Azt gondolom, hogy egy vers akkor hiteles, és akkor ragadja magával igazán az olvasót, ha az írója megéli azt, amiről ír. Én megélem. Remélem, adhatok másoknak egy érzést, amikor olvasnak, ennél megtisztelőbb visszaigazolás nem is kell.

Érezted-e már

Érezted-e már utad során
a magány ölelését,
Lelkedhez hozzá bújó
fáradt remegését,
A rózsaszirmokra csókolt szavak
fájdalmas sóhaját,
Ahogy keresik a holnapban
tegnapjuk elvesztett otthonát.

Érezted-e már
hogy a szíved megszakad,
A könnyek búcsúlevelet írnak
de egy fénykép itt marad.
Mely elé minden éjjel letérdelsz
hisz nem lehet feledni,
Valaki azért jött a világra,
hogy te megtanulj szeretni.

Érezted-e már
hogy a csend is tud fájni,
Van hogy a gondolat is megtanul
lábujjhegyen járni.
Mert az álom mi épp ringat
maga volna a csoda,
Valaki mondja meg
hol a mennyország,
S én hogy juthatok el oda.

Érezted-e már utad során
azt amit én érzek,
Látod arcomon a gördülő gyöngyöket
mikor az ég felé nézek.
A rózsaszirmokra csókolt szavak
fájdalmas sóhaját,
Én is ott keresem a holnapban
a tegnapom elveszett otthonát.

Búcsút int a nyár

Búcsút int a nyár, fáradt sugara arcomon pihen,
Ráncaimból olvassa ki hogy megválni milyen,
Attól ami szép volt és soha többé nem jön vissza,
A lehulló levelek könnyeit a föld sóhajtozva issza.

Mert minden megváltozik, semmi nem lesz már a régi,
Szememben a nap már csak az emlékeimet nézi.
Miket átlátszó gyöngyökbe foglalt a zokogó pillanat,
Miközben szabadul egy lélek, egy másik magába itt marad

Hozzászólások