Amikor a kamasz, későbbi jóbarát Devecseri Gábor elvitte az első verseit az ismert költőnek, Somlyó Zoltánnak, hogy írjon hozzájuk előszót, az apa többek között azt is mondotta: az ő fia szerencsére csak teniszezik, nem ír verseket. Pedig a kis Somlyó György, aki épp száz esztendeje, 1920. november 20-án született, akkoriban, 15-16 évesen már próbálkozott a versírással. Centenáriumán pedig igenis a neves költőre emlékezünk, aki esszéíróként, műfordítóként is alkotótársai élvonalába tartozott a XX. század második felében. Emlékezünk, és a nyelv, stílus dolgában vallatjuk, szólaltatjuk meg a 86 évet élt poeta doctust.

somlyo gyorgy

Az asztronautákhoz” című gondolati költeménye egyes helyein – több soron is átvonultatva – leíró nyelvtani fogalmakkal él. Ezek nagyon is túlmutatnak önmagukon: szimbolikus-allegorikus, de legalábbis metaforikus szerepük van. Azaz: összevont, átlényegült, sőt megszemélyesült képalkotókká válnak a költő sajátos nyelvi rendszerében. Idézzünk hát a versből:

Tücsök: tücsök. Fügefa: fügefa.
A természetnek nincs mondattana.
Hasztalan is próbálod bírni szóra,
egyiknek sincs más mondanivalója,
mint önmaga: szín, forma, rezdület
kimeríti rendeltetésüket: …

Az ember új állítmány s új alany
mindig, s befejezetlenül a sorsa
minden ismert alakon túlragozza.
Ti, Súlytalanok, újdonsült igék,
mit tesz veletek az emberiség?
Mit teremt általatok önmagából?
Csóvátok már szabad szemünkbe lángol,
röpte az éjben jól kivehető,
de még csupasz, időtlen igető
egy most-alakuló emberi nyelven,
melynek írása még megfejthetetlen.

Ki tud ki tud kétségbe nem esni a rím a ritmus a vers e
gyötrelmes hibaforrásaitól a mondattan barlang-homályaitól
kiszolgáltatva a nyelv paleolit pala-hasadásainak most amikor
úgy kellene tudni vezérelni magunkat hogy a gondolat és a szó
legszédítőbb gyorsulásában is úgy találkozzék mint űrrandevún a két űrhajó

somlyo gyorgy

Somlyó György: Arión éneke (Szépirodalmi Kiadó)

A „szó”, miként számos más költő szintén tudatos kulcsszava, Somlyó György költői szótárából-arzenáljából sem hiányozhat. Milyen szépen szól és láttat ezt kimondva-leírva például a Tengerparton című szonett második felében!


Mint semmiből-jött zene, zengenek
a fákon láthatatlanul a tücskök
Csak neked kell a szemlélet s a tett,
a szó s a csönd, a magány és a mű közt
mindig újra rejtjelekből betűznöd
megfejtetlen rendeltetésedet.

Vagy lássunk mindössze három sort a „Szabálytalan Gázel II.”-ből:

engem a kézfogások, hangos szók s néma gondok,
eszmék s szemvillanások export-importja éltet,
én ott vagyok egész csak, az emberek között.

Az imént említett „kézfogás” szó asszociálja, hogy Somlyótól a non-verbális kommunikáció, pontosabban a mimika dolgában is idézzünk. A Devecseri Gábor emlékének szentelt Árnyjáték esszéregényben egy ilyen nem beszédes megnyilvánulásnál időzik el:

Az emberben a mosoly a legemberibb. Sírni-nevetni az állatok is tudnak, vagy majdnem tudnak, vagy úgy érezzük, mintha tudnának. Sírásnak és nevetésnek gorombán tényszerű, többé-kevésbé pontosan meghatározható, külső oka van. Ott törnek ki belőlünk, ahol valamilyen külső megrázkódtatás természetünk szélső pontjaira szorít, emberi lényünk limeseink. A kibírhatatlanul egyszeri megrendülés vagy a tarthatatlanul ismétlődő gépiesség váltja ki. De mire felel a mosoly? … Sírásnak, nevetésnek kimerítő tudományos irodalma van. De ki írta meg valaha is … a mosoly fiziológiáját és pszichológiáját? … Honnan hoztad magaddal a mosolyodat? … A virágok, amelyeknek nincs sorsuk, csak létük van, mind mosolyognak. A virág maga a mosoly. … És nemhiába veszik körül virágokkal a betegeket. A virágok a betegség ellentétei. …”

somlyo gyorgy
Térjünk vissza a „szó”-ra! A „Szó és márvány” című miniatűrjében akár egyszersmind nyelvtörténeti érdeklődéséről is tanúságot tesz a költőnk:

„…Vajon mért csak a költőnek akarnák egyesek megtiltani, hogy a töméntelen útszéli, köznapi, kopott és zengzettelen szó helyett azt a néhány ünnepit, ritkát, rejtettet és zengőt válassza ki, amelyekből kifaraghatja rendkívüli álmait?
Két szép szó, amelyet ma is használhatóvá lehetne tenni: im majd /az immár mintájára/ − Dayka Gábor egy versében; iramos − − Fábián Gábor Lucretius-fordításában.
S még hány, amelyet nemtörődömségünkben veszni és kallódni hagyunk….”

És idevehetjük a „Könyvek könyve” című, a Vigilia körkérdésére adott vallomás e pár sorát is:

„… Károli Gáspár szövegében … a magyar nyelv legnagyobb tankönyvére is találtam. Hyeronimus és Luther után Károlit érzem a legnagyobb Biblia-fordítónak, a világirodalom egyik első fordítójának, a csodálatos magyar fordításirodalom felülmúlhatatlan megteremtőjének. …”

Végezetül azt a summázást idézzük, amelyet az Új Írás körkérdése nyomán megfogalmazott, Nyelv című kisértekezésében találunk:

„…”Nyelvében él a nemzet.” Még inkább az irodalom. De mindhárom: nemzet, nyelv és irodalom egyaránt a világban él: az öröktől fogva levő, s az ember által folytonosan újjáteremtett világban. Mindhárom csak akkor élhet teljes életet, ha részt vesz, minél alkotóbb módon vesz részt e folytonos teremtésben. Az anyanyelv nemcsak szülőnk; a mi szülöttünk is. …”

somlyo gyorgy

Somlyó György mellszobra Budapesten

Ezen utolsó mondat parafrázisa kívánt lenni centenáriumi megemlékezésünk címe: „Szülője és szülöttje lett az anyanyelv…”. Somlyó György belőle táplálkozott, ugyanakkor óvta, féltette, ápolta és tovamentette. Méltó az utókor olvasóinak hálájára, emlékezetére. …

 

Holczer József

A szerzőről megjelent cikkünk a Montázsmagazinban

 

Hozzászólások