„Eger csillaga”, Gárdonyi Géza – Megemlékezés halála 100. évfordulóján

Száz esztendeje, 1922. október 30-án Egerben elhunyt Gárdonyi Géza. Ötvennyolc évet élt. Kezdetben újságíró, majd egyre inkább jelentős szépíróvá válik.

A három legklasszikusabb Gárdonyi-regényt ő maga rangsorolja ekképpen:

„Az „Isten rabjai” nekem a legszebb regényem. Az „Egri csillagok” a legjobb regényem. És „A láthatatlan ember” a legkedvesebb regényem. „

Gárdonyi stílusát, illetve nyelvét számos irodalmár jellemezte. A közelmúltból két rövid értékelést idézzünk. Tarján Tamás értő észrevétele ez:

„A konzervatív tónus mellett egyfajta pszichológiai extravagancia jellemzi. Itt említhetjük meg a furcsa lelki karakterét, az elidegenedését, a társtalanságát, a morózusságát. Főleg a későbbi műveiben már a pátosz helyett a kiábrándulás érezhető. A valláshoz való viszonya is érdekes, szerintem ő istenkereső pokoljáró ember volt. Ugyanakkor ne higgyük, hogy csak ilyen volt: a humora, kedélyessége a nagy magyar humoristák sorába emeli, Karinthy és Rejtő mellé.”

Szeghalmi Elemér meglátásával is egyetérthetünk:

„Az írói pálya kezdeti szakaszán karikírozó készsége tűnt meghatározónak. Később mélyült el írásaiban a gyermekekkel és a szegényekkel való együttérzése és irántuk való elkötelezettsége. … Mesetermő géniusza, történeteinek spontánul áradó színessége, sokrétűsége mellett másik kivételes értéke: romlatlan és ízes magyar nyelve, mely az Arany János-i hagyomány legjobb folytatásának tekinthető. Rövid, egyszerű mondatai, páratlan (szinte utánozhatatlan) tömörsége önkéntelenül magukkal ragadják a vele közös útra induló olvasót.”

Az „utánozhatatlan” szónál maradva … Közhely-parafrázis, de ki kell mondanunk: Gárdonyi Géza csak egy van! Mutatja ezt a Tóth Béla anekdotakincs-gyűjteményéből kölcsönzött történetünk: „Gárdonyi az Otthonban”. Ennek teljes neve: Otthon Írók és Hírlapírók Köre.

„Az Otthonban Gárdonyi gyakori vendég volt, ha Pesten járt. A háború alatt is ellátogatott egy este. Korai vacsoraidőben jött, még kevesen voltak. Csak egypár ifjú sakál vitatkozott egy sarokban. Meglátván Gárdonyit, egymás után az asztalához szállingóztak.

– Mi van az esti jelentésekben? – kérdezte Gárdonyi.

Az egyik ifjú jassz nyelven akart válaszolni, utóbb eszébe jutott, hogy azt Gárdonyi aligha fogja megérteni, és népiesre fordította a szót:

-Hát bizony instálom, azok a fránya angliusok ügön huzakodnak ottan nyugat erányában.

A másik ráduplázott:

– Én amondó volnék, hogy ez ippeg olyan dolog, mint az izé. A szögedi aasó tanyán láttam én eccer egy afféle muskétás parasztot. Puska vót a vállán…

És elmondott egy zsidó viccet népiesbe transzponálva. Gárdonyi csak bólingatott és ha szólt, akkor is rendes „városi” nyelven beszélt.

– Hogy van, Géza bátyám? Látom, a fiúk jól mulattatják.

Most Gárdonyi is megszólalt, hogy végre hosszabb mondatot mondjon:

– Jól, csak az a kár, hogy nem értem ezt a pesti beszédet.”

 

Gárdonyi szépírói, sőt bölcselői kuriózuma a titkosírás.

Rejtjeles ákombákomokkal telerótt naplói 1906 és 1922 közt íródtak. Mintegy fél évszázada fejtette meg őket Gyürk Ottó alezredes és Gilicze Gábor egyetemi hallgató. Rájöttek, hogy Gárdonyi igen egyszerű jeleket használt. A gyakori „e” betű nála egy rövid fekvő vonalacska. Az „i” csak egy pont. Tehát apró grafikai jelekkel élt a 44 betű helyett. Örömünkre: témánkba vágó, nyelvi emlékezéshez illő gondolatokat is hozhatunk e különös naplóból.:

„Ne művészi mondatot keress indulónak, csak várakozást, érdeklődést keltőt!

Minden szó kincs, ha sugártörésben van elhelyezve. Ne sajnáld az időt: minden szón gondolkodj!

Javításra idődet ne sajnáld! A javítás is alkotás. Gyöngy, gyémánt, ha csak borsónyi is, értékesebb magánál a koronánál. S ha egy nap csak egy gyémántszemet alkotsz is, egy mondatban vagy csak egy szóban: gyűrűbe illesztettél drágakövet.”

Természetesen nemcsak titkosan szólt (többek közt) nyelvről, stílusról Gárdonyi. A fiainak dedikált „Földre néző szem” és „Égre néző lélek” című gondolatgyűjtemény mintegy szellemi-morális utóda Kölcsey Parainesisének, és valamiképp előremutat Márai Füveskönyve irányába. Nos, ebben is tallózhatunk:

„Néha elkerülhetetlen, hogy olyanokkal kerülünk össze, akik kívánscisága az illemek mértékén felül van. Nem mindennapi gyönyörűség az ilyen tolakodót hallgatással utasítani rendre. Hallgatunk. Rá se nézünk, de a lehető legnyugodtabb és kifejezéstelenebb arccal. És hallgatunk, mintha merőben megsiketültünk volna. Vigyázzunk, hogy ki ne pattanjon belőlünk egy bántó szó. A tökéletlen embert szabad javítani, de nem megszúrni. Ez már az emberszeretet törvényébe ütközik. A hallgatás némely esetben ékesszólás.

A díszítő jelzők közé fölvette a nyelv a „királyi” szót. Gyakran halljuk vagy olvassuk: királyi termet, királyi méltóság, királyi nyak és más efféle. De azt még sose mondták: – Királyi elme.

Ha a nők tudnák, hogy az okos szem mennyire szépíti az arcot, – mindig hallgatnának.

Író és újságíró között csak annyi a különbség, hogy az újságíró megmártja a tollát és gondolkodik. Az író meg előbb gondolkodik és csak azután mártja meg a tollát.”

Ez utóbbi kijelentésének igaza Gárdonyi egész életművében előttünk áll. Halála 100. évfordulója még inkább serkentsen bennünket, hogy jobban megismerhessük gazdag és gazdagító örökségét. Azt az „íróművészet”-et, amelyet így határozott meg:

„… A művész-író ismeri a nyelvbeli kifejezések sokféle különbségét s a különbségek sokféle színét és sokféle erejét: s egy pillantásra lát és választ, mint a gyöngy-fűző asszony.”

 

Holczer József

 

A szerző korábbi cikke:

„Anyám, hazám, nyelvem, dalom magyar…”- 125 éve született Erdélyi József