A graffitivel borított falak a téglákig mállanak. A képeken nem történik semmi, ugyanakkor mintha észrevétlenül és titokban mégis zajlana valami. Mintha az alkotó a párbeszédek közti csendet vagy a mozdulat előtti mozdulatlanságot rögzítette volna. Az elhanyagoltság és mocsok kellemetlen érzéseket ébresztenek. Ugyanakkor a bennünk jelen lévő félelmekről, a rejteni vagy szégyellni valóról, a városi emberről, fogyasztásról és élvezetekről beszélnek, arról a gyengeségről, ami valakit egy ilyen környékre hajt. Szabolcs képeivel visszafogottan, tárgyilagosan szemléli társadalmunkat, és egy létező állapotként kezeli a jelenséget.

Menyhei Szabolcs a figurális festészet körén belül alkot. Műveivel nem mesél történeteket; a festészeti problémák legalább annyira izgatják, mint a tartalmi oldal. A városi épített környezet remek lehetőséget nyújt a téri játékokra. A geometrikus formák a perspektíva és a plasztikus fény-árnyék viszonyok segítségével válnak háromdimenziós környezetté.

A fény térformáló szerepe az utóbbi egy év alkotói periódusában lényegi helyet foglalt el a művész festészetében. A kérdéskör iránti érdeklődését részben a delfti iskola kiemelkedő képviselője, Pieter de Hooch munkássága keltette fel, akinek képeit londoni tartózkodása során személyesen volt lehetősége tanulmányozni. A holland festő művein sokszor találkozhatunk az árnyékba boruló előtér és a fénylő háttér festői megoldásának variációival, akárcsak Menyhei Szabolcs utcaképek sorozatának legfrissebb alkotásainál.

London tekintetében meg kell említeni azt a másik nagyon jelentős inspirációs forrást, mely a mindennapi tapasztalat útján megismert nagyvárosi atmoszférából táplálkozik. A belváros szórakozó-negyedének extrém alakjai, félreeső utcái, a fémlépcsős hátsó ajtók, graffitik, a város mocska és szemete köszönnek vissza újabb kompozícióin. London kiváló lehetőség a városi környezet vizuális mintavételére.

Menyhei Szabolcs képeinek gazdag textúrái és faktúrái már utcasorozatának első képeinél is jelentős szerepet töltöttek be. A vastagon felhordott, olykor késsel felkent vagy kvarccal kevert, esetleg visszakapart festék változatos felületet nyújt. Anyagkísérleteiben Matteo Massagrande olasz festőművész tapasztalatai nyújtották számára a legtöbb útmutatást és segítséget. Ezek megismerése, illetve az európai galériák művészeti anyagának tanulmányozása révén tudatosult benne, hogy művészetének fontos alappillére a felület, a pasztózus anyaghasználat és az anyagismeret.

Menyhei Szabolcs nagy méretben dolgozik, mely az évek előre haladtával mégis egyre kisebbnek bizonyul. Az érzethez nyilván hozzájárul ecsetkezelésének szabadsága és formakövetése, mely a nagyobb felületeken felszabadultabban, korlátok nélkül működik. Ebben a tekintetben nagy hatást gyakorolt rá Lucian Freud, akinek munkásságát nagyra tartja mind a téma, mind a festészeti megoldások tekintetében. Korábbi alkotói periódusában Freud munkáival rokonítható, nagy testű, telt aktokat festett, melyeket legtöbbször fejből átírva, formailag eltúlozva ábrázolt.

Ezzel szemben az utcaképek sorozatán szereplő figurák valóságos emberek: barátok, családtagok, illetve olyan idegenek, akiket a témagyűjtés szándékával fotózott le. A képeken lévő figurák lehet, hogy a valóságban léteznek, de csak formailag azonosak a modellel; a képek nem portrék vagy jellemrajzok gyűjteménye. Mindenki a személyiségétől távoli vagy csak részben azonos szerepre van kényszerítve, ami más körülmények közt talán meg is valósulhatna. Ezek a nem létező, de valóságosnak tűnő alakok tökéletesen beilleszkednek a nem létező, de realisztikus térbe, ahol meg nem történt eseményeket, helyzeteket mutatnak be, mintegy a valóság lehetséges változataként, egy alternatív realitásként megjelenve.

Menyhei Szabolcs képei erre a linkre kattintva nézhetők meg.

Istvánffy Ilona képzőművész

2013. június 1.

Hozzászólások