Bemutatjuk Skolik Ágnes írót – Kedves Ágnes, hol születtél? Hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra? Mit kaptál a tarisznyádba útravalónak?

1962-ben születtem Nagykanizsán. A gyermekéveimet Zalakomárban töltöttem. Azt gondolom, hogy a nehézségek ellenére boldog gyermekkorom volt. Nem voltunk soha gazdagok, de nélkülözésekre sem emlékszem. Édesanyánk igyekezett a kevésből is megteremteni mindent, amire szükségünk volt. Ő nagyon művelt asszony volt, sokat olvasott, és tőle örököltem az irodalom, az olvasás szeretetét.

agi

Hogyan alakult a családi életed?

22 évesen mentem férjhez, és 25 évesen született meg az első gyermekünk, akit utána még kettő követett. Így nagycsaládosként a következő éveket otthon töltöttem a gyerekekkel. Erre az időszakra szívesen emlékszem vissza: nagyon szerettem a gyerekekkel foglalkozni, nevelni, tanítani őket.

Mikor és milyen hatásra kezdtél el írni? Milyen műfajban alkotsz?

Elég későn, 45 éves korom körül kezdtem írni. Az első – még meg nem jelent – írásom az első kutyánkról szólt. Ezt követte egy kisregény, ami még szintén nem jelent meg könyv formában, de mindkettőt szeretném hamarosan megismertetni az olvasókkal. Elsősorban gyerekeknek írtam eddig meséket, verseket, de írtam esszéket és novellákat is.

konyvborito0

Kinek mutattad meg az első írásaidat? Volt valaki, aki biztatott a folytatásra?

Egy jó darabig csak a fióknak írtam, és eszembe sem jutott, hogy érdemes lenne komolyabban foglalkozni az írással. Könyvkiadásra meg főleg nem gondoltam.
Aztán egyszer megmutattam néhány mesémet Riersch Zoltán író-költőnek, aki a gyermekkorát szintén Zalakomárban töltötte, és onnan ismertem őt. Én voltam a legjobban meglepve, amikor válaszolt, és pozitív kritikával illette az írásaimat. A segítségét is felajánlotta egy mesekönyv összeállítására, de akkor erre az anyagi lehetőségeim nem voltak adottak. Aztán később egy közösségi oldalon is megmutattam néhány mesét, és ott is tetszett az ismerősöknek. Ekkor kezdtem újra gondolkodni a könyvem kiadásán. Hálás vagyok ezekért a kritikákért, mert nélkülük soha nem indultam volna el ezen az úton…

 

 

Megjelentek köteteid is. Melyek ezek és mikor jelentek meg? 

Az első könyvem, A csodatermő fa az Underground Kiadó gondozásában jelent meg 2015-ben, majd ezt követte az idei évben a Csibemese című kötet, amit a Katiötletek Nyomdai Ötletgyár segítségével készítettem el. Mindkét könyv magánkiadás.

kettokonyv0

Honnan meríted az írások témáját? Saját élmények vagy kitalált történetek?

A mesék nagy része valamilyen saját élmény, emlék, tapasztalás eredménye. Például a kerti zöldségek története a saját veteményeskertemben fogant, de a horgolni tanuló kislány történetének is van valós alapja, hiszen én is Anyukámtól tanultam horgolni. A történetek nagy része tanít valamire: a növények vagy az állatok szeretetére, megbecsülésére. Van, ami például egy valóságosan létező kisfiúról szól, vagy egy óvodában valóságban is megtalálható madárijesztőről. A felnőtteknek szóló írásaim is nagyrészt saját emlékek, történések alapján születtek, de vannak teljesen valós alapok nélküli kitalált történetek is. Írásaimban igyekszem inkább megnevettetni, mint elgondolkodtatni az olvasókat.

Hol lehet megvásárolni a könyveidet?

A könyveimet egyelőre tőlem lehet megvásárolni, a honlapomon (www.skolikagnes.hu) a könyvek ismertetőjénél van erre lehetőség, illetve a facebook-os oldalaimon keresztül. Sajnos, a könyvesboltok polcaira egy magánkiadásnak nehéz bekerülnie, de folyamatosan keresem a lehetőségeket.

szeretemvaros0

Hol olvashatók még az írásaid?

Júliusban jelent meg két antológia az Élő Irodalom – Élő Könyv Műhely gondozásában. A címük Szeretemváros és Kurtakrimi. Ezekbe került be egy-egy novellám, és az év vége felé a Sodrásban című antológiában is olvasható lesz néhány írásom.

Úgy tudom, nem Magyarországon élsz, de sűrűn hazajártok. Hogyan, miért alakult így az életed?

A férjem magyar, de nagyon hosszú ideje él külföldön. Tulajdonképpen hozzá költöztem ki. Öt éve élek itt, azóta családoknál takarítok. Mivel minden hazaköt minket, sokat járunk haza, és néhány év múlva vissza is fogunk költözni.

Készül a következő könyved, melynek címe: Olasz vacsora. Milyen stílusú, műfajú lesz? Ez is mese? Miért éppen olasz a vacsora?

Ez a könyv felnőtteknek fog szólni. Olyan lesz, mint egy olasz vacsora: színes, könnyed, semmi komoly, ami megterhelné a gyomrot. A könyv elején visszaemlékezem a gyermekkoromra. Aztán a pályázatokra beküldött írásaimat mutatom meg, majd a külföldi élettel, munkával kapcsolatos szösszeneteket. Az írások nagy része saját emlék, élmény alapján íródott, vagy épp a napi élet történései közül merítettem a témát.

olaszvacsora

Milyen irodalmi és magánéleti terveid vannak a közeli és a távoli jövőre nézve?

Jelenleg még az Olasz vacsora című könyvön dolgozunk a nyomdai előkészítővel és a grafikussal, de természetesen már készül a következő anyag. Egy mondókás könyvet szeretnék készíteni a legifjabb olvasóknak sok-sok szép színes képpel, és hosszabb-rövidebb versikékkel. A távolabbi jövőben szeretnék irodalmi pályázatokon részt venni, és az elsőként megírt kutya-naplót kiadni.

Kedves Ági! Köszönjük szépen az interjút, és további sok sikert, jó egészséget kívánunk terveid megvalósulásához!

 

Anyám öröksége

„csak ment és teregetett némán,
Nem szidott, nem is nézett énrám”

Anyámra így emlékszem. Gondterhelt volt, szomorú és szótlan.
És mindig dolgozott: főzött, kapált vagy szenet hordott.
Aztán amíg vártuk, hogy a könyvtár kályhájában begyulladjon a szén, a kezembe adott egy könyvet.
Mesekönyvet, szépet, színeset. Aztán másnap másik könyvet, és harmadnap egy újabbat.
– Maradj itt, amíg rakok a tűzre!- mondta és becsukta maga mögött a könyvtár ajtaját.
A cserépkályha duruzsoló simogatással töltötte be a szobát. Körös-körül polcok, a polcokon színes mesekönyvek, képeskönyvek, pocakos, kövér regények.
A szép színes könyvvel a kezemben belesüppedtem a hatalmas karosszékbe, és nézegetni kezdtem a képeket.
Mert olvasni még nem tudtam.
Pillanat alatt elröppent az idő és indultunk hazafelé.
Kézen fogva, végig a poros kis falu néptelen utcáin, és a temetőn keresztül, haza.
A temetőn keresztül, mert akkoriban mindenki arra járt, aki a mi utcánkban lakott.
Gyerekként nem volt félelmetes, sem szomorú, csak egy fenyőfákkal szegélyezett út, ahol körben virágok nyíltak és a madarak énekét nem nyomta el a beszéd, vagy gépek zaja.
Otthon anyám újra munkához látott. Mosott, vasalt, főzött.
Én bebújtam a sparhelt mellé az ágyra és figyeltem őt.
Ahogy csendben teszi a dolgát.
Játékaim nem voltak, mert szegények voltunk.
Könyveink viszont voltak. A könyvtárból leselejtezett, kidobott, szemétre küldött könyvek.
És volt rádió, ahol meséket, verseket mondtak, vagy épp énekeltek.
És ha operát énekeltek, azt is meghallgattuk.
És anyám tudta, mikor ki énekel, és mit?
Ismerte az írókat, költőket is.
Az asszonynak, aki egy tanulatlan falusi család gyermekeként nőtt fel, barátai voltak a művészetek, a festészet, zene, irodalom.
Úgy, ahogy a bögre tejet adta, úgy adta hozzá a tudást, a mesék, versek szeretetét.

A következő emlékkép újra a könyvtár.
A kisiskolás kislány egyenként betűzi a könyv címét, majd bátortalanul fellapozza a könyvet.
A könyvet, melyben rajzok, versek, rövid mesék voltak, pont olyanok, amiket a kislány már el tudott olvasni és fel tudott fogni.
A percek órákká lettek, az órák napokká, és a képeskönyvet lapozó kislány már a regényeket tartó polcokon keresgélt, és olvasott.
És ez így ment, amíg lassan körbeért a könyvtár zsúfolt polcain.

Anyám öröksége.
A legszebb és legnagyobb kincs a betűk, az írás, a mese szeretete.
Mert a mesevilágban minden megtörténhet.
Még az is, hogy a szegély leány boldog és gazdag lesz.
És a jó mindig elnyeri a jutalmát.
És meggyógyul a beteg vagy bűnhődik a gonosz.

Anyám öröksége egy csupa jóval megtömött batyu, melyet néha elejtettem, néha felvettem újra.
Amikor gyerekként olvastam a népmesék bájos-igaz történeteit.
Amikor anyaként én meséltem a gyermekeimnek.
Amikor felnőttként leírtam, amit érzek vagy gondolok.
Amikor mosolyt próbálok fakasztani egy szóval, örömet szerezni egy verssel.
Mert anyám örökségét nem tartom meg magamnak.
Szétosztom, elvetem, hogy más is gazdag legyen tőle.

 

 

Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások