Móra Ferenc imája – Az író, újságíró, muzeológus a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Tisztviselőként és könyvtárosként is tevékenykedett, emellett a régészetre is szakosodott. 1917-ben a múzeum igazgatója lett.

mora ferenc imaja

MÓRA FERENC IMÁJA

Virágok lélegzésével, kalászok könnyével,
madarak reggeli énekével,
fölszálló füst ezüstfátyolával is
fölemelem Hozzád lelkem szavát,
én Uram, Istenem,
Akinek keze betölt mindeneket
az Ő áldásával.

Akit köszönt a búzavirágok lélegzése,
a föld párája, a pitypalattyok vetése.
Akit illet itt minden dicséret és dicsőség.
Akinek láthatatlan keze
igazgatta a búzaszálat attól kezdve,
hogy kizöldült a mag
a föld meleg szívén.

Aki vigyázott rá,
hogy kősziklára ne hulljon a mag,
hogy az ég madarai ki ne szedjék,
hogy a mezők vad füvei
el ne egyék-igyák előle a nap világát
és az egek harmatát.

Egész esztendőn keresztül
szüntelen magasztal Téged az emberi szív
Kelettől Nyugatig,
naptámadattól napáldoztáig,
mert mikor egyik szögletében aratnak,
a másikban vetnek a földnek,
s egyszerre készítesz magadnak dicséretet
az ekevas nyikorgásából
és a kasza pengéséből,
a magvető verejtékéből,
akitől fogant a föld méhe,
és az anya örömkönnyéből,
amely ráperdült az új kenyérre,
mikor az első karajt szegi
belőle gyermekének.

Szüntelenül magasztaljanak Téged
a föld szépségei és erői
az emberek szívével együtt
a Te örök dicsőségedre!

MÓRA FERENC (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.) szegényparaszt családból származott. Apja, Móra Márton foltozó szűcslegény, majd szűcsmester, anyja Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos stílus jellemzi. Mindnyájan ismerjük A kincskereső kisködmön című gyermekirodalmi remekét. Az Aranykoporsó c. regényét filmre is adaptálták. Művei több idegen nyelven is olvashatók. Régészeti tevékenysége is jelentős.

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

Kapcsolódó cikkünk:

István király imája – Híres emberek imája

 

 

 

Hozzászólások