A híres utazó, nyelvtudós, a tibetológia megalapítója, Kőrösi Csoma Sándor 229 évvel ezelőtt született. 1784. április 4-én látta meg a napvilágot Csoma Sándor néven az erdélyi Kőrös faluban, amelyről később híressé vált nevét kapta.

Kőrösi Csoma Sándor szegény háromszéki család sarja volt, a híres nagyenyedi kollégium diákja lett. Kitűnő tanulmányi eredménye lehetővé tette, hogy ösztöndíjasként a Göttingeni Egyetemen tanuljon, ahol elsősorban a keleti nyelvek érdekelték. Itt figyelt fel arra, hogy a török eredetű nyelvet beszélő ázsiai ujgorok lehetnek a magyar nép rokonai. Ekkor született meg benne az elhatározás, hogy megtalálja a magyarok őshazáját Belső-Ázsiában.

Egyik levelében így ír erről: „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész életemet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében.”

1819-ben indult el Ázsiába, és hosszú vándorlás után jutott el a tibeti határon fekvő Ladakh-ba. Anyagi okok gondok miatt nem tudta eredeti tervét végrehajtani, az útját folytatni. 1830-ig a buddhista papok, a lámák kolostoraiban tartózkodott, és a könyvtáraikban – első európaiként – behatóan tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Az angol kormányzat támogatásával készítette el első két fő művét, az angol nyelvű tibeti nyelvtant és a tibeti-angol szótárt, amelyek 1834-ben Kalkuttában jelentek meg.

1830 és 1842 között főleg Kalkuttában tartózkodott, ekkor már jól ismert tudós volt. Húsz nyelven olvasott és írt. Megjelent harmadik nagy műve, a szanszkrit-tibeti-angol szótár. Tiszteletbeli tagja lett a Bengáli Ázsia Társaságnak (Royal Asiatic Society), de hazájával is fenntartotta a kapcsolatot. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt.

1842-ben indult el eredeti célja felé, a magyar őshaza felkutatására Belső-Ázsiában. A mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken gyalogosan kelt át és maláriát kapott. Április 11-én élete véget ért. Másnap a dardzsilingi európai temetőben helyezték végső nyugalomra, a Himalája harmadik legnagyobb csúcsa, a KancsenDzö-nga árnyékában.

Sírja ma is a magyarok és a buddhizmus kutatóinak zarándokhelye. Munkáját mindvégig óriási nehézségek között végezte, amelyektől soha nem riadt vissza. A szegény családból származó székely fiú kemény munkával jutott el oda, hogy nemzetközileg elismert tudóssá lett.

“Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe.”

Álmát nem tudta ugyan megvalósítani, de hazájának hírnevet szerzett a messzi Indiában.

Weninger Endre

Hozzászólások