Sosem volt még Magyarországon ilyen nagyszabású országos asztalitenisz-bajnokság, mint amilyennek Kecskemét adott otthont. A kecskeméti Mercedes-Benz Sport Akadémián rendezte meg a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér. 2020. február 28. és március 1. között több korosztály versenyeit összefogó országos asztalitenisz-bajnokságot szerveztek.

Több generáció, és azon belül korosztály egyszerre, egy helyen találkozott, és láthatták egymás versenyzését. Fontos volt, hogy az ország asztaliteniszezői, attól függetlenül, hogy épek vagy fogyatékossággal élők, fiatalok vagy idősebbek, személyesen is megismerjék egymást. Az újonctól a senior korosztályig több mint 900 nevezés érkezett, aminek a versenyét 30 asztalon bonyolították le. Az asztalitenisz-bajnokságon több kategóriában közel 300 érmet osztottak ki a rendezők.

A magyar válogatott tagjai is részt vettek az OB-n, így többek között a férfiválogatott A-kerete (Lakatos Tamás, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Majoros Bence), a tokiói kvótát szerző Madarász Dóra és Pergel Szandra, valamint a kecskeméti Szvitacs Alexa, aki paralimpiai kvótával rendelkezik.

A megnyitón Szeberényi Gyula Tamás, sportért felelős alpolgármester kiemelte, hogy érdemes volt az üresen álló uszodát sportakadémiává alakítani. Nagyszerűen tovább tudja szolgálni nem csak a kosárlabdát, de az egyéb sportágakat is, mint pl. az asztaliteniszt. Nagyon örül annak, hogy ezt a rendhagyó versenyt itt szervezték meg.

A verseny rangjához méltóan a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke, Nátrán Roland, főtitkára, Lajtai Kristóf, sportigazgatója, Fazekas Péter és több elnökségi tag is jelen volt a rendezvénysorozaton. Elégedetten nyugtázták a helyszínt és az asztalitenisz-bajnokság körülményeit. Egy ilyen volumenű rendezvény megteremtéséért hatalmas összefogásra volt szükség, ami a Sparis játékosok, azok szülei és szimpatizánsai és a város sportszerető polgárai nélkül nem jöhetett volna létre. A színvonalas lebonyolításhoz tartozott a támogatók nagyvonalú felajánlása is, mivel majd minden helyezett a kupa és érem díjazás mellett ajándékkal térhetett haza.

A Kecskeméti Spartacus Sportkör 20 versenyzővel képviseltette magát a rangos tornán, ahol kiválóan szerepeltek. Az asztalitenisz-bajnokság az alábbi dobogós helyezéseket hozta:

U-13 egyéni 3. hely Polónyi Nóra

U-21 Vegyes párosban: 2. hely Füle Kata /Molnár Dávid (Pécs)

3. hely Drabant Anita /András Csaba (BVSC).

U-21 Párosban: 1. hely Füle Kata/Harasztovich Fanni (DJK SB Landshut (GER)

3. hely Drabant Anita/Dari Helga (Statisztika)

Felnőtt vegyes páros: 3. hely Szvitacs Alexa/Vajda Viktor

Para egyéni 6-9 kategória: 1. hely Szvitacs Alexa

Para páros 6-9 kategória: 1. hely Szvitacs Alexa

Támogatóink között volt Kecskemét Önkormányzata, Hirös Sport Kft., Junior Sport Kft., az Univer cégcsoport, Four Points by Sheraton Hotel, Aranykor Wellnes Fürdő, Formazóna Sportközpont, Mc Donald’s, Szikrai Borászat, Oázis Kertészet, Tandemcentrum, Cega Bútor-Italissima Home üzlet, Hansa-Kontakt Kft., Nyíregyházi Állatkert, Mézfutár (Patkós Katalin), Pélicom Média Kft. Továbbá magánszemélyektől is érkeztek egyéni felajánlások, ami Dobrotka György, Szita Márton, Katus Krisztián, Bereczki Tibor jóvoltából került kiosztásra.

Ujhidy Tibor elnök:
“Szinte hetek alatt hoztunk össze egy olyan rendezvényt, amelyben még senkinek nem volt tapasztalata. Dolgoztunk annyit vele, hogy ha előre tudtuk volna, lehet, hogy nem is vállaljuk. Köszönöm a támogatók és az önkéntes segítők munkáját! Mindenki meg volt elégedve a helyszínnel, a rendezéssel. A Spari és én meg nagyon büszkék vagyunk éremszerzőinkre, akik igazán meghálálták sikereikkel a bizalmat. Hajrá Kecskeméti asztalitenisz! “

 

(A Montázsmagazin egy korábbi cikke a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Térről.)

Forrás: Spari

 

 

 

Hozzászólások