Az Ősfehérvár /ŐsfAlköz Művészeti Alkotóközösség a 2019-es évet budapesti vendégszerepléssel kezdte. Január 3-án, csütörtökön a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XVI. kerületi sashalmi könyvtárában folytatódott a „Kortárs festők – kortárs költők a könyvtárban” című rendezvénysorozat.

A Krúdy Irodalmi Kör meghívta az ŐsfAlköz két festőművészét, hogy állítson ki a közművelődési intézményben. Már tavaly december 6-án is bemutatkoztak a székesfehérvári alkotók: Kő Cecília, Szintai Kati és dr. Tóth Katalin, valamint T. Tamás Ferenc költő, író, novellista, mestertanár. Most dr. Tóth Katalin bővítette ki kiállítási anyagát, és bemutatkozhatott Mónos Jenő festőművész is, mindketten Cserhát Art-díjas alkotók.

Kanizsa József, a Krúdy Kör titkára köszöntette a résztvevőket, és ismertette a következő irodalmi programokat. Az est házigazdája M. Jankó János költő volt. A fehérvári festőművészeket Sipos Mari, az ŐsfAlköz vezetője mutatta be. Hangsúlyozta: dr. Tóth Katalin festőművésznek különlegesek a selyemképei, a rajzai. Az akvarellmunkái csodálatosak, szívet-lelket melengetőek. A színeit, a formáit, néhány alkotását már megismerhette a közönség itt a sashalmi könyvtárban. Azonban most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a már meglévő alkotások mellé újabb festmények kerültek, kiegészült a tárlat. Az alkotó nyugdíjas háziorvos, aki most a testek mellett – művészetével – a lelkeket is gyógyítja.

A másik fehérvári alkotó Mónos Jenő szürrealista festőművész. Mónos Jenő szerint a szürrealista festészet nagyon sokat megenged a vászonnak, de vigyázni kell, mert az álomszerű festészet nem azt jelenti, hogy csak úgy össze-vissza kenjük a festéket. Példaképe a szürrealista festőművész, Salvador Dali. A most kiállító Mónos Jenő több mint negyven éve foglalkozik már képzőművészettel, de a saját stílusát csaknem húsz év elteltével találta meg. Sikeres művész, azt láthatják most a rendezvény résztvevői is. A művész Izlandon is élt és alkotott. Számos külföldi kiállításon vett részt alkotásaival.

Mindkét festőművész szólt munkásságáról Sipos Mari kérdései kapcsán. Ezután Sipos Mari megnyitotta „A mi világunk, a mi színeink” című kiállítást. A rendezvényen az ŐsfAlköz több alkotótagja is megjelent a kiállítókon kívül: Szintai Kati, Bene Edit, Brasnyó Veronika, Csató József. A rendezvényt Zsuzsa Mihály énekművész színesítette fellépésével.

Az irodalmi részben Kanizsa József költő, író, kritikus mutatta be G. Szabó Árpád költő Az év története című kötetét. A verseskötetben az év 12 hónapja apropóján olvashatunk nagyon érdekes, szellemes költeményeket. A kötetből több vers is elhangzott a szerző, M. Jankó János és Zsuzsa Mihály tolmácsolásában az irodalmi délutánon. A kötet szerzője elmondta: “Igazából egy irodalmi vagy költészeti alkotás nem tudományosan, hanem lelkileg, hangulatilag világít rá az évszakok, hónapok különböző világára, és én is ilyen módon próbálom bemutatni érzéseimet.”

A jól sikerült rendezvény a fehér asztal mellett baráti beszélgetéssel zárult. Az ŐsfAlköz alkotóinak a tárlata február 5-éig látható a sashalmi könyvtárban. Az Ősfehérvár Művészeti Alkotóközösség következő programja január 10-én, csütörtökön 17.00 órakor kezdődik a Vörösmarty Mihály Könyvtár Oskola utca 7. szám alatti olvasótermében. Ekkor „Emberek és sorsok” címmel Szintai Kati Cserhát Art-díjas festőművész önálló tárlatát nyitja meg Sipos Mari, az ŐsfAlköz vezetője.

 

Csató József 

 

 

Hozzászólások