,,Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.”
(Reményik Sándor)

Kedves Gyula, munkásságodra, példamutató emberi magatartásodra egy közös ismerősünk hívta fel a figyelmemet. Biztosan sokan kíváncsian olvasnak majd több évtizedes, sokrétű kulturális tevékenységedről.

 

kovacs_gyula1

 

Anyám, apám pedagógusok voltak, hat gyereknek adtak életet, három fiúnak, három leánynak. A sorban én második voltam, elsőszülött fiúként, 1943. február 2-án születtem Hajdúnánáson. Amikor nagyanyám először meglátott, azt súgta anyámnak: „Már megbocsássál, ilyen csúnya újszülöttet még nem láttam…” Mire anyám: „Hagyd el, anyám, Adyra is ezt mondták, és lám, táltos lett…”

Négy-ötéves koromtól kedvenc játékom a kés, fűrész, cigányfúró és kis kalapács volt, amellyel repülőket és egyéb apró játékot faragtam puhafából. A fúrás-faragás egész gyermekkoromat végigkísérte… Első osztályba Csorváson jártam, másodiktól kezdve végig Békéscsabán tanultam. Amikor a tanítónő meglátta, hogy bal kézzel írok, rám förmedt. A következő naptól én már csak jobb kézzel mertem írni, egy nap alatt otthon megtanultam az írott betűvetést.

A békéscsabai iskolai tanulmányaimat színesítette az, hogy anyám beíratott a zeneiskolába, második osztálytól a nővéremmel együtt elkezdtük a hegedülést. Kezdetben ez nekem nagyon könnyen ment, fél év múlva már kiállítottak a színpadra Bach kantátát játszani, és olyan meg-tiszteltetésben volt részem, hogy a zeneiskola igazgatója másodhegedűs volt mellettem… Két évig a hegedű bűvöletében éltem. Néhány kis hegedűt kifaragtam magamnak és egy szépet a kedvenc tanító nénimnek. A húrokat gumiszálakból csináltam, és ezekkel tudott megszólalni is. Sok apró könnyű darabot tanultam meg hegedülni: népdalokat, de Kodály, Bartók, Mozart művei is előkerültek.

Ötödik osztálytól Békéscsaba város legjobbnak tartott polgári iskolájába igazoltam át azzal, hogy a tanévnyitón mindjárt kiálltam rövidnadrágosan hegedülni. Az öt-nyolc osztályba ide jártam, amely nagy hatással volt reám. Először is napi négy kilométer oda, majd vissza, ebben jól megerősödtem fizikailag, mert akkor még busz, vagy más jármű nem volt. Másodszor olyan osztályfőnököm lett, akitől életre szóló leckéket kaptam, amiket a mai napig is emlegetni szoktam.

Fekete Pál orosztanár volt, és hihetetlen nagy erővel belénk oltotta az orosz nyelvet, az orosz kultúra szeretetét, amelynek nagy hasznát vettem később… Ilyen magas színvonalon akkor sehol nem tanították az orosz nyelvet. Mi évente több tankönyvet is megtanultunk. Ő volt az első igazi példaképem, tőle tanultam meg az erő, az akaraterő fogalmát.

Az általános iskola öt-nyolcadik osztályában megváltoztam. A zenetanulást ugyan folytattam, de már kisebb ambíciókkal. A nagyon erős fizika iránti érdeklődésem a villamosság, mechanika, a gépek irányába tolt el, amelyet az akkori ambiciózus fizikatanáromnak köszönhettem. A fizikai szertárnak ekkor készítettem el az első villanymotoromat, azután többet és tökéletesebbeket is csináltam fémhulladékból és tekercsdrótokból. Ekkor jártam évekig asztalos szak-körbe, bábszakkörbe, rádió-építésre, morzéztam és repülőmodelleket építettem. A bábozás közben (ahol én zenész voltam, meg néha súgó) tanultam ki a lámpák, kapcsolók, kábelek összeépítését: a paraván kivilágítását szereltem mindig össze az előadás előtt.

A zenében is voltak példaképeim. Nagyon megszerettem az ismert zeneszerzőket. A zeneiskola igazgatója gyerekzenekart szervezett, ahova én is eljártam.

1957-ben a helyi gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat. Mivel az iskolai tanulás semmilyen nehézséget nem okozott, újra  nagyobb hangsúlyt kezdtem fektetni a zenére. Ekkor tárult fel előttem a zeneiskola teljes világa, sok ismerőssel barátságba kerültem. Sok-sok zenedarabot tanultam meg, elkezdtem szimfonikus zenekarban is játszani. Most már profi hegedűtanárom volt, így nem csoda, hogy sok zenei ismeret ragadt rám általa. Ekkor ismertem meg a biztonságos játék fortélyait, az előadásra való felkészülés izgalmát, a próbákat, a lelki ráhangolódást. Sokszor volt évente növendékhangverseny, az ezeken való fellépés nagy büszkeséget jelentett számomra. De nemcsak a helyi zeneiskolában, hanem a színházban és más városokban is felléptünk.

Harmadikos koromban megvásároltam egy elhunyt öreg cigány hegedűjét. Állítom, hogy ez volt a legjobb hegedű, amely életem során a kezembe került. Hihetetlen szép hangja volt, ki-játszották szinte tökéletesre. Pestre kellett küldeni reparálásra. A nővérem vitte, hozta, de a Keletiben ellopták tőle. Sírva tért haza… Én is bánkódtam utána. Ez volt akkori életem első nagy vesztesége… Soha többé nem volt saját hangszerem…

Az érettségi megszerzése után hová jelentkeztél?

Felvételi vizsgát tettem a Budapesti Műszaki Egyetem Építész Karára, de ebbe a fura intézménybe nem vettek fel… Hogy ne tétlenkedjek, nyomdai tanulónak álltam az akkori békéscsabai Békési Nyomdába, és 2 év alatt kitanultam a magasnyomó gépmester szakmát. Közben volt még egy sikertelen egyetemi felvételi vizsgám, és csak a harmadik nekirugaszkodásra sikerült: felvettek a Moszkvai Nyomdaipari Egyetemre.

Húsz éves koromban így kerültem állami ösztöndíjas diákként Moszkvába, ahol öt éven keresztül igen magas színvonalú nyomdamérnöki képzésben volt részünk. Persze itt is hegedültem, mivel volt egy moszkvai magyar népi tánccsoport, amelyben én a népzenész szerepét töltöttem be. Hetente voltak színpadi próbáink. Orosz és magyar ünnepek tájékán nagyon sok esetben hívtak bennünket fellépni. Egy alkalommal a TV is közvetítette néhány percig a fellépésünket, máskor meg a Kremlben a Kongresszusi Palota színpadán adtuk elő táncunkat.

 

kovacs_gyula8

 

Hol sikerült elhelyezkedned a diploma megszerzése után?

Jeles diplomával visszakerültem a békéscsabai Kner nyomdába, ahol azután különböző vezető beosztásokban dolgoztam a nyugdíjazásomig. Bár a diplomamunkámban egy mélynyomó nyomdaüzemet terveztem, a sors egy egészen más feladatot adott nekem 15 évre. Akkor indult be Magyarországon a megszokott magasnyomásról az ofszetnyomásra történő nagy technológiai átállás. De az ofszet eljáráshoz nem volt ipari méretekben nyomólemez gyártás, és én kaptam feladatul ennek megteremtését. Egy lemezgalvanizáló üzemmel indultunk, majd néhány év alatt megteremtettük az első magyar gyárilag fényérzékenyített ofszetlemezek előállítását. Erre egy saját konstrukciójú termelő gépsort terveztem és állítottam munkába. Ebből találmányi bejelentés is született.

Mikor és miből szereztél doktori diplomát?

Egy alkalommal orosz nyomdász diákok jöttek hozzánk tapasztalatcserére, egy volt tanárunk kíséretében, akinek megtetszett a kísérletező munkánk, és meghívott egy moszkvai aspirantúrára. Az invitációt elfogadtam, és aspiránsi felvételi vizsgát tettem. Itt megint csak a harmadszori felvételi vizsga után ítélték meg az aspiránsi ösztöndíjat, mert akkor nem nyomdász-tudós kellett a hazának, hanem Paksra atomtudós. Ekkor már közeledtem a negyvenedik életévemhez, és korom miatt ez lett az utolsó lehetőségem. Újabb 4 év – most már levelező – tanulás következett a Moszkvai Nyomdaipari Egyetemen. Az aspirantúra egy türelmet és kitartást igénylő nagy ”kásahegy” volt, amit át kellett rágnom. Ez nem minden aspiráns társamnak sikerült. Az akkori első tudományos fokozat megszerzésének módja a kandidátusi értekezés megírása és megvédése volt. A disszertációm témája – egy 10 éves tudományos előmunkásságom alapján – előérzékenyített ofszetlemezek gyártásának kidolgozása és megvalósítása volt, amelyet 1984 decemberében védtem meg.

A védés napján reggel elutaztam a moszkvai Puskin térre, és hosszú percekig gyönyörködtem a számomra legcsodálatosabb Puskin emlékmű remek szoboralakjában. Számomra az a művészi alázat, amely arról a Puskin szoborról ragyog, szavakkal kifejezhetetlen. Ez adott nekem olyan mély inspirációt, hogy aznap délután a legkisebb izgalom nélkül magyaráztam el téziseimet és eredményeimet a tudományos bizottság előtt.

És ezután a Budapesti Műszaki Egyetemen – ahová annak idején nem vettek fel – most a műszaki tudomány kandidátusa tudományos fokozatomhoz ünnepélyes keretek között megkaptam a doktori címet, ami nagy lelki elégtételt jelentett.

A sors iróniája azért ezután is működött, mert néhány év múlva „főnöki rendszerváltás” miatt a továbbfejlesztés helyett fel kellett számolnom a számomra kedves üzememet! El kellett adnom a számomra kedves gépeket, berendezéseket, de szerencsére mindez a végén még gazda-sági hasznot is hozott a nyomdának. A főnöki új fejlesztés ugyan megvalósult, már nélkülem, de működésképtelen maradt…

 

 

Úgy tudom, még mindig közel áll hozzád a zene is. Mutasd be nekünk a Nyírségi Gondolatot, annak zenerovatát és a munkáidat!

Igen, a zene végigkíséri az egész életemet. Felnőttként a lemezgyűjtés és meghallgatás jelentette a zeneművelést. Minden számomra elérhető komolyzenei lemezt megvásároltam, hogy megismerjem, amit még nem is hallottam. Ez a folyamat mind a mai napig tart, és már több száz lemezem van. Miután nyugdíjas lettem, és az interneten sok ismerőst szereztem, elkezdtem az ismert klasszikusok zenéjét átírni, áthangszerelni. És ezekből barátoknak meglepetésként a neten küldözgetni.

 

 

A Nyírségi Gondolat művész társaságnak harmadik éve vagyok tagja Jártó Róza művésztársam invitálására. Ott elindítottunk egy zenei rovatot is, és mára már a 15. rovatszámnál tartunk. Máig a Nyírségi Gondolatban bemutatott zenék száma meghaladja a nyolcvanat.
A zenei rovat minden száma a zenék elérhetőségi URL-jeivel kezdődik. Eleinte csak a Julius-Jószolgálati honlapomon, illetve az Örökbecsűek zenei blogomon keresztül voltak elérhetőek letölthető zenei fájlok alakjában, de ma már közvetlenül is meghallgathatók az utóbbi év számai, sőt néhány most már zenés videó alakjában is megtekinthető.

 

 

A zenerovatban minden zeneszámhoz kis kommentárt írok, hogy felhívjam rájuk az olvasók figyelmét:

Zenei rovat 5. szám
Kedves Zenekedvelők!
Elérhetőségeink továbbra is a megszokottak: derkovats@gmail.com , jelszó NyirsegiGondolat

Julius-JószolgálatÖrökbecsűek

A mostani Örökbecsűek sorozat egy kicsit eltér az eddigiektől abban, hogy nem egy gyűjtő fogalomcsoport, hanem egy gyűjtő szó, a „Napfény” köré szerveztem kitűnő muzsikusoktól származó zenei átirataimat. A megjelenített Örökbecsűekben a napfény felcsendülő hangszépségek gondolati változását tudjuk nyomon követni a barokk zenétől a romantikusokon át a modernig.  Ez a nagyszabású zenei ív híven mutatja a zene szerkezeti és érzelmi fejlődését az egyszerűtől a bonyolultig. De mindegyik más, és önmaga miatt szeretetre méltó…A kiragadott zeneszámokkal a téma koránt sincs kimerítve, a napfény rendkívül sok zenedarabban nyomon követhető…

 

 

Még aktív, fiatal koromban gyakran volt olyan érzésem, hogy egy-egy darabot én másként írtam volna meg, és most idős koromban ezt próbálgatom is. Mindehhez tulajdonképpen a mérnöki tudásomat használom fel, a zeneszerkesztést számítógépemen stúdiószerűen hajtom végre. Először csak egyszerűbb rendezgető műveleteket csináltam, de ma már nagyon sokféle módszert dolgoztam ki, hogy minél változatosabban tudjam az átírást megvalósítani, és az ilyen lehetőségeknek se szeri, se száma.

Örökbecsűeknek neveztem azokat a komolyzenei szimfóniákat és versenyműveket, amelyek zenéim alapjául szolgálnak. Az átírás során az eredeti művet nem másítom meg, minden hangja eredeti, amely az adott partitúrában megtalálható, de részleteiben, hangvilágában más lesz. Saját hangzásaiból készítek új hangzásokat, és műfajilag is az átszabással új megoldásokra törekszem. Az, hogy éppen milyen lesz az új zene, azt nagyobb mértékben igyekszem tematizálni, mint maga a zeneszerző. Mindig valamilyen adott témához keresek alapzenét, illetve alakítom a zene szerkezetét, a zenei gondolatokat a témához, például egy vershez.

 

 

A tavalyi évben érdekes előrehaladás következett be. Megjelentettük Róza Golgoták és kisdedek c. könyvét, amelyhez néhány zenei illusztrációt írtam. Aztán elhatároztuk Róza összegyűjtött verseinek kiadását, de ezt is zenei illusztrációkkal képzeltem el.

Kiválogattam néhány verset, amelyhez megtaláltam és megírtam a zenéket. Rózát pedig a versek elmondására kértem. A hanganyagokat aztán összedolgoztam és kialakult egy új-szerű műfaj, amit mi Dallamokkal ölelt rímeknek neveztünk el. Úgy belelkesedtünk, hogy 17 vers megzenésítéséig meg sem álltunk. Ez egy CD lemezen fog véglegesen megjelenni. A sors újabb iróniája, hogy eddig még az Artisjus sem tudta megcsinálni a műfaji besorolását ezen zenés számoknak.

 

kovacs_gyula6

Milyen idegen nyelven beszélsz?

A magyar mellett oroszul, németül beszélek, írok. Az orosz szinte anyanyelvemmé vált, mivel 9 évig tanultam Moszkvában. Emellett grúz-orosz feleségemmel 47 éve élünk együtt, és vegyesen használjuk a magyar és orosz nyelvet. Mindkét nyelv nagyon gazdag szókinccsel rendelkezik, és ezt jól kihasználtuk mindketten az életünk során. Nyelvet legjobban az adott országban vagy egy adott személlyel való hosszú együttélés során lehet jól megtanulni. A nyelvtanulás legjobb eszközei a saját fülünk és nyelvünk. Persze nagyon fontos az adott nyelvhez kötődő kultúra megismerése és megszeretése is.

Hogyan jött az ötleted az Ofszetmester szakmai jellegű könyv megírásához? Mikor jelent meg ? Hiánypótló mű volt?

Ez egy nagy „csőbehúzás” volt! A Papír-és Nyomdaipari Műszaki Egyesületnek (PNYME) nyomdai tanuló korom óta tagja vagyok. Már jóval a doktori címem megszerzése után dr. Gara Miklós, a Könnyűipari Műszaki Főiskola nyomdaipari tanszékvezető tanára megkért, hogy írjak egy magas színvonalú könyvet a diákjainak az ofszet technológiáról. Miután akkor már tisztában voltam azzal, hogy mit jelent egy tudományos monográfia megírása, sokáig szabadkoztam, időhiányra hivatkozva. Akkortájt ugyanis a Kner nyomda gyártórendszerének informatikai megalkotásával foglalkoztam.

Egy PNYME rendezvényen azonban – mit ad Isten – dr. Gara jól behúzott a csőbe, mert bejelentette a pulpitusról, hogy már írom a híres könyvemet… Erre nem volt mit tennem, valóban nekikezdtem, és jó másfél év múlva készen állt a kézirat, 600 oldal, A/4 formátumban. De aztán 2 évig nem nyúltak hozzá, mivel maga dr. Gara, a főszerkesztő meghalt. Később, már amikor lemondtam róla, akkor megjelent, 2000-ben. Erre a nagylélegzetű munkámra ma is büszke vagyok. Egy részlet a könyvemből:

„OFSZETFORMA-KÉSZÍTÉS A SZÖVEG ÉS KÉP EGYSÉGÉNEK FEJLŐDÉSE

Felemelő érzéssel emlékezünk szorgos, találékony elődeinkre, akiknek olyan nagy rész jutott a szakmai történelmünkből, hogy egész eljárás feltalálása és gyakorlati eredeztetése fűződhet nevükhöz. Ilyen volt az alkotó Senefelder, a lythographia atyja, aki művészi ambícióinak, céljainak keresése, teljesítése közben nem igazán szándékolt vízióval óriási jelentőségű dolgot adott a nyomdászatnak, nem kevesebbet, mint az ofszetet. Azt az ofszetet, amelyik az eredettől fejlődése minden stádiumában sokat adott, töretlenül tartott előre, meghatározva környezetének alakulását, fejlődését is… Hogy ez meddig fog tartani? Határait még nem láthatjuk.

Túl a szakmai történelmi eseményeken, fontos szempontként vizsgálhatjuk tudományos oldalról is e gazdag örökséget. Vonzások és taszítások megjelenése és hatása nemcsak az univerzumban vagy a mikrovilágban, de szakmánk fő ágazatában, az ofszetben is egyetemes, rendkívüli jelentőségű. A felület fizikai-kémiai szelektivitása, a festékáramlási, -hasadási, -felhordási, -átadási folyamatok igen nagy sebességű megvalósíthatósága több mint ezerszeresére való folyamatgyorsítás megoldását tette lehetővé, a képfelbontó képességet pedig eközben mintegy százszorosra növelte, s ezt a technikai bravúrt megvalósítva a kép és szöveg előállítás gazdaságosságát is nagyságrendekkel javította.

Többször mondtuk már azt is, hogy a folyamat elérte reális lehetőségeinek határait, de nem, ez még nem jött össze, mert itt vannak újra meg újra a kémia, az elektronika, a környezetvédelem, egyéb és újabb kapcsolt tudományok, melyek tovább tágítják a horizontot, a lehetőségeket, s csak rajtunk múlik: képesek vagyunk-e megragadni a táguló ofszet-világ ismeretlen új lehetőségeit… Azt hisszük, igen.”

Mikor írtad első versedet? Mi ösztönzött arra, hogy versbe szedd a gondolataidat?

Másodikos kisdiák koromban lebetegedtem skarláttal, emiatt a kórházban voltam fertőző osztályon egy hónapig. Édesanyám magyar irodalom tankönyveket hozott nékem, hogy ne unatkozzam. Ekkor nagyon sok verset, dalt olvastam és tanultam meg, később pedig úgy tanultam a verseket, hogy Márta néném magolta őket hangosan, én csak úgy fél füllel hallgattam, és minden rám ragadt. Sok versikét tanultam meg a báb-szakkörben is hallomásból. A versek iránti szeretet már azért is tovább növekedett bennem, mert édesanyám is magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt, és mindene volt a Toldi, amit mi is kívülről tudtunk.

Mindössze néhány próbálkozástól eltekintve én igazán verseket nem írtam és nem is publikáltam. Nálam a zenei elhivatottság sokkal erősebb volt, és abban próbáltam magam kifejezni, bár a zeneírás lényegesen bonyolultabb dolog. Emiatt erre is csak életem utolsó, nyugdíjas szakaszában jutott elég idő. De azt gondolom, hogy a zene is poézis, csak hangszer is kell hozzá. És ilyen alapon én is verselek. Egy furcsa történet az utóbbi évek egyik meghatározója életemnek:

„Nagyon régen élt egy igen szegény család, amelyben az anya tbc-s volt. Az első gyereke vaknak született, ó, a második gyermekről kiderült, hogy süket-néma… A harmadik gyereke tbc-sen jött a világra. És az anya negyedszer is teherbe esett… A mai orvosi tudomány állása szerint nem engedték volna meg neki a negyedik, nagyon kockázatos szülést, de akkor ezt senki nem nézte. És megszületett az a gyermek, akit ma Beethovenként tisztel a világ… nem tudom ezt meghatottság nélkül leírni… és tőle származik az a gondolat, amelyet most megismételek:…Nincs magasabb rendű küldetés, mint közelebb kerülni másoknál az istenihez, és terjeszteni az isteni sugárzást az emberek felé…”
Így hát sugározni kell!

Véleményed szerint elképzelhető a versírás oktatása az iskolákban?

A mai iskolai tantervek és a hozzá igazodó tankönyvek azt a benyomást teszik rám, hogy az íróik azt akarták megmutatni, amit ők tudnak… nem pedig azt, amit a diáknak kellene tudnia. Ugyanis inkább kevesebbet, de jól, mint többet sehogy! 15 éven át óraadó szakoktatóként tanítottam a nyomdai nebulókat, úgyhogy már akkor megtapasztaltam ezt. A tananyaggal túlterhelt diák nem tanulja meg sokszor a minimumot sem, mert komolytalanná válik számára a túl magasröptű, fellegekben szárnyaló tananyagíró. Így a versírás oktatása – bár nagyon szép gondolat – az amúgy is túlfeszített tantervekbe közvetlenül nem férhet bele. Persze nincs kizárva, hogy megszállott irodalomtanárok gimnáziumi szinten fakultatív versíró szakkört vezessenek, és inspirációt adjanak a legkiválóbb diákoknak. Sőt, megyénként akár versírói versenyt lehetne szervezni diákok részére a költészet napján.

Emellett saját élettapasztalatom az, hogy igenis sokkal több verset kellene kívülről megtanulniuk a diákoknak, több szavalóversenyen való részvétellel ösztönözhetők lennének erre, mint ahogyan a zenetanulásban komoly húzóerőt jelentett a növendék-hangversenyeken való rendszeres fellépés. És milyen nagyszerű, amikor az ember éltes fejjel újra elővesz egy verset fejből és megkönnyezi.

 

kovacs_gyula7

Megkérlek, hogy mutasd be a Róza & Julius Kiadót!

A Róza & Julius Kiadót két éve alapítottuk meg Jártó Róza régi ismerősömmel irodalmi és zenei alkotásaink kiadására és népszerűsítésére. Én 1990 óta nyomdai szakértői kisvállalkozó is vagyok, és ebbe a tevékenységbe vontuk be a könyvkiadást és CD lemez kiadást. Róza az író, költő, valamint az értékesítési menedzser, én pedig a zeneíró, főszerkesztő, terméktervező, nyomdai előkészítő, pénzügyi ügyvivő, könyvelő. Miután ezeket a tevékenységeinket magunk végezzük, csak a mi könyveink nyomdai, a lemezeink legyártási költségei merülnek fel az általános kiadói ügyviteli költségek mellett. Célunk az elérhető legjobb minőség biztosítása. Ez a tevékenység nagyon kedves számunkra.

Az eddig megjelent kiadványaink:
Jártó Róza: LOVENET  Az internetes ismerkedés világa 2013

Jártó Róza: Golgoták és kisdedek 2014

Derkovats Gyula: Örökbecsűek /Karácsony éjjelén
zenei CD lemez 2013

Derkovats-Jarto: Örökbecsűek /Dallamokkal ölelt rímek
zenei CD lemez 2014

Mesélj nekünk a Julius-Jószolgálatról is! Mit takar, miben tudsz segíteni embertársaidnak? Miért hoztad létre az oldalt?

Anyám szerette volna, ha orvossá leszek, követve anyai nagynéném hivatását, aki Békéscsabán sokáig iskolaorvos volt. Akkor merült fel bennem, hogy talán kísérletező orvos leszek. Gimnáziumban még latint is tanultam ehhez két évig, de ebből a tervből azután nem lett semmi, mert legerősebb volt akkor bennem a műszaki dolgok iránti kíváncsiság.

Amikor viszont fiatal mérnökként az Ofszet Lemezüzemet vezettem, a gépészeti ismeretek mellett szükség volt a kémiai ismereteimre is, mert galvanizáltuk, fényérzékenyítettük az ofszetlemezeket, és gyártottuk hozzá a szükséges kikészítő vegyi anyagokat is. Az üzemben sokféle erősen mérgező és veszélyes anyagokat alkalmaztunk ipari mennyiségben, 15 éven át. Mindezeket szigorú életvédelmi szabályok mellett használtuk. A múlt század 70-es éveiben még nem volt annyi ismeret a vegyi anyagok ártalmairól, mint manapság, és bizony mára az akkori munkatársaim közül az átlagnál nagyobb számban haltak meg rákban. Jómagam is emésztőrendszeri betegségben szenvedek évtizedek óta.

 

kovacs_gyula2

És itt jött elő az orvosi jellegű kísérletezés önmagamon, amely eredményeit megosztom betegtársaimmal három éve a Julius-Jószolgálat nevű HONLAPOMON.
Sokszor estem át endoszkópos, tükrözéses vizsgálatokon. A vastagbéltükrözést nagyon fájdalmasnak, a gyomortükrözést pedig roppant kellemetlennek éltem meg. Az emberek pont ezekért a kellemetlenségekért húzódoznak az ilyen vizsgálatoktól, és ezzel vesztik el a korán felismert rák gyógyíthatóságát. És pont ezek az élmények gondolkoztattak el arról, hogy miként lehetne ezeket a kellemetlenségeket kínok nélkül megélni. És olyan megoldásokat találtam, hogy a kolonoszkópiában el lehet kerülni a fájdalmat, a gasztroszkópiában pedig az erős hányingert bódítás, altatás nélkül. Itt is a sors iróniája, hogy az orvosok nem álltak az ügy mellé. Még. De újabb dolgok is előkerülhetnek a továbbiakban.

A honlapból idézve:
„Mentsünk meg minél több embert a rákhaláltól! Amennyiben az itt lelhető módszerek által sikerül enyhíteni az emberek félelmét a megelőzéshez tartozó kellemetlenségek csökkentésével, az a rákmegelőző tevékenységek növekedéséhez vezet. Ez a növekedés az életek meghosszabbodásához, végső soron az örökléthez való cseppnyi közeledést jelenti (…).
Kérd a tanulmányt az alábbi e-mail címen: julius.jooszolgaalat@gmail.com  Ne feledd, a jó tanácsért csak jó szót kérünk cserébe…Tisztelettel: Julius-Jószolgálat”

 

kovacs_gyula3

A felismeréseim egy ritkán szóba kerülő szervünk tevékenységére vonatkozik, ez pedig a rekeszizmunk, amelynek nagyszámú funkciója van életünkben. A fenti két megoldás mellett a dohányzásról való leszokásban is nagy segítséget jelentett a rekeszizom funkció annak idején nekem. Ezekről a témákról az olvasóimnak egy-egy éveken át fejlesztgetett tanulmányt ajánlok fel. Akik eddig kérték és megkapták valamely tanulmányt, és visszajeleztek, azok minden esetben pozitív tapasztalatról adtak számot.

Mondj a családodról is néhány szót!

A feleségem, Torija Vera szintén Moszkvában végzett. Nyomdamérnök, mérnök-tanárként dolgozott a békéscsabai Nyomdaipari Szakközépiskolában. Most nyugdíjas.

 

kovacs_gyula9

Az idősebbik lányom, Kovács-Torija Vera magyar-orosz szakos tanár. Jelenleg magyar szakot tanít két békéscsabai iskolában. Két fiúgyermeke van: Gyuri és Márkó, iskolások. Volt férje Papasvili Georgij, grúz származású külkereskedő.

 

kovacs_gyula10kovacs_gyula12

 

A fiatalabbik lányom Kovács Mária (Mása) francia-orosz szakos tanár, jelenleg szabadúszó, magánnyelvtanár, fordító. Férje Federico Solazzo, olasz származású filozófus-szociológus.

 

kovacs_gyula13

 

Mely irodalmi vagy művészeti csoportnak vagy tagja?

Jelenleg a Batsányi-Cserhát Művész Körnek és a Nyírségi Gondolat Társasági Körének vagyok tagja.

Milyen állami és egyéb kitüntetésekkel ismerték el eddigi munkásságodat?

A nyomdai szakmai munkámat a Könnyűipar kiváló dolgozója elismeréssel, a tudományos ismeretterjesztő munkámat Földi László és Lengyel Lajos PNYME-díjjal értékelték. A zeneírói alkotómunkámat Cserhát művészeti díj arany plakettjeivel díjazták. Az orvosi szakmához is rendszeresen kötődtem, 51 alkalommal adtam térítésmentesen vért, a 20. véradásról oklevelet kaptam. Mi Rózával egy alkotópárost képezünk. és egymás tetszetős munkáit egy-egy „Nahát!” díjjal szoktuk jutalmazni (nagy nevetések közepette).

Úgy gondolom, hogy szép, tartalmas és követendő életet éltél ez idáig. Szeretnéd, hogy valamilyen vágyad még beteljesedjen?

Igen, mindhárom ”szakmámban” (zenész, nyomdász, orvos) még többet szeretnék alkotni és adni. Remélem, hogy módom is lesz erre. Köszönöm az interjú lehetőségét!

Kedves Gyula, nagyon szépen köszönöm, hogy megismerhettünk! Ismét egy színes egyéniséggel, egy igen értékes és szerény emberrel gazdagodott a Montázsmagazin Íróklubja. További munkádhoz kívánok erőt, egészséget, kitartást. Nagyon sok ilyen tehetséges, önzetlen emberre lenne szüksége hazánknak. A Teremtő segítsen továbbra is utadon!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások