Nyílt nap a Gyűjtemények Házában – Bozsó Gyűjtemény

Megkezdődött az „Értékek élménye – Gyűjtemények háza” Kecskeméten, a Bozsó Gyűjtemény fejlesztése című projekt kivitelezésének műszaki átadása.

A 254.971.879 forint uniós és hazai támogatással létrejött új és megújult kiállítótereket október végén látogatói nyílt nap keretében tekinthetik meg az érdeklődők. Az azt követő időszakban történik meg a kiállítóterek végleges berendezése, az új szolgáltatások kialakítása.

A Bozsó Gyűjtemény korábban is az ország egyik legnagyobb magángyűjteménye volt, amely egyidejűleg képzőművészeti, néprajzi és iparművészeti kiállítás, kvalitásos műtárgy állománnyal.

A projekt során a gyűjtemény Fecske utcai épületi szárnya teljesen megújult, helyet adva a Hanga Óragyűjteménynek. Számos új múzeumi látogatóbarát szolgáltatás jött létre. A pályázati keretek között megvalósuló új szolgáltatások bevezetésének célja: a régóban különlegesnek és egyedinek számító – multikulturális, interaktív és családbarát – múzeumi kínálat megteremtése, amely regionális, de akár országos érdeklődésre is számot tarthat.

Az új időszaki kiállítótér lehetőséget biztosít helyi, illetve fiatal művészek bemutatkozása mellett úgynevezett „Brand-kiállítások” megszervezésére is.

A projekt eredményeként olyan családi programokra lesz lehetőség,

amelyek keretében a gyermekek és szüleik különböző művészeti, kézműves és gasztronómiai foglalkozásokon vehetnek majd részt autentikus környezetben. Ezen kívül óvodai és iskolai csoportok számára gyakorlati művészeti órákat lehet tartani szakemberek irányítása mellett. A fejlesztés lehetőséget ad a vendéglátó funkció kialakítására is.

Az újonnan létrehozott és a korábban meglévő, most felújított kiállítótereket az érdeklődők

2012. október 27-én (szombaton) 10-16 óra között tekinthetik meg,

látogatói nyílt nap keretében, óránként induló vezetéssel.

Az utolsó vezetés 15 órakor indul. Mindenkit szeretettel vár a Gyűjtemények Háza!

Cím: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34.

Weninger Endréné

Hozzászólások