A délutáni nap szikrázóan sütött le az égről, és mosolyogva pásztázta végig falunk utcáit. Egy pillanatra megtorpant egy labdarózsás ház előtt, sugarával finoman megérintette a pompás virágokat. Melegsége jó érzéssel járta át testemet-lelkemet.
Ahogy az idő haladt előre, a nap fénye kezdett opálossá válni. Később már felhők is jöttek, a rádió is vihar közeledtét jelezte. Nem nagyon foglalkoztam vele, mert az Időkép radarfelvételén úgy látszott, nem felénk tart.

 

felho3

 

Esteledett. A levegő hőmérséklete még kellemes volt, de a felhők már beborították az észak-nyugati az égboltot. A szétterülő felhőréteg egyre közelebb került hozzánk, a sűrű villámok dörgés kíséretében jelezték, hogy a vihar van készülőben, és valószínűleg mégis telibe kapjuk. Az alkalmat megragadva fogtam a fényképezőgépemet és munkához láttam, gyorsan megörökítettem néhány villámlást. Nagy elfoglaltságomban észre sem vettem, hogy nyakamon a vihar, még egy utolsó fotót készítettem a kavargó, világosszürke felhőkről.

 

jegek

 

Azok földet érve viharos széllel söpörtek, sodortak mindent magukkal, ami mozdítható. A félelmetes látványt hatalmas zúgás kísérte, pillanatokon belül a fejem felett, diófámat csavargatva tombolt a vihar. Csak annyi időm maradt, hogy az ajtót becsukjam magam mögött, és már hallottam is az iszonyatos zuhogást, az erős koppanásokat az ajtómon és a teraszom tetején.

Hű, ez jég – gondoltam, – de nem is kicsi! A házam déli terasza némileg védve volt a vihartól, itt kinézve szörnyülködtem a hatalmas jégdarabok láttán. Ilyet valamikor gyermekkoromban tapasztaltam, úgy hatvan évvel ezelőtt. Az eső ömlött, vele a jég, fehérlett a virágoskertem földje.

 

kidolt_fak

 

Amikor a jégverés alábbhagyott, belebújtam esőkabátomba és kimentem fotókat készíteni a termetes jégdarabokról, némelyek a kisebb tojásnagyságot is elérték. Mindenütt temérdek falevél borította a talajt.

A vihar gyorsan vonult tovább. Amikor nyugat felől világosodni kezdett az ég alja, akkor vettem észre, hogy a teraszom műanyagból készült teteje csupa lyuk. Azonnal bevillant a gondolatomba: a háztetőm! Vajon egyben van? Sietve fogtam a zseblámpámat, és irány a padlás! A látvány nem volt szívderítő: itt is, ott is lyukak az északnyugati részen.
– Most mitévő legyek? – kérdeztem magamtól. – Mi van, ha ismét esni fog? Elázik a mennyezetem!

 

lyukas_teto

 

A hosszúnak tűnő éjszaka után reggelre a felhők eltakarodtak, és a nap meglepetten tekintett szét a vihar pusztította tájon. Egy pillanatra meg is állt az égen, úgy nézte a házak lyukas palatetőit, a megrongált vakolatot, a megsérült fákat, levert gyümölcsöket. A két fenyőfát, amit gyökerestül kitépett a nagy erejű szél, sugaraival úgy simogatta lágyan, mintha csak vigasztalni akarná. A lyukakon keresztül a padlásomra is bekukucskált a már jókedvű napocska, és sugaraival bújócskát játszott a lomok között, nem tudva, hogy örömének mekkora ára van.

 

feketerigo

 

A villanyvezetéken egy feketerigó tollászkodott a meleget adó nagy fényességben, és rákezdett vidám énekére, hogy megköszönje szerencséjét a teremtőnek.

 

Sólya Veronika

Fotó: Sólya Veronika

Hozzászólások