Kedves Ágnes, mesélj az életedről, a szülővárosodról, kérlek!

Tatabányán születtem 1936-ban, bányászcsaládban. Édesapám is a bányánál dolgozott. A második világháború félelmekkel, éhínséggel, borzalmakkal, rettegéssel teli éveit ott éltük át. A háború után, amint lehetőség nyílt a tanulásra, apám erdészeti iskolába jelentkezett. Tanult, miközben dolgozott, és végre elérte, hogy azon a pályán dolgozzék, amelyre elhivatottságot érzett. Ezek után kerültünk a Gyarmatpusztai vadaskertbe, ahol édesapámat megbízták a rezervátum vezetésével 1951-ben.

Közben én is pályát választottam. A gyermekek között éreztem jól magam, és nagyon játékos voltam. Gyakran gyűjtöttem magam köré az apróságokat, bábszínházat rendeztem nekik vagy színházasdit, amelyben a kicsiket szerepeltettem. Szerettem tanítgatni is őket különféle játékokra, versekre, dalokra és manuális tevékenységekre. Így azután az óvónői hivatást választottam. Az óvónőképző első évfolyamát Esztergomban jártam, majd változott a helyzet. Édesapám belekerült a személyi kultusz akkori rostájába, és miután elvégezte a vadaskert betelepítését és megtisztította a háborúból maradt taposóaknáktól és lövedékektől, az Államvédelmi Hatóság osztályidegennek, sőt közellenségnek nyilvánította. Így szüleimnek el kellett hagyniuk a vadaskertet. Még szerencséjük volt, hogy nem internálták őket, s engem meghagytak a képzőben. Abban az időben rövid úton szokták végezni az efféle dolgokat. Ebben az esetben munkásmozgalmi múltjára való tekintettel csak megfosztották apámat megbízatásától és Pusztavámra helyezték kerületi erdésznek.

Minthogy Fejér megyébe kerültünk, én is átigazoltam magam a székesfehérvári képzőbe, ahol 1954-ben végeztem. Óvónőként aztán helyezgettek ide-oda, mint valami sakkfigurát. A mindenkori indok ez volt: “népgazdasági érdek” Sebaj, mert megismertem két vármegyét népszokásaival és hagyományaival együtt. Közben képeztem magam, amint a lehetőségeim engedték. 1964-ben férjhez mentem és Oroszlányba jöttünk lakni. Elvégeztem az esti egyetemet, továbbképző tanfolyamokat, pl. C kategóriás bábművészetet, logopédiai képzést, anyanyelvi nevelés továbbképző tanfolyamát, miközben rengeteget olvastam. Öt évig dolgoztam Oroszlányban, majd amikor a férjem a tatabányai Ikarusz üzembe került, én is átkértem magam a szülővárosomba. 1976 júniusában meghalt az édesapám, majd két hónappal később a férjem. Három évvel később férjhez mentem ismét, ám egy év pokla után elváltam. 1991 őszén mentem nyugdíjba.

Óvónő lettél, és nem is akármilyen! Csupa szív, csupa lélek. Kérlek, mesélj egy kicsit erről a csodálatos hivatásról!

Pályám során fontosnak tartottam a természet megismertetését és megszerettetését, ezért aztán gyakorta vittem kirándulni a gyermekeket. Ezek során ismerkedtek az erdei állatokkal és növényekkel, madárhangokkal, erdei termésekkel. Esetenként hulladékot gyűjtöttünk, vagy egy elhullott kis állatot temettünk. A természet milliónyi élményt és tapasztalatot adott számukra. Azok a gyermekek, akik az én csoportomba jártak, megszerették a természetet. Mai napig kedves emlékként őrzik s emlegetik a kirándulásainkat.

A másik fő feladatomnak tartottam az anyanyelvünk ápolását, a szép beszédet, az udvariasság szavainak használatát. Rengeteget meséltem, de a gyermekeket is ösztönöztem az önálló mesélésre. A gyakorló óvónőjelöltek gyakran csodálkoztak, mennyire szépen beszéltek a csoportomba járó gyermekek. Legfőbb kedvtelésem volt a rajzolás és festegetés, így aztán a gyermekeim is szívesen rajzolgattak. Az óvoda nagyon gazdag programot ad a neveléshez. A magas csoportlétszámok azonban nagy erőpróbát, megosztott figyelmet követelnek az óvónőktől. Kisebb létszámú csoportban többet tudnának egyénileg is foglalkozni a gyermekekkel.

Hány évig dolgoztál óvodapedagógusként?

Harminchat évi szolgálati idő után nyugdíjaztak. Örültem a végleges szabadságomnak, de valami hiányzott az életemből. Úgy éreztem, naplopó lettem. Valamit tennem kellett, hogy ettől a hiányérzettől megszabaduljak. Beléptem a nyugdíjas értelmiségiek klubjába, amely programot ugyan adott, kapcsolatokat is biztosított, mégsem adta azt, amit vártam. Intenzív festegetésbe fogtam. Akvarelleztem, rajzoltam, szőttem, naplót írtam, de mégsem találtam magamra. Éreztem, hogy sok lenne még a tenni-és mondanivalóm.

Egy alkalommal a művelődési ház direktora munkatársnak kért fel a városi laphoz. Újságíróskodtam tehát ingyen és bérmentve. Időnként voltak, akiket érzékeny pontjukon érintettem, kaptam fenyegetéseket és ledorongolásokat. Amiért szót emeltem, falra hányt borsónak bizonyult. Úgy gondoltam tehát, fogékonyabb talajt keresek a magocskáim elhintésére. Ehhez pedig a gyermeki lelkeket tartottam a legjobbnak. Így kezdtem el meséket írni. Első mesém a Szunyóka Nyuszóka volt, mely egy kis nyusziról szól, aki kismadár szeretett volna lenni. Ezért sokat szundikált, mert álmai valóra váltották a vágyát. Hanem amikor rájött, hogy tud hímes tojást festeni, attól kezdve csak festegetni szeretett.

Aztán megszületett a második mesém, a Gombócka. Ez a mese egy kis rongybabáról szól, akit egy kisfiú kapott ajándékba, de mert ő holdautót várt, ezért eldobta az ajándékát. Molnárka azonban rátalált és kisfiának fogadta. Gombócka élete ettől kezdve megtelt tartalommal. Ismerkedett a környezetével, barátai lettek, és ami a legfőbb, szeretetre talált.

A harmadik könyvem címe: Csodák erdeje. Egy gazdag emberről szól a mese, aki erdők kiirtása által gazdagodott meg. Éppen egy új erdőt vásárolt, amikor találkozott az erdők szellemével, aki tölgyfává változtatta. Tölgyfaként ismerte meg az erdő életét, élőlényeit és azok szenvedéseit. Amikor végül rádöbbent, mi az ő feladata az életben, visszakapta emberi alakját. Mindhárom mesekönyvem megjelent a nyíregyházi Írisz Book Tankönyvkiadó gondozásában.

A meséimhez saját képeket rajzoltam, s a kiadóm munkatársaként illusztráltam és írtam gyermekverseket is. A Betűország tündérvilág című ÁBC-s segédtankönyv minden betűjéhez írtam egy-egy rövid kis verset. Továbbá az Évszakok, jeles napok című szintén segédtankönyvhöz is írtam verseket és rajzoltam képeket. A nagytakarítás a Napnál és a Varázskör című mesekönyvek képeit is én készítettem.

Aztán a kiadóm tönkrement. Most már megírtam a Gombócka második kötetét is, és a Tamáska, a kis kertész című mesekönyvem is elkészült, csak illusztrálnom kell. Más meséket is írtam. 2010-ben az Albertfalvi Közösségi Ház rendezésében első helyezést ért el három beküldött mesém, melyek megjelentek a Nagyi mesélj című mesekönyvben.

Megható élmény volt, amikor az első három mesekönyvem megjelent, a volt óvodám minden csoportja számára megvette őket és eljöttek, hogy megismerjék a Gombócka íróját. Egy egész vonatnyi gyermeksereg látogatott Oroszlányba. Egy alkalommal pedig boltból léptem ki, amikor egy fiatal anyuka jött a kislányával. Szeretettel köszönt, majd a kislányának mondta, hogy ez a néni írta nekünk azokat a szép meséket. A kislány kitárt karokkal futott hozzám. Megpuszilt és mindenáron nekem akarta adni a párnacukorját, amit akkor kapott. Jó érzés tudni, hogy nem írtam hiába.

Novelláimmal a tatabányai Bányász Művelődési Otthon rendezésében tartott irodalmi versenyeken kaptam első helyezéseket, majd a verseim bemutatását is siker koronázta. Egyik novellámmal 2000-ben a Millenneiumi Országjáró által rendezett Jóízűen című pályázatán nyertem 10 000 Ft-ot.

Mikor kezdtél el verseket írni? Mi váltotta ki belőled, hogy gondolataidat – mások örömére – papírra vesd?
 
A versírás kezdetét nem tudom. Eleinte diákkoromban írogattam, többnyire akkor, amikor szerelmes voltam. Aztán írtam a tanáraimról, osztálytársaimról, így én voltam az osztály lantosa. Komolyabban nyugdíjazásom után kezdtem foglalkozni a versírással, miközben bejártam Tatabányára a Bányász Irodalmi Körbe.

Gyermekverseket is szoktál írni, ugye? Már az óvodásaidat is megörvendeztetted saját alkotásaiddal?

Verseket már régebben is írtam, igaz, nem gyermekeknek. Valahogy gyakran úgy éreztem, hogy versben szebben és tömörebben ki tudom fejezni a gondolataimat. A volt óvodámmal kapcsolatban állok az interneten, és néha küldök egy-egy verset. Az óvoda fennállásának ötvenedik évfordulóján az én verseimet szavalták a gyermekek, és a Csodák erdeje című könyvemet kapta minden nagycsoportos ballagó.

Mi a véleményed a most könyvformában megjelent mesékről? A könyvesboltokban a legújabb kiadások nagy százaléka nem is magyar költők műve.

Az helyén való, hogy gyermekeink megismerjék más népek meséit, irodalmi termékeit, azonban az már nem, hogy közben a magyar írókról nem vesznek tudomást. Meséimet először a Móra Kiadóhoz vittem el, de öt hónapig várakoztattak, majd tudomásomra hozták, hogy kezdő vagyok, és egyáltalán semmi keresnivalóm náluk. A gyermekek visszajelzései azonban megerősítettek írói minőségemben.

Sok bátorítást kaptam drága emlékű Szepes Máriától, aki azt mondta; “Ágneskám, te írónak születtél, tehát írjál! Ami megszületik, az élni akar és élni fog.”  Elkeserítőnek tartom a sok giccses, túlszínezett, túlstilizált mesekönyvet sok képpel és kevés szöveggel. Ugyancsak megengedhetetlen, hogy mai meseíróink megjelentetett könyvei tele vannak szlenggel. Szomorú, hogy magyar mese alig szerepel a mai kiadásokban. Az az érzésem, hogy az irodalmunkat módszeresen igyekeznek elsorvasztani. A gyermekirodalom nem kap védelmet, míg a krimi és a szex elárasztja a könyvkereskedelmet.

Szégyen a magyar könyvkiadásunkra, hogy nekem kellene fizetnem saját írásaim kiadásáért, és ráadásul nekem is kellene eladnom a könyveimet. Ki mondja meg, mi történik itt? A tankönyvkiadóink pedig sorban tönkre mennek, mert nem kapnak állami támogatást.

Szeretnéd-e, ha a verseid kiadásra kerülnének?

Verseskötetet még nem jelentettem meg, noha kiadásra készen áll két gyermekverses kötetem, a Tarka-barka lepkeszárny és a Körbe-körbe. Költeményeimet nem gyűjtöttem még könyvbe, de szeretném, ha addig látnának napvilágot, amíg élek.

Mikor ismerkedtél meg a Cserhát Művész Társasággal, és az ezen belül létrejött LAART –tal, amelyet Herceg László vezet?

A Cserhát Művész Társasággal két évvel ezelőtt ismerkedtem meg. Elfoglaltságom viszont a LAART-hoz köt, hiszen mindenkinek szüksége van a dicséretre, biztatásra, aki lelkének üzeneteit a mi oltárunkra teszi. Emiatt ritkán jut időm átlátogatni a Cserhátra.

Valamilyen feladatod is van a LAART-ban?

Igen, a LAART alapító tagjai között voltam, és magaménak érzem minden örömével, bánatával, problémájával együtt. Tavaly főadmin helyettes voltam, míg el nem tört a bordám
egy esés következtében. Azt követően már nem tudtam egész nap a gép előtt ülni és kommentelni, mert hamar kimerültem, és a lábaim is dagadtak. Ugyanakkor a saját írásaimra nem jutott időm, miközben hatalmas anyag gyülemlett fel, melyek rendezésre vártak. Tehát lemondtam, és posztomat átadtam Kacsa Zsókának, ki azóta is lelkiismeretesen végzi a főadmini teendőket.

Kedves Ágnes, kívánok jó egészséget és töretlen alkotókedvet. Írjál még nagyon sok szép verset, mondókát, mesét a gyermekeknek, az emberi élet legfontosabb és meghatározó része a gyermekkor. Már ekkor eldől, hogy milyen ember lesz a gyermekeinkből, tehát a felelősség kulcsa a mi kezünkben van!

Nagy L. Éva

2013. június 18.

Trubicza Ágnes

GYERMEKVERSEIM

ŐSZRE JÁR AZ IDŐ

Hulló gesztenye, múló nyár:
Csilló avaron napfény jár.
Rozsdás avarba szél kavar,
Szálló falevél betakar.

Dércsípett kökény kőkemény,
Piros berkenye jó remény.
Kóstolja rigó, cinege,
Ó, de finom kis csemege!

Tele a szőlő venyige:
Seregély lesi, terem e?
Hogyha a csősznek álma mély,
Szüretel sok-sok seregély.


BÍBORGYÖNGY

Bíborgyönggyel ringó
galagonya ágra
rubint fényt csókolt az
őszi nap sugára.

Szellő terített rá
selyemszálú fátylat,
ezüstfényben szálló
csilló ökörnyálat.

Bíborgyöngy bogyóit
galagonya bokra
elteszi télire:
Gondol szűk napokra,

Amikor didergő
éhező madárkák
finom csemegéjét
meg-meg látogatják.

Bíborgyönggyel ringó
galagonya ágán
szivárvány tündököl
harmatcsepp gyémántján.

A MALACKA CSIZMÁCSKÁI

Röfi malac világ átni indult,
ám az eső a nyakába csordult.
Csizmát kellett húznia az útra:
Világjárni nem csak egy kis túra.

Hanem baj van; két csizma nem elég.
A kettőhöz két csizma kéne még!
Jöhet hó is, lefagyhat a csülke
s a hidegben még könnyen meghűlne.

Nem vette a dolgot figurásnak.
Azon nyomban írt a Mikulásnak.
Egy pár csizmát kért csak, szép pirosat,
amelyben még havat is taposhat.

Küldött néki Mikulás egy párat.
A világban most már bátran járhat.
Így lett néki végre valahára
két pár csizma mind a négy lábára.

KÖLTEMÉNYEK

BOLONDOK ÚTJA

Elindultál egyszer a bolondok útján,
Hátadra kötve a sorsod batyuja
Szomjadat oltottad a könnyeknek kútján
S önfeledten léptél kátyúból kátyúba.

Vakított lidércfény, hamis szó, szerelem.
Amit mennynek hittél, pokollá változott.
Életedet bánat ülte és félelem
A boldogság tőled messzire távozott.

Midőn átégtél már életed poklain
s eljutottál te is a bölcsek korába,
nem léphetsz be még annak zárt kapuin,
nem engednek be a bölcsesség honába.

Hidd el, hogy jobbra fordul még a sorsod!
Reménykedj, hogy múlik már a sötét éj!
Nehéz terheidet oly régen hordozod.
Jön már a pirkadat, ne félj, remélj!

Ha végigjártad majd a szenvedések útját
s könnyeidnek árja végleg elapad,
keresd fel akkor a könnyeknek kútját
és merítsed belé bátran a tolladat!

Vond le akkor a végső tanulságot:
Írd le merészen, ne reszkessen kezed;
Aki a bölcsességhez kér jogosultságot,
oda a bolondok útja vezet.

PÁNSÍP

Ha megszólal Pán sípja
simogató, édes,
lágy fuvola hangja
suhanva hegyeken
s erdők felett,
áradóan hangzik
és a szíved hallja:
Életre szólít,
mert jő a kikelet.

Ébred a Föld is.
Ébredj hát véle!
Szívedről olvadjon
a páncélos jég!
Lobbanjon lángra
a vérednek heve,
mert élned kell,
élned kell,
élned kell még!

Ne riasszon vissza
életkorod többé!
Merjen ölelni
mindig a karod!
Hiszen szerelemből
alkotott meg Isten
s a szerelem örök,
bármiként tagadod.

Hát merjél szeretni!
Ezüstös fejedre
tedd fel újra
a virágkoszorút!
Ha megérik a csók
megint a szádon,
csókolj csak bátran
és feledd a borút!


Hozzászólások