Szent Mihály havában. „A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.”  (Schweidel József honvédtábornok, aradi vértanú utolsó szavai.)

„Szent Mihály főangyal! Védelmezz minket a küzdelemben. A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten. Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.”

XIII. Leó pápa éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában 1884-ben. Az oltár lépcsőjénél mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Majd egyetlen szót sem szólva a dolgozószobájába sietett, és megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését minden szentmise után elrendelte. Ezek egyike, amely Szent Mihály támogatását kéri a sátán elleni harcban. Bizalmas munkatársainak XIII. Leó elárulta, hogy ördögien gonosz hangot hallott, amint ezt mondta: – El tudom pusztítani Egyházadat! A sátán időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat. Az Úr pedig jóságos hangon hatalmat engedett neki a 20. század nagyobb része fölött, hogy Egyházát próbára tegye.

Ellen White írja a Pátriárkák és próféták-ban:

“Sátán kezdettől fogva a törvényszegésből eredő nyereséggel kecsegtette az embereket. Így csábította el, így vitte bűnre az angyalokat. Ezzel vezette bűnre Ádámot és Évát. Ekként téríti le még ma is a nagy sokaságot Isten ösvényéről. A törvény áthágásának útját kívánatosnak tünteti fel, de tudjuk, a „vége a halálra menő út” (Péld 14:12).

Boldogok azok, akik – megkockáztatva az ezen az úton való járást – megtanulták, milyen keserűek a bűn gyümölcsei, és kellő időben letértek a bűn nyomvonaláról. Ádám bukása után a gonoszság elleni küzdelem minden században folyamatos harccá változott azok életében, akik szerettek volna hűségesek maradni Isten parancsolataihoz. Akik végül győzni fognak, Sátán erőivel kell megküzdeniük, és le kell győzniük a gonoszt, mellyel a kísértő előrehaladásuk minden lépésének határozottan ellen akar állni. Szembesülniük kell az éber ellenséggel, aki sosem alszik, folyamatosan ügyködik, hogy aláaknázza a menny szolgáinak hitét”. Világunkban mindmáig uralkodásának következménye a képmutatás, hazugság, háborúk, kínzások, rombolás, bűnözés, kapzsiság, becstelenség.

A Sátán a bibliai iratokban említett lény, egy olyan, Isten ellen lázadó, bukott angyal, a kísértő, aki szabad akarattal elszakadt Istentől, így Isten és az emberiség ellensége. Jézus negyven napig a pusztában böjtöl, hogy megküzdjön az ördög kísértésével, akit sátánnak nevez (Mt. 4:10). Bölcsességek könyvében szerepel a következő megállapítás:

„A sátán irigysége révén a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.” (Bölcs. 2:24)

A Biblia úgy ír róla, mint aki egy személy, szellemi hatalom, de valós fizikai formában a földön sohasem öltött testet. Személyének kilétéről Pál apostol a korinthusiaknak írt 2. levelében azt mondja, hogy „a sátán a világosság angyalának tetteti magát” (11:14). A Jelenések könyvében (12:9) pedig János evangélista az Édenkertben Ádámot és Évát bűnre csábító kígyóval azonosítja a sátánt: “És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek”. A bukott angyalokat két apostoli levélben is említik (Péter 2, 2:4 és Júdás 1:6).

A gonosznak számtalan megnevezését alig követhetjük a teljesség igényével. A Sátán héber eredetű szó, ellenszegülőt jelent, többi hangalakjában is ellenség, rágalmazó, félrevezető. Az őt tisztelők, imádók a sátánista szekták tagjai. Milton Elveszett paradicsomában úgy értelmezi a sátánt, mint aki már az ember létezése előtt szembeszállt Istennel, és ez a jelmondata:

“Nincs veszve minden! Él a győzhetetlen / szándék, bosszú-hév, örök gyűlölet / és mersz: sosem hódolni, meghajolni – / törhetetlen erény mi másbul áll?”

Gyakran nevezik Kísértőnek, Gonosznak, e világ istenének, hazugságok atyjának, a sötétség fejedelmének, Isten ellenségének is. Az Újszövetségben is különféle kifejezésekben jelenik meg: ‘e világ fejedelme’, az ‘ellenség’, a ‘gonosz’, a ‘kísértő’, ‘e világ istene’, a ‘levegő hatalmasságainak fejedelme’. Azonban ezeknél jóval gyakrabban fordul elő a görögből eredő latin ‘diabolus’, azaz vádló, ezt az alakot a spanyol nyelv őrzi leginkább. Az Újszövetség 33 esetben jelöli ezzel a szóval, ilyenkor határozott névelővel – a ‘Vádló’. Őt jelenti az ‘Ellenség’, az ‘ördög’, az ‘ördögök és a gonoszság fejedelme’ megnevezés is. A középkor óta gyakran azonosítják ‘Azazellel’, aki a puszta démona, a lázadó angyalok vezére, más forrásokban a ‘Bosszúállás angyalaként’ említik; ‘Belzebubbal’ – ő a pogány istenség Baál-Zebub, Ekron filiszteus városnak volt az istene (2Kir. 1:2,3,6,16); ‘Beliállal’ – e név jelentése: értéktelen, haszontalan, aki gonoszságot forral az Úr ellen; ‘Samaellel’ és ‘Mefisztóval’, aki Goethe Faustjában így fogadkozik az Úrnak:

“Őt elveszíted! Mersz velem fogadni? / Feltétlenül veszítenél, / ha hagynád útamon haladni”.

A Lucifer név egy latin szóösszetétel a lux, lucis (fény) és fero (hozni) szavakból, jelentése így ‘fényhozó’. Legelőször görög és római költők használták a Vénusz bolygó jelzőjeként. Károli fordításában így hangzik: Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál! Számos középkori irodalmi műben – így például Dante Isteni színjátékában – a sátán neve Lucifer volt, aki a pokol mélyébe fagyva uralkodik:

“Csak ekkor néztem a lábam elé le,
s egy tavat láttam, mely befagyva mélyen,
nem mint víz, hanem mint üveg fehérle”. (32. ének)

Madách Az ember tragédiájában Lucifer a teremtett világban a cél, a változás és az összhangzó értelem hiányát kifogásolja. Az Úr elűzi őt a mennyekből, s az Édenben a tudás és a halhatatlanság fáját engedi át neki. Lucifer öntudatosan vágja oda:

“Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy –
S egy talpalatnyi föld elég nekem.
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.”

Mihail Bulgakov regényében, a Mester és Margaritában a Woland professzor néven bemutatkozó sátán „a világ szemetének őre és ura”. Minden korban próbálkoztak megjelenítésével, a középkortól népszerű ábrázolása a görög Pán istenség mitologikus alakjából származik, kecskeszerű, patákkal és szarvakkal, háromágú szigonnyal. A későbbi korokból kiemelhető Doré: A Sátán bukása és Repin: “Távozz tőlem Sátán!” című műve.

Csontváry Kosztka Tivadar Az öreg halászt ábrázoló festményén az aszimetrikus arcot tengelyesen tükrözve az egyik oldalon egy nyugodt, idős férfi, míg a másikon maga az ördög látható egy koporsóban ülve. A zenében ördöginek a harmónia, a dallam, finom rezgésszámok hiányát tekintik, más vonatkozásban a technikai bravúrokat, mint például Paganini pizzicatóit. A filmművészetben megidézése több horrorfilm témája, de jelentős Roman Polański Rosemary gyermeke és A kilencedik kapu című
alkotása.

A Sátán hatékonyan használja föl ’a test kívánságát, az életben birtokolt javak látványos fitogtatását, hogy az egész lakott földet félrevezesse, az emberiség jelentős része neki engedelmeskedik’ – bízzunk mégis alázattal, hittel abban, hogy János apostol (1, 5.19) kijelentése mindennapjainkban közös akarattal, a Megváltó szent kegyelmével átváltoztatható a Jóság hitvallásává.

 

To’Piro

(illusztráció: Antalffy Yvette)

 

 

Hozzászólások