“Az életben épp az az érdekes, hogy egy – egy álmot valóra lehet váltani. Az ember számára mindig megvannak a feltételek ahhoz, hogy azt tegye, amiről álmodik.” ( Paulo Coelho)

Pölös János titulusait fel sem tudom sorolni, olyan sok van. Néhány fontosabb: Kecskeméten a Hunyadi János Általános Iskola intézményegység-vezetője, költő, író, rendezvényszervező, műsorvezető, humorista, előadó.

Az 1995-ös Humorfesztivál különdíjasa, számos tévéműsor, a Szeszélyes évszakok, az Uborka egyik írója. Kecskemét Város Oktatásért-díj birtokosa, több esetben elnyerte „Az év tanára” elismerő címet.

1973. december 4-én született Csongrádon. Az általános, majd a középiskola elvégzése után felvételi nélkül került a Berzsenyi Dániel Főiskolára, Szombathelyre. Ezután az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, majd a Szegedi Tudományegyetem Közoktatási Vezetőképző Intézete következett. Több mint öt éve tagja a Bács Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének.

Az iskolájában színvonalas nevelőmunka folyik, sok érdekes kulturális és egyéb rendezvény látogatható. Vajon mit tudhat Pölös János, amit a többiek nem? Az iskolája honlapján leltem meg a választ: „s jelenünket – mely a múltból táplálkozik, és a jövőbe ível” – az ő irányítása jelenti.

Pölös János:

Saját evangélium

Nyár volt és péntek és délután három.
A lator unalom fullatag árnyékában ültem,
Mint mohó, kéjsóvár szerető mászott rám a hőség.
Én vízért sikoltottam elfúló hangon,
S barát álarcot öltött apró alakok nyújtották
Felém sárga kezükön az epével telt szivacsot,
Melyből, mint megannyi Léthe-csepp,
Folyt a hazugság.
S megragadtak a szavak:
A sok “Szeretlek!”, a még több “Várlak!”
A kacér “Kedvesem!”, a könnyes “Hiányzol!”
S téptek, lehúztak engem.
Éreztem, amint húsomba vág a szegek éle.
“Itt vagyok! Itt vagyok!” – hasította belém a fájás.
Véres könnyek marták a testem.
-Atyám! Atyám! Miért hagytál el engem
Nyomort okádó kocsmák alkoholbűzös csókjáért?
Nincs Golgotám, sem keservet könnyező keresztem,
János sem csókolja életnek mézízű csókját a számra,
Péter sem épít tagadás – sziklából házat,
Ezüstpénzt – harmincat – nem érek semelyik Júdásnak.
Tegnapi holtakat ne szüljetek sírok a jajgató mának!
Nem kell az evangéliumi drága dísz!
Pompához nem szokott a lelkem!
Segíts Júdea, és te, Jeruzsálem!
Segítsetek, még ha oly nehéz is,
Segítsetek megtalálni az én
Getsemáne-kertem.

Évszakok

Tavasz vagyok, dalom zöld születés,
Nyíló virág, sarjadó új vetés.
Csobogó patakvíz kéken nevet,
Lélek ül meg lenn rétet, fenn eget.
Vedd észre, újra érted vagyok itt,
Találd meg szavam elbújt hangjait!
Ha nem találnád – ó, ez megesik -,
A lepkék hozzád úgyis elviszik.

A Nyár vagyok, a szőke rekkenő,
Árnyékba hajtó, perzselő erő.
Forróság feszeng, vajon mit akar?
Hűsítő vendég, fodros zivatar.
Szerelmem száraz, égő sivatag,
Ajkamon csókod íze szikkatag.
Hevít a nap, mint szemed sugara,
Ha hozzám érne, fel is gyújtana.

Az Ősz vagyok, ki élni még akar,
Haldoklom, bézs színű avar takar.
Mindenütt fáradt, fakó ragyogás,
Barnán gyászoló, bágyadt hervadás.
Ó, merre jársz most lelkem vándora?
Arcomra égett csókod lábnyoma.
Minden hulló levél Rólad zizeg,
Hegedű húrja, feszülő ideg.

A Tél vagyok, könnyeim jégcsapok,
Sötétbe fúló, beteg nappalok.
Elhasznált, meggyűrt, öreg esztendő,
Havon hagyott, molyrágta keszkenő.
Fagyos hiányod fehér zúzmara,
Helyetted halk homály húz csak haza.
Gyertyafényként sárga táncra gyulladok,
Mint az év is, érted én is úgy halok.

Anyám, ha álmodik

Anyám, ha álmodik, álmában szeretik.
Ilyenkor bántani senkik őt nem merik.
Anyám, ha álmodik, álmában sose sír,
Arcáról rám nevet vidámló piros pír.
Anyám, ha álmodik, álmában nem beteg,
Polcain virág áll, nem pedig gyógyszerek.
Anyám, ha álmodik, álmában elmerül,
Anyámtól ilyenkor minden baj elkerül.
Anyám, ha álmodik, álmában fiatal,
Anyám, ha álmodik, ébredni nem akar.
Nagy a világ, Anyám egy kis pont csak benne,
Szeretné, ha a világ is álom lenne.

Nagy L. Éva

Hozzászólások