A kiállítás bevezető része a part menti sekélyvízi zátonyfoltok és korallzátonyok világába kalauzolt bennünket. A besötétített folyosón egy egészen új világba csöppentünk. Az üvegpadló segítségével olyan érzésünk támadt, mintha csak a vízen járnánk. Mindent láthattunk, ami a víz alatt van: halakat, korallokat. A pár percnyi séta után a nagy kiállító teremben a dinoszaurusz csontvázak másolatai és rekonstrukciók fogadtak minket. Minden kiállított tárgyhoz egy rövid leírás is kapcsolódott.

Az Argentínában található dinómaradványok a világon található fajok
10%-át teszik ki, ami világosan jelzi az ország jelentőségét az
őslénytani kutatásokban. Az itt fellelt hatalmas méretű dinoszauruszok
az eddig ismert legősibb fajok. A Patagónia óriásai című kiállítás
szinte teljes egészében patagóniai, illetve Neuquén tartománybeli
kövületeket mutat be.


A hatalmas állatcsontvázakon kívül mindenféle játékot is magában rejtett a kiállítás. Láthattuk, hogy egy tojásból hogyan fejlődött ki egy dinoszaurusz, és hogy mivel táplálkozott.  A kiállításon a szervezők egy „gyereksarkot” is kialakítottak, ahol a gyerekek még több játékot találhattak, szabadon futkoshattak, aki pedig megunta a fogócskázást, az puzzle-ból kirakhatott egy dinót. Aki inkább dinoszauruszokat akart rajzolni, azt is megtehette, a jól sikerült képeket pedig kiállították a teremben.  A tárlat nagy előnye tehát, hogy a gyerekek kreativitását nem fogja vissza, hiszen csak így lehet megszerettetni
a múzeumokat az új nemzedékkel. Ők nemegyszer sokkal jártasabbak a dinók világában, példa volt erre az a kisgyerek is, aki valódi rajongóként nemegyszer kioktatta a dinoszauruszok elnevezéséből az őt kísérő nagypapáját.

A kiállítás július 31-ig látogatható. További információ a tárlattal kapcsolatban a Természettudományi Múzeum honlapján található.

Gálová Monika

2014. március 4.

Hozzászólások