Nagy Béla Erdélyből küldött verset a Toll és Ecset Alapítvány Versíró pályázatára. Megkértem, hogy mutatkozzon be az olvasóknak.

Igen régi, 1946-os eresztés vagyok, valahonnan az Érmellékről, egy Érszalacs nevű, hajdanán igencsak sáros faluból. Apai felmenőim a mai Magyarország Kocsord nevű településéről kerültek az Érmellékre, innen van a kocsordiságom.

 

nagybela02

 

No meg onnan, hogy van errefelé egy másik “nagybéla” is, szintén írogató ember. Akivel ugye mondanom se kell, hogy néha összetévesztenek, amiből aztán mindenféle fura helyzetek is adódtak már. De ez hosszú történet lenne. Minden hátrányával együtt még ma is szeretem a szülőfalumat még akkor is, ha maholnap már csak a szüleim sírja az, amit még magaménak tudok a szülőfalumból.

Elég korán, 15 éves koromban kerültem el hazulról különböző gépészeti és szerelői szakmákat tanulni, katonáskodni, majd építeni (szerelő-lakatosként) a szocializmust, meg hát benne jó néhány gyárat (Cukorgyár Váradon, Textilgyár-Fonoda Nagyszalontán, Tyúkfarm kicsit odébb, Cementgyár Élesden, egyszóval nem is a legkönnyebb utat jártam be. Családalapítás 1971-ben, két szép barna szem marasztalt mindmáig Élesden. Ennek ugye, ha jól számolom, már 45 éve. Kicsit viccesen mondva a mérleg: 3 unoka, 2 gyerek, 1 feleség.

 

nagybela09

 

Elmúltam már 30 éves, amikor ismét beültem az iskolapadba. Úgy gondoltam, hogy a gépészeti mesterképzőt nyugodtan bevállalhatom. A tanulást illetően volt egy törés az életemben. Valamikor a 60-as évek elején kivágtak egy középiskolából, mert apám jó néhány hektárnyi földjére igencsak fájt a szocialista mezőgazdálkodás foga. Hát valahol le kellett verni apám nem a megfelelő időben való helyzetfelismerését. Ugye mondanom sem kell, hogy azért azt a pár hektárt csak elvették minden gazdálkodási eszközzel és állattal együtt. Az apám több mint 60 évesen maradt úgy, mint az ujjam. Nem túl vidám történet…

Mi az eredeti foglalkozásod? Mióta írsz verseket?

Mindössze néhány éve próbálgatom a versfaragó szekercémet. Azt hiszem, még három éve sincs, bár egyszer bepróbálkoztam egy lánynál egy versikével, van annak vagy 55 éve, de nem volt valami nagy sikerem. A konkurencia, egy igen jól verekedő srác rövid úton meggyőzött arról, hogy nekem amúgy sem terem babér sem a lánynál, sem a versfaragásban, így aztán inkább más elfoglaltság után néztem. Valahol van egy elkallódott versem, azt hiszen, 2014-ben íródott, amiben azt mondtam, hogy ha X.Y. nem lehettem // másnak lenni nincsen kedvem. Ez azóta változott, mert rájöttem, hogy X.Y. csak egyszer születik, ki tudja, milyen időközönként, és hát ahhoz olyan tehetség is kell, mint az övé. Így aztán lejjebb állítottam az ugrólécet, és azt mondtam: legyek én csak önmagam és semmi több. Hát valahogy így kezdődött a versírással való próbálkozásom.

 

nagybela01

 

Mi vezetett ahhoz, hogy gondolataidat írásba öntsd? Szerelem, bánat vagy csak jött minden magától?

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt egy-egy időszak az 1989-es rendszerszerváltás után, amikor egy kicsit részt vettem a szűkebben vett közéletben, annyit-amennyit. Ma is hiszek abban, hogy néhány, jó szándékú és tisztakezű ember, ha érez rá késztetést, bizonyos dolgokon tud változtatni egy szűkebb közösség életében, ha hagyják. No meg, ha talál magához hasonló, legalább egy tucatnyi embert, aki hasonlóképpen tud és akar CSAPATBAN gondolkodva jót és értelmeset cselekedni. Nekem nem mindig sikerült, bár ezt-azt tettem le az asztalra.

Az írásra való késztetésem – prózára értendő – tehát innen jön. Egyrészt valamiféle zsörtölődések a kapott övön aluli dolgokról és megtapasztalt visszásságokról, majd pedig egy másik kényszer. Pozitív kicsengésű, erdélyi és általában magyar történelmi szereplőinkről errefelé nem túl sok szó esik. Főként azokról nem, akikért – lévén, hogy nem a legelső sorban szerepeltek a történelem vagy az irodalomtörténet színpadán, szinte sosem szól a harang. Róluk kezdtem el írogatni és beszélni is néha, néha bevállalva egy-egy rendezvény megszervezését is. Gyűjtöttem a jó mellé nemritkán keserű tapasztalatokat is, de ez egy másik történet.

Valahogy aztán innen indult el egyszer a kérdés: meg tudnám-e a gondolataimat esetleg versben is fogalmazni? Hogy mennyire sikerült, annak az eldöntésére nincsen kompetenciám. Ha valami eszembe jut, beugrik valaminek a kapcsán, leülök és megírom. Vagy legalábbis pár kezdő sort leírok, és legkésőbb másnap befejezem, vagy még az akkor-napi alvásból ellopok egy-két órát, és másnap begépelem.

 

nagybela06

 

A kérdés második részét illetően állítom: nekem az íráshoz – most itt inkább a versekre értem – mindenképpen kell az emocionális ráhatás. Magától értetődő, férfiember lévén ezeket a ráhatásokat leginkább a NŐ tudja megadni a számomra akár pozitív, akár negatív értelemben. Bár van egy-két versem, amelyeknek a “gyújtást” férfiember adta meg. Vénülő fejjel kezdem megérteni a nagy férfialkotókat, akik körül mindig ott csiviteltek a szebbnél szebb, vagy kívánatosabbnál kívánatosabb “múzsák”, hogy a NŐK jelenléte-megléte, (annak minden összetevőjével együtt) elengedhetetlen az alkotáshoz. Én legalábbis így látom. Tulajdonképpen majdnem mindegyik versemhez kapcsolódik valamilyen kicsi történet vagy epizód.

Hány könyvben bújtattad el az alkotásaidat? Kérlek, sorold fel őket!

Nem sokban, bár közlésre alkalmas írások akadnának. Persze, egyiket-másikat nem ártana egy kicsit megfésülni. Korábban aktív tagja voltam egy Magyarerő nevű irodalmi csoportosulásnak, legelső könyvben megjelent írásaim egy általuk kiadott antológiában jelentek meg Gyönygyössy Zsuzsa főszerkesztő jóvoltából. Ugyancsak ők adták ki egy már önálló kisebb kötetemet Hulló falevelek címmel, abban is inkább a prózai írások vannak többségben. Saját erőmből – sok-sok kedves ismerős biztatásával, segítségével kiadott kötetem, a Pupák úr igaz meséi is amolyan ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit jellegű, 200 oldalas könyv, állítólag olvasmányos könyv. (Ma már inkább a Meseóra Pupák módra címet adnám neki.) Pupák úr egy általam kreált- legalábbis más próbálkozásról nem tudok – figura, amúgy tűrhetően rendes fazon. Önálló verseskötetem is megszületett a közelmúltban Tollforgácsok címmel, szintén 200 oldalon, kilenvenvalahány verset tartalmazva. Ősszel talán meglesz a második kötet is belőle, a szükséges versanyag nagyjából meg is van hozzá.

 

nagybela7

 

Szoktál írásaiddal versenyeken részt venni? Ha igen, milyen sikerrel?

Két ízben neveztem be a Magyarerő pályázatára (a F.Ú.SZ a csoportosulás védnöke). A Vidám sirató című versemet az első helyre sorolták egy humoros témakörre kiirt versenyen. Nem lévén meg a kellő tájékozottságom az irodalmi berkekben esetleg kiírt megmérettetésekre, máshová nem neveztem be. Talán kicsit furán hangzik, de a Toll és Ecset által kiirt pályázatra is egy kedves isaszegi ismeretlen ismerős hölgy hívta fel a figyelmemet annak kapcsán, hogy egy isaszegi műemlékvédős konferencián levő ottlétemkor megírtam, és nekik ajánlottam az Isaszeg című, kicsit nagyobb terjedelmű versemet. Ha már szóba került, állítom, mindenképpen hasznosnak és értelmesnek tartanám több, netán országosan, vagy az egész Pannon-régióra kiterjedő pályázatok vagy versenyek kiírását, akár némi kormánytámogatással is. Bár nincs tapasztalatom a kérdésben, azt is állítom, hogy a megmérettetések mindenképpen pozitív, serkentő hatással vannak vagy lehetnek a messzebb élő, netán kevésbé tájékozott alkotókra is.

Mi szokott leginkább ihletet adni? Miből születnek a verseid? 

Hát mit mondjak? Hiszem és vallom, hogy talán túlságosan is hangsúlyos az igazságérzetem, bár ezt így mondani lehet, hogy nem ildomos. De kimondtam és tartom. Elég sok versem van, ahol a magyar társadalmat és nemzetet feszegető kérdésekről írtam, és még fogok is írni. Ihlet? Férfiasan bevallom, egy-egy kedves hölgy is ad ihletet, néha nem is keveset. De lehet egy régi vagy egy újabb fotó, egy festmény, egy személyes élmény vagy megtapasztalás, egy olvasott könyv, egy történés, vagy akár egy “huncut” gondolat, vagy emlék. Gyerekkoromból megmaradt emlékek, történések is vannak szép számmal. Vagy néha csak úgy egy kicsit megfuttatom a kevéske eszemet, és abból is születhet valami, aminek az értékét megint csak hadd ne én értékeljem.

 

nagybela04

 

Volt már Magyarországon könyvbemutatód? Készülsz idehaza is bemutatni az írásaidat?

Magyarországon nem volt bemutatóm, ahhoz az én írói-költői munkásságom kevés. Bár mind a Pupákot, mind a Tollforgácsokat sok magyarországi virtuális jó ismerős és jó barát ismeri. Elvben felmerült egy Győr környéki és egy, szintén dunántúli településen megszervezendő bemutató, ezek megmaradtak a kósza ötletek szintjén rajtam kívülálló okokból. Most egy egészen friss szegedi ismeretségnél felmerült egy esetleges szegedi bemutató. A jövő majd eldönti, hogy mi és mennyi valósul meg belőle. Megvallom, szívesen elmennék Szegedre is, mert onnan már csak egy ugrásra vannak az én vajdasági barátaim Kispiacról, Oromról, Magyarkanizsáról, Oromhegyesről, akiknél voltam az ősszel a Pupák könyv kapcsán, és akik – ha minden igaz – visszavárnak. Kispiaci könyvbemutatóm az ottani Kovács Mária néprajzos és közösségi húzóember szervezésében – persze mások is segítettek – életem egyik legkellemesebb élménye. Ha rajtam múlna, munkásságát másokkal is, így a “TOLL”-asokkal is megismertetném.

Melyik városban élsz? Környezeted mennyire van tisztában azzal, hogy él közöttük egy tollforgató is?

Élesden élek. Ez egy kisváros Nagyváradtól kb. 40 km-re Kolozsvár felé. De mint írtam, valójában még mindig szalacsinak vallom magamat. Szeretnék sok szépet és jót mondani lakóhelyemről, ideológiáktól és dogmáktól mentes összetartásról, szép könyvtári estékről, egy-két köztéri szobrunkról, magyar vonatkozású emléktáblákról meg hasonlókról, de ez még várat magára. Nem dicsekvésként mondom: Valahol egy másik partiumi városban áll egy Petőfi-szobor, abban egy kicsit az én kezem is benne van. Bár bizonyítani nem tudnám, de nem is kell, a fontos, hogy áll. Évekkel ezelőtt felvetettem egy Bocskay-szobor felállításának a gondolatát Élesden is. (Sólyomkővár mentén erős kötődésünk van Bocskai fejedelemhez.) Hát valahogy nem jött össze. Egy-két kivételtől eltekintve – lévén kicsit a ma már magam útját járó ember -, írásaim nemigen számítanak különösebb számontartásra vagy elismerésre. Valahol bejön a mondás, hogy a saját hazájában még a próféta is lehet – osztályidegen…

 

nagybela03

 

Kaptál már valamilyen elismerést az alkotásaidért?

Elismerésről csak igen halványan tudnék beszámolni, arra meg nemigen érdemes időt pazarolni. Mint egy bizonyos Honismereti Társaság tagja, bizonyos írásaim vagy értekezéseim mentén volt részem némi erkölcsi elismerésben, de az is egy másik történet.

A családod hogyan fogadta ezt a hobbit, szenvedélyt, vagy minek is nevezzem?

A párom egy nagyszerű asszony. Megérti és értékeli azt, amit csinálok, nem kevésszer levéve a teendőket a vállamról, és magára vállalva azt. Ő amúgy is az én életemnek a jobbik fele, az ő megértése nélkül bizonyosan kevesebbet írnék, vagy mászkálnék ide-oda, mert néha azért meghívnak. Ha tudom, akkor teszem a dolgom, amennyi tőlem telik.

 

nagybela05

 

Milyen álmaid vannak még az életedben?

Hmmm, erre nem is egyszerű ám válaszolni több mint 70 évesen. Szeretem a szép, színes, értelmesen tartalmas, – és miért ne? – bizsergetős álmokat, amelyek jó része meg is valósítható. A legfontosabb álmom: Ha ki lehetne alkudni még jó néhány évet mindkettőnk számára viszonylag nagyobb egészségi gubanc nélkül. Ebben van némi önzés is, mert még lenne némi le- és megírnivaló bennem, de az betegen már nemigen menne. Későn kezdtem el az írást, meg is dorgált érte egy szépasszony valahonnan, és azt hiszem, igaza is van. De hát jobb későn, mint soha. Mivel a mesében is van három kívánság, nekem is három van, az elsőt elmondtam. A második a már futólag említett, valamiféle olyan szellemi forgácsokat összegyűjtő Nemzeti Tákolmány, amelyik átérzi, felfogja azt, hogy sokszor az ismeretlenségben írogató-festegető faricskálók és másféle garabonciások között is érdemes lenne szétnézni. Megnézni, mit is csinálnak, hátha születnek olyan alkotások is, amelyek megérdemelnének némi odafigyelést.

Én magam is ismerek egyet-kettőt közülük, de ez is egy hosszabb kibeszélés tárgya lehetne. A harmadik kívánságom már prózaibb: Összehozni egy jó kis baráti társaságot mindenféle ilyen garabonciásokból (az se nagy baj, ha egy-két boszorka is befurakodik). Vagy ha már lenne, akkor közéjük tartozni. De akkor már kellene egy jó kis vízparti, szolídabb, több kicsi szobás vityilló is, amolyan pihenő vagy alkotóház, akár magán, akár köz, akár résztulajdonban, ahol ezek a garabonciások időnként összejönnének kicsit írogatni, kicsit festegetni vagy másféleképpen alkotni, néha jókat beszélgetve a világ dolgairól. Megváltoztatni biztosan nem tudnánk, de azt, vallom, hogy a legszűkebb környezetünkben egy picit talán jobbá is tehetnénk. És akkor meg már nem éltünk hiába. Köszönöm, hogy mindezt elmondhattam nektek.

 

nagybela08

 

Kedves Béla, köszönöm szépen az interjút! Kívánok számodra elsősorban nagyon jó egészséget, még sok ihletett pillanatot, legyen örömöd a ,,versfaragásban”, és őrizd meg derűs, jó kedvedet is!

 

Képzeletben…

Visszamentem az Időben kétszáz évet, vagy még többet.
Erdész voltam, kinek dolga, míg teheti, erdőt ültet.
Bükköt, szilfát, kőrist, juhart, no és persze sok-sok tölgyet,
S büszke fenyőt, garmadával, beplántálva hegyet-völgyet.

Jó érzés volt ezt csinálni!..akkor is, ha nem magamnak
ültettem el azt a sok fát, s kik majd vágják, hátra vannak.
Mert hogy tudjuk, aki ültet.., így szabta meg a Teremtő…
Nagyon ritkán veszi hasznát, el kell teljen emberöltő.

Sőt még több is, van rá példa! Csíksomlyónak Mária-szobra.
Az a hársfa, miből készült, több száz évről köszön vissza.
Nagykárolyi kastélykertnek ősplatánja szintén régi.
Vajon aki elültette,mely csillagból, s honnan nézi?

Meg kell mondjam, jó volt nézni képzeletben a sok erdőt!
Látni s védni minden fáját, így segítve a Teremtőt.
S pótolni, ha egyik-másik idő előtt tönkremenne…
Tüzét olt’ni, hogy ha villám vagy más veszély közeledne.

S azt is vallom, jó érzés volt látni a sok sudár törzset,
mint növekszik, s koronája fedi be az anyaföldet.
És alattuk annyi minden történik majd, és nem egyszer…
Jó is, rossz is, s okozója, igen, mindig csak az ember!

És amolyan pót-erdészként, túl az Időn és a Téren,
Fel-felötlött egy gondolat, és forgatom az elmémben.
Vajon hol és mikor dől el egy-egy fának saját sorsa?
S miképp lesz majd, ha kivágják? Jóra szolgál, avagy rosszra?

Díszes márványkandallóban melyiknek lesz temetője?
S melyik ág lesz szegény asszony hátán elvitt kis rőzséje?
És majd vajon szálgerendák, büszke tetők „kikből” lesznek?
Templomokba az oltárhoz kiből lesznek a keresztek?

Melyikből lesz szerény bútor, harangláb vagy gyerekbölcső?
És az állvány, amin néha nagyot alkot majd egy festő?
Boroshordót melyik ad majd, s talpfát, póznát ezresével?
S parasztszekér, s vízre csónak elkészítve ügyes kézzel?

Melyikből lesz úri hintó? S díszes ágyak cifra váza?
És melyikből nagy művészek szépen szóló zongorája?
S melyikből lesz szép citera, hegedű, min sír a nóta?
S melyikből lesz majd Aradon, és még másutt – akasztófa!?

Élesd, 2016. február 24. Kocsordi Nagy Béla

 

Boszorkavers...

Külön világ, misztikummal, színes mesékkel is persze.
S van, ki legyint fölényesen, no és olyan, ki hisz benne.
Vége-hossza talán nincs is, visszamenve az időben,
Amikortól boszorkányok megjelennek a mesékben.

Tudatlanság? Vagy képzelet? Mi az, ami szülte őket?
Hol találnánk a legelsőt, ha vallatnánk az időket?
És rá törvényt, mely kimondja: a boszorka közellenség!
S tűzzel-vassal üldözendő, és a teste tűzre vessék!

Mert hogy így volt ősidőktől, máglyán nem is egy végezte,
Ha ráfogták, nincs menekvés, bűnhődni kell, égjen teste!
Mai ember el se hinné mindazt a sok szörnyűséget,
ami történt sok száz évig, s a krónika elmesélget.

Elapadt a tehén teje? Boszorka van a dologban!
Jégeső hullt a vetésre? Annak oka megint ott van!
Más asszonyra kap a férfi, s a sajátját hanyagolja?
Oka persze mi más lenne, mint egy bögyös báj-boszorka!

Kártojást tojt a pap tyúkja? Hat ujja lett egy babának?
Valakinek bűnhődni kell, s m’ért ne épp egy boszorkának?
Az ő kertje úgyis zöldebb, s ki tudja, mi praktikája.
Citáljuk hát törvény elé, hamis tanú vall majd rája.

Szemmel verni, megrontani? Boszorkánynak gyerekjáték.
Jobb is jóba lenni véle, s persze néha kis ajándék
nem árthat, mert hatalma majd mindenre kiterjedhet,
bajszod véle összeakad, mind vetheted a keresztet!

Hosszú lenne felsorolni, miben sáros egy boszorka.
Luca napig mesélhetném, s bizony nyúlna a vasorra!
Bűnlajstromán sok száz évig mindenféle súlyos vádak
odaírva, s igen sokat máglyán adtak a Halálnak.

Pedig egyszer Könyves Kálmán király-szóval is kimondta,
hogy az egész egy nagy-nagy humbug, s valójában nincs boszorka!
Meg azt is, hogy tudatlanság és bolondság hinni bennük.
De az ember már csak ilyen, s a meséket is kedveljük.

A poéta nem fél tőlük, mert nem hisz a babonákban.
S azt is tudja, egyik-másik jót is tesz a „praktikákban”.
És a seprű meg a vasorr, az csak kellék s holmi díszlet.
S a boszorka tangát visel, s igen márkás cici-fixet!

Élesd, 2016. 08. 09. Kocsordi Nagy Béla

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

Hozzászólások