1970-ben irodalmi életünk több jelességét veszítettük el. Döbbenetes volt Váci Mihály és Veres Péter egyazon napi távozása április közepén. Jó fél év múlva, október 31-én Szabó Pál is elment; 77 esztendőt élt. Ennek is immár ötven éve…

Önkéntelenül adódik, hogy a két főapostoltól – Poór és Szécsi táncdalénekesekig vagy talán tovább – együtt említjük azokat, akik Péter és Pál névre hallgatnak. Hát még ha van is bennük valami közös! Nincs ez másként Veres Péter és Szabó Pál esetében sem. A Nemzeti Parasztpártban például egymást váltották az elnöki székben. Az irodalmi tudat meg eleve egymás mellé állítja őket, mint koruk két legjellegzetesebb parasztíróját.

szabo pal
Hegedűs Géza érdekes összevetését idézzük még, mert aktuális ez a miniatűr „párhuzamos életrajz”:

“…Szabó Pálnak is mozgalmas és mozgalmi volt az élete, ő is osztályuk szószólója, ő is közéleti ember olykor magas polcokon, sőt ő is viszonylag későn érkezik el a szépirodalomhoz. De Szabó Pál mindenekelőtt író, művész, csevegő, anekdotázó, ember-és helyzetábrázoló, aki akkor is írt volna, ha szavaival a gyönyörködtetésen kívül semmi más hatást nem ér el. Helyzeténél és erkölcsi meggondolásainál fogva úgy írt, hogy egyben politizált vele, de más helyzetben és más erkölcsi meggondolásokkal is művésszé érik alkati mesemondó egyénisége.

Veres Péter viszont alkatilag politizálni akart és politizált minden eszközzel, többek között irodalommal is, és az már sajátos szerencse, hogy jó érzéke volt az íráshoz is. Ha Szabó Pál valami oknál fogva nem válik íróvá, akkor élete nem több, mint a paraszti mozgalmak egyik hamar feledhető, tevékeny alakjáé. Ha Veres Péter egyetlen szépirodalmi művet sem ír, akkor is a század magyar történelmének az egyik maradandó emlékű, nagy alakja.”

De most már csakis Szabó Pálról essék szó, illetve tőle idézzünk. Kapcsolódjunk be a gyermekéveit fölidéző könyvben az elemi iskola ötödik osztálya tanulmányaiba. Az ötödikébe, ahová egy úrigyerek is jár:

„…Az úrigyerek valóban eszes fiú volt, könnyen és gyorsan felelt, mi több, nem is hadart úgy, mint én. Nem is úgy beszélt. A nyócnak azt mondta, hogy nyolc, a nígynek azt mondta, hogy négy, s én anélkül se voltam valami pirospozsgás gyerek, de most csaknem sárga lettem a féltékenységtől. Egy vigasztalásom maradt: hogy hiába tud, nem úgy tud, mint én. Ez az, hogy nem úgy tud.

…A nyelvtant nem lehet jobban megtanulni, mint ahogy ez a könyv tanítja, egyformán megtanuljuk mindketten és én mégis másként tudom. Ami tananyag van általában a hat évre, ő is megtanulja az egészet, túl pedig nem tanulhat rajta, és mégis én vagyok az első, mégis több vagyok valamivel. Mi ez a valami?

Dologhoz, környezethez való viszonyom, éles és határozott tetteimben, jövésemben, menésemben. Az, ahogyan válaszolok az iskola és gyermekélet olyan sokoldalú s feleletet váró kérdéseire.
Ha valamit kimondok, vagy valamit felelek, bennem a gondolatok egész raja bomlik ki a szóban kifejezett gondolat nyomán, de az úrigyerek tudása könyvből vett, s könyvbe ömlik vissza. De nemcsak saját viszonyomban éreztem a határozott különbséget, hanem az egész osztályban, sőt az egész iskolában. …”

szabo pal

Úgy véljük: mindaz, amit Szabó Pál itt, a „Nyugtalan élet” kötetben vall, az csöppet sem önhittség. Az említett különbség pedig tovább is megy majd az iskola falain: életre szóló, és megnyilvánul a korban, a politikában és mindenképp az irodalomban. E sorok mintegy gyönyörű ars poeticája is Szabó Pálnak. Annak a paraszti írónak, akinek örökbecsű velejárója, írói életeleme maradt az igazi, tiszta, tőrőlmetszett magyar paraszti nyelv. Hű és méltó volt hozzá mindvégig. Ezért érdemli meg hálás emlékezésünket halála félszázados évfordulóján….

 

Holczer József

 

Kapcsolódó cikkünk:

A „mesélés” mestere – 125 éve született Szabó Pál

 

Hozzászólások