Élete 58. évében, 1871. február 2-án hunyt el Eötvös József. Íróként, publicistaként, költőként, politikusként egyaránt beírta nevét a XIX. századi történelmünkbe. Halála centenáriumakor Képes Géza az „Eszméim győzedelme…” című verssel adózott „Eötvös József emlékének”.

eotvos jozsef

A címünkkel idézett sor, de maga az egész költemény is változatlanul időálló 50 év elteltével:

„Nem forradalmár volt, csak újító,
de ez az újítás – forradalom.
Ott élt, fényes árnyak megszabta körben,
főurak közt, de nem velük.
Jobbágyat, zsidót, minden elnyomottat
hátára vett s a szörnyű súly alatt
kicsiny alakja a kor fölé magaslott.
A szabadság nem ajándék, mit
hű szolgájának odavet az úr –
jog az, mellyel együtt születik-
mindenki! A kiművelt nemzetek
ezt átlátják hamar, de a magyar –
a magyart még nevelni kell
s a nevelés akár a háború
sok pénzt emészt el és látatja – semmi.
Az országgyűlésen minden beszédét
tapsolják még az ellenfelek is,
de az ő szívós, elszánt, szellemes
tehetsége tudja elérni, hogy
ne csak életüket és vérüket
ajánlják meg neki,
de ráadásul még a zabot is.
Iskolák, iskolák és iskolák –
S a tudás rendszerébe fogja be
a sokezer kis kemény koponyát.
Mellesleg ír is. Könyveket. Regényt.
Hazánk szebb keblű hölgyei
nemzedékeken át a Karthausin
tanultak meg lemondva vágyakozni.
De nincs idő könnyezni és epedni:
hívnak a múlt sötét tárnái és a
fenyegető valóság, a jelen.
Mit ez a jegyző másfél század éve
látott, megélt és feljegyzett nekünk,
úgy olvassuk ma is mint életet.
Rossz szobrai s remek könyvei közt
üljük ma ünnepét:
Végre egy élet, mely nem töredék!
Könyvek, melyekről nem kell port lefújnunk!
Könyvek, melyekből nem kell port beszívnunk!
Eszmék, melyek nem elkorhadt fatörzsek –
eleven fák, friss hajtással teli!
„Eszméim győzedelme…” – erről álmodott,
ha maradt még ideje álmodozni.
Eszméiért harcolva halt meg.
Hány forradalmár hite, vágya, terve
torzult el, mire megvalósult,
mint szűk cipőbe bujtatott láb!
Mit ő akart: ép és egész.
Az idő, nagy s méltó ellenfele,
melynek olyan sokszor s olyan türelmetlenül
vágott elé, kiegyezett vele.”

eotvos jozsef

Pulszky Ferenc följegyzéséből tudható, hogy a budai gimnáziumban senki nem akart egy padba ülni az úrifiú, bárócsemete Eötvössel. Ezt nagyapja hazaáruló voltával indokolták. Nevelője, Pruzsinszky ezt megerősítette:

Az bizony! Apád is az, s te is annak készülsz, hiszen magyarul sem tudsz becsületesen.

Ettől kezdve a kis Eötvös József – az anyját kivéve, aki sosem tanult meg magyarul – mindenkivel csak magyarul beszélt. Mi több: mesteri módon elsajátította a magyar nyelvet. Csakhamar iskolatársai is megszerették…

Harmincévesen pedig már meggyőzően vall a magyarságról s egyúttal önnön magyar voltáról:

„…Egy kis zöld sziget a magyarság a szlávság roppant tengerének közepette, …. , zöld szigetje a szabadságnak és mívelődésnek; de amely annyi századnak dagályai között feltartá magát, úgy fel fog állani ezentúl, bármennyi vész csapdossa szikla-alapját. …”

Eötvös a centralisták egyik vezére lett. Kétszer kapta meg a kormányban a kultuszminiszteri tárcát, másodjára a kiegyezés után. Első minisztersége 1848-ra esik. Augusztus 8-án benyújtotta a képviselőháznak az elemi közoktatásról szóló javaslatot. A nyelvet illetően – az illetékes osztályok kis módosításával – a következőt fogadták el a honatyák: „10.§ A magyar nyelv mindenütt rendes tanulmány legyen. 11.§ Azon növendékek, kik a magyar nyelvet nem értik, az elemi oktatást saját nyelvükön fogják nyerni.”

eotvos jozsef

Eötvös József: A Karthausi – Régikönyvek Webáruház

A politikus Eötvösről térjünk át a nyelv művelőjére, az íróra, költőre, sőt irodalmárra. Mindezeket egyszerre érinti az irodalomtörténész Németh G. Béla:

Petőfiről Eötvös írta a legértőbb bírálatot. Eszmei, társadalmi jelentősége alapján értette meg költészetét, méltányolta népies stílusát, ő maga azonban távol állt e stílustól. Hosszú periódusok, okfejtő építkezés, retorikus dialógusok jellemzik. Az anekdotikus, az életképszerű, a szentenciózusság, mik oly jellemzőek Jókai prózájára, tőle idegenek. Hatása a magyar próza fejlődésére részint ezért, részint bíráló tendenciája miatt volt érdeméhez képest kicsi a XIX. század második felében. A XX. században méltányolták igazán, midőn Jókai stíluselemei háttérbe szorultak, s a társadalombírálat újra időszerűvé lett.

És ha már Jókait említettük, idézzünk pár sort azon méltatásából, amelyet Eötvös Józsefről írt, a halálát követő napon:

„…A magyar irodalom és művészet vesztett legtöbbet. A Karthausi, a Falu jegyzője, Magyarország 1514-ben megjelenésükkel korszakot alkottak. … A magyar műképző művészet is benne bírta legerősebb és hívebb gyámolát.

A magyar szónoklat legkitűnőbb és kedvesebb tagját veszté el. Sokáig hasztalanul fogja keresni a szem Kölcsey tanítványát, a mindig nemesen érző s szívhez szóló hangot, mely ha nem mindig győzött is meg, mindig vonzott és becsülésre, szeretetre indított a szónok iránt.

… Évekig fog hiányozni az európai hírű tudós s a mindenekfölött kedves költő. … Szelleme fényétől egész Európa látta hazánkat; halálának gyásza egész hazánkat betakarja.

Eötvös 1848-ban írt Végrendelet-jének szavait életútja is és a hálás utókor is igazolta:

Márvány-szobor helyébe,
Ha fennmarad nevem,
Eszméim győzedelme
Legyen emlékjelem.

 

Holczer József

 

Hozzászólások