Átvehettem végre a 2020-as pályázat elismerését! Budapesten augusztus 12-én került sor a Nyugdíjasok Országos Szövetsége 2020-ra meghirdetett irodalmi pályázatára beérkezett írásművek értékelésére, a díjak kiosztására. A pályázatokat értékelte és a díjakat átadta Némethné Jankovics Györgyi, a NYOSZ elnöke és Erdélyi Tamás szerkesztő.

palyazat

Némethné Jankovics Györgyi (a NYOSZ elnöke), Tóth Lászlóné Filus Ilona (Fitó Ica) és Erdélyi Tamás (szerkesztő)

Két témakörben lehetett verssel és prózával pályázni az alkotóknak:

1. Unokázni jó
2. A munkát dalolom

„Unokázni jó” – ebben a kategóriában a beküldött versemmel I. helyezést értem el.
„A munkát dalolom” témába beküldött prózámat /Vendég az ünnepségen/ III. helyezéssel díjazták

a „Ne sírj, paraszt” c. prózámat az antológiába közlésre érdemesnek minősítették.
A helyezéseket elért, díjazott alkotásokból, ill. a zsűri által javasolt, közlésre méltó művekből antológiát állított össze, és adott ki a Nyugdíjasok Országos Szövetsége. (Fitó Ica)

palyazat

Kedves Ica! Sok szeretettel gratulál a Montázsmagazin szerkesztősége!

FITÓ ICA (TÓTH LÁSZLÓNÉ FILUS ILONA)

(Fülöpszállás, 1950. május 8.) Verset, prózát Fitó Ica néven ír, ami a két név ötvözetéből jött létre. Pedagógus volt, nyugdíjasként is annak érzi magát. Vallja: ez olyan állapot, ami nem múlik el élete végéig. Feleség, családanya és többszörös nagyszülő is. Kecelen él. Az évszázadokon át homokon élt ősei nehéz sorsa, a szívósságuk, ami a megélhetéshez kellett, a “cserzett bőrű” parasztember öröme-bánata, mind-mind megörökítendő tiszteletet érdemel.

Versben vagy prózában, de mindenképpen nagy alázattal ír. Versei, prózái internetes oldalakon – elsősorban a Héttorony irodalmi portálon – jelennek meg. Pályázat útján kerültek be írásai a Tollinga antológiákba, a Héttorony antológiákba, az Amatőr költők antológiájába. Kiskőrös és környéki versírók műveiből 2011-ben adtak ki “Ember a versben” címmel egy kötetet, melyben több verse, prózája is megjelent.

1998-ban három asszony-írótársával közösen megjelent egy verseskötetük Asszonylélek címmel. 2012 szeptemberében adták ki “Ilonca” címmel a kisregényét az E-book Könyvház és Könyvkiadónál. 2012 decemberében nyomtatásban megjelent önálló kötete, a Csendhangok. Évekig a Montázsmagazin egyik szerkesztőjeként tevékenykedett.

A Héttorony Irodalmi Magazin alapítójának emlékére minden évben líra és próza kategóriában Verő László-díj (emlékérem és oklevél) kerül átadásra. 2014-ben próza kategóriában Fitó Ica vehette át ezt a megtisztelő díjat.
A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre tagjaként írásai megjelentek az Üzen a homok antológiában is.
2015. Életutak – Válogatás a Montázsmagazinban megjelent életútinterjúkból

A Montázsmagazin Antológiákban is helye van írásainak. Szerkesztői, cikkírói munkája elismeréseseként 2016-ban a „szakmai jellegű Montázsmagazin Alkotói díjat Tóthné Filus Ilonának, Fitó Icának, keceli szerkesztőnek adományozták.”

palyazat
2016-ban a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete Életmese írói pályázat is sikeres volt számára: a beküldött mintegy 20 oldalnyi írása bekerült az Életmese c. kötetbe. Valamint meghívást kapott a díjátadó ünnepségre, amire a Parlament Vadásztermében került sor. Oklevelet és egy tiszteletpéldányt vett át.

2017 –Körutazás – Kortárs szépirodalmi antológia
2017. S(z)ó Bors paprika (tél) – Élő Irodalom, Élő Könyv Műhely antológia
2017 Életmesék – Kárpát-medencei Életmesék, azaz igaz családi történetek – antológia
2017. Törékeny csodák – A Toll és Ecset alapítvány antológiája
2017. Csodálatos természet – Montázsmagazin antológiája
2017. Jaj, úgy élvezem én a nyarat – Irodalmi Rádió nyári pályázatán próza 2. helyezés
Évenként Héttorony antológiák

2017. Kecel Városáért kitüntetés

2018. Életmesék – Kárpát-medencei Életmesék, azaz igaz családi történetek – antológia
2018. Szavakból kazlat – Litera-Túra Művészeti Kiadó antológiája
2018. Montázsmagazin antológiája – A nyár varázsa
2019. Litera-Túra Irodalmi és Művészeti Szerelmeskönyv Antológia
Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Köre által kiadott „30 évünk története” című krónikában is helyet kapott.
NYUGDÍJASOK IRODALMI ANTOLÓGIA 2017.-2018.

2017-ben a „Szerelmünk megsárgult lapjai” témában beküldött versei I. helyezést értek el. 2018-ban az „Otthon zöld füvén” témában beküldött versei II. helyezésben részesültek. Valamint beküldött prózáját közlésre érdemesnek tartotta a zsűri.
2019-ben a Montázsmagazin által meghirdetett „Szeretem az állatokat” irodalmi pályázatának díjátadóján jutalomkönyvet és oklevelet vehetett át.

2020-ban pedig A Hírös Agóra Ifjúsági Otthon, a Montázsmagazin és a Kecskeméti Drámapedagógiai Műhely által meghirdetett 6 szó versíró pályázat is szép sikert hozott, I. helyezett lett a beküldött verse.

Fitó Ica

Csillag-les / Nikinek

Gyere kicsim
ki a kertbe,
surranjunk ki
csillag-lesre.
Ránk borul a
sötét égbolt,
mégis látunk.
Ott a félhold
bevilágít
ungot-berket.
Láttál te már
ennél szebbet?
Nézz csak föl
a csillagokra!
Mintha egy-egy
lámpa volna!
Látod, ott a
Göncöl szekér,
s a Tejút meg
milyen fehér!
Mintha volna
sok kis gyertya…
az ott mind-mind
egy napocska!
Figyeld, ami
a legszebben
ragyog fenn a
sötét égen,
Hajnalcsillag…
Amaz meg ott
a Sarkcsillag.
Tudom, kicsim,
mindig mondod,
hogy a mama
úgy hiányzik.
Nézz csak oda!
Ott lakik Ő
fenn az égen,
megsimogat
éji fénnyel.
Kicsi lányka
ne féljél hát,
onnan vigyáz
rád a mamád.

Vendég az ünnepségen

Néhány napja megkönnyebbültek a vetések, mert a száraz hideg elől betakarózhattak puha hódunnával. Nem lesz már fekete karácsony, legalábbis itt a Kiskunságban nem. Mára már a kis alföldi városka utcáit úgy-ahogy megtisztogatták, biztonságos volt a járdák kövezete.

Reggelre a nagy varázsló kicsipkézte zúzmarával a fákat, olyan volt minden, mint egy mesebirodalom. Ráadásul a nap is kikíváncsiskodta magát a felhők mögül, éles fényében csillogott-villogott minden. Csodálatos volt. Ilyenkor az ember szinte újjászületik.

Legalább is Ő úgy érzi. Mélyen beszívja a friss, tiszta levegőt minden lépésnél. Nem siet, van még elég ideje gyönyörködni a tündérvilágban. Milyen szép is az élet, milyen jó élni!

Most először megy úgy az iskolai karácsony-ünnepségre, hogy meghívták.
Vendég!

Elmosolyodik. Vendég… Ő, aki egész életét ott töltötte a kicsi gyerekek között, aki számtalan ünnepséget csinált végig izgulva, sírva, nevetve kis tanítványaival. Mert hiába készített fel Ő, hiába gyakorolták el ezerszer újra, meg újra, mikor elkészült a „csoda”, mikor az előadáson remekeltek a kis angyalkák, hópihék, vagy éppen a Melyiket a kilenc közül -t játszották el, és még számtalan darabot, soha nem bírta ki, hogy meghatódottságában ne sírja végig az ünnepséget.

Mióta az eszét tudja, mindig tanító akart lenni. Szerette a munkáját, szerette a csillogó gyermekszemeket, az őszinte tekinteteket. Sokszor talán még a családja elé is helyezte őket. Ettől időnként lelkiismeret-furdalást érzett, de gyorsan elhessegette. „Majd mindent bepótol, ha nyugdíjas lesz”- gondolta.

Igen! Nyugdíjas, most már nyugdíjas… Ízlelgeti a szót, és újra elmosolyodik. Semmi rossz érzés nincs benne. Most is milyen nyugodtan sétál, nem kell rohanni… Rohant eleget reggelenként, és nem nagyon volt ideje szemügyre venni azt a csodát, ami most a szeme elé tárul.

Ünnepségre hívták volt tanítványai. Kis küldöttség jött a házhoz, gyermekkézzel rajzolt-írt meghívócskát adtak át szeretettel. Hát hogyne menne, hisz tavaly még Ő volt a második anyukájuk. Kicsit most is izgul értük, hogy minden sikerüljön, mintha részese lenne a produkciónak. Talán legbelül úgy is érzi, ő is tett azért, hogy jobbak – többek legyenek, fogékonyak az irodalomra, a művészetekre.

Volt közöttük jó néhány remekül szavaló gyerek, aztán ott az a kislány, aki egy csoda! Az ő hangja úgy szól, hogy az angyalok is megirigyelhetnék. Kata – ha énekelt -, neki mindig sírás szorongatta a torkát. Ebből a lánykából még lesz Valaki. Talán eddigi tanítványai közül ő a legtehetségesebb. Örömmel gondol arra, hogy most is biztos hallhatja, új tanítója is felfedezte a tehetségét.

Már e-mailben megírták neki – mert sokszor kap kedves kis üzeneteket tőlük – hogy a Hókirálynő c. darabot adják elő. Kollégáit ismerve most is remekelni fognak. Kicsit izgul értük, benne van még a zsigereiben az a semmihez nem hasonlítható drukk, ami megelőzi az előadást. Mennyi munka van benne, sok örömteli és keserű óra, mire kiforrja magát, elkészül a mű, ki lehet állni a közönség elé!

„De hát én most vendég vagyok – mondogatja magában -, akkor meg minek izzad a tenyerem?”

Közben odaér a Sportcsarnokhoz, ahol – mint ilyenkor mindig – már az ajtóban fogadják a vendégeket. Csakhogy most Ő a vendég, Őt fogadják. Még ez olyan hihetetlen, ezt meg kell szokni. Nyugodtan leülhet a megtisztelő első sorba…

…Ott látszólag jókedvűen cseveg a már régebb óta nyugdíjas kollégákkal.
De a szeme ott van a színpadon, ahol – tudja! – lázas készülődés folyik…,.és megint izzad a tenyere. Határozottan izgul értük, mintha most is ott lenne köztük.

Az előadás csodálatos! És neki egész idő alatt szivárog a könny a szeméből.
Nem tudja visszatartani. Büszkeséget érez, hogy ilyen ügyesek a volt tanítványai, megelégedettséget, hogy megint megmutatták a kollégái, mire képesek a negyedikesekkel. Meghatottságot, mikor a hópihécskéknek öltözött lánykák olyan gyönyörűen táncolnak, és alig tudja visszafogni a feltörő katarzis élmény miatt meginduló könnypatakot, amikor Kata hangja felcsendül, betölti a hatalmas csarnokot, szárnyal…, egész föl a mennyekig, mert az ilyen hang csakis Isten ajándéka lehet!

És érez még valamit. Valami egészen elképesztő nyugodtságot, megelégedettséget…, és nagy-nagy hálát a sorsnak, hogy megadta neki a kegyet: egész életében azt csinálhatta, amit szeretett.
Feltöltődve, eltelve a melegséggel – amit volt tanítványai varázsoltak a lelkébe – indul haza.

A zúzmarás táj tán még szebb, mint idejövet, a nap szinte simogat.
Jól van ez így. Így kell lennie.

Azt érzi megint, hogy csodálatos a világ, és élni jó!
Lelke felkészült az ünnepvárásra, és bizalommal néz a remélhetőleg még sok év elé, amit szeretne nagyon tartalmasan eltölteni.

(2007 decembere)

palyazat

Sok szeretettel gratulálunk, Ica!

 

A legutóbbi interjú Fitó Icával 2020-ban készült a Montázsmagazinban – Itt olvasható

 

Weninger Erzsébet

 

Hozzászólások