2014. március 2-án ünnepeltük a Montázsmagazin 2. születésnapját Kecskeméten a Szent Család Plébánián. Visszatekintettünk az elmúlt két évre, és szerény ajándékkal köszöntük meg segítőinknek önzetlen munkájukat.

Király Lajos, Németh Nyiba Sándor, Nagy L. Éva, Antalfy István, Kovács István József, Váry Károly, Kanizsa József, Weninger Endréné

A rendezvény második része egy műsoros antológia-bemutató volt. A Lelkünk ünnepnapjai című antológiát a Montázsmagazin adta ki karácsonyra a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének alapítványával közösen. Sokan jelen voltak azok közül, akik írásaikkal szerepelnek ebben az antológiában, vagy valaha bemutatták őket a Montázsmagazinban.

A rendezvényt Mák Kornél alpolgármester úr nyitotta meg, és megköszönte a a szerkesztőségnek a Montázsmagazin részvételét Kecskemét város kulturális életében. Egy díszoklevél átadásával ismerte el a munkánkat.

Jó hangulatú, két és fél órás összejövetel volt. Többen vidékről vagy a fővárosból érkeztek erre az alkalomra. ők részben a magazin külső munkatársai voltak, részben az óbudai Krúdy Gyula Irodalmi Kör vezetői és tagjai. A Lelkünk ünnepnapjai című antológia szerzői közül is jöttek Kecelről, Kiskunfélegyházáról, Harkakötönyből, Izsákról, Szegedről, Pécsről.

Az antológiát bemutató műsorban közreműködtek: Váry Károly színművész, a kecskeméti Katona József Színház művésze, Pető Edina Fadette énekes-zongoraművész, Németh Nyiba Sándor költő, zenész, egykori olimpikon birkózó, Szabó Katalin segédszínész, Ujvári Ferenc előadó-versmondó és még sokan mások. A szerzők nagyon örültek, amikor elhangzott egy-egy művük az előadóművészek tolmácsolásában.

Antalfy István Pilinszky díjas költő, műfordító

Néhány rangos résztvevőnk a sok közül:
•    Antalfy István Pilinszky díjas, Kláris díjas író, költő, műfordító. Eddig 44 kötete jelent meg. Tagja a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének, a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek és az Írószövetségnek. A Magyar Kultúra Lovagja.
•    Kovács István József Pilinszky és Fehér Mária díjas író, költő, a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének elnöke, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagja, a Magyar Kultúra Lovagja.
•    Király Lajos író, költő, műfordító. A Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke, a Magyar Kultúra Lovagja, az amerikai Hemingway Társaság tagja.

Király Lajos, a Krúdy Kör elnöke

A Montázsmagazin két díjat alapított, amelyet szándékaik szerint ezentúl minden évben átadnak majd. A Montázsmagazin Alkotói díjat Nagy L. Éva, a Montázsmagazin Íróklubjának szerkesztő-riportere kapta a több mint 200 életútinterjú elkészítéséért, irodalmi és közösségteremtő tevékenységéért.

Nagy L. Éva a Montázsmagazin Alkotói Díjjal és Maróti Dezsővel

A Montázsmagazinért díjat Kapitány Zsoltnak, a magazin informatikusának, web-szerkesztőjének adományozták.
A szép program végén egy hatalmas, Montázsmagazin feliratú torta, valamint pogácsa, kávé és üdítő csillapította a vendégek éhségét és szomját.

Kovács István József, a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének elnöke

Távolabb élő barátaink kommentárjaiból idézünk néhány sort, melyek nagyon jólestek a szerkesztőségünk tagjainak:

Ruder Jana, Nagyatád: Egy életutat, egy összetartó, törekvő családot ismerhettünk meg, ami sokaknak szolgál, szolgálhatna példaképül. Megfogalmazódik bennem a kérdés: Miért nem találkozunk a mai médiában ilyen értékekkel? Miért nem emeljük ki több területen is a pozitívumokat, miért nem mutatjuk be a megvalósult álmokat? Kívánom, hogy a magazin szerkesztőcsapata még nagyon sokáig mutathassa meg – sok emberhez eljuttatva – a MontázsMagazin által képviselt értékeket, melyek útmutatással szolgálnak, erőt adnak, remélhetőleg egy szebb, tartalmasabb és szerethetőbb holnap megteremtéséhez.

Weninger Nóra, a Montázsmagazin főszerkesztője

Répásné Gyöngyösi Katalin, Debrecen: Gratulálunk a Montázsmagazin minden munkatársának áldozatos, szívvel, lélekkel végz
ett munkájához! Külön elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki azért, hogy ebben a technikailag fejlett, emberileg viszont egy mérhetetlenül alacsonyabb rendű világban az emberi lelki értékek továbbadásával, megőrzésével hozzájárultok ahhoz, hogy valami módon emberek tudjunk maradni. Köszönjük, hogy megjelentettetek az antológiátokban is. További munkátokhoz sok sikert, és jó egészséget kívánunk!

Myszty Kata, Nyíregyháza: Épüljenek a holnapjaink oltárai! A mai magyar kulturális élet meghatározó Ténye lett és lesz a Magazin tevékenysége. Áldja Isten érte Életeteket! Szeretettel gratulálok!

Weninger Endréné tulajdonos-szerkesztő

Delacasse Bence Erzsébet, Zalaegerszeg: Rendszeres olvasója lettem a Montázsmagazinnak. Valóban tartalmas és igényes on-line újság, amely általános kulturális értékeket közvetít. Külön köszönöm, hogy az Íróklub tagja lehetek, és nekem is bemutatkozási lehetőséget nyújtottatok nem csupán e helyen, hanem a “Lelkünk ünnepnapjai” c. antológiában is!

Lovag Bornemisza Attila, Budapest, Délibáb művészeti folyóirat, Batsányi-Cserhát Művész Társaság elnöke: Tiszta szívvel gratulálok áldozatos munkátokhoz, a magazinhoz, annak jubileumához! Köszönöm, hogy egy kicsit én is részese lehetek szép munkátoknak. Azt is, hogy jó barátok és szerzőtársak vagyunk, és néha egy kicsit belekóstolhatok az interjúk készítésébe. Kívánom, hogy az egyre nehezebb helyzetek ellenére vigyétek tovább ezt a szép tüzet, amit az irodalomért, a művészetért tesztek! Hadd gazdagodjon hazánk kincsestára szép riportokkal, versekkel, műalkotásokkal! Szívből gratulálok!


Simon Józsefné, Szeged: A MontázsMagazin jubileumi fennállásának alkalmából a jövőben is kívánok töretlen alkotókedvet, újabb sikereket, és még sok hasonló csodálatos cikket, riportot. Elért eredményeitekhez szívből gratulálok!

Drotleff Zoltán, Székesfehérvár: Köszöntöm szeretettel 2. születésnapján a MontázsMagazint, melyben én is szerepelhettem. Gratulálok az egész családnak az elért eredményeitekhez. További szép sikereket kívánok őszinte szívvel, s ehhez erőt, egészséget és kitartást is.


Czirják Tiborné Gyöngyi, Makó: Kedves Erzsike! Gratulálok a példamutató és áldozatos munkásságodhoz, a gyönyörű családodhoz, s az igényes, szép kivitelű és értékes kulturális tartalmakban bővelkedő Montázsmagazin létrejöttéhez és eredményes működtetéséhez. További sikereket és pozitív élményekben gazdag életutat kívánok szeretettel.

Molnár Eti Mária, Magyarkanizsa: Szívből gratulálok, és sok sikert kívánok a jövőben is. Köszönöm, hogy szép perceket, órákat kapok a Montázsmagazin által!

A rendezvény hatására már vers is született:

Dr. Jakab Tibor: MM-Jubileum

A Montázs Magazin jubileuma s könyvbemutatója
a lelkünk ünnepének mása,
A művész-gondolati egész és a családi összefogás
példamutatása.
Az alapító Weningerné Erzsi a Magazin Nagyasszonya
marad,
Biztos kormányosa a „Montázs-Hajónak”,
bármerre is halad.

Egy színes alkotói világ képe jelent meg,
a résztvevőket nézve,
Kecskeméttől-Budapestig lett bemutatva
sok versírónak képe.
A Plébánia falának áttört keresztje
a fényt hozta a terembe,
Átvezetett a sok felolvasott verssel és dallammal
a múltból a jelenbe.

2014. március 2.


Hozzászólások