Miért szép egy vers? – “A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.” (Latinovits Zoltán)

A vers titokzatos születésének megvannak a szubjektív, a költő alkatából, neveltetéséből, műveltségéből, ízléséből, személyes élményeiből eredő elemei. Az olvasóban különleges hatást, borzongást, gyönyörködést kell kiváltania.

A szép versek a szívünknek szólnak. Nem az eszünknek, nem logikus okfejtéssel indítják el gondolatainkat, nem matematikai képleteken keresztül hatnak ránk. A lelkünkhöz szólnak, a szívünkön keresztül… A szép versek költői képekben, dobbanásnyi rímekben fejezik ki azt, amit írójuk éppen akkor érzett, amikor a toll tintájából mondatok erdővé sűrűsödtek össze.

Néha egy kötőszónak, egy vesszőnek is helye, jelentése van, s olykor a legnagyobbnak hitt szavak rejtik a legkevesebb mögöttes tartalmat. Mindenki számára mást jelentenek, ám egy vonásukban mindegyik közös: íróik kérnek szót a sorok között, s a lelkek pengette húrokon jut el hozzánk a zene… A versek harmóniát, rezonanciát, összhangot teremtenek.

vers

A jó verset éppen ezért nem lehet elmesélni, magyarázni, valójában szinte elemezni sem, hanem el kell olvasni, esetleg többször is, más módon nem lehet megtudni, hogy milyen. A valóság és a vers világa azonban nem kerülhet szembe egymással. Nem lehet eltérés az alkotás célja és a nyelvi kifejezés tartalma között. Semmi olyan titokzatos elem nem kerülhet a versbe, amelynek nincs értelme, ami nem a szerző alkotói szándékából ered.

A vers tárgya akármi lehet, egy természeti jelenség, egy tudományos megállapítás, egy bölcseleti gondolat, egy vallásos érzület, vagy éppen a félelem, a rettegés, az öröm, a lelkesedés, a szerelem semmi máshoz sem hasonlítható érzése. Verset írni azért gyönyörűség, mert az ember benne élheti ki legjobban a szabadságát.

A költészet eszköze a nyelv, az anyanyelv, a szavak végtelen sora, ami mindenkinek a rendelkezésére áll. Nem kell fizetni érte. (Ma már a vers másokkal való megosztása is könnyen megoldható a világhálón. Lehet, hogy ezért születik ma ennyire sok vers?)

Természetesen lehetne úgy is definiálni, hogy az a szép vers, mely fogalmazásában, nyelvezetében, stilisztikájában és rímelésében hibátlan, tökéletes, makulátlan. Ám általában sohasem az a legszebb, amely tökéletes, sokkal inkább az, ami emberközeli.

A szavak hangzása éppen úgy hozzáadódik a vers hatásához, mint a jelentésük. A szó muzsikája függ az előtte és a mögötte elhangzó szavaktól, a hozzájuk fűződő viszonyuktól, továbbá jelentésének és asszociációs körének sugarától. De a költészet sohasem szakadhat el az eleven nyelvtől, a beszélt nyelvtől. „A bonyolult formákból fokozatosan kiszikkad az élő nyelv, ezért kell időnként a köznyelvben megmártóznia és új életerőre kapnia, hogy azután a költői beszéd ismét a kötöttebb formák irányába fejlődhessen”…– írja T.S. Eliot.

Nem attól lesz vers a vers, hogy felező nyolcasokban, olykor a mondanivaló értelmét is megerőszakolva, kényszeredetten rímszerűségeket farigcsálunk. A költészet köszöni szépen, megvan enélkül is. Lehet, hogy a verseknek bizony néha – sőt, nem is olyan ritkán – van történetük, egy-egy konkrét jelenetsort írnak le, könnyen érthető, közvetlen nyelven. Akkor mégis mitől vers a vers? – kérdezheti ezek után bárki. Ki mondja meg?

vers

Azoknak szolgálhat plusz érdekességekkel, akik ismerik a kötetben szereplő alkotók jelentős részének eddigi életművét. Mindenki bátran közelítsen a saját módján nem csak az irodalmi alkotásokhoz, de más szövegekhez is. Hogy mindenki maga érezze át – még csak szavakba se kell öntenie, elég éreznie -, számára miért szép egy adott vers.

A szép versek nem biztos, hogy tematikáikban is kiemelkedőek, ám néhány dologról egészen biztos, hogy többet tudnak bármi másnál: az őszinte érzések keltette hullámokról, a ki nem mondott szavak erejéről, és a sorok mögött megbúvó tartalmak valós hatalmáról.

Íme egy klasszikus példa, amikor a nagy prózaíró a versformát választotta érzéseinek kifejezésére:

Jókai Mór: Csak egy délután

Ülj ide mellém, fogd meg a kezem,
hagyd, hogy behunyva maradjon szemem.
Nem kérdezek, és most te se beszélj,
hallgasd, ahogy a csend nekünk mesél.
A hétköznapok kínjai után,
legyen szép ünnep ez a délután.
Nem kell ígéret, nagy fogadkozás,
csak ez a csendes, néma kézfogás.
Úgy menj el majd, hogy észre ne vegyem,
milyen gyorsan múlt az én ünnepem.
Valóság volt? Lehet, álom csupán,
hogy a miénk volt egy egész délután.

Hallgassanak verseket! Gyönyörködjünk két neves művész vers-tolmácsolásában!

Sinkovics Imre előadásában Petőfi: Szeptember végén c. verse

 

 

József A.: Mama c. versét tolmácsolja Latinovics Zoltán

 

Önöknek melyik a kedvenc versük? Kommentben megírhatják a címét!

Ha van jól sikerült saját versük, beküldhetik a Montázsmagazin pályázatára! Kérjük, vegyék figyelembe a kiírás feltételeit! 

SZÁMADÁS – A Montázsmagazin pályázati kiírása – Irodalmi és képzőművészeti pályázat

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Kapcsolódó cikkünk

 

Hozzászólások