Beszélgetésünk befejező részében Magdolna elmesélte, hogyan talált rá az üvegfestés technikájára, hogyan kezdett el ikonokat festeni, beavatott a máltai irodalom fordításának titkaiba, és azt is megtudtam, milyen műveken dolgozik mostanában.


Pékség

Mióta foglalkozol üvegfestéssel? Milyen témákat dolgozol fel elsősorban?

Én “ügyetlenként” érkeztem a képzőművészetbe, nincs ilyen irányú képzettségem, de van bátorságom és kísérletező kedvem. Az első sikerélmény, hogy bízni kezdtem abban, hogy másoknak is tetszhetnek a munkáim.
Elsősorban irodalmár vagyok, az ember azonban hajlamos túlbecsülni a gondolatait, és alábecsülni a manuális munkát, pedig ahogy a kéz fej nélkül semmi, úgy a fej kéz nélkül sem ér túl sokat.
Amikor 2000-ben – egy évvel korábban, mint ahogy először Máltára utaztam – az üvegfestéssel találkoztam, azonnal elbűvölt, hogy milyen lággyá lehet szelídíteni az üveg rideg anyagát. Az a munkacsoport, ahol az üvegfestés technikáját tanultam, a klasszikus utat követte: kihasználva az üveg transzparens jellegét, áttetsző festékkel festettek hagyományos virág- vagy más, főként szecessziós motívumokat. Engem elsősorban a „nem járt út” érdekel, és a stílusok közül az impresszió áll hozzám közel. A kevert üvegfesték természeténél fogva eltér a tiszta, keveretlen festéktől. A sűrű viszkozitású anyag engedetlen, nehezen kezelhető, majdnem lehetetlen feladat árnyalatokat létrehozni vele még kis felületen is, viszont nagyobb lehetőséget kínál a plaszticitásra. Hatásukban a képek a tűzzománc felé közelítenek, de kevésbé „fémesek”, és a kontúrok duplikálásával a képet szükség szerint diszkréten kiemelhetem a térből. A képek készítése izgalmas lehetőséget kínál más jellegű anyagok – homok, tört üveg, olykor gyöngy vagy textil – moderált használatához.


A parton

Málta beköltözött az írásaimba is: 2003 óta máltai irodalmat fordítok, de a saját prózámban és lírámban egyaránt lenyomatot hagy a sziget hatása. Úgy tűnik azonban, hogy már a szó is kevés. Kitapinthatóvá, vizuálisan is birtokba vehetővé akarom tenni az élményt, amit nekem a sziget és a sziget lakói jelentenek, s Málta beköltözött a képeimbe is; s ez a tény azt a folytonosságérzetet adja, hogy valójában mindig ott vagyok, amikor pedig ott vagyok, akkor a szülővárosom iránti vágy lobog jobban.
2001-ben elkezdtem ikonokat festeni. Mesterem a kiváló ikonfestő, Jószai Sándor volt, aki a fafaragás művészetére is megtanított. Ezeket is Máltára viszem kiállítani. Már egyenlő arányban van jelen a kettő, holott nagyon ellentétesek technikai is és tartalmi jellemzőikben egyaránt.
Gondolkodtam, hogy miért pont az üveget és miért pont az ikont választottam. Talán éppen azért, hogy megmaradhassak az irodalomnak, mindkét művészet “vezetett”. Az üvegnek technikai, az ikonnak technikai és tartalmi korlátai is vannak. Azt sem szeretném, ha a hobbim letérítene az utamról, ezért itthon kevésbé, inkább csak Máltán állítok ki.

Hol lehet megnézni a kiállításodat?

Legközelebb szeptemberben nyílik ikonkiállításom Máltán, St. Juliansban a Millennium Chapelben, ez már hagyomány. Örülök, hogy várnak, meg annak is, hogy már szinte rutin az ikonok elhelyezése. A tervek szerint húsz ikont viszek.



Birgu

Hogyan fogalmazódott meg benned az ötlet, hogy máltai költők műveit fordítsd? Milyen műveket ültettél át magyarra és milyen terveid vannak a közeljövőben?

A magyar íróknál teljesen természetes, hogy elköteleződnek más népek irodalma iránt is. Ez jó, mert alázatra tanít. Más író műve a másé, nem írhatom át, pedig nehéz megállni, mert mi is képesek vagyunk írni. Ráadásul egy mentorom azt mondta, hogy a jó fordítás jobb, mint az eredeti, mert az íráson ketten dolgoznak, szóval nagy a kísértés. Iris Murdoch szerint fordítani olyan, mintha a nyitott szánkból más hangja hallatszanék.
A máltai fordításom a mesékkel és a legendákkal kezdődött, aztán az kezdett el érdekelni, hogy a lovagok és a lovagkor milyen lenyomatot hagyott a szigetlakók életében, kultúrájában, szokásaiban, a mindennapokban. Később rájöttem, hogy mivel Málta erősen őrzi a tradícióját, nem is kell feltétlenül olyan régre visszamenni, ha felismerem magát a hagyatékot. Így aztán egy munkakapcsolat alakult ki Oliver Friggiérivel, a Máltai Egyetem Máltai Tanszékének tanszékvezető professzorával, akivel napi kapcsolatban vagyunk, sokszor felhívja a figyelmem egy forrásra, vagy éppen neki jelenik meg munkája.
A fordítások igen nagy erőpróbát jelentenek, mert az eredeti könyv olaszul vagy máltaiul íródott. A még Máltán angolra fordított szöveget kapom meg én: a hiteles angol nyelven kiadott könyvet. Mégis, ha jól akarom csinálni, akkor nem angol szöveget fordítok, hanem máltai gondolatokat hámozok ki az angol mondatok halmazából, néha komoly logikai akadályok közepette.
Általában a fordításból meg lehet állapítani, milyen nyelvből fordítják, mert átjön az eredeti nyelv gondolkodásmódja és fordulatai, ezért pláne nehéz helyzetben vagyok, hiszen meg szeretném őrizni a máltai gondolkodás jellegzetességét a magyar olvasók számára. A fő kérdés: mi az, amit rekonstruálni kell.


Sarokház

A könyvet egy szövetnek gondolom, amiben a keresztirányú szálak a mondatok, a hosszanti irányú szálak pedig a tartalom. Miközben bolyongok a műben, máltaivá kell válnom, rá kell hangolódnom a gondolkodásukra, felidézni embereket, arcokat, mozdulatokat, helyzeteket, kutakodni máltai emlékeimben és ez egyáltalán nem esik nehezemre. Kirándulok. Mintha Friggierivel sétálnék a Felső Barakka kertben és közben mesélne. De nem egy diktafon vagyok, ezért meglehet, hogy néha nem egy úton jártunk, csak párhuzamosan.
A fordító a szerző kedvéért lemond önmagáról és fordítva. A fizetség nem marad el. Aki fordít, az bejáratos a régmúltba (olykor a jövőbe), az elmúlt korok szalonjaiba. Ott ülhet idegen családok vacsoraasztalánál, olykor befekhet a nászágyakba, ott lehet a szülőszobákban és a templomokban, zsibvásárokon, temetéseken, de nem illetéktelen betolakodóként, hanem fontos vendégként.
A fordítás elvisz oda, ahol nem jártunk és nem is járhattunk, hiszen az irodalom világai épp csak hogy szomszédosak a valóság világaival. Fordítani kétféleképpen is lehet: a művet a magunk képére formálni vagy teljesen feloldódni a történetben.
Úgy fordítottam, ahogy bírtam. Kaptam egy kottát, ami a könyv. El kell játszanom a dalt, és csak remélem, hogy ugyanarra a dalra gondolunk: én és Friggiéri.

Terefere

Mostanában, hogy ne csontosodjak el, Gretchen McCullough könyvét fordítottam. Ő egy amerikai író, aki a Kairói Amerikai Egyetemen tanít már tizenhét éve. Hogy miért pont őt? Tudnom kell lelkileg azonosulni vele. Ha nem fogja meg a kezem a szerző és nem képes bevezetni a világába, akkor nem vállalkozom a fordításra. Nekem szükségem van gondolati egyezésre, nem esztergagép könyvet fordítok, az irodalmi munkák inkább adaptációk.

Fordításaim:


•    George Camilleri: Mesék Gozo szigetéről (máltai legenda gyűjtemény) Agapé Kiadó, Szeged, 2003. 104 oldal.
•    L. Galea & M.A. Murray: Máltai népmesék, Agapé Kiadó, Szeged, 2004. 89 p.
•    Oliver Friggieri: Koránta és más történetek Máltáról, Bába és Tsai, Szeged
•    Oliver Friggieri: A jázminok mindig nyílnak, Bába és Tsai, Szeged
•    Oliver Friggieri: A gyerekeket a hajó hozza, Bába és Tsai, Szeged

Előkészületben:

•    Boda Magdolna: Máltai népmesék
•    Boda Magdolna: Málta fényesre kopott kövein
•    Oliver Friggiéri: Hazugság




A máltai esten, ahol találkoztunk, többször is elhangzott, hogy Málta három szigete hangulatában mennyire különbözik egymástól. Hogyan látod ezt a különbözőséget?

Én inkább csak két szigetről beszélnék, hiszen Málta és Gozo mellett Comino funkciója az, hogy nyaranta a turisták népesítsék be a szikláit, hiszen ott annyira különlegesen kék a tenger és a környező sziklaképződmények is olyan egyediek. Mivel a sziget túl sziklás, én nem járok oda rendszeresen, de azért nem bírom kihagyni. Gozo kevésbé városias, de örök versenyben áll az anyaszigettel. Próbálja megtalálni a kitörési lehetőségeket, most például elhatározták, hogy ökosziget lesznek, ami nem túl nehéz, minthogy eddig se volt ipara, nem szennyezte a környezet. Ha sikerül megtartani olyannak, amilyen most, már az is nagy eredmény.
Remek rendezvényei vannak, az évenkénti zenei fesztivál sok fiatalt vonz, nem kevésbé az ősi építészeti csodái, amivel a Guinness Rekordok könyvébe is sikerült bekerülnie.

Comino szigete


Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert és örömöt kívánok a továbbiakban is az alkotásaidban, utazásaidban!

Weninger Nóra

2014. május 5.

Hozzászólások