Roald Amundsen (1872-1928) norvég felfedező, a sarkkutatás kiemelkedő alakja volt.

 

Elsőként hajózott át a legendás észak-nyugati átjárón. A legnagyobb álma az Északi-sark elérése volt. Ebben megelőzte az amerikai Peary, aki 1909-ben érte el Földünk legészakibb pontját, (bár vannak, akik ezt vitatják).

 

Ezután fordult Amundsen érdeklődése a Déli-sark felé, és új céljául ennek elérését tűzte ki. Itt is nagy vetélytársa akadt a brit Robert Scott kapitány személyében. 1911-ben a történelemben páratlan versenyfutás kezdődött a két kutató között. A versenyt Amundsen nyerte meg, aki 1911. december 14-én érte el a sarkot, egy hónappal megelőzve vetélytársát, aki ugyancsak eljutott ide 1912 januárjában.

 

A verseny a britek számára tragikus véget ért, Scott és négy társa a visszafelé vezető úton a hóviharban életét vesztette. A szakértők szerint Amundsen a győzelmet kiváló szánhúzó kutyáinak köszönhette.

A továbbiakban Amundsen újra az északi sarkvidék kutatásával foglalkozott. Ő volt az első, aki átrepült az Északi Sark felett. Emberi nagyságát halála is jól mutatja. Amikor az olasz Nobile vezette expedíció személyzete eltűnt, Amundsen azonnal vállalkozott a felkutatásukra, de expedíciója során 1928-ban életét vesztette.

 

Weninger Endre

Hozzászólások