;
s midőn gyenge leszel,
én fogom kezedet,
hálából mindenért,
s hogy lehetek gyermeked.

Kárpátalja

A szegénység árva földjén,
ahol kátyú kátyúkat szül
vajúdva, nap mint nap az út;
vad enyészet vasfoga rág ott
hajdan virágzó várost, s falut.
Hol magyarnak megmaradni,
ma is igazi ős varázslat,
mert Trianonban vak „hiénák”
feldarabolták szép hazánkat.

A szegénység árva földjén,
hol Vereckének hágóján
Árpád beköszönt egykoron;
végigvezetve magyar népét
sztyeppén, bércen, szoroson.
Tiszánk is e földön fogan
Máramarosi sziklaágyban;
majd találkozván kishúgával,
oly szertelen és zabolátlan.

A szegénység árva földjén,
gyötört magyar ragaszkodik
a rábízott ősi röghöz;
s bár koldus jár, kel koldus nyomán,
nagy becsben vannak ott az ősök.
Ahol ruszin anya ajkán
bont szirmot a szóvirág;
mikor templom-oltára előtt
énekli: „Boldog Asszony Anyánk…”

A szegénység árva földjén,
áldott szívekben vert fészket
az erény, hit és a remény;
s oly sok gyötrő szenvedés nyomán,
ködben sejlik az éltető fény.
S hol sok testvért megtagadott
félrevezetett nemzetem…
Kárpátalja büszke magyarja,
a bocsánatodért esdeklem.

Hozzászólások