Talán nincs is még egy olyan témakör, mely annyi irodalmi,
képzőművészeti és filmes feldolgozást megért, és a későbbi századok
gondolkodására és képzeletvilágára annyira erősen hatott, mint a
legendás 5. századi királynak és kíséretének olykor csodával határos, máskor nagyon is emberi
kalandjai. Hősiesség és bukás, valóság és varázslat, fantázialényekkel körülvett hölgyek és lovagok, a látszat és a realitás határait eltörlő, az ismétlődő motívumok mélyén komoly mondanivalót hordozó történetek még napjaink emberének fantáziáját is megragadják. A Trisztán-legendával sincs ez másként.

A középkor folyamán többen is feldolgozták a mondát, voltak verses és prózai művek, némelyiknél a szerző neve is fennmaradt, máshol nem ismerjük az íróját. A 13. századi Gottfried von Strassburg 20 ezer sornyi verses regényben örökítette meg a két szerelmes egymásra találásának viszontagságait és halálra ítélt kapcsolatukat. Befejezetlen regényét a 18. század vége felé fedezték fel újra. A középkori feldolgozás szolgált alapul Wagner Trisztán és Izolda című operájának szövegkönyvéhez is.

A közép-felnémet szöveg magyar fordítását 2005 és 2012 között Márton László
készítette el, melyért Janus Pannonius-díjjal tüntették ki. A kötet a
Borda Antikvárium gondozásában 288 példányban jelent meg. A bevezető
tanulmányt Vizkelety András, filológus, középkorkutató, egyetemi
professzor írta.

Újszerűségének egyik mérföldköve a stílusában megbújó irónia, melyet a szerző humoros és tragikus elemek esetében is bravúrosan használ. Lehetséges, hogy saját kora társadalmának kritikáját is ebbe a köntösbe öltöztette, hogy elkerülje a cenzúrát.

A történet dióhéjban

Trisztán, aki szüleit csecsemőként vesztette el, a cornwalli Márk király unokaöccse. Felnőve párbajra hívja Morholtot, Írország királyának rokonát, aki az íreknek fizetendő adóért jött. Ellenfelét szerencsésen legyőzi ugyan, ám közben ő maga is halálos sebet kap.

Álöltözetben Írországba utazik, hiszen csak azon a földön gyógyíthatják meg, ahonnan a méreg származik. A király felesége megtalálja sebére a gyógyírt, lábadozása közben azonban megismerkedik a király lányával, a Szép Izoldával. Hazatérve nem győz betelni a lány dicséretével, mire Márk király elhatározza, feleségül kéri Izoldát. Részben tanácsadói javaslatára dönt így, hiszen ha saját gyermeke születik,  nem kell Trisztánra hagynia a trónt. Az ifjú visszatérése Írországba nem veszélytelen, és komoly bajba is kerül, amikor fény derül rá, hogy ő ölte meg Morholtot. A házassági ajánlat azonban megnyugtatja a kedélyeket.

A királyné varázslattal szeretné biztos alapokra helyezni a frigyet, ám a sors szerepét átvenni akarók általában éppen az ellenkezőjét érik el: a Márk király és Izolda örök szerelmét biztosítani hivatott bájitalt tévedésből a lány és Trisztán isszák meg, és a varázslatot többé nem lehet megtörni. Ezzel veszi kezdetét a megpróbáltatások sora: az esküvő után titokban kell tartaniuk szerelmüket, és el kell altatniuk a király ébredező gyanúját. Márk nem tudja legyőzni féltékenységét, ezért száműzi őket az udvarból. A két fiatal a vadonban, a Szerelem Barlangjában találja meg a társadalomtól távoli idillt. Márk azonban itt is rájuk talál, bár még mindig nincs bizonyítéka a házasságtörésre. Az udvarba való visszatérés után azonban kettőjük kapcsolata egyértelművé válik.
Trisztán Normandiába szökik, ahol megismerkedik a Fehérkarú Izoldával. Gottfried regénye Trisztán érzelmi vívódásával ér véget.

A történet befejezését más feldolgozásokból ismerjük: Trisztán feleségül veszi a másik lányt, de házasságuk érvénytelen marad. Mikor ismét mérgezett nyílvessző sebesíti meg, szerelméért, Izoldáért küld. Megállapodnak a hajósokkal, hogy a visszatéréskor fehér vitorlát feszítenek ki, ha a lány velük van, de feketét, ha nem tud jönni. A féltékenység itt is közbeszól: felesége az ablakból kitekintve meglátja ugyan a fehér vitorlás hajót, mégis azt hazudja, hogy fekete. Trisztán belehal a bánatba. Izolda már csak holttestét találja meg, és követi a sírba.

Gottfried felmenti hőseit a felelősség alól. Bár házasságtörést követtek el, a szerelem fellobbanása egy varázsital következménye. Nem a másik megismerésén és érzelmeken alapuló “döntés”, nem egy érzelmi folyamat egyik állomása, hanem emberi manipuláció által bekövetkezett  szerencsétlen véletlen.

Az utókor számára fennmaradt lovagregényeket teljes terjedelmükben valószínűleg csak a téma rajongói és kutatói olvassák el, különösen a tragikus befejezés és a szerelem boldogtalanságának motívuma nem túl népszerű a ma embere számára, hiszen sokan inkább a könnyed szórakozást keresik a mindennapok problémáinak ellensúlyozására.

Akit azonban nem riaszt el a happy end elmaradása, az a középkori lovagi irodalom forgatásával, beleértve Gottfried Trisztánjának újonnan megjelent magyar fordítását is, valódi kuriózumot vehet a kezébe: a szerelmesek hol romantikus, hol komor történetén keresztül egy ellentmondásos kor hátterébe nyerhet betekintést, az irónia révén megértve az akkori világ árnyoldalait is. És talán az is kiderül, hogy nincs is olyan óriási különbség a középkor és a jelen embereinek nosztalgikus menekülési vágya, hőskultusza és ideologizálása között.

Weninger Nóra

2013. június 3.

Hozzászólások