Te “Jó Ég!” Lassan másfél éve nyugdíjas vagyok… Már-már azt gondoltam, nem érem meg, annyiszor emelték a nyugdíjkorhatárt…

A végére a testi korlátaimmal, a látásom és a hallásom egyre romló állapotával is szembe kellett néznem. Számot vetettem eddig felhalmozott szellemi-lelki értékeimmel, és ennek kapcsán gondolkodtam el, hogy mit kezdek a hátralevő évéimben magammal és az egyre csökknő képességeimmel. A helyzetjelentést megosztottam a családommal és néhány barátommal.

Ezt olvasva egy barátnőm ezt írta:

“Neked ajánlom, mert te szereted rajtam kívül még nagy mennyiségben mindenféle, akár félelmetesnek is tartható filmeket fogyasztani: van egy szerintem nagyon jó film, amit érdemes megnézni, akár árnyékmunkának is.

Egy disztópia (negatív utópia, antiutópia, ellenutópia), ezért alapjában lehangoló, így inkább nem verem nagydobra, de szerintem nagyon költői módon és szinte szépen, lélekemelően írták meg ezt a disztópiát (nem hollywood, német-angol-svéd-dán film).

A címe Perfect Sense (magyarul Hétköznapi pár. Ettől mindenki szerelmes filmet sejt, hát óriásit csalódik, aki ezért kattint rá). 2011-ben készült, és nagyjából arról szól, hogy az emberiség járványszerűen, de mégsem kimutatható járványban, fokozatosan elveszíti az érzékeit. De mindezt nagyon allegorikusan teszi a film, jól rámutatva arra, hogy milyen érzelmek munkálkodnak az egyes érzékeink mögött… Én kétszer is megnéztem, annyira tetszett.

Az csak nem várt slusszpoén, hogy a szagláselvesztés az első – ami a COVID egyik fő tünete.”

A film itt látható.

Már régóta nem félek ezektől a témáktól, inkább szembenézek velük. Így hát én is kétszer néztem meg, másodszorra a “Zurammal” együtt.

jo eg
Láss csodát, másodszorra megpillantottam egy képi beállításban egy nagyon fontos szimbólumot, s vele a film spirituális üzenetét is dekódoltam magamnak.

A szerelmeskedés után a férfi a nőre, a nő az ég felé tekint a végső elsötétedés előtti pillanatban. Majd futnak az utolsó képsorok, vakok vezetik egymást át a síneken, a szerelmes pár is már-már vakon talál egymásra.

A narráció szövege:

“A legrosszabbra készülnek, de a legjobbat remélik.

Az igazán fontosra fókuszálnak, a “zsíron és liszten túl”.

Iskolapadban ülő gyerekeknek vetítenek képeket:

“Úgy gondoltunk a jégkorszakra, mint ami lassan következett be. A gleccserek terjeszkedtek… A hőmérséklet fokozatosan csökkent…

De nemrégiben teljes mammutokat fedeztek fel, a gyomruk tele volt emésztetlen fűvel.

Villámcsapásként sújthatott le rájuk a hideg.

Így ereszkedett a sötétség is a világra.

De előtte volt egy világos pillanat.

Az emberek temporális lebenyeinek* közös rezdülése. Az élet értelmének mély élvezete.

Egymás érintésének heves vágya uralkodott el, melegség, megértés, elfogadás, megbocsátás, szerelem.

Most sötét van, de érzik egymás lehelletét, és mindent tudnak, amit tudniuk kell.

Csókolóznak, érzik egymás könnyeit az arcukon. Ha még van olyan, aki látja őket, olyanok, mint az átlagos szerelmesek.

Megfeledkezni a körülöttünk lévő világról. És az élet megy tovább. Így…”

*Halántéklebeny(temporális lebeny)- ebből kettő van, három részre osztható: felső rész, ami a hallás funkcióját szolgálja, a középső és alsó rész pedig a látás asszociációs területei (részben).
*********************************************************************************

Így hát a felfelé tekintés hozza meg számomra nap-nap után a választ a kérdéseimre?!

A nagyon fontos, a nagyon nagy és a nagyon kicsi dolgok szemmel nem láthatók és füllel nem hallhatók.

Ennek szellemében élem napjaimat most már lassan másfél éve nyugdíjasként.

Ha kinyitom a szemem reggel, a fehér plafont nézve egy fekete foltot látok. Külön-külön egyik ill. másik szemmel is, de együtt is. Egy idő után elmúlik a jelenség. Lehet, hogy ez nem szemprobléma, csak oda vetül ki fekete folt formájában a “valami”?

Ma reggelre felvillant egy felirat ennek a feketelyuknak a közepén. Fókuszáltam rá egy jó ideig.

“Jó Ég!”

Lehet, hogy egy neuron jelvevőként működött, és valamilyen jelvivő frekvencián ez a jelsorozat volt itt a közelben.

Te “Jó Ég!” 😎

u.i.

Az “életfilmem” tekercsei között, a kozmikus tojás meditációmban már láttam ezt a kettős arcot, csak ott horizontális állásban: a profil múltba réved, a teljes arc ránk néz/belénk lát.

 

Antalffy Yvette

 

Forrás: SzemLélek / Figyelmem önéletrajza.blog

 

A szerző hasonló cikke:

Álom és álomfejtés I. – Szent Antal-lánc a téli napfordulótól az arany középútig

Hozzászólások