,,Az ember gyakran elképzeli, hogy miről szeretne álmodni. Éberen annyira vágyunk bizonyos álmokra, amelyek aztán sohasem látogatnak meg bennünket, amikor lehunyjuk a szemünket.” (Sussanna Tammaro)

Kedves Évi, bizonyára nem ismeretlen számodra ez az idézet. Akkor leltem rá, amikor az életedről szerettem volna megtudni valamit. Gondoltam, megkérdezem, hogy miről is szeretnél álmodni. De előbb talán menjünk vissza a gyermekkorodba…

Az álmok valóban nem ismeretlenek számomra, hiszen végigkísértek egészen idáig, nélkülük talán nem is tudtam volna elviselni az életemet. Ha valakinek olyan gyermekkora volt, mint nekem, joggal gondolhatja, hogy az élete is nagyszerűen folytatódik.

Meglátja ezt a Sors, elneveti magát, és másfelé irányítja az álmodó útját.

Egy szép alföldi kisvárosban születtem, velünk élt egyik nagymamám is. Szüleim elfoglaltsága miatt sok időt töltöttünk együtt, tőle hallottam első meséimet, történetei szívet melengető élmények voltak. Minden kérdésemre válaszolt, talán így lettem betűket ismerő, olvasó kis emberke óvodás koromban. Sőt ezen túlmenően elhatároztam, hogy tanítani fogok. Szüleim ismerőseit, barátait „oktattam”, írni, olvasni tanítottam. Ma is csodálom a türelmüket, hogy elviselték a szeszélyeimet. Úgy tűnik, akkor választottam pályát…

Bizonyára jó tanuló voltál, ha a középiskola elvégzése után főiskolára jelentkeztél. Hol és milyen szakon végeztél?

Amikor első osztályba jártam, a betűk ismeretével, olvasni tudásommal kicsit kilógtam a sorból. A tanulás nekem mindig csak egyszeri olvasást jelentett, így sok időm maradt másra, pontosabban fogalmazva olvasásra. Könyvtárba jártam, tizenkét éves koromban Jókait olvastam. Érettségi után azonnal nem tanulhattam tovább, mert fél évig ágyhoz kötött beteg voltam egy mandulaműtét következtében. Hat hónapon át az élet igazságtalanságain tűnődtem, másképpen láttam dolgokat, mint korábban… Sokat gondoltam a jogi pályára. Helyette valamiféle – ma már úgy gondolok rá – véletlen jött közbe, elvégeztem az Óvónőképző Főiskolát. Hat évig dolgoztam óvónőként. Mindig azok a gyerekek érdekeltek, akiknek nehézséget okozott az óvodai beilleszkedés vagy a foglalkozásokon való részvétel. Így kezdtem el érdeklődni a gyógypedagógia iránt. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola oligofrénpedagógiai szakán kaptam a második diplomámat.

Kaposvár, Városháza

Hogyan sikerült elhelyezkedned a friss diplomával? Mit jelentett számodra a gyermekek nevelése? Hiszen a sérült gyermekekkel való foglalkozás sokkal nagyobb kihívást jelent egy pedagógus számára, és óriási empátiakészsége van szüksége.

Végzettségemmel meghatároztam azt is, hogy bizony én a nagyon nehéz sorsú, értelmileg akadályozott gyermekek segítésére vállalkozom. Akkor még nem gondoltam, hogy ehhez majd mennyi minden más területet kell vállalnom. Hallássérült, értelmi fogyatékos gyermekeket tanítani valóban nagy kihívás. Az empátia is fontos, úgy fogalmaznék, hogy inkább a szülőkkel kapcsolatban, akiknek egy életre szóló feladat gyermekük elfogadása, nevelése. Örömet jelentett számomra, hogy logopédiai és fejlesztő pedagógiai munka is társult hozzá ép intellektusú gyermekekkel. Persze ez egy életen át tartó tanulást jelent. Magánéleti tragédiám után a már említett Sors keze a Dunántúlra irányított három kiskorú gyermekemmel. Kaposvárott teljesen új életet kezdtem – egyedül.

Mikor írtad első versedet? Mikor és hol jelent meg első írásod?

Talán tizenöt évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Az internet világa sokaknak ad lehetőséget, megvallom őszintén, nem emlékszem, melyik netes portál volt az első, ahol olvashattam beküldött kis verseimet.

Kaposvár, Csiky Gergely Színház

Hány verset írtál eddig? Hogyan írod a verseidet?

Hogy ezután még hányat vetettem papírra, azt nem tudom, hiszen volt, amikor papírkosárban végezte, de az olvashatóakat sem számoltam még. Írtam már autóban, várakozás közben, késő este, amikor csend van körülöttem. Nincs igazán meghatározható hely vagy helyzet.

Kik a kedvenc költőid, és miért éppen ők?

Próbálok pár kedvencet felidézni a teljesség igénye nélkül.

Szécsi Margittól pár sor:

„ Se oroszlán, se olajág,
se cifra mező –
címeremben, Uram, Uram,
se pénz, se erő,
de én hálok a világgal,
nem énvelem ő. „

Miért pont ő elsőként? Talán, mert keveseknek adatott meg jelzőként: „ a világ női vagánya”… Úgy gondolom, ezt mindenki érti. Ady Endre számomra ma is különösen szép versei minden életkorban más jelentést kapnak, úgy érzem. „Krisztus-kereszt az erdőn” c. verse régen csak szép hangulat volt számomra. Mára egészen mást mond. Túl az életem felén a megemelt kalap szimbóluma így karácsony táján különösen mélyen érint.

Váci Mihálynál aligha jobban érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak:

„Újra kezdeni mindent e világon,
      – megteremteni, ami nincs sehol,
de itt van mindnyájunkban mégis,
      belőlünk sürgetve dalol,
újra hiteti, hogy eljön
      valami, valamikor, valahol…

Kosztolányi Dezső hajnali gondolatainak mindig hatása alá kerülök, bizonyosan nem is véletlenül…

„Ötven,
jaj ötven éve – lelkem visszadöbben –
halottjaim is itt-ott, egyre többen –
jaj, ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes, égi szomszéd,
ki látja, hogy a könnyem morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig borultam s mindezt megköszöntem.”

Még pár név, akiket feltétlenül szeretnék említeni: Babits Mihály, Weöres Sándor, Nagy László és Pilinszky János. Biztosan tudom, hogy sokan vannak még általam i
gen tisztelt költők, akiket nem soroltam fel…

Kaposvár, Rippl-Rónai villa

Tagja vagy-e valamelyik irodalmi körnek, művészeti társaságnak vagy online irodalmi csoportosulásnak?

2008 szeptembere óta vagyok regisztrált tagja a Héttorony Irodalmi Magazinnak. Bensőséges, kedves közösség ez, ahol otthon érzem magam. Ezen kívül olvashatóak írásaim még az ARTpresszó internetes portálon, a hasonló jellegű dunapART, Pólus Irodalmi Szempont, és CINKE oldalain.

Jelent-e meg eddig könyved?

Olyasmit kérdeztél, amiről csak az álmok szintjén beszélhetek, reális megvalósítási lehetőségét nem látom. A könyvnek különös varázsa van számomra, s ez így is marad.

Irodalmi munkásságodért kaptál-e már valamilyen elismerést?

Amit leírok, az számomra egyszeri hangulat. Remélem, másoknak is szerzek vele néha kellemes perceket. Egy-egy komment, visszajelzés megtisztelő számomra. Ennél többet nem is kívánhatok. Két Héttorony Antológiában olvashatom írásaimat, van egy megzenésített versem is.

Unokáim, Johanna és Zalán

Most pedig mesélj nekünk az álmaidról, vágyaidról, céljaidról, kérlek!

Egyedül élek, amit lassan az évek múlásával már nem is bánok. Három felnőtt gyermekem, unokáim vannak. Szeretnék sokáig jó édesanya maradni, olyan ember, aki bátran meri vállalni önmagát még hosszú éveken át talán…

        Valami

Valami furcsa álom kellene,
ami messze visz új utat mutat.
ahol megtalálom végre,
régen elkószált magamat.

Kézen fognám a kis csavargót,
hazavinném arra a régi helyre.
Szomorú lelkére orvosság lenne
minden tavaszi virág mézédes
–    üzenete.

Évikém, azt kívánom, hogy látogassanak meg azok az álmok is, amelyekről ébren álmodsz. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Szeretném, ha még nagyon sok szívmelengető sort vésnél papírra mindannyiink örömére!

          Rajz

Kék – ezüstösen szálló füst
fehér hóra árnyat mázol.
Madár is lassan araszol.
Harang – zúgású csendemben
gyermekkacaj, sikló szánkó.
Szemem íriszére képet
rajzol fagyott kezével a
–    tél.

Halk angyali hang suttogja,
– Nézz vissza arra a helyre.
Csillagos az este, fenyő
áll ragyogva, kicsi lányka
csodálja. – Szívem megremeg,
az én régi karácsonyom…
– Most tégy ilyen csodát – súgja – ,
Őrangyalom.

Havas égen tekintetem,
varázst  keres, ami egykor,
ottan, messze úgy megfogott.
Lelkemben zsong minden régi
ének, ének, karácsonyok.

A napfény íze

Búzavirágszín szeme,
napfény íze van a nyárnak.
Titkot suttogó lombokról
selyem levelek válnak.

Harmatos a nyári rét,
virágát szedem,
gyöngyként guruló cseppektől
fénylik kezem.

Búzatáblákon, aranyos gömbökben
szerelemnek vetett ágyon,
kerengő szél szalad,
illata sodor, csábít,
hagyd magad!

Zárt világ

Gyermekkorom szeretetkalácsának
morzsáin élek.
Minden évben új csodát remélek.
Törött lélekkel kicsi csodákért
imára hajlok.
Harcos voltam, az élettől
mindent akartam.
Apró kövek, kopott csillagok,
forgatom, lassan készül az álom.
Belátom, zárt a világom.
Hiába a próbálkozás…
Beomlott kútból nem hallik a kiáltás.

Álmok idején

Mit adhatnék néked…
Ezernyi kincset,
őszi nap fáradt ragyogását,
aranyszínű lombokat,
fecskék búcsúzó csivitelését.
Fáradt röptét,
elmúlását a nyárnak,
édes szőlőszemeket,
annak mély – bordó bársonyát,
pohárban nyújtom át.
Mennyi semmiség…

Majd télen, lobbanó
láng – varázson át,
nézem szemed,
kedves mosolyod…
érzem erős karod ölelését,
mely után a pillanat
hamuvá ég.

Hóvirág

Lassan múló napok,
fények, árnyak,
tavaszi  dalt muzsikálnak.
Kertben fény – tiszta hó virága,
összehajló fűszálak tánca,
változást hirdet…
Nézd a szél messze kerget
telet, engem, Téged.

Felejtés

Emléket hozó szél
múltat mond,
visz illatot
idehord csobogó
hullámot. Hangulat minden.
Felejtek…

Fejem lehajtom,
a víztükör
– visszanéz.

Levél

Én írok Önnek,
talán nem ment
még tőlem elég levél,
hogy válaszra sem méltat?
Értem én, nem kell
üzenet…
Megnőtt a távolság.
A közeledő tavasz
az oka…
Ülök, s álmodom a
semmit…
Azt, amit Önnek jelent
a nevem.
Türelmét köszönöm,
s mindent, amit
tett értem!
Ha esetleg tévedtem,
kérem tekintse
ujjgyakorlatnak
levelem!

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné

2013. december 13.

Hozzászólások